2010. június 28., hétfő

Bográcsgulyás Ildyéknél

Kellemesen telt a hosszú - péntekkel meghosszabbított - hétvégém.
A három nap középsőjén találkoztunk a barátainkkal, szigethalmi kerti bográcsolással egybekötve.

Isteni bográcsgulyást ettünk, de ezt leszámítva is nagyon jó hangulatú, bensőséges órákat töltött együtt a társaság. Kezdődött ott, hogy mindenféle "elhárítás" ellenére órás pluszkerülőt képes volt miattunk tenni egy család, hogy felvegyen bennünket a metró végállomásánál.
A szép kertes háznál pedig mindent elkövettek a házigazdák, hogy jól érezze magát a társaság.

Az időjárás elég megbízhatatlannak tűnt, de azért megpróbáltunk bízni benne, hogy legalább míg a főzés és ebédelés megtörténik, addig legyen elviselhető - ez nagyjából így is lett. A sátorponyva inkább napvédő volt, mint esővédő, így, mikor a kaja után úgy tűnt, nem fogja a csepergés elzárni magát, nyilván átázott egy idő után, s mi felvonultunk a fedett teraszra, ahol sok jó ember kis helyen is elférve fergeteges hangulatban röhögtünk annyit, hogy az nem igaz. Volt egy félórás időszak, amikor vissza kellett magam fognom, mert egészen belefájdult a gyomrom a sok "mosolygásba"...
Persze itt mindenki állatszerető. Házigazdáinknál 2 benti MC cica és egy kinti cirmos cica, Cirmi éldegél. Cirminek jó napja volt, mivel szelíd, simizni magát engedő minioroszlánként viselkedett, rengeteg szeretetet bezsebelt. A bentiek kissé félénkebbek, mikor felmentünk Ildi csodálatos külön lakásába, Galát pl. nem is láttuk, Jayden is csak biztos támpont mögül kandikált elő...
Tibbe elhozta egyik, 9 hónapos tibetkéjét is, akinél Tibbe úgy ítélte meg, hogy most már szoknia kell a társaságot. Végül is semmi gond nem volt, csak éppen Tibbétől nem tágított Jamie...
De megszeretgettük a szomszéd vizslát, Barnust is, aki igen kíváncsian és szeretetéhesen ágaskodott a kerítésre, most éppen gazdanélkülisége révén... azt hiszem, a maradékokkal és a sok történéssel sikerült kissé elterelnünk a figyelmét arról, hogy pár napig a szomszédok etetik szegénykét.



















6 megjegyzés:

  1. Igen! :)
    Nagyon jó tali volt! Remélem lesz még sok hasonlóban részünk!

    VálaszTörlés
  2. :) Milyen élelmes vagy, még szinte be sem fejeztem.:))

    VálaszTörlés
  3. Én is nagyon jól éreztem magam, akartam írni még egy poént, amin nagyon jót röhögtünk és kiment a fejemből.:-/

    VálaszTörlés
  4. Nem is tudom egyébként, a poénoknak külön blogrészt lehetne írni, csak nekem is kimennek a fejemből; időnként ugrik be egy-egy.:)) Hátha még eszedbe jut!
    Mindenesetre rég nem spriccelt már így könny a szememből röhögés közben.:)

    VálaszTörlés
  5. Eszembe jutott. A Nagy Lajos királyné útja.:-DDD

    VálaszTörlés