Macik és cicák képeslapokon

Kimentettem a cicás-macis digitális képeslapjaim képeit. Ezek a képeslapok általában egy idő után elérhetetlenek, sajnos. Van, amikor eszembe jut megkérni azt, aki ért a lementésükhöz, de egy csomó "eltűnik"... pedig olyan aranyos képeket ábrázolnak, az embernek kedve támad őket megtartani...

És akkor még a virágosok, ugye, hol vannak?...

(Istvántól:)

(Erikától:)

(Flamitól:)

(Régi kedves baráttól:)

(Baráttól:)

Ajándék: egy hang...

Már pár nappal ezelőtt megérkezett igen messziről, de erre a napra szánta szíve tiszta ajándékát a régi kedves barát is, mely igen megható és nemes, egyszeri és utánozhatatlan gesztus volt részéről számomra.

Magnókazettán küldte el a hangját, melyet bizony - leszámítva egy 3 évvel ezelőtti munkahelyi találkozáson (ahol ő munkaügyben járt) esett félórás beszélgetést, de előtte - nem hallottam már több mint negyedszázada.

A kazettán gondolatait mondja el és saját élete maradandó, nem kis tragédiáit. Saját hangján hallom azokat a nagyon szomorú, át-, meg-, túlélt élettöredékeket, melyeken ő átesett; tanúja lehetek úgy gyermekkora részleteinek, neveltetésének, tanulmányainak, az Édessel (édesanyja) való kapcsolatának; mint gyermekeivel és saját magával kapcsolatos, időnként sokkoló és nehezen feldolgozható tragédiák, valamint az ő élni akarása, küzdése, harcai és mélységes hite tanúságtételének.

S hogy mindezt meg tudjam hallgatni, még egy kis walkmannel is hozzájárult az ajándékához, mivel tudta, hogy nekem tönkrement az évek során minden magnóm; és szépen megírt - betegségei következtében újratanult írásával - képeslappal kísérve azt...

Hiszem, hogy lélekben gazdagodtam ajándéka által, és köszönöm bizalmát, barátságát s azt a véletlent (?), hogy a virtuális lehetőségeken belül újra felvehettük a kapcsolatot és részesülhetünk a közös emlékek által és következtében kialakult közös hullámhossz áldásában.

"Még szerettem volna rámondani a kazettára (...) azt az áldást, amelyet mindig mondtam szószéken, s nem ott is, de már nem volt hely rajta; vedd úgy, kérlek, hogy áldásra emelve s rásimítva fejedre kezemet mondom neked:

'Áldjon meg téged az Úr,
     és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád orcáját az Úr,
     és könyörüljön rajtad!
Fordítsa feléd orcáját az Úr,
     és adjon neked békességet!'
                (Mózes IV. 6. 24-26.)"

Köszönöm...

Dana képeslapja

Olyan sok szépet kaptam a mai nap, illetve a mai napra, hogy egyszerűen csordultig telt a szívem.

Dana (Kovács Daniela), helybéli ifjú költőtársam - az ő gyönyörűséges blogja a Vörös liliomé -  küldte nekem a következőket, ki már nem egy, olykor nehéz mentális helyzetben is mellettem állt lélekben, akivel több helyen is össze-összefutunk verseinkkel, netán fotóinkkal... úgy érzem, meg kell gesztusát örökítenem a blogomban is.

Drága Magdi,

talán valahol a szíved táján érezted,
hogy a mai napon sokszor,
sokat gondoltam Rád,
szépséges nevednek az ünnepén,
a gép előtt ülve, vagy épp a munkahelyemen robotolva,
hol esőt, hol a napot lesve,
reménykedve szivárványt keresve,
várva, hogy a különleges,
lélekből fakadó szép szavak és gondolatok,
mint éjfélkor a szellemek,
előttem váratlanul megjelennek,
de bármennyire is próbáltam megidézni őket,
amik felbukkantak,
nem találtattak méltónak,
de most már tovább nem várhatok,
és még mielőtt üt a búcsú órája,
amelyik édes szülője az új napnak,
amelyik már nem a Te névnapod,
egyszerű szóval csak annyit kívánok,
hogy az Isten éltessen erőben, egészségben,
de leginkább nagy-nagy szeretetben.

Ölellek igaz és őszinte szeretettel:

Daniela

Topiktali Sophie-éknál

Bár szerintem aznap volt az idei nyár legmelegebb napja, de mégis nagyon jó volt találkozni ismét a barátokkal.

Gyálon voltunk, egy szuper család szuper lakhelyén. Elég sokat utaztunk kifelé, de az ottani buszvégnél már várt bennünket a családfő, ahonnan klimatizált autóban seperc alatt a helyszínre érkeztünk.

Gyönyörű a ház, a parkszerű udvar, szavakba alig foglalható a vendéglátás, a kedvesség, a minden szintű igények és sóhajok szinte kimondás előtti teljesítése.

Őszinte elismerésem a családfőnek és Gyurinak - esetenként egyéb férfiúi segítőknek -, hogy képesek voltak órákon keresztül a tárcsa és a grillek mellett ácsorogni; Sophie-nak meg a teljes szintű, abszolút hibátlan, kedves vendéglátásért, kiszolgálásért. Igen meglepő módon napi - nem csupán 8 órás - melója mellett még képes volt a 4-féle frissen sült húsféle mellé egy csomó salátát és kétféle levest is készíteni valamikor (?), és lesni mindenki - nem kevés ember - óhaját folyamatosan, a fáradtság legkisebb jele nélkül kínálni, hordozni, felszolgálni a rengetegféle üdítő- és egyéb jellegű italokat, kávét; gondoskodni a hűtőtáskák folyamatos feltöltéséről - mivelhogy a hűtőnek is véges a kapacitása...

Néhány vállalkozó kedvű, autós vagy azzal érkező társunk a kánikulában süteményeket is készített, és volt, aki sok-sok doboz jégkrémet hozott a talira - sajnos, ezekből végképp nem tudtam és nem is mertem enni már, mert fél tányér tárkonyos ragulevessel teljesen elteltem. Ez viszont szerintem a félhóttat is életre keltette volna, annyira isteni volt! Megpróbálkoztam egy baconos csirkemájjal, de épp csak egy fél falat megkóstolására futotta: csak a szemem kívánta. Sajnálom is ilyenkor a dolgot, és bosszankodom magamban - bezzeg máskor milyen jó lenne e kínálatok töredéke is akár!

De hiába, ennyi a kapacitásom, s a dögmeleg ezt a hozzáállást még meg is erősítette.

Volt egy hatalmas medence is a gyönyörűen parkosított udvaron, melyet végül is a gyerekek (Ricsi - Sophie-ék, Máté - Safiék és Gergő - Flami 11-13 éves piciny fiacskái) használtak ki hűsölésképpen. Ha a teraszon, udvaron, medence mellett végképp nem bírta valaki, bemehettünk a tágas, klimatizált nappaliba, mely műveletnél mindig megjegyezte akárki: "ez itt egy más dimenzió". Tényleg az volt, szinte életmentő. Megvallom, én elég sokszor igénybe vettem a bent tanyázást - ott is folyamatosan zajlott az élet. Hiába, huzamosabb ideig nem igazán volt senki, aki kint kibírta volna.

Mi, lévén, hogy tömegközlekedéssel mentünk, fel voltunk mentve a kaja- és italcipelések alól, csak néminemű ajándékot vittünk a házigazdáknak. Sophie ezek ellenére sem volt hajlandó senkitől hozzájárulást elfogadni, ami a hús- és italkészletet illeti, pedig legalább azt igazán megoszthattuk volna. "Örülünk, hogy eljöttetek", mondta...

Spontán "rendeztünk" egy kisebbfajta könyves találkozót is, ahol a frissen megjelent könyvemből osztogattam ajándékba dedikáltan - odafele csomagom 90%-át a könyvek tették ki, többet már nem is lettem volna képes elvinni.

A menü: tárkonyos gombás raguleves, hideg meggyleves; tárcsás csirkemell, sertéshusi (tarja? comb?), baconos csirkemáj, rablónyárs (saslik?); krumplisaláta, franciasaláta, majonézes kukoricasaláta, majonézes zöldborsó, csalamádé, uborka, valamilyen fokhagymás-káposztás saláta (amit én is megkóstoltam pedig); volt vagy 3-féle édes süti és sok-sokféle fagyi. Volt sangriás gyümölcskoktél, többfajta sör, legalább 5-féle Heaven üdítőkoktél és hát üdítők, ásványvizek serege...

Amit meg tudtam kóstolni, az könnyen felsorolható - az isteni tárkonyos raguleves, 2 lime-os-vodkás Heaven, egy fél citromos Gösser, kávé, és este egy tárcsás csirkemell fele pár falat kenyérrel... a többit csak a szemem kívánta, meg a tudatom, hogy hogy fogok ezért haragudni magamra majd pár nap múlva esetleg, ha éhes leszek, és hirtelen nincs mit...

Sophie olyan aranyos volt, hogy mindenkinek pakolt útravalót. Gondolom, hogy ne ők egyék 1 hétig az egész cuccot. És Jamie is meg lett etetve legalább kétszer, egyszeri befogadóképessége is több volt, mint nekem az egész.:)))) Irigylésre méltó és ígéretes kuty. Safi megfújta előre a kutya kajáját, kaján vigyorral megjegyezve: a gyerekemnek már tutira nem fújnám meg...:DD

Kaptam is ám! Egy új, gyöngyfűzött kékköves gyűrűt Ilditől; egy ezüst macskásgyűrűt és vagy félkilónyi Diana cukorkát Flamitól a közelgő névnapra; és Tibbétől egy Royal Canin jelzésű, roppant praktikus nagy kutyás tatyót, amiben volt egy szép vadiúj bőrtáska - hogy ő ugyan hova hordana már ilyet! -, és pár szívesen vett "kinőtt" holmi.:))

Láttuk Sophie-ék szépséges esküvői fotóalbumát kicsit régebbről, és Ildi megmutatta azt a tűzzománc cicaképet, amit édesanyja, Valika készített neki (aki egyébként képzőművész).

Erika hennás macskakarom-tetkóját is megcsodáltuk, melyet még Tunéziában készíttetett; valamint esküvői fotókönyvüket. Szó szerint az ő KÖNYVÜK, egyedi példány. Egyúttal különleges cicás pólója is lencsevégre került. Ha már póló, nem hagyhattuk ki Máté "Kaka (Kaká lett volna, de ahol vették, nem használnak ékezetet...) feliratú, pisi színű" pólóját; anyját, Safit idézve...
Nekünk nagy élmény volt látni egy olyan italosüveg-címkét, melyen egy Mucha-kép szerepel!
És végül Sophie-ék 3 cicája, akik külön szobába voltak zárva Jamie miatt, elsősorban inkább Jamie érdekében...:)) Mikor Tibbe és Jamie elmentek, akkor kitárult a cicaszoba ajtaja, és sorban előhömpölyögtek a cicák... természetesen igen elámultak a népes tömegen, de azért egy idő után egy-egy similehetőséget mindenki bezsebelhetett, aki akart. Itt a képek vége felé az első "igazi" cica, akit feltettem, az egyébként Honesty macskám édestesója. Nemcsak az övé, hanem Flami Hateyájáé is.:))
Az utolsó fotó pedig Tibbe által készült - mintegy véleményként erről a fantasztikus napról...

Noé - támogatás: Gara

Név: Gara
Nem: szuka
Született: 2003. 02. 05.
Bekerült: 2010. 05. 10.

Virtuális örökbefogadás: 

Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Gara 2003-ban született. Fiatal kutyaként örökbefogadták tőlünk, de 5 év után mégis visszakerült hozzánk, mert - mászik! Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy nálunk ezt meg sem próbálta. Kedves, ragaszkodó kutya, rajong az emberekért. Pórázon jól közlekedik, szobatiszta, nem ugatós, nem rombol.

* * * * * *

Egyik e havi virtuális örökbefogadottam. (Másikójuk támogatása majd hónap utolsó napján lép életbe...)

(A barna színű szöveg és a fotók forrása: Noé honlapja.)

Hosszú hétvége

Bár az időjárás kicsit sem könyörült meg, mégis nagyon szép hosszú hétvégét töltöttem Pesten.

Ahol lehetett, légkondi-menedékbe húzódtunk, ahol nem, ott megpróbáltuk túlélni, illetve más dolgokkal elterelni a figyelmet. Igazából csak azon drukkoltam, hogy rosszul ne legyek, némi enyhe fokú szíves rosszulléttől eltekintve nem volt semmi baj.

Köszönöm szépen a kedvesnek, hogy képes volt venni egy ventilátort bánya-hőmérsékletű, tető alatti lakásába, annak ellenére, hogy ő nem szokott hasonlót használni, mert zavarja. De addig nem zavarta, míg én ott voltam.:)) Ha otthon voltunk, ment éjjel-nappal.

Külön tökélyre fejlesztette az ajándékozást, mindennap kaptam valamiket, ez már jó ideje így megy, de mindig a legváratlanabb pillanatokban lep meg velük, neki fülig ér a szája, én meg csak tologatom az állam visszafele.

A három napon megkaptam egy 3 részes könyvsorozatot, valamint 10 db dvd-t... ebből 3 közös díszdobozban, a többi pedig másolt, de tokkal-vonóval (azaz dvd-tokkal, nyomtatott borítóval), úgyhogy én minőségben ezek között nem szoktam különbséget észlelni. De kaptam nagy facicát, hűtőmágnescicákat, apró féldrágakő cicát és oroszlánt, és nem utolsósorban közelgő névnapom gyanánt egy színes és egy fekete festékkazettát a nyomtatómba, mely csodával határos módon szinte egyidőben fogyott ki nálam, így pár hónapja nem nyomtatok - majdnem nyomtatóárban vannak ezek, de biztos tudja mindenki ezt a fajtát...

A középső napon macskás topiktalálkozónk volt Gyálon, erről majd külön blogban számolok be, egyelőre csak annyit, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Harmadik nap már a pihegésé és némi számítógépes továbbképzésé volt, melynél ugyan észleltem magamon némi agypuhulást-tunyulást az iszonyatos hőségben, és idő sem volt elég, hogy több dologba komolyabban belemélyedjünk.

Mindenesetre a csütörtökön a bankomnál megigényelt internetbankos szerződésem műveletsorát kipróbáltuk és adminisztráltuk a tudnivalókat, ez is valami, mert én az elején borzasztóan bizonytalan és kicsit zilált vagyok ezekben a dolgokban. S hogy most már megy a dolog, az azóta már kiderült - sikerült egy noés átutalásom. Igaz, a végén kértem egy telefonos segítséget egy hiányzó nyolc számjegy miatt, de az is konkretizálódott.

Amikor még a talin "begyűjtött" és a múltkori pesti ottlétkor kapott és be nem fért ajándékaimat is összelegóztam, ugyanúgy néztem ki, mint idefelé jövet. Csak akkor én hoztam egy rahedli könyvemet elajándékozás céljából, és a kedvesnek szánt - az övéhez képest apró - ajándékokat.

Hőguta

Iszonyat a hőség. Nemhiába ettől rettegek már februártól kezdve... mikor sípolnak az emberek a hideg miatt, én max. az elcsúszás miatt pánikolok, és magamban már akkor elkezdek félni a kánikulától.

Sokan olyan hamar elfelejtik a kánikulai iszonyú antikomfortérzetet és rossz közérzetet, a hőség okozta erőtlenséget, levertséget és túlélési reménykedést; így aztán ha jön egy időváltozás és 15 fokkal kevesebbre ébredünk, akkor már reklamálnak és vágynak a "szép időre"... "nyaf, jaaaaj, mikor lesz már nyáááár?", na, ezt sosem bírom felfogni. Illetve felfogom, hogyne. Csak magamévá tenni a felfogást, azt nem. Felöltözni mindig fel lehet még jobban. Meg még annál is jobban. De az emberbőrt már csak nem vethetjük le, ugyebár, vagy nem hordozhatunk a hátunkon klímaberendezést.

Mivel sosincs olyan, hogy tartósabban 20-25 fok között legyen maximum a hőmérséklet, így itt már nincs olyan, hogy szép idő! Könyörgöm, mitől szép az, hogy az embernek élni sincs kedve? Hogy minden marad dolgavégezetlenül, mert ereje sincs, hogy hozzákezdjen, hacsak nem imádja a verejtékben úszást, a szívdobogást, a fejfájást?

Most az átlagemberről beszélek, természetesen, nem azokról, akiknek klímából klímába vezet a napi teendője, értve ezalatt az autót is, amivel szállíttatik; illetve azokról sem, akik bármiféle gond nélkül és tök egészségesen nyakig a tengerben töltik a kibírhatatlan napokat.

Borzalmas... megpróbálok nem gondolni rá, és sikerül is millió dologgal - sokkal többel, mint amennyivel elbírok - elfoglalni magam, ugyanis mától 5 munkanapnyi szabadságot sikerült kiharcolnom nagykeservesen.

Ventilátor nélkül meghalnék, de így is érzem, mennyivel többet dolgozik a motor, és hát a közérzet meg a kilátás egyáltalán nem olyan baromira fényes, mint az éghajlat. A ventilátor viszont csak addig jó, míg egy helyben ülhet, meg se mozdul az ember. Alváskor pl. egészen jó szolgálatot tesz, speciel tudok aludni. Namármost viszont, ha jön-megy, tesz-vesz a paraszt, akkor ugyanúgy ömlik róla a víz, mintha nem is lenne. Mármint ventyilátor.

Nem bírtam magam rászánni, hogy menjek fel vonatjegyet venni, bár tudom, holnap mindenképp meg kell venni, és holnap sem lesz enyhébb az idő... és bennem motoszkál az is, hogy mi van, ha feleslegesen veszem meg, mert egyszerűen olyan tartósabb szívbaj, keringési zavar, rosszullét jön rám, hogy nem tudok elmenni? Így hát két mosógéppel lement és azokat kiteregettem, lerendeztem néhány lemaradásomat - tisztában voltam vele, hogy ezeket is meg kell csinálnom... és még nincs vége a napnak, tehát még egy csomó mindent, és még munkám is van itthon. Ha semmi más dolgom nem lenne itthon, csak folyamatosan gépelni, azzal is eltelne egy hónap...

De "szép idő" van, hurrá, gratulálok! Csak én tehetek róla, hogy nekem nem hiányzott... és télen is meg merem mondani, hogy nekem egggggyáltalán nem hiányzik!

Pipacs az aszfaltban

Verőfény, hőguta,
olvad az aszfalt.
Ólmos-fáradtan lépkedek,
ez a nap nehéz volt, felfalt.

Nem vágyom másra, mint
haza, haza...
Még párszáz méter, mit tennék.
Úgy érzem, gondolataim nincsenek,
de legalábbis nincs,
mit annak nevezhetnék.
Ez egy állapot az ötvenfokos
negyvenperces buszút
és a "haza" között...
Homlokomon a hőség
kottákat pöttyözött...

S most meglátlak, pipacs!
Ott, hol az aszfalt megrepedt,
tűsarkak nyoma körülötted,
s te kihajtottál, élsz, virulsz,
pompázol diadalmasan,
holott se árnyék, se víz,
s jövődért, úgy tűnik,
percig sem aggódsz...

Jaj, te pipacs!
Holnapra eltikkadsz...
Ehhez képest... ugyan már...
mi is az én problémám?