Mutogatni ezzel-azzal

Nehéz mostanában írnom, nemcsak a munka miatt.
Tényleg naponta kb. egy betűt végzek ki... Ennyit bír a szemem, a hátam, nagyon nehezen. De valamit valamiért!
De amúgy is
Van, akinek nem tetszett, amit általánosságban írtam a "buliról", ahova nem mentem el, elsősorban a munka miatt. Hogy én nem mutogathatok ujjal azokra, akiknek munkájuk vagy nyugdíjuk van... Ez döbbenet.
Én? Ujjal mutogatni? Hisz én lógok ki a sorból, ez eddig nem volt vajon világos? Aki rendszeresen olvasna, ezt nem hinném el.
Én is szívesen lennék azok között, akire emiatt bárki is ujjal mutogat! Maradt volna meg még négy évig a munkám, vagy lenne meg a negyven évem nyugdíjjal, és röhögnék rajta, ha bárki ujjal mutogatna! Bár ennyi lenne a legnagyobb problémám! De hülye vagyok én, hogy a normális dolgokra mutogatnék_ ÉN_ ujjal? Sőt: a nem normálisra is bármikor mutogattam? Egy vélemény egy blogban, amit néha csak pár ismerős olvas (aki feltételezem: ért), vagy ismeretlenek, akiknek aztán tényleg mindegy... érdemes bárki fölött is pálcát törni? Francokat.
Ez csak megerősített abbéli meggyőződésemben, hogy oké, másnak sem könnyű, mindenkinek megvan a keresztje, de igenis, az a kereszt egyáltalán nem egyforma, és mindenki maga tudja a magáét! Elhiszem, hogy van, akinek a bolha nehezebb, mint másnak az elefánt -- nem vagyunk egyformák.
Lényeg, hogy aki nem volt egy konkrét, bizonyos és tartós élethelyzetben, az szerintem ne ítélkezzen. Ezt továbbra is tartom! Én sem ítélkezem senki fölött. A magánvéleményem meglehet bármiről, de hogyan is ítélkezhetne az ember?
De akkor fölöttem se törjön pálcát senki. Pláne, akinek nem voltam, vagyok kiszolgáltatottja egy fillér erejéig sem.
ÉN közel sem, soha és egyáltalán nem azt tartom etalonnak, ami az én státuszom. Sőt, tiszteletem, becsülésem mindazoknak, akiknek olyan szerencséjük, sikerük, jó helyzetük volt, hogy sikerült kihúzniuk a mai időket anélkül, hogy kirúgták volna őket, vagy megszűnt volna a munkahelyük, vagy annyiszor átverték volna őket aztán munkakeresés közben! -- fogalmazhatok akárhogyan is; itt ez a lényeg. Ha a nyomdában maradok, ez velem sem történhetett volna meg! Rég megérdemelt nyugdíjam élvezhetném. Annyira nemrég azért -- de egy éve! És bátran mutogassanak rám ujjal.
Eszembe nem jutott, hogy bárki is ezt félreértelmezheti, csupán azért, mert nem mentem el valahová, létszükség miatt sem.
Egy időre el is ment az egésztől a kedvem. Állítólag jól írok... és mégis.
Én néha csak bogarászom meg kikövetkeztetem mások bárhova szóló irományait is, de én igyekszem elfogadhatóan érthető és következetes lenni. Elvégre szakmám. Több évtizede művelem.
Pont azért írom ezt a blogot, hogy itt elvileg őszinte lehet az ember. Ha nem írhatnék őszintén, minek csinálnám? Így is mindig gondolok arra, bárki olvashat és diplomatikusnak kell lenni. Pl. nem írhatom ki nyíltan, ha valahol szarul éreztem magam, ez egyértelmű, pláne, ha lekötelezett az ember; ám hazudni akkor sem szoktam, csak disztingválok, illetve nem írok róla.
Úgy látszik, nem eléggé írnék érthetően...?
Én, ujjal mutogatni... mi ebben a logika? Azokra, akiknek az élet rendje szerint sikerült? Pont én vagyok az, aki kilóg az effajta sorokból, s ez bizony, számtalanszor bebizonyosodott, más körökben is. Addig kellettem, onnantól nem, mert már ciki; pedig ugyanaz az ember vagyok, aki voltam! De már "büdös", mert hajléktalanságba lóg a lába. De semmi baj, veszem én a lapot, húzok is bárhonnan, ahova nem érzem magam odaillőnek, soha nem szerettem felesleges kerék lenni. Most nem erről volt szó.
Mindegy. Túlleszünk ezen is. Lassanként majd írok, az objektív dolgokról mindenképp. Visszamenőleg dátumozva...