Egy nyáron át kacagtunk

Ebben a hőségben gyakran eszembe jutnak régmúlt forró nyarak, amelyeket szintén túl kellett élni, át kellett vészelni valahogyan.

Csak persze abszolút nem mindegy, hogy az ember hány éves, mert míg fiatal, egyáltalán nem katasztrofális a tény, hogy meleg van. Nagyon meleg. Hőség. Nekem már katasztrófa, a fiam meg fel se veszi. Biciklivel jár bárhova; délután és esténként próbái vannak, tutibiztos klímátlan helyeken; rockkoncerteken tombolnak időnként, ma pedig a szokásos rocksulis évzáró maratoni koncert lesz... el tudom képzelni minden szempontból, mert mikor rocksulis lett, minden koncertjükön ott voltam, ki nem hagytam volna. Manapság, jó pár év óta már nem diákként, hanem meghívottként játszik vagy énekel sok-sok számban, ám már nem megyek... egyrészt, mert az esetek többségében már olyan számokban játszik vagy énekel, amelyek jóval az utolsó hazainduló buszom után kerülnek sorra; másrészt ő már nagy rutinos, sok-sok koncerttel a háta mögött, már nem igényli, nem várja el, hogy vín öreganyja ott éjszakázzon a kánikulában a fülledt hőségű, őrjöngő, zsúfolt, csápoló tömegben.:)

Mi is, fiatalkori nyarainkra nem úgy emlékszünk, hogy első dolog, ami eszünkbe jut, a fullasztó hőség - bár voltak! És akkor még sehol nem volt légkondi... Még pár évvel ezelőtt is, ha visszagondolok, csak a nagy bevásárlóközpontokban volt klíma. A kisebbekben 1-2-3 éve van. Manapság viszont már boldogság, hogy a postán - ahova én mint jókútra járok - nem úgy állok 40 percet sorba, hogy szakad rólam a víz, és a hajam olyan utána, mintha hajat mostam volna... - szóval tavaly nyár óta már a postákon is klíma van. Sőt, meglepődve tapasztaltam, hogy egyre több kisboltban is. Az állatorvosi rendelőkben szinte egyértelmű... pedig emlékszem, néhány éve még ott is hőségben szenvedtek az orvosok és állatok egyaránt.

Nagy szerencsémre tavaly július óta itt lecserélték az egész buszállományt, így kellemesen hűtött buszokban lehet utazni, ha szerencséje van az embernek, még akár ülve is. Tiszta hepi.

Szóval, ha ezt nézzük, régen kényelmi szempontból sokkal rosszabb volt - mégsem vettük fel, mert tele voltunk életerővel, relatíve gondtalansággal, valahogy kisebb gondunk is nagyobb volt, mint hogy meleg van.

Emlékszem olyan nyárra, nyolcadik után, amikor a barátnőmmel minden áldott nap találkoztunk és mentünk valahova, vagy egymáshoz. Egész nap együtt lógtunk. Ebben szerepelt sok Nagyerdőn tett mászkálás, sziklakert, botanikus kert, csónakázás, állatkert, vidámpark, strand... séta - csak úgy - a klinika szép, régi épületei között, vagy akár a temetőben a sírok között. Nosztalgiával gondolok vissza, hogy pár forintból kijöttek egész napi kóborlásaink, még akkor is, ha múzeumba vagy moziba mentünk, naponta többször is fagyiztunk - kijött a zsebpénzünkből, ami pedig abszolút átlagos volt. És a nagy beszélgetések... istenem, mekkorákat dumáltunk! És nevettünk, nevettünk...

Mindig a verőfény van előttem, bárhova is mentünk. Meg hogy térdzokni volt a divat, és mi azt hordtunk nyáron is, mini szövetszoknyával... Vezettünk egy közös naplót is, azt a címet adtuk neki, hogy "Egy nyáron át kacagtunk". Hogy hova lett az a napló? Leírtunk benne pedig minden napot!

Ezzel a barátnőmmel már óvodás korunktól együtt jártunk mindenhova, általánosba is, csak a középiskola maradt ki - másfelé mentünk. De előző munkahelyemen összeakadtunk, ő utánam két évvel odajött dolgozni... Igaz, nem sokáig dolgoztunk ugyanazon a területen, de még a gyerekeink születése után jó ideig találkozgattunk privátilag is. Mikor én eljöttem közös munkahelyünkről, mert máshova "csábított" a helyzet, barátnőm még mindig ott dolgozott az oktatási osztályon...

Azóta, sajnos, megtépázott így vagy úgy mindkettőnket az élet, elég távol kerültünk, ezer gonddal. Ő özvegy lett igen korán, közvetlen, miután második fiuk megszületett... valahogy követte édesanyja sorsát, aki szintén özvegyen maradt, mikor barátnőm elkezdte az általánost... s családilag ezer gondja-baja van.

Sokszor gondolok rá, főleg így, nyaranként. Hogy emlékszik-e még arra a 14-15 éves korunkbeli nyárra, amikor szabadok voltunk, gondtalanok, és egy nyáron át kacagtunk. Egészen biztosan emlékszik...