2010. június 4., péntek

Versek - a "kövek mögül"


Indítottam egy másik blogot, melybe - nagyjából megpróbálva tartani az időrendi sorrendet - csak a verseimet pakolom fel, 1 bejegyzés 1 vers, és hozzá egy hangulatnak megfelelő kép. Adódik hozzá a szerkesztéskor a tartalomjegyzék, valamint címkézés szerint is böngészhető műfajilag, témailag.
Régen akarok már egy ilyet, és most a Kedves technikai segítségével, Skype-on keresztüli értekezéssel összejött szerkezetileg a dolog, én meg nagy örömmel "hányom" felfelé az írásaimat...
Imádom ezt a dolgot. Olyan jó látni, hogy így egyben vannak - bár még inkább csak lesznek - a szüleményeim, annyira jó művelni, hogy legszívesebben egész nap csinálnám, ameddig tartanak az írások. Na persze erre nincs időkeret... úgyhogy majd egyszer csak-csak utolérem magam.:)

Ebből a blogból elérhető, Kövek mögül a blog címe...
Rövidített változata ez a cím a készülő könyvem címének. Háááát... csak nem fért meg bennem, mivel már nagyon is sínen van. A komplett betördelt anyag pdf-ben, a borítórajz általam elkövetve, ajánló egy elismert költőbarátom által - mindezek már a megfelelő helyen - és a nyáron bizonyára meglesz...
Egyelőre ennyit róla.

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok, Sárkányka, az új bloghoz is - és természetesen a készülő könyvhöz!
    Nagyon nagy izgalommal várom már, hogy kézbe lehessen venni az első saját kötetedet!
    A verses blogod pedig egy virtuális kötet, ráadásul a szép hozzáillő képekkel nagyon nagy élmény (újra) olvasgatni a verseidet!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, remélem, hamarosan meglesz, már minden sínen van.:) Ha meglesz, nem marad az sem blog nélkül, az biztos.:))
    Köszönöm a kedves szavakat!:)

    VálaszTörlés