Noé - Döme, Csöpike, Vihar

Három állatkát fogadtam egyidőben ismét örökbe virtuálisan: Csöpike cicát, Döme tacsit és Vihar kuvaszkeveréket. Múlt héten első kettőnél már megjelent a nyilvántartás, Viharnál pedig ma. Nem baj, mert így tovább tart a "gazdisági tudat" - mire az első kettőnél lejár, a harmadiknál még lesz pár nap. Ez még az a nap, amikor épp mindhárom az "enyém".

Név: Csöpike
Nem: kandúr
Született: 2005. 01. 01.
Bekerült: 2008. 04. 09.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

2005-ös születésű, ivartalanított vörös-fehér kandúr. Eleinte nagyon félt, fél évig csak akkor volt hajlandó enni, ha nem volt ember a közelében, napközben pedig elbújt. Mára már nagyon szépen megbarátkozott az ember és a többi állat közelségével. Fejremegése és néha epilepsziajellegű rohamai vannak, ezért csak nagyon elszánt, türelmes gazdijelöltnek ajánljuk.
Veszettség elleni és két kombinált, két leukózisoltása megvan.

********

Név: Döme
Nem: kan
Született: 2006. 01. 01.
Bekerült: 2008. 07. 21.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Döme kb. 2006-os születésű, rajzos kan. Rossz tartási körülmények közül mentettük legyengült állapotban.
Eleinte nagyon félt, bizalmatlan volt, ami, nem csoda, tudva, min ment keresztül. Az elmúlt hónapokban sokat szelídült, de nehezen oldódik, hajlamos a morgolódásra, ezért tapasztalt gazdinak ajánljuk. Pórázon már szépen sétál. Más kutyákkal nemre, korra, méretre való tekintet nélkül jól kijön, kerüli a konfliktust.

********

Név: Vihar
Nem: szuka
Született: 2004. 01. 01.
Bekerült: 2009. 01. 10.

Virtuális örökbefogadás:
Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

2009. január 10-én került be állatotthonunkba, de már egy héttel korábban is jelezték, hogy Üllőn, a 4-es út mellett kóborol. Kb. 2006-os születésű, kuvaszjellegű szuka, mellső lábai kicsit deformáltak, enyhén sántít. Születési/fejlődési rendellenesség lehet. Szőre elég elhanyagolt állapotban van, lehet, hogy már régebben kóborolt. Házőrzőnek nem ajánljuk, nagyon nyugodt, "lassú" kutyus, idős embernek kiváló társa lehet.


(Forrás: a barna színű szöveg és a fotók a Noé honlapján találhatók)

Húsvét - Rákász Gergely

Kedvelt koncertorgonistámtól, Rákász Gergelytől jött egy szép húsvéti ajándék.



Ezt írta hozzá:
"Szép napot és áldott húsvétot kívánok!
Kis ajándékom is van, Papp Norbert festőművész barátom készített egy montázst Mascagni zenekari közjátékához (A Verdissimo lemezemről) a Parasztbecsületből. Ez a rész - üres színpadnál - akkor hangzik el az operában, amikor mindenki a húsvéti misén van a templomban."

Úgy megörültem neki. Nagyon szeretem a komolyzenét is, 6 évig külön zeneiskolában tanulva hegedültem, szolfézsra jártam, zeneiskolai szimfonikus zenekarban játszottam, és 9 évig énekeltem énekkarban. Egész életemben viszonylag rendszeresen jártam komolyzenei koncertekre is, sőt, anno még operabérletem is volt. De nem is ez a lényeg, csak az összekötő pillér...

Mikor Rákász Gergelyről először olvastam és hallottam, a kíváncsiság vezérelt, s elmentem első debreceni koncertjére - ennyi elég is volt, hogy örök rajongója legyek ennek a lelkes, tiszta szívű és humorú, tehetséges ifjú embernek. Már első alkalommal, amennyiben tetszett az, amit csinál - ki lehetett tölteni egy lapot névvel, e-mail-címmel, mely által a Rákász Gergely Baráti Kör tagja lehettem. Azóta, ha csak koncertturnéi alkalmából Debrecenbe keveredik - ott a helyem, mivel jóval előtte megkapom sokakkal együtt a meghívót.
Honlapjáról idézem tőle:

"Azt kérdezed, ki vagyok?

Én egy Ember vagyok.
Tele vágyakkal és célokkal,
Tele hibákkal és kudarcokkal.
A mérlegre csak az kerül, miből volt több.

Gondolatban mindig két mappát nyitok:
Egyet Siker, egyet Pofára esés címmel.
És amíg az előbbi vastagabb, történjen bármi, mosolygok!"

Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon, mint az ’Ország legfiatalabb koncertorgonistája’.
Ingolstadtban a világhírű Daniel Rothnál, a párizsi Saint Sulpice orgonistájánál, valamint Peter Planyavskynál, a bécsi Stephansdom orgonistájánál végzett mesterkurzust.
1998-ban David DiFiore amerikai orgonaművész figyelt fel Gergelyre soproni koncertjén. Azonnal meghívta az Egyesült Államokba tanulni és hangversenyezni, ahol virtuóz sikerrel játszott öt városban egy éven belül.
Magyar mestere Baróti István, az esztergomi bazilika orgonistája, akitől Budapesten tanult, miközben elvégezte az ELTE művész-tanári szakát, ahol 2000-ben diplomázott.
1998-2002-ig a Magyar Rádió Intermezzo című műsorát szerkesztette és vezette, amely zenei válogatás azzal a céllal készült, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a klasszikusokat.
2004-ben a Templomos Lovagrend sorai közé hívta és lovaggá ütötte.
2005-ben tért haza végleg az Egyesült Államokból, és most főként Magyarországon és Európában dolgozik.
Gergely 2000-ben indította rendszeres magyarországi turnéit Bach halálának 250. évfordulója alkalmából, majd művészeti korszakokat bemutató tematikus hangversenysorozataival: Romantika Light, Barokk Light, Látványkoncert – Mozart & Gershwin, L’Orgue Monumentale és a közkedvelt Karácsonyi Történetekkel örvendeztette meg a közönséget.
A legutóbbi „VERDISSIMO – La Bella Italia” című műsorát körülbelül harmincezer ember hallgatta meg két év alatt.
2008-ban szülővárosa, Győr kulturális nagykövetének választotta.
Rákászt meghívták többek között a csodálatos gödöllői királyi kastélyba és bécsi schönbrunni kastélyba is.
Példáját adva, hogyan lehet része a klasszikus művész és művészet a 21. századnak, számos fesztiválmegnyitón játszott tűzijátékzenét, illetve a Kropf Dance Company balett-társulattal együtt lépett fel.
A művész nemcsak templomokban és katedrálisokban érzi jól magát, hanem „Iskola Programot” indított, amelynek keretein belül zenés előadásokat tart minden tanuló korosztálynak.
Jelenleg új látványkoncertjén dolgozik, melynek magyarországi bemutatója 2010-ben várható.

Ez nagyvonalakban az életútja, önéletrajzának hivatalos verziója.
A következőket Gergely írja magáról - és ez magáért beszél annak tekintetében, hogy mennyien járunk örömmel ezekre a koncertekre, és minden évben számon tartjuk, lessük, várjuk... hogy feltöltődhessünk és elfelejthessük egy időre az élet nehezebb oldalát.

Ars Poetica

Úton-útfélen azt kérdezik tőlem, miért más a hangversenyem, mint a többi muzsikusé.
A válasz egyszerű: a muzsika mellett a hallgatókkal is törődöm! Hogyan? Beszélek, és azokról a dolgokról beszélek, amelyek megvilágítják a darabok lényegét, amik megértést szülnek.
Édesapám arra tanított, hogy ne csak azt nézzem, ami történt, azt nézzem inkább, miért történt; ez vezet a megértéshez, ami fontos, hiszen nem szerethetjük azt, amit nem értünk. Így tolmácsolom hát a muzsikát is. Nem csak az számít, 1784 vagy 1785, hanem az is, hogy miért akkor. Mit mondott, mit gondolt a zeneszerző, mit érzett, mit írt a leveleiben, milyenek voltak a körülményei. Ezen az úton haladva kitárul a világ, a klasszikus zene világa, amely lebilincselő, álmélkodtató és mint minden, ami szép, végletekig egyszerű, még ha sokszor túlbonyolítják is. Vannak, akik kevéssé értenek hozzá, de kritizálják. Olyanok is, akik mindent tudnak róla, és lexikonokat írnak a zenéről. Pontosabban arról, hogy 1765 vagy 66. Ám ez szerintem, bármilyen botrányosan hangozzék is, csak másodlagos.
Az elsőnek az örömnek kell lennie. Hiszem, hogy ezért vagyunk itt ezen a Földön, az örömért. Ehhez egy szelet a muzsika, aminek akkor van értelme, ha eljátsszák és azt valaki meghallgatja és megérti.
Persze azt is lehet mondani, hogy ez a Föld maga a pokol, de én azt hiszem, hogy ez a világ olyan, amit mi észreveszünk belőle. És ha jár nekünk az a perc az élőkoncert élményével, akkor megadjuk magunknak a lehetőséget, hogy a szépet vegyük észre.
Erre szakmai kollégáim legtöbbje csak annyit mond fanyarul: inkább a művészetért játszik. Ez a kettő azonban nem kell, hogy két úton járjon. Sőt, ha nem a legmagasabb szintű produkció hangzik el, akkor máris nem törődünk a hallgatóval. Nem szabad különválasztani a zenét és a szórakozást. Nem létezik olyan, hogy a művészetért írt zene. Vagy ha valaki azért írt, az elég baj.
El kell felejteni a nyomott légkörű koncerteket, ahová a közönség csak betéved és mást nem várnak tőle, mint hogy illedelmesen lapítson, majd végül esetleg tapsolhat egy kicsit, ha egyáltalán van kedve.
Ausztrál fiatalok mondták egy repülőúton, amikor a beszélgetésből kiderült, hogy orgonista vagyok, hogy nagyon szeretik az orgona hangját, de sokszor unalmas hallgatni. Mit mondhattam volna tízezer méter magasban hangszer nélkül, mint azt, hogy ha valaki lusta rajta játszani, akkor az hallatszik is. Megmutatni a hangszer sokezer arcát, egy cél a művészetemben.
Ezen túl interaktív koncerteket szervezek, ahol - Leonard Bernstein nyomdokain - bevonva a közönséget, egyfajta zenetörténeti barangolással egészül ki az élmény, amiért érdemes eljönni legközelebb is! Talán ettől másak a hangversenyeim.
De az is lehet, hogy egészen egyszerűen csak a Gondviselő az, aki mássá teszi őket. Így jutalmaz, amiért kamatoztatom a talentumokat, amiket Tőle kaptam. Akárhogy is, köszönöm Neked, kedves látogató, hogy megtiszteltél. Gyere el egy koncertre, vagy gyere el legközelebb is, és érezd jól magad. Ígérem, én mindent megteszek majd ennek érdekében!

Erről meg vagyok győződve. Nekem Gergely minden CD-je megvan, dedikálva. Személyesen is váltottunk pár szót a koncert utáni dedikálásoknál. S nemcsak a közönséggel való kapcsolattartásnál sugárzik a derű róla, hanem egész koncertje alatt mosolyog, szárnyal, ÉL az egész ember. S ezáltal tud ADNI olyanoknak is, akik esetleg különösebben nincsenek oda a komolyzenéért - ő úgy csinálja mindezt, hogy még a gyerekeket is odacsábítja, komplett visszajáró családokat ismerek...
Kell, amit ő csinál, és úgy kell, ahogy ő csinálja. Kívánom, hogy sokáig legyen ereje, derűje, lelkesedése hozzá!

(A kék színű szöveg kivételével a forrás saját levelezésből,
ill. nagy része: http://www.rakaszgergely.hu)

Nagyszombat

(Novák Péter festménye)

Nagyszombat

Már láttam Őt sok éve - talán álmomban?
A látvány oly éles volt, mint a való,
mindig, újra s újra keresem,
s átélném valóságosan
azt a mindent átható,
itatósként magához hívó
végtelen szeretetet.
Mikor összetorlódtak fejem fölött
súlyos gondfelhők, váratlanul,
anélkül, hogy Rá gondoltam volna,
- még csak nem is imádkoztam
alvás előtt - s eljött...
Szavakra nem emlékszem, csak
határtalan jóságot sugárzó szemekre
s fejemen az érintésre,
mi eközben eltöltött, nem hasonlítható
semmilyen érzésre,
csak a mindent átölelő, egész
gyarló valómat elfogadó, feltétel nélküli,
megmagyarázhatatlan szeretetre.
Miért, mi végre, hisz’ ki vagyok én?
Felfoghatatlan.
De azóta… már nem azért hiszek,
mert úgy tanultam s elfogadtam.
Benne lényegültem, s hiszek,
én… hiszek a Feltámadásban.

Nagypéntek

Nagypénteki harangszó helyett

Felleg ereszkedik egyre lejjebb,
szorong a lelkiismeret.
Szél támad fel, viszi a szemetet,
messze hordja a gyarló érzéseket.
Harangszó idején némaság honol,
hisz' a harangok most Rómába mentek.
Előbb egy csepp, kettő,
majd egyre szaporább...
suhogva hull a fénylő égi áldás.

Isten siratja az ő egyszülött fiát.

Nagypéntek

„Íme, a te fiad.” Beteljesedett
az Írás s a Golgotán esti fény lett...
vihar sorjázza a lelkeket.

Haramia 7 éves

Április elsején született Haramicám.
Mivel nem befogadott cica, hanem ismerős családnál született és úgy kaptam, biztos forrásból tudom... És hogy ez amúgy a "bolondok napja", háát, mi tagadás, én ezt teljesen jogosnak tartom házi hermelinemmel kapcsolatosan. Ezt a közösen eltelt 7 évünk alapján is nyugodtan állíthatom.

Túl sokat nem írok most róla, hiszen a róla írt sorozatom, mely az A macskában jelenik meg és itt is "tálalom" - önmagáért beszél.
Hétéves, ez cicáknál bizony már középkorosztályt jelent! És nekem még mindig kiscica. Nemcsak méretre és súlyra (mert úgy pláne pillesúly!), hanem viselkedésre. Egyáltalán nem olyan, mint egy komoly, érett, felelősségteljes, nyugodt cicahölgy. Á! Ő megmaradt játékos, égedelem kiscicának, aki nem ismer se embert, se istent, ha neki például rohangálhatnékja van, vagy pattoghatnékja akár vízszintes, akár függőleges helyzetekben.
Reggelenként hálát adok, ha véletlenül sikerül lefekvéstől óracsörgésig anélkül "megaludni" azt a pár órát, hogy Haramia többször is felébresszen... mert hogy van olyan éjszaka, hogy szinte óránként jön rá a happáré, és ez egy idő után elég idegesítő! Van, hogy felkelek és hajkurászom, bízva abban, hogy esetleg megijed (hahaha!) és megpihen.
Sajnos, a monitor és tévé nyikorognak, amikor percenként újra és újra rájuk ugrik valaki éjnek idején! És sajnos, bárminek hangja van, ha "elkaparják", mintha almozás történne! Meg hát a rohangálásoknak radiátorhoz, bútorokhoz való dübbenés a vége. Ember legyen a talpán, aki mindezek ellenére nyugodtan tud durmolni.
Na de Haramiát ezzel együtt imádjuk. Mert időnként hatalmas a szeretetigénye. Olyankor jön, és tök mindegy, mit csinálok, ő hozza a szeretetét. Legtöbbször olyan ritka megtiszteltetésnek számít, hogy ha tehetem, ilyenkor dobok is félre mindent és simogatom, becézem, míg csak hagyja. Mert amúgy meg soha nem volt egy ölmacska.
Egyéniség. És csodaszép. Az biztos, hogy fenekestül megváltozott az életem és a világ, mióta 2003 júliusában hazahoztam. Bőven volt bennem kihasználatlan szeretet, és boldog voltam, hogy tudok adni.
Isten éltessen, drága kis sz@rosom, csőmacskám, vackom, hermelinem! Legyen még együtt nagyon sok évünk!

* * *

Haramia hétéves

Barkaszínű szürke macskám
ferde szemmel néz rám,
milyen huncutságokat rejt
e két fénylő borostyán?

Kéznek, szemnek jóleső a
tömör selyembunda,
pihe-puha, doromboló
vacak macska lakja.

Áprilisnak első napján
van születésnapja,
hétéves lett Haramia,
csintalan csőcica.

Hétéves és nem nőtt még fel,
komolytalan jószág,
fáradhatatlannak tűnő
cikázó villámlás.

Sosem tudni, mire gondol,
mit tesz két perc múlva,
meghökkentő és szertelen
csacskamacska-fajta.

A szeme sem áll jól! - mondják,
pedig néha simul,
nagy szeretetrohamában
berreg, mint egy traktor.

Boldog szülinapot neked,
szép cicavilágot,
nyugodt, hosszú életet,
dorombolós álmot!

Március végi hétvége - Pesten

Szuper hétvégét töltöttem Pesten.
Kötelességek, feszélyezettség nélkül, lerázva a mindennapok szabadidőhiányos rohanását, terhét. Igaz, nagyon gyorsan eltelt. De egy ilyen alatt többet vigyorgok, mint egész hónapban.
Várt a kedves, és mindennel elhalmozott. Ezek közül legfontosabb a szeretet, megértés, nyugalom... de ezen felül a séták, a westendes kajálások, fagyizás és a tömérdek ajándék is emelték a hétvége fényét.:)

Flamival együtt megnéztük a Szépművészetiben a Degas-tól Picassóig című kiállítást, mely összességében véve mindenképpen felüdülés volt - persze több olyan képre is bukkantunk, melyekért önmagában is érdemes volt ide ellátogatni.
Utána szokott helyünkön, a Fanyűvőben kajáltunk és jókat cseverésztünk. Flami megcsinálta mindkettőnk adóbevallását - mi ezért borzasztó hálásak voltunk, és külön öröm volt, hogy meglepetéseinkkel sikerült eltalálni olyan dolgokat, amelyek örömet szereztek "könyvelőnknek".:)))

Vasárnap a Városligetben sétálgattunk, gyönyörködve az ébredező természetben, a zöldülő fákban, a Vajdahunyadvárban, a tóparton a napfényben összesereglő élénk kacsákban, galambokban...
A csoda az volt, hogy a hétvégére hideghullámot és esőzést "ígértek" a meteorológusok. És nem így történt - igazi tavasz volt. Szombaton szinte melegem volt, és az évben először voltam rövidujjúban... vasárnap viszont a napsütés ellenére már hideg szél fújt, néha igen keményen, de márciusba ez még simán belefér.
Eső viszont nem esett... így végre fotózási szükségleteinknek is hódolhattunk.





Egy-egy ilyen találkozás nem történik nagyon sűrűn, de minden alkalommal hetekre feltöltekezem boldog élményekkel, és az emlékek tartanak sokszor akkor is életben, amikor a mindennapok taposójában néha úgy tűnik, elvész az ember...










Házi Mucha-gyűjtemény és ajándékhalmaz...

Cicák... Amazon-farokkal...:))

Bencus kétéves

Tegnap volt egyetlen unokám kétéves.
Nem volt szegénykémnek jó napja. Nem sikerült aludnia egy percet sem egész nap, így roppant nyűgös volt, mikor beérkezett a hatalmas számú,
4 tagú vendégsereg.
Szilvi már délelőtt 10-től előkészült, szépen feldíszítette pici lakásukat, takarított, almáslepényt sütött, szendvicseket készített, férje vásárolt, Bencussal foglalkozott...
Lehet, hogy a felhajtás volt szokatlan, mindenesetre Bencus nem és nem és nem aludt napközben... Így nem sok olyat tudtunk csinálni, ami elnyerte volna a tetszését.

Félórára elaludt ugyan, mikor már ott voltunk, de az szinte annyi volt, mintha nem... Egész idő alatt feküdt, cumizott, és az alvós nyusziját dörzsölgette az arcához - mindig így szokott, ha álmos.
Védekező szindróma: ha a nyuszit az arcába temeti, akkor ő nem lát, ergo mi sem vagyunk ott.:)
Nagy ötletességre és kitartásra volt szükség ahhoz, hogy időnként egy mosolyt elcsípjünk... Én azért bezsebeltem párat, meg is küszködtem érte.:))
Az ajándékok elállnak, mi meg azért, hogy ne vesszen kárba semmi, azért kapkodtunk ezt-azt, megünnepeltük Bencust.
Piros verda volt a tortája, és a legnagyobb tűzijáték látványoskodott rajta... Bencus ezalatt ugyan nyilván nem volt hajlandó felkelni, de ámulattal, hatalmas szemekkel nézte...

* * *

Bence kétéves

Két gyertya lángját
tükrözi szép szemed,
két éve élsz már
e világban, s csak neked
örül, ragyog ma minden.
Boldog babakorod
éled, s mi lehetséges,
ma mindent szabad neked,
mindent, mi jó történhet,
árasszon el téged.

De máskor is, mindennap
érted kel fel a Nap,
s a Hold ezüst csillámport
szór, csakis miattad.
Alakul egy élet,
boldogan ránk nevet,
apró kicsi fiú, sokáig
éltessen Isten téged,
drága kis bogár,
boldog szülinapot neked!
















Azért egy kép úgy is, amikor Bencus is látszik: