Fáradtság

Ma este megtörtént az, ami velem szökőévben egyszer fordulhat elő: péntek esti hazavánszorgás, bevásárlás, majd itthon macskaetetések, almozások, némi - evés közben átnézett, ám alig látott - újság olvasási küzdelmei után (nem láttam jól) azt gondoltam: "egy picit ledőlök". Úgy húzott az ágy, hogy nem bírtam ellenállni.

És aztán Honesty "nyikkantott" valamit, arra eszméltem. Azt sem tudtam, mi van most... éjszaka vagy reggel? 3/4 11 lett közben. Lassan visszatért a fejembe a dátum, a péntek este elméleti öröme, meg a bűntudat, hogy elcsesztem pár órát, mikor pedig azalatt mennyi mindent csinálhattam volna!

Sokkal jobban viszont nem lettem, valami általános kimerültség, gyengeség van rajtam. Megágyaztam és kimentem fürödni. Közben lassacskán visszatért az agyamba, hogy volt egy vonalas telefon, míg aludtam, oda is másztam, és keresztanyámmal "csevegtem" legalább félórát. Azonkívül azonban, hogy megköszönte a mosott ruhákat, semmire nem emlékszem a "beszélgetésből", szerintem ő mesélte a napját, én meg helyeseltem és hümmögtem. Ezután visszamásztam elnyúlni. Kicsit később beugrott, hogy sms-em is volt közben, fiam írt, hogy későn jön. Még válaszoltam is, hogy "oké, pussz". Mindezt így "alvajártan" cselekedve. Ezek szerint mégiscsak csináltam valamit.

Hogy ki tud az ember purcanni, mire eljön a hétvége! Vagy ez a korral jár? Azért félelmetes. Én, aki mindig úgy figyelek rá és igyekszem 200%-osan kihasználni, értelmesen, praktikusan a szabad perceket, netán órákat... velem is előfordulhat, úgy látszik, hogy kitol velem a szervezetem...

Péntek este

Megszelídült kavicsok
morcognak talpam alatt,
ahogy haladok óvatosan.
Utamon tavaszi szellő
frissíti langyosan
megviselt tudatomat,
szemem tükrén a gondfelhők
is megjuhászodnak...
béke van, otthon és nyugalom...
vége a hétköznapoknak.


Kimerültség

Ha egy zűrös, munkában eltelt
nehéz hét után
beülsz egy tanfolyamra, mit
nem is te akartál...
harminc fokban - mert beiskoláztak...
- egy június végi péntek délután
ott ülsz érdekes mintákkal
túlrajzolt arccal -
de már meg sem próbálod
vésővel-kalapáccsal
bizonygatni, mennyire megfelelsz,
foggal-körömmel megérteni,
s értékelni, mennyire jó ez neked...
csak a túlélés, mi motivál
s a hátsó óhaj, mi dominál,
hogy "úristen, legyen végre vége már
ennek a hétnek,
s hadd örüljek csak pusztán
a kevéske ténynek,
hogy még lélegzem tán
és úgy tűnik, élek"...


Megnyugvás

Ránk zuhan feketén
az éj sötét leple,
szempilláink' nem tartja fenn
már az éles elme,
pusztán az akarat...
gyűrött az arc
és lassú a gondolat.
Gyűjtsük össze a béke morzsáit,
fényesítsük sorra a nap kincseit,
béleljük ki álmaink melegágyait,
s ha majd lábujjhegyen oson a hajnal,
terítsünk tiszta abroszt
az új naphoz.