Mindenszentek -- temető

Szilvi már 7-kor fent tüsténkedett, úgyhogy nemsokára én is összeszedegettem magam.
E korai időpont, ha nem kell iskolába menniük, tőle nagyon szokatlan. De nem baj, mert így talán, ha korábban sikerül indulnunk, sikerül úgy átvészelnünk a temetői programot, hogy nem sötétedik ránk. Az a helyzet, hogy mindig olyan sok a menőke, hogy eddig még mindig ránk sötétedett, mire a temető másik végén lévő családi sírbolthoz értünk.
Drukkoltunk nagyon, hogy ne legyen már eső, ha egy mód van rá, mert az most tönkre vágna mindent! Ennyi cuccal, gyerekkel képtelenség egy félnapos temetős programot csinálni esőben.
Nagyon nagy mázlink volt, mert a gyakori felhősödés ellenére megúsztuk a napot eső nélkül!
Kelés után azonnal készülőre vettem a teendőket. Macskák, lakás, magam, majd összepakolás. Egy ideje gyűjtögetem a levágott flakonokat, tehát azokat, újságpapírt, nejlonokat, kerti eszközöket pakolgattam. Meg hát a saját cuccaimat, kiemelvén a fényképezőt, amiből még éjjel töltőre tettem az akksit, mert a pótakksi hátha nem lenne elég. Kiszereltem egy kétdecis teát, behajítottam a táskába pár mézest, nagy keservesen lenyeltem a két legfontosabb szívgyógyszert, felöltöztem útrakészre, és még volt idő a vélt indulásig, tehát leültem a géphez -- majd látjuk, ki hogy készül el.
Danival úgy volt megbeszélve, hogy 11 körül jön a virágokkal, s majd együtt megyünk a 24-eshez.
11-kor rám írt, hogy úgy negyed 12 körül fog érkezni. Innentől már szerencsére Szilviék is majdnem elkészültek. Néhány leszúrható vázát ki fogunk cserélni a síroknál, melyek ott most töröttek, úgyhogy vetettem vele négy darabot, valamint többfajta, rengeteg mécsesünk is van. Ezek jó részét Daninak szándékozunk a hátizsákjába pakolni.
Természetesen fél 12 előtt Danit még a nonstop bolt felé láttuk az ablakból, hogy gyalogol a két nagy szatyorral. Még jó, hogy van itt ilyen bolt, ami ünnepkor is nyitva van, mert buszjegyet kellett neki venni. Szilvi szerencsére megvette már a magáét jó előre.
Úgyhogy előbb-utóbb majd csak ideért Dani. Elpakolgattuk még, amiket el kellett, és elindultunk háromnegyed 12 körül. Ahogy kiértünk, jött is egy temetői járat. Mázlink volt, mert egy négyes helyre le is tudtunk ülni mind a négyen a rengeteg szütyővel együtt. Igaz, még Dani ülése mögé is jutott a virágból!

Szerencsénk volt ezzel a déli indulással, mert szerintem vagy korábban, vagy később indulnak általában az emberek, nem pont ebédidőben. Így is tömve lett a végére a busz! Még szerencse, hogy mi letojjuk a pontos időben való étkezést...
A már ilyenkor megszokott tömeg hömpölygött a temetőben. Kordonozás, rendőrök, forgalomterelés.
A főkapuig mentünk. Ott leállítottam a bandát, hogy én elmegyek szálas virágokat venni, szokásos módon. Minden szatyrot Szilviékre hagytunk, és Dani jött velem. Azt mindenképp tudtam, hogy gombócfejű és zöld krizantémokat szeretnék venni. Otthon ki is számoltam, hogy mennyit -- ezeket a család sírjaira és két barátéra szánom. Vettem két fehér és két sárga gömbfejűt, valamint 10 szál zöldet. Nem tudom, nekem csúcsok ezek a zöld virágok, nagyon feldobja szerintem a sírokat, egyszerűen gyönyörűek! A 14 szálért 4200-at fizettem.
Először értelemszerűen az apám sírjához "hömpölyögtünk" el. Nem lehet máshogy nevezni ezt a folyószerűen áramló tömeget, ami ilyenkor a temetőre jellemző. Ilyenkor a síroknál szinte egyedül lenni sem tudunk, lépten-nyomon akad valaki a szomszéd síroknál.
Apám sírja borzalmasan nézett ki. Meglátszik, hogy anyám már nem tud kijárni...:(( Az, hogy én voltam kint 4-szer az évben, édeskevés. Mindig mondtam, már akkor is, amikor anyám még úgy-ahogy rendben tudta tartani rendszeresen a sírokat, hogy minden pénzt megérne egy fedett sír. Főleg azoknak, akik messze laknak, nincs kocsijuk, dolgoznak, öregek, betegek stb., tehát csak ritkán tudnak kijárni. Egy fedett sír azért állandó gondozott állapot. De egy ilyen, mint ahogy most az apámé kinézett, meg ahogy mindig kinéz a kijövetelünkkor, az szégyen-gyalázat.
Tele volt szokásosan térdig érő cigánybúzával. Szilvi és Dani jó ideig ezek kihúzgálásával foglalkoztak. Én ezalatt elvittem a vázákat, többször is fordultam, kimostam őket, tiszta vizeket vittem a sírhoz. Kidobtam a törötteket, két újat tettem a helyükre. Bencus gereblyélte a gazokat a sír körül, egy helyre. Egész kupac gaz és szemét gyűlt össze, ezeket Szilvi egy 60 literes szemetes zsákba gyűjtötte, kétszer is megtelt... mert nem dobta ki zsákostul, csak kiborította a konténerbe, hogy újra tele tudja rakni. Teletömtem őszirózsákkal a vázákat, majd közéjük szurkáltam egy gömbfejű és két zöld krizantémot. Már volt ott három fehér gömbkrizantém, amelyet sógornőm vitt ki előző napokon valamikor. Szilvi pedig a mécseseket osztogatta, gyújtogatta.
Mindenesetre megtettük, amit lehetett. Rendben hagytuk ott apámat.

Átmentünk az út túloldalára, nagyanyámhoz.
Elvittem a nyári korhadékot, a vázákat elmostam, tiszta vizeket vittem, két új vázát szúrtam le a kis fedélrombuszba. Beleraktam annyi őszirózsát, amennyit csak elbírtak, pluszban a sírkő oldalán lévő vázába is. A lentiekbe beleillesztettem a gömbfejű és a két zöld krizantémot. Ezalatt Szilviék sepregették a sírfedelet, meg a környékét, Szilvi rendezte a mécseseket. Annyira hideg volt az idő egyébként, amikor a vízzel szórakoztam, hogy szinte langyosnak éreztem a vizet. Ami pedig jéghideg volt, nyilvánvaló. Innen látszik, hogy már jéggé fagyott a kezem a sok pancsolástól...
Szilvi szemeteszsákba lapátolta az összesepert szemetet és elvitte a konténerhez.
Nagyanyámat is szépen, rendben hagytuk ott, égő mécsesekkel.

Innen haladtunk keresztanyám felé. A teljesen útbaeső Jucika-sírnál szintén lesepregettük a sírt, Jucika márványszívecskéjét letisztítottam nedves törlővel, s egy zöld krizantémot raktam a család virágjaihoz, és gyújtottunk egy mécsest.

Katóka néni (anyám barátnője) sírja tökéletes rendben volt, azt még nem láttam elhanyagoltan soha. Itt csak mécsest gyújtottunk.

S már oda is értünk keresztanyámhoz. Még mindig megilletődünk, mikor a szép új urnasírkövet megpillantjuk. Dani még most látta először!
Itt is elvittük a korhadékot, Szilvi nedves törlőkendővel lemosta a sírkövet, majd rendezte a mécseseket.
Dani elvitte a vázákat, elmosni és vizet hozni. Mindhárman sepregettek is a sír körül. Én a vázákat tömtem tele őszirózsákkal, majd mivel szimmetrikus a sírkő, így mindkét vázába egy-egy gömb és két-két zöld krizantém került az őszirózsákhoz. Itt plusz két flakont is telehozott Dani vízzel, abba is raktunk őszirózsákat -- az egész fantasztikusan nézett ki! Gyönyörű volt, büszke vagyok a sírkőre, és nagyon örülök, hogy meg tudtam ezt az idén csináltatni. (Emlékszem a tavaly ilyenkorra, milyen ciki és kényelmetlen volt azt a tönkrement, eredeti urnasírhelyet valamelyest emberivé tenni... a korhadt, széttört keretlécek... borzasztó volt.)

Itt már nagyon fájt a hátam egyébként, tudtam, hogy elsősorban ennek elviselése lesz a legnagyobb kínom. De még mindig inkább ez, mint a gyengeséges, ájulásos rosszullét. Azzal nem tudom, itt most mihez kezdtünk volna...
Ezután séta volt a krematóriumig, vissza. Szépen sütött a nap, a hideg mellett gyönyörű, napos idő volt. Panaszra semmi okunk! Bencus különben végig jól volt tartva, kívánsága szerint hol szendvics, hol tea, hol nasi mindig volt számára. Időnként a "gyerekek" is ettek, én is elmajszoltam a két fűrészporos mézesemet és ittam két kortyot a teámból.

A krematórium túloldalán nagyon gyorsan eljutottunk Zolihoz. Már útközben gondoskodtunk egyébként a flakonok nehezékeiről, ez Bencus feladata volt: mindenféle követ, kavicsot szedjen össze, amit lát és belefér a flakonokba. Így már eleve köves flakonnal vonultam és vizet is engedve vele értem a sírhoz. Úgyhogy ez percek alatt le lett tudva: egy zöld krizantém a flakonba, s meggyújtva egy mécses.

Közben Szilviék ilyenkor eleve hátrébb vonulnak nagyapám egy nővére sírjához, amit nem gondoz senki. Mi szoktuk egy kicsit "megrendezni", Szilvi elsősorban. Ez az Irén nevű rokonom születésem előtt egy évvel meghalt. Így soha nem is ismertem, de mégiscsak a mi családunk... anyám még tudott róluk és a családi sírboltban lévőkről érdekes infókkal szolgálni nekünk. Valószínűleg a leszármazottak máshol élnek.
Szilvi és Dani összeseperték a levelek nagyját, Szilvi el is hordta őket. Én négy flakont hoztam tele vízzel, és mivel bőven volt még őszirózsa, így legalább vagy hat csokrot vízbe raktam. Szilvi mécsest gyújtott -- mégis legalább nem úgy nézett ki a sír, mint a gazdátlan tanya.

Ezek után a temetőbejáratig mentünk, innen kell majd a kőfal mellett egy buszmegállónyit visszamennünk az 1. kapuig, ahol a családi sírbolt van. Megállapítottuk, hogy nagyon jó időt futottunk!
Itt a bejáratnál a Jézus-szobornál mi is leraktunk egy őszirózsacsokrot és gyújtottunk egy mécsest.
Utána megindultunk az 1. kapu felé.

Aránylag jól bírta mindenki, Bencus is. Szavunk nem lehet. Pedig nem kis táv, amit bejártunk.
Szegény Ervinhez nem tudtam eljutni, mert kívül esik minden utunktól, és ha beiktatjuk, akkor csúszunk egy órát, ránk sötétedik, valamint nem akartam túlzásba vinni a többiek kifárasztását. Úgy gondoltam, hogy majd ki kell jönnöm úgyis még egyszer a tél előtt, hogy lefedjem a kővázákat, nehogy szétrepedjenek a fagytól; és hát majd akkor én külön elmegyek Ervinhez.
Útközben is akadtak gyönyörűségek:

Apai dédnagyapám családi sírboltja, ahol nagyapám is fekszik, volt a következő állomás.
Ez is olyan sír, ahova rajtunk kívül senki sem jár, pedig őszintén szólva őket én is csak hírből és névleg ismerem, nemhogy a gyerekeim. Nagyon sok ideje már, hogy abszolút gazdátlan a sírbolt. Pár éve mi jövünk el ilyenkor, mindenszentekkor, és megpróbáljuk kicsit otthonossá tenni. Szilvinek szíve csücskei ezek a régi sírok. Nem véletlen, hogy az ő szívügye a családfakutatás is.
Rengeteg sepernivaló volt itt is, azt lehet mondani: sepert mindenki.
A flakonok elmosása és tisztavíz-ellátása most is az én reszortom volt. A kezem már lefagyott, de pont ezért ne fagyjon le másé is. Kettesével jártam a kutat flakonok szempontjából, összesen hat flakon volt, négy régi és két most hozott. Ezekbe elosztogattam úgy 10 csokor őszirózsát. Most már túl kellett hogy adjunk az összes virágon. Szilvi szortírozta a mécseseket -- jaj, és idáig elfelejtettem írni, hogy mindenhol Bencus gyújtogatta a mécseseket. Mint minden fiúgyermek, ő is imád tüzeskedni. Emlékszem, annak idején Dani is meg volt őrülve az ilyesmiért... Úgyhogy Bence feladata volt a tűzgyújtás. Ez hosszú gyufával történt, vagy hosszú fejű gyújtóval.
Szilvi nedves törlővel lemosta a márvány előlapot, valamint zsákba invitálta a szemetet és levélhalmokat, és több menettel elhordta azokat.

Innen pár lépés Szilvi osztálytársának a sírja, ami szintén mindig gyönyörű szép.
Azért a sír lábához ide még jutott egy csokor őszirózsa, és Szilvi gyújtott mécsest is.

Nos, túllettünk hát a mindenszenteki programon, és még ránk sem sötétedett -- ez hihetetlen!
Kimentünk a buszmegállóba, még nem volt 4 óra. Láttuk, hogy hány száz ember van, akik még csak most jönnek a temetőbe! Kb. negyedórát vártunk a buszunkra, szerencsére elment előtte három troli is, ami elvitte az emberek jó részét. Na persze így sem tudtunk leülni a buszon, csak a városban szabadult fel egy páros ülés, ahol a gyengébbek (Bence és én) leültek.
Ez a városnéző busz, a 22-es egyébként a Derék utcán landol hazafelé, és onnan még hazáig kell gyalogolnunk.
Bencusnak még rohangálni és ugrálni is volt kedve a macskaköves sétányon, mi azért ennél öregesebben poroszkáltunk...:D
Dani tért le először haza, elbúcsúztunk tőle, hálásan köszönve a részvételét.
Mi is jóleső fáradtsággal fejeztük be a napot, beszakadó háttal, éhesen -- de a lényeg, hogy nagyszerű érzés, amikor úgy jöhettünk haza, hogy mindenhol képesek voltunk megtenni mindent, amit lehetett és amit bírtunk.

Csak addig kellett ledeglenem, míg ki nem állt a hátamból a nagyja-fájás, mert azzal együtt nem lehetett már létezni. Ilyenkor 15-20 perc vízszintbe dőlés segíteni szokott.
Utána még megnéztem a tegnapi Elifet, megcsináltam a fotókat...