Hőguta

Iszonyat a hőség. Nemhiába ettől rettegek már februártól kezdve... mikor sípolnak az emberek a hideg miatt, én max. az elcsúszás miatt pánikolok, és magamban már akkor elkezdek félni a kánikulától.

Sokan olyan hamar elfelejtik a kánikulai iszonyú antikomfortérzetet és rossz közérzetet, a hőség okozta erőtlenséget, levertséget és túlélési reménykedést; így aztán ha jön egy időváltozás és 15 fokkal kevesebbre ébredünk, akkor már reklamálnak és vágynak a "szép időre"... "nyaf, jaaaaj, mikor lesz már nyáááár?", na, ezt sosem bírom felfogni. Illetve felfogom, hogyne. Csak magamévá tenni a felfogást, azt nem. Felöltözni mindig fel lehet még jobban. Meg még annál is jobban. De az emberbőrt már csak nem vethetjük le, ugyebár, vagy nem hordozhatunk a hátunkon klímaberendezést.

Mivel sosincs olyan, hogy tartósabban 20-25 fok között legyen maximum a hőmérséklet, így itt már nincs olyan, hogy szép idő! Könyörgöm, mitől szép az, hogy az embernek élni sincs kedve? Hogy minden marad dolgavégezetlenül, mert ereje sincs, hogy hozzákezdjen, hacsak nem imádja a verejtékben úszást, a szívdobogást, a fejfájást?

Most az átlagemberről beszélek, természetesen, nem azokról, akiknek klímából klímába vezet a napi teendője, értve ezalatt az autót is, amivel szállíttatik; illetve azokról sem, akik bármiféle gond nélkül és tök egészségesen nyakig a tengerben töltik a kibírhatatlan napokat.

Borzalmas... megpróbálok nem gondolni rá, és sikerül is millió dologgal - sokkal többel, mint amennyivel elbírok - elfoglalni magam, ugyanis mától 5 munkanapnyi szabadságot sikerült kiharcolnom nagykeservesen.

Ventilátor nélkül meghalnék, de így is érzem, mennyivel többet dolgozik a motor, és hát a közérzet meg a kilátás egyáltalán nem olyan baromira fényes, mint az éghajlat. A ventilátor viszont csak addig jó, míg egy helyben ülhet, meg se mozdul az ember. Alváskor pl. egészen jó szolgálatot tesz, speciel tudok aludni. Namármost viszont, ha jön-megy, tesz-vesz a paraszt, akkor ugyanúgy ömlik róla a víz, mintha nem is lenne. Mármint ventyilátor.

Nem bírtam magam rászánni, hogy menjek fel vonatjegyet venni, bár tudom, holnap mindenképp meg kell venni, és holnap sem lesz enyhébb az idő... és bennem motoszkál az is, hogy mi van, ha feleslegesen veszem meg, mert egyszerűen olyan tartósabb szívbaj, keringési zavar, rosszullét jön rám, hogy nem tudok elmenni? Így hát két mosógéppel lement és azokat kiteregettem, lerendeztem néhány lemaradásomat - tisztában voltam vele, hogy ezeket is meg kell csinálnom... és még nincs vége a napnak, tehát még egy csomó mindent, és még munkám is van itthon. Ha semmi más dolgom nem lenne itthon, csak folyamatosan gépelni, azzal is eltelne egy hónap...

De "szép idő" van, hurrá, gratulálok! Csak én tehetek róla, hogy nekem nem hiányzott... és télen is meg merem mondani, hogy nekem egggggyáltalán nem hiányzik!

Pipacs az aszfaltban

Verőfény, hőguta,
olvad az aszfalt.
Ólmos-fáradtan lépkedek,
ez a nap nehéz volt, felfalt.

Nem vágyom másra, mint
haza, haza...
Még párszáz méter, mit tennék.
Úgy érzem, gondolataim nincsenek,
de legalábbis nincs,
mit annak nevezhetnék.
Ez egy állapot az ötvenfokos
negyvenperces buszút
és a "haza" között...
Homlokomon a hőség
kottákat pöttyözött...

S most meglátlak, pipacs!
Ott, hol az aszfalt megrepedt,
tűsarkak nyoma körülötted,
s te kihajtottál, élsz, virulsz,
pompázol diadalmasan,
holott se árnyék, se víz,
s jövődért, úgy tűnik,
percig sem aggódsz...

Jaj, te pipacs!
Holnapra eltikkadsz...
Ehhez képest... ugyan már...
mi is az én problémám?

Harsányan jött a nyár

Kissé zabolátlan a természet. Múlt héten még kiskabátban-dzsekiben, zokni, sportcipőben, esernyővel flangáltunk, és még úgy sem volt melegünk (monológ: hál' istennek). Ennek utolsó napja volt pénteken. (Monológ: sajnos. Félreértés ne essék, egyáltalán nem az esőt sírom vissza, és iszonyú nézni a pusztítást, amit az árvíz csinált, a rengeteg, kiszolgáltatott, szerencsétlen embert, állatot; valamint elgondolni is borzalom, hogy egy csomó embernél egész élete munkája omlott össze. Nem, az esőt egyáltalán nem - bár nyáron, a tikkadó hőségben szeretem és várom. Ellenben a hőmérséklet számomra nagyon megfelelt.)

Szombattól kezdve viszont egy varázsütésre, abszolút áttértünk az afrikai hőség várható szintjére... ami ki tudja, meddig tart. (Monológ: folyamatos jajveszékelés és aggodalom.)

Mikor mások sipákolnak a hideg (nekem csak hűvös vagy enyhe) idő miatt, akkor én hallgatok, mert tudom, mi lesz utána... és azt, mármint pl. az ilyen embertelen kánikulát baromira nehezen viselem, ki nem állhatom. Bevallom, már februárban kezdek aggódni, hogy jön a nyár és hogy hogy fogom kibírni. Tudom, ezzel nem leszek népszerű, de akkor is ez van. Ezért szeretem az őszt. Akkor már tuti, hogy bármilyen időjárás is köszönt ránk, de elviselhetetlen dögmeleg nem várható.

És amit évtizedek óta megfigyelek, azok az emberek tűrik még kevésbé szó nélkül a dögmeleget, akik legjobban sipákoltak a jó időért és akik egyébként egészségileg rendben vannak hőségügyileg. Azok sokkal hamarabb elkezdik szidni, mint akik egyáltalán meg sem szólaltak, és látszatra szinte belenyugvásként vették tudomásul az időt. (Mondom, nem az árvízről beszélek, azok igenis, teljes létjogosultságban minimum üvölthetnek a hatalmas veszteségtől, tragédiájuk döbbenetes és fájdalmuk jogos. Tudom, csepp a tengerben, de már többféle módon támogattam őket, ez a minimum, és remélem, sokan megteszik.)

Na, én bármikor kijelentem, hogy ki nem állom a meleget. Még a nagy mínuszokban sem mondok mást, ezt egészen biztosan nem felejtem el. Ha nem lennék dolgozó ember, ha nem lennék szívbeteg, ám mondjuk, gazdag lennék, utazgathatnék, akkor, ha véletlenül tengerpartra keverednék és szeretnék netán napozni, vagy tudnék úszni - na, akkor biztosan szeretném! Erre akár meg is esküszöm.:))) Így viszont, mindennek ellenkezőjével ellátva - valahogy nem.

De mint oly sok minden, az időjárás sem tőlünk függ. Én ilyenkor a túlélés harcos jelvényét tűzöm ki elméletileg... Ettől függetlenül, és pont ezért, mivel nem tehetünk róla, kívánom, hogy akinek ez az éghajlat a kedvence, használja ki és örüljön neki! Én meg beüzemelem a ventilátort, s ha néha itthon vagyok vagy hétvégén - megy éjjel-nappal.

Nyári paradox

Harsány a nyár,
a zöld tiszta árnyalataiban
pompáznak eleven, dús lombok,
sűrű búvóhelyként átláthatatlan
s biztos menedékként szolgálnak
a madaraknak.
Szikrázón kék égbolt, vakító napsugár
teszi eltúlzottan kontúrossá,
mit szem befogadhat...

Ilyen csodás, idilli képek
és fájón elvágyó képzetek
tárulnak-pördülnek elém,
ha a napi rohanásban
munkahelyem ablakán
nagy-néha ki-kinézhetek...

Hőség-hármasok

Hőségbe fúló levegő,
zöldből lett szomjazó, sárga fű,
tikkadó erdő.

*

Repedezett talaj,
esőt kiáltó kiszáradt rétek,
lankadó madárdallam.

*

Hervadó ráncos pipacs
levele porló, szára szürke, kemény –
harcol az életért.