Váratlan tali és gyógynövényeshez

A derékfájás gondoskodik róla, hogy ne feledkezhessek meg a tényről.
Nem tudom, miért fáj mostanában ilyen kitartóan, hogy alig bírok arrébb menni vagy beindulni. Főleg jobb oldalt. És főleg reggel nehéz a beindulás, bekenem Voltarennel, majd sokáig mosom a szemem hideg vízzel, hogy lássak is, majd szemcsepp, és utána már valahogy elvánszorgok a dolgaimmal, teendőimmel.
Az biztos, hogy nagyon óvatosan bánok az almozással, ráadásul mindkét almost legtöbbször kétszer csinálom meg, mert először megcsinálom, s mivel közben a macskák is élednek, újra mennek az alomba... aztán megint megcsinálom.
Mikor egyelőre minden megvan, általában 10 óra elmúlik, mire bekapcsolom a gépet és ránézek, mi újság.
Elég sok mindenre kell ilyenkor reagálnom meg figyelnem.
Lényeg, hogy dél körül aztán telefon: István itt van a Tócósban egy Derék utcai ház felső szintjén, ott csinálnak valami szerelést vidéki hadjárataik egyik állomásaként. Természetesen előre nem igazán szokták tudni, melyik nap hova vannak kiírva, nem biztos, hogy ezt én szeretném... gondolom, ő sem. Mert mondjuk, akkor esetleg tudtam volna. De talán jobb is volt így, spontán. Mostanában minden így alakul... Popi, Etelka, most István... hogy aznap, előtte fél- vagy pár órával tudom meg, mi is fog történni; ami amúgy nem jellemző rám.
Hát nyilván István azt szerette volna, ha kapom magam és odamegyek. Végül is nem nagy ügy: össze kell magam szednem, és hát ilyenkor, Szilvi együtt- és közreműködésével összeszedtünk egy szatyor cuccot neki.
Úgy általában azokat, amiket szeret. Fél szál parasztkolbász, bontatlan fóliás füstölt, szeletelt sajt, 3 szelet kenyér -- hátha hazafelé megéhezik... (Mondjuk, mindennap mennek szinte valahova szerelni az országban, és még sose hótt éhen. De hát oly ritkán találkozunk, nem hagyhatom üres kézzel.)
Bontatlan zacskó kapucsínós nápolyi, Szilvitől chips és vagy 3 Balaton szelet, mindkettőnktől fél-fél táblacsoki...
Na jó, telefon neki, hogy indulok, pár perc és ott vagyok. Majd csörgessem meg.
Odaérve megcsörgettem (ez egyébként a városba menős Derék utcai buszmegállónknál van, az ominózus 10 emeletes ház alján a pékbolttal, ahol legalább évtizedig vásárolgattam reggelenként), majd várakoztam.
Aztán később némi várás után lejött, és kb. 10 percre találkoztunk. De persze ezt is munkával kötötte össze, mert a furgonjukból pakolászott ki kellékeket a "nagy találkozás" 7-8 percében.:) Annak örültem, hogy nála van az ótókulcs, így be tudta rakni a hevenyészve összeszedett himihumis-kajás-nasis szatyrot az ótóba. Elneveztem Mikulás-csomagnak, fogja fel úgy. Madárlátta lesz, biztos jól fog esni.:)
(Ez a kép is csak azért sikerült ennyire is, mert a furgon rakterébe exponálva nem égett annyira ki, de már ez is borzasztó antiminőség. A bejegyzés végén csak "buliból" felrakok kettőt, hogy látszódjon, mennyire nem tudok most fotózni ezzel a géppel.)

Este telefonon köszönte is nagyon; állítólag jólesett neki látni (engem) és a szütyő tartalma is tetszett.
Aztán elbúcsúztunk, majd be- és felment a ház tetejébe, ahol dolgoztak (bevallom, őszintén szólva én azt gondoltam, hogy tudunk beszélgetni vagy félórát, de István becsületes dógozó, nem lopja a napot).

Ha már ott voltam, bementem a pékboltba, egész napi kajámat megvettem gyakorlatilag: egy csomagolt gyrost, egy fitnesz szendvicset és egy sajtos rolót (ez utóbbi a másnapi reggeli lett) -- mindez egy ezresért.
Akkor elkezdtem gondolkozni, hogy most én amúgy lejöttem volna, de később. Olyan 3 körül gondoltam menni a tegnap beígért aloés fogkrémért. Hát, gondoltam, legfeljebb hamarabb megyek, nem hiszem, hogy ezen fog múlni, hogy lesz-e vagy sem.
Nagy lassan bandukolva odaértem, háát, láttam ám, hogy jó 40 perc van nyitásig! Ugyanis 12-14 óráig zárva van! Na vazze, hát én haza nem megyek... mire hazamászok, 10 perc múlva indulhatnék vissza. Az meg olyan sz@r dolog, hogy haza, átöltözés, majd visszaöltözés és újra elindulás. Ez már valahogy nem tetszene.
Úgyhogy párszor körbesétafikáltam a Tócós teret, csigalassúsággal. Megnéztem minden kirakatot, bementem a százas boltba, ott is eltöltöttem jó negyedórát, és vettem is szükséges dolgokat végül is...
Ott volt nálam a Casio gép, de egyrészt 3 kép után már megint a lemerülést mutatta... és nincs pótakksi. Másrészt csak nem értek hozzá, valamit nagyon rosszul csináltunk, vagy elállítottam, mert borzalmas fotóeredmények születtek. Olyannyira, hogy még programmal javítani sem volt érdemes, mert nem volt mit. Elég elkeserítő. Nem értek hozzá, remélem, csak ennyi, de bízom benne, hogy nem ennyire rossz a gép és ezért adták el. Pedig azzal is telt volna jobban az idő. Ráadásul olyan jó zoomja van, hogy a mellettem lévő bokron tőlem méternyire lévő verebek nem repültek el, tök jó fotókat lehetett volna csinálni -- ha nem lenne abszolút kivehetetlenül homályos és színtelen, kiégett az egész.
Mindegy, már csak 5 perc híja volt a 2 órának, mikor hátulról valaki rám köszönt: Etelka volt. Beszéltünk pár szót, ő jött ide a gyógyszertárba. Láthatta, hogy vasárnap nem csak az ő kedvéért kaptam fel az őáltala "szerzett" vajszínű steppelt kabátját, hanem most is az van rajtam, mikor pedig nem tudhattam, hogy ővele találkozom. Biztos konstatálta is szerintem.:)
Még egy kicsinyég vártam, és jött is a gyógynövényes hölgy, aki tényleg a megtestesült kedvesség, és azonnal szolgált kifelé. A 10-15 éves árakhoz képest, amikor ezek az aloés termékek mindig az euro árfolyamától függtek, most egyébként feleannyiért megvásárolhatók. Magyarul: 2001-ben 1800-2100-ig kaptam az aloés fogkrémeket (nem itt, hanem magánterjesztőktől). Most 890 Ft egy fogkrém, fogkefével együtt, helló! Úgyhogy kettőt vettem, minek következtében a hölgy megszámolta nekem 1600-ért a kettőt. Mindkettőben 1-1 fogkefével... hihetetlen.
No, ezután hazabandukoltam, kellőképpen elfáradva: ma is megvolt a jó kis sétafika.

Ezt a két fotót pedig -- mielőtt végképp kidobnám őket -- szégyentelenül azért teszem be, azért égetem magam velük, hogy megmutassam: vagy így el van állítódva a gép, vagy ennyire... nem jó. Sz@r a köbön. Fájdalmas... Visszasírtam az 1975-ös Szmena-8-amat.:))))
Csodás, nem? Ezeken SEMMI nincs javítva, mert minek -- úgyis kidobom.
Pedig szép idő volt, leltem még ebben a hidegben is szép, fotózandó dolgokat -- és akkor tessék csak. Iszonyat.