Molyos versírás harmadjára

Írjunk verset közösen harmadjára is!
Legrin újra megtette eme kihívást, melyre 48-an jelentkeztünk.

– Ez a vers csodálatos, Jeff! Hol találtad? 
– Uh… Én írtam. 
– És ha rákeresnék a Google-ben, mit találnék? 
– Okot arra, hogy a kanapén aludjak?

Ahogy a mondás tartja, vessük bele magunkat és alkossunk harmadjára is közösen egy olyan verset, amire biztos nem lesz Google-találat. Legalábbis az elején. :)
A feladat a következő: aki jelentkezett, egyszer csak kap tőlem egy levelet benne egyetlen verssorral, ehhez kell megírnia a következő sort, és visszaküldeni nekem. Rajtam kívül senki nem fogja tudni, hogy az utolsó sorát írja, vagy a vers elején járunk. És így a zöldítésre is a legvégén kerül sor, senki ne essen addig kétségbe.
A korábbiakhoz képest egyetlen módosítás lesz a szabályokban, egy verssor legfeljebb 14 szótagból állhat. 
Múltkor született nem egy olyan sor, ami hosszú volt, önmagában is állt, kerek egész volt. Szerintem érdekesebb lenne az eredmény, ha összefüggőbb, jobban egymásba kapcsolódó sorokat írnánk. :) 
Remélem, ez a kis kikötés senkinek nem veszi el a kedvét!

***

Készen lett a versünk! :)
És szerintem tök jó lett, nekem a 3 közül ez jött be leginkább!

***
A vers:

És azt meséltem már, mikor 

Megláttam őt az utcán, s nézett rám bambán? 

Hogy mit ehettem én ezen a marhán… 

Hogy ölelné meg egy T-Rex a születésnapján 

Vagy nyelné el a futóhomok alkalomadtán 

Különben is van mit csiszolni az életrajzán 

Olyan, mint egy megsárgult Washington Post lapszám 

Veszti el egyre lapjait a naptár. 

Végső soron te vagy ki ezen mulattál, 

s közben az ágyba bedőlve punnyadtál. 

Life is strange – az a gondolat játszott az arcodon 

Pedig a furcsa még jobb mint a borzalom 

Gondoltam én azon a ködös hajnalon 

Gondoltam, hajjaj, angyalom! 

Csak egy újabb vadbarom. 

Mi történt, én nem tudom. 

De most talpig zöldben ül a buszon 

Utazgat, így, túl a húszon s harmincon is 

de a Fényes Sziklák partvonalán nem megy tovább. 

Ott megtörik, és fényes tajtékot vet. 

Majd elhever homokpadon és nevet 

Rád kacsint, ismer jól, tudja a neved 

nem nevet, majdnem sír. Megfogja a kezedet, 

s tekinteted tengerében teljesen elmereng, 

a szív dübörög, az agy zakatol, az elme reng, 

a lábad ritmusra jár, a dalszöveg is dereng. 

a szerelem sétál közöttünk, s néha elmereng 

Kell-e ő ide egyáltalán, hisz így sem látunk 

semmit. Ha marad, ha elmegy, lesz belőle kárunk. 

Ez a helyzet, hiába várunk, hát lássuk. 

A csatabárdot most ezennel elássuk! 

Mi, lösz velönk Uram, möghalt jó kerálunk!? 

Kerál nélkül biz' a, sehová sem jutunk! 

Mégsincs más mód, így is folytatnunk kell utunk. 

A végén csak az számít, hogy milyen messze jutunk 

S hogy kellően tartalmas volt-e a megtett utunk. 

Arra fény derül, ha végül zsákutcába jutunk 

hogy iránytű nélkül Ő sem tudja hol a buszunk 

így legyintünk, és leintünk egy kénsárga taxit 

– lehet, hogy megbánjuk, de irány a Toxic 

Eltűnik határ és értelem: álmodunk, 

Mostantól talán örökre. 

S a végén minden csak por, de talán így van jól. 

Ha valami még maradt, add ide magadból. 

magadból megmaradt faragott, apróka darabot 

fehér-fekete mozaikká morzsol az álom 

megbéklyóz az unalom, most már ki kéne szállnom 

és talán itt van az ideje felnőtté válnom.

***

A félkövér sor az én sorom.
Mint minden résztvevő, én is megkaptam érte a 288. plecsnit.