Húsvét - Rákász Gergely

Kedvelt koncertorgonistámtól, Rákász Gergelytől jött egy szép húsvéti ajándék.



Ezt írta hozzá:
"Szép napot és áldott húsvétot kívánok!
Kis ajándékom is van, Papp Norbert festőművész barátom készített egy montázst Mascagni zenekari közjátékához (A Verdissimo lemezemről) a Parasztbecsületből. Ez a rész - üres színpadnál - akkor hangzik el az operában, amikor mindenki a húsvéti misén van a templomban."

Úgy megörültem neki. Nagyon szeretem a komolyzenét is, 6 évig külön zeneiskolában tanulva hegedültem, szolfézsra jártam, zeneiskolai szimfonikus zenekarban játszottam, és 9 évig énekeltem énekkarban. Egész életemben viszonylag rendszeresen jártam komolyzenei koncertekre is, sőt, anno még operabérletem is volt. De nem is ez a lényeg, csak az összekötő pillér...

Mikor Rákász Gergelyről először olvastam és hallottam, a kíváncsiság vezérelt, s elmentem első debreceni koncertjére - ennyi elég is volt, hogy örök rajongója legyek ennek a lelkes, tiszta szívű és humorú, tehetséges ifjú embernek. Már első alkalommal, amennyiben tetszett az, amit csinál - ki lehetett tölteni egy lapot névvel, e-mail-címmel, mely által a Rákász Gergely Baráti Kör tagja lehettem. Azóta, ha csak koncertturnéi alkalmából Debrecenbe keveredik - ott a helyem, mivel jóval előtte megkapom sokakkal együtt a meghívót.
Honlapjáról idézem tőle:

"Azt kérdezed, ki vagyok?

Én egy Ember vagyok.
Tele vágyakkal és célokkal,
Tele hibákkal és kudarcokkal.
A mérlegre csak az kerül, miből volt több.

Gondolatban mindig két mappát nyitok:
Egyet Siker, egyet Pofára esés címmel.
És amíg az előbbi vastagabb, történjen bármi, mosolygok!"

Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést szerte Magyarországon, mint az ’Ország legfiatalabb koncertorgonistája’.
Ingolstadtban a világhírű Daniel Rothnál, a párizsi Saint Sulpice orgonistájánál, valamint Peter Planyavskynál, a bécsi Stephansdom orgonistájánál végzett mesterkurzust.
1998-ban David DiFiore amerikai orgonaművész figyelt fel Gergelyre soproni koncertjén. Azonnal meghívta az Egyesült Államokba tanulni és hangversenyezni, ahol virtuóz sikerrel játszott öt városban egy éven belül.
Magyar mestere Baróti István, az esztergomi bazilika orgonistája, akitől Budapesten tanult, miközben elvégezte az ELTE művész-tanári szakát, ahol 2000-ben diplomázott.
1998-2002-ig a Magyar Rádió Intermezzo című műsorát szerkesztette és vezette, amely zenei válogatás azzal a céllal készült, hogy széles körben megismertesse és megkedveltesse a klasszikusokat.
2004-ben a Templomos Lovagrend sorai közé hívta és lovaggá ütötte.
2005-ben tért haza végleg az Egyesült Államokból, és most főként Magyarországon és Európában dolgozik.
Gergely 2000-ben indította rendszeres magyarországi turnéit Bach halálának 250. évfordulója alkalmából, majd művészeti korszakokat bemutató tematikus hangversenysorozataival: Romantika Light, Barokk Light, Látványkoncert – Mozart & Gershwin, L’Orgue Monumentale és a közkedvelt Karácsonyi Történetekkel örvendeztette meg a közönséget.
A legutóbbi „VERDISSIMO – La Bella Italia” című műsorát körülbelül harmincezer ember hallgatta meg két év alatt.
2008-ban szülővárosa, Győr kulturális nagykövetének választotta.
Rákászt meghívták többek között a csodálatos gödöllői királyi kastélyba és bécsi schönbrunni kastélyba is.
Példáját adva, hogyan lehet része a klasszikus művész és művészet a 21. századnak, számos fesztiválmegnyitón játszott tűzijátékzenét, illetve a Kropf Dance Company balett-társulattal együtt lépett fel.
A művész nemcsak templomokban és katedrálisokban érzi jól magát, hanem „Iskola Programot” indított, amelynek keretein belül zenés előadásokat tart minden tanuló korosztálynak.
Jelenleg új látványkoncertjén dolgozik, melynek magyarországi bemutatója 2010-ben várható.

Ez nagyvonalakban az életútja, önéletrajzának hivatalos verziója.
A következőket Gergely írja magáról - és ez magáért beszél annak tekintetében, hogy mennyien járunk örömmel ezekre a koncertekre, és minden évben számon tartjuk, lessük, várjuk... hogy feltöltődhessünk és elfelejthessük egy időre az élet nehezebb oldalát.

Ars Poetica

Úton-útfélen azt kérdezik tőlem, miért más a hangversenyem, mint a többi muzsikusé.
A válasz egyszerű: a muzsika mellett a hallgatókkal is törődöm! Hogyan? Beszélek, és azokról a dolgokról beszélek, amelyek megvilágítják a darabok lényegét, amik megértést szülnek.
Édesapám arra tanított, hogy ne csak azt nézzem, ami történt, azt nézzem inkább, miért történt; ez vezet a megértéshez, ami fontos, hiszen nem szerethetjük azt, amit nem értünk. Így tolmácsolom hát a muzsikát is. Nem csak az számít, 1784 vagy 1785, hanem az is, hogy miért akkor. Mit mondott, mit gondolt a zeneszerző, mit érzett, mit írt a leveleiben, milyenek voltak a körülményei. Ezen az úton haladva kitárul a világ, a klasszikus zene világa, amely lebilincselő, álmélkodtató és mint minden, ami szép, végletekig egyszerű, még ha sokszor túlbonyolítják is. Vannak, akik kevéssé értenek hozzá, de kritizálják. Olyanok is, akik mindent tudnak róla, és lexikonokat írnak a zenéről. Pontosabban arról, hogy 1765 vagy 66. Ám ez szerintem, bármilyen botrányosan hangozzék is, csak másodlagos.
Az elsőnek az örömnek kell lennie. Hiszem, hogy ezért vagyunk itt ezen a Földön, az örömért. Ehhez egy szelet a muzsika, aminek akkor van értelme, ha eljátsszák és azt valaki meghallgatja és megérti.
Persze azt is lehet mondani, hogy ez a Föld maga a pokol, de én azt hiszem, hogy ez a világ olyan, amit mi észreveszünk belőle. És ha jár nekünk az a perc az élőkoncert élményével, akkor megadjuk magunknak a lehetőséget, hogy a szépet vegyük észre.
Erre szakmai kollégáim legtöbbje csak annyit mond fanyarul: inkább a művészetért játszik. Ez a kettő azonban nem kell, hogy két úton járjon. Sőt, ha nem a legmagasabb szintű produkció hangzik el, akkor máris nem törődünk a hallgatóval. Nem szabad különválasztani a zenét és a szórakozást. Nem létezik olyan, hogy a művészetért írt zene. Vagy ha valaki azért írt, az elég baj.
El kell felejteni a nyomott légkörű koncerteket, ahová a közönség csak betéved és mást nem várnak tőle, mint hogy illedelmesen lapítson, majd végül esetleg tapsolhat egy kicsit, ha egyáltalán van kedve.
Ausztrál fiatalok mondták egy repülőúton, amikor a beszélgetésből kiderült, hogy orgonista vagyok, hogy nagyon szeretik az orgona hangját, de sokszor unalmas hallgatni. Mit mondhattam volna tízezer méter magasban hangszer nélkül, mint azt, hogy ha valaki lusta rajta játszani, akkor az hallatszik is. Megmutatni a hangszer sokezer arcát, egy cél a művészetemben.
Ezen túl interaktív koncerteket szervezek, ahol - Leonard Bernstein nyomdokain - bevonva a közönséget, egyfajta zenetörténeti barangolással egészül ki az élmény, amiért érdemes eljönni legközelebb is! Talán ettől másak a hangversenyeim.
De az is lehet, hogy egészen egyszerűen csak a Gondviselő az, aki mássá teszi őket. Így jutalmaz, amiért kamatoztatom a talentumokat, amiket Tőle kaptam. Akárhogy is, köszönöm Neked, kedves látogató, hogy megtiszteltél. Gyere el egy koncertre, vagy gyere el legközelebb is, és érezd jól magad. Ígérem, én mindent megteszek majd ennek érdekében!

Erről meg vagyok győződve. Nekem Gergely minden CD-je megvan, dedikálva. Személyesen is váltottunk pár szót a koncert utáni dedikálásoknál. S nemcsak a közönséggel való kapcsolattartásnál sugárzik a derű róla, hanem egész koncertje alatt mosolyog, szárnyal, ÉL az egész ember. S ezáltal tud ADNI olyanoknak is, akik esetleg különösebben nincsenek oda a komolyzenéért - ő úgy csinálja mindezt, hogy még a gyerekeket is odacsábítja, komplett visszajáró családokat ismerek...
Kell, amit ő csinál, és úgy kell, ahogy ő csinálja. Kívánom, hogy sokáig legyen ereje, derűje, lelkesedése hozzá!

(A kék színű szöveg kivételével a forrás saját levelezésből,
ill. nagy része: http://www.rakaszgergely.hu)