Péntek

Pénteken megcsináltam a lexikon J betűjét, majd gondoltam, hogy a K-hoz képtelen vagyok nekikezdeni, viszont mégiscsak haladni kéne... A K olyan nagy mennyiség, hogy szerintem egész hétvégét magában fogja foglalni... Ezért rendhagyó módon kihagytam, és megcsináltam a L-et.
Ezek után a kiírt kétséges dolgokat, melyek az Osiris szótárban sem lelhetők, kikeresgettem a Googlén, és ésszerűséggel, valószínűséggel döntöttem, ha mondjuk, így is, úgy is előfordult. Sokat számít, hogy HOL fordul elő, milyen forrású oldalon, valamint többség dönt alapon is szerepet játszik.
Ezek alapján megpróbáltam az egységesítést az eddigiekben. Ezenkívül összeállítottam sorban a már levonatokat, és különrakva, sorban a betűként gatyázott kéziratokat. Ez utóbbi bele is fért egy dobozba, amiben idejöttekor is volt valami anyagrész. Most az eddigi kéziratot fogom belegatyázni, a kéziratlepedők pedig sorban lesznek, betűelválasztási cetlik nélkül.
Ezek után harsányan örvendeztem, hogy már csak a K betű van hátra, ami 4 betűt tesz ki kb. ugyan, de mégiscsak egyetlen betűnyi anyag.
És akkor a kijelölt, hasra csapott 2 hét alatt valóban készen leszek. Mivel borzasztó a munka fizikai kivitelezése, mondhatnám: "nagyon fááááj", ezért nem fogom bánni, ha 1-2 nap szünetem lesz, mielőtt jönni fog a lexikon második része, azaz M-től, gondolom, végig.
Az ágyon ülést is nehezen bírom, a hátam, mintha fejsze állna benne egy idő után, de zsibbadnak a végtagjaim is, helyzetet meg csak ülve tudok változtatni, s ha véletlenül fel kell állnom közben, hát nincs olyan porcikám, amely nem úgy érezné magát, mintha szecskázógépen átment volna.
Ha a konyhában csinálom, mert ott délutáni órákban világosabb, akkor oké, hogy asztalnál ülök, tehát a lábam nem zsibbad, de a konyhaszékek szintén fejszehatást eredményeznek a hátamban. Úgyhogy nehéz dolog egy ilyen nagy meló.
Számítottam ezen a héten, mivel már új hónap lett, hogy kapok valamit Zsuzsikától, miszerint bejelentettek... de sehol semmi. Azért remélem.
Ha már Vali a közvetítő, át nem lehetek verve. Sajnos, annyiszor átvágtak már, hogy nem tehetek róla, hogy nem vagyok már az a mindent beszedő ártatlanság, mint régebben.

Anyámmal folytattam egy jó másfél órás telefonbeszélgetést, igen régen nem beszéltünk már, de Dani azért járt hozzá.
Mondta, hogy unokahúgom speciel, aki 28 éves, sportos és pont most járt le a munkanélküli segély és keres munkát, és szintén kapott toborzólevelet, el sem ment a kötelezőnek hirdetett toborzásra.
Ő, tetszik látni, nem ijed meg és letojja. Pedig szerintünk Szilvivel azért nem véletlenül volt ott az a jelenléti ív, még akkor is, ha közzétették, hogy a Belügy nem akart ijesztgetni, ez a fenyegető stílus a kormányhivatalok egyéni húzása volt, kihasználva, hogy az ember tényleg aláír a MÜK-tal való kapcsolattartás szempontjából egy szerződést (hogy amennyiben nem vállalja el az ajánlott akármit vagy közmunkát, kizárják a nyilvántartásból).
Mikor anyám kérdezte unokahúgomtól az el nem menés miértjét, valamint, hogy esetleg neki miért nem lenne jó, hiszen sportos, egyedülálló, többet fizetnének, mint bolti eladónak stb., azt mondta, hogy ha nem lenne kutyája, lehet, hogy elvállalná...
Ez rendben is van, megértem, mert így is többet volt anyámnál az a kutya egész életében, mint a gazdájával... csak akkor azt nem értem, hogy a gyerekes egyedülálló anyánál miért nem lehet ugyanezt felfogni.
Ott már bezzeg Szilvi a hibás, hogy nem vállal el akármit... végül is csak gyereke van! De akinek kutyája van, az elfogadható indok. Joggal -- de akkor nem kéne elítélni azt, aki a gyereke miatt nem vállalja ugyanazt. Viszont legalább elmegy a toborzásra, buszjegyet véve, gyerekkel a nyakán -- és meghallgatja!