Harsányan jött a nyár

Kissé zabolátlan a természet. Múlt héten még kiskabátban-dzsekiben, zokni, sportcipőben, esernyővel flangáltunk, és még úgy sem volt melegünk (monológ: hál' istennek). Ennek utolsó napja volt pénteken. (Monológ: sajnos. Félreértés ne essék, egyáltalán nem az esőt sírom vissza, és iszonyú nézni a pusztítást, amit az árvíz csinált, a rengeteg, kiszolgáltatott, szerencsétlen embert, állatot; valamint elgondolni is borzalom, hogy egy csomó embernél egész élete munkája omlott össze. Nem, az esőt egyáltalán nem - bár nyáron, a tikkadó hőségben szeretem és várom. Ellenben a hőmérséklet számomra nagyon megfelelt.)

Szombattól kezdve viszont egy varázsütésre, abszolút áttértünk az afrikai hőség várható szintjére... ami ki tudja, meddig tart. (Monológ: folyamatos jajveszékelés és aggodalom.)

Mikor mások sipákolnak a hideg (nekem csak hűvös vagy enyhe) idő miatt, akkor én hallgatok, mert tudom, mi lesz utána... és azt, mármint pl. az ilyen embertelen kánikulát baromira nehezen viselem, ki nem állhatom. Bevallom, már februárban kezdek aggódni, hogy jön a nyár és hogy hogy fogom kibírni. Tudom, ezzel nem leszek népszerű, de akkor is ez van. Ezért szeretem az őszt. Akkor már tuti, hogy bármilyen időjárás is köszönt ránk, de elviselhetetlen dögmeleg nem várható.

És amit évtizedek óta megfigyelek, azok az emberek tűrik még kevésbé szó nélkül a dögmeleget, akik legjobban sipákoltak a jó időért és akik egyébként egészségileg rendben vannak hőségügyileg. Azok sokkal hamarabb elkezdik szidni, mint akik egyáltalán meg sem szólaltak, és látszatra szinte belenyugvásként vették tudomásul az időt. (Mondom, nem az árvízről beszélek, azok igenis, teljes létjogosultságban minimum üvölthetnek a hatalmas veszteségtől, tragédiájuk döbbenetes és fájdalmuk jogos. Tudom, csepp a tengerben, de már többféle módon támogattam őket, ez a minimum, és remélem, sokan megteszik.)

Na, én bármikor kijelentem, hogy ki nem állom a meleget. Még a nagy mínuszokban sem mondok mást, ezt egészen biztosan nem felejtem el. Ha nem lennék dolgozó ember, ha nem lennék szívbeteg, ám mondjuk, gazdag lennék, utazgathatnék, akkor, ha véletlenül tengerpartra keverednék és szeretnék netán napozni, vagy tudnék úszni - na, akkor biztosan szeretném! Erre akár meg is esküszöm.:))) Így viszont, mindennek ellenkezőjével ellátva - valahogy nem.

De mint oly sok minden, az időjárás sem tőlünk függ. Én ilyenkor a túlélés harcos jelvényét tűzöm ki elméletileg... Ettől függetlenül, és pont ezért, mivel nem tehetünk róla, kívánom, hogy akinek ez az éghajlat a kedvence, használja ki és örüljön neki! Én meg beüzemelem a ventilátort, s ha néha itthon vagyok vagy hétvégén - megy éjjel-nappal.

Nyári paradox

Harsány a nyár,
a zöld tiszta árnyalataiban
pompáznak eleven, dús lombok,
sűrű búvóhelyként átláthatatlan
s biztos menedékként szolgálnak
a madaraknak.
Szikrázón kék égbolt, vakító napsugár
teszi eltúlzottan kontúrossá,
mit szem befogadhat...

Ilyen csodás, idilli képek
és fájón elvágyó képzetek
tárulnak-pördülnek elém,
ha a napi rohanásban
munkahelyem ablakán
nagy-néha ki-kinézhetek...

Hőség-hármasok

Hőségbe fúló levegő,
zöldből lett szomjazó, sárga fű,
tikkadó erdő.

*

Repedezett talaj,
esőt kiáltó kiszáradt rétek,
lankadó madárdallam.

*

Hervadó ráncos pipacs
levele porló, szára szürke, kemény –
harcol az életért.