2015. november 24., kedd

Oltás -- Bence az iskolában

Ma életemben először csináltam ilyet, és ahhoz képest, hogy semmi nem volt tájékoztatóul adva a vett farmerfolt mellé (két egész nagy darab, kb. féltenyérnyi foltot tartalmazott a tasak, a gatyához hasonló színben választottam, de az egyikből így is csak egy kis, ovális részt vágtam), egész jól sikerült a farmerre, ott, ahol térdén az a lyuk van, rávasalni.
Úgy készültem felkelés után, hogy ma okvetlen ki nem hagyhatom az orvost, mert már a vasárnap esti, következő heti gyógyszerkiosztásnál a Sedron kimaradt -- mivel hogy elfogyott --, és hát ez tűrhetetlen.:))
Egyben mindig november hó során kapom az influenzaoltást, jó lenne egyidejűleg azt is lerendezni.
Ehhez pedig elvileg rendelés ELŐTT kell menni. Ennek a "szabálynak" nem sok értelme van, mert rendelés előtt pl. fél órával MÉG nem engednek be, ugyanakkor nagyon sok BETEG is jön rendelés ELŐTT, hogy minél előbb túlessenek a dolgon. Lényeg, hogy mindenképp érintkeznek a csak oltásra jövők a betegekkel, tehát ennek semmi értelme. Sőt, ha 4-kor odamennék, mint egyébiránt receptíratások során szoktam, szerintem nem lenne ekkora tömeg, ergo kevesebb esélyem lenne valami kórt összeszedni.
Nem tudom, miért van ez kitalálva így, de nem valami helyes.
Így is eltöltök a tömegben 1 órát, és ennek ha csak kis része influenza vagy hasonló jellegű kór áldozata, akkor megette a fene.
Mindegy, odamentem 13.50 körül.
Természetesen tömeg, és kb. 25 percig senki nem jött ki. Azt sem tudtuk, hogy doktornő megérkezett-e már, de az oltást úgyis az asszisztensnő adja. DE még ha így is történt volna azonnal, úgyis ki kell várni a doktornőt, hogy aláírja az oltási könyvét az embernek, valamint speciel kiírja a recepteket.
Mikor kijött Juditka, megrohamoztuk jópáran a narancssárga oltási könyvvel. Én és még sokan ráadásul gyógyszerlistákkal. Tehát, eleve kétharmada nem is fog a tömegnek bemenni orvoshoz, mert nincs szüksége vizsgálatra, beutalóra, táppénzes papírra stb.
Lényeg, hogy kb. odamenésem után úgy félórával bejutottam, megkaptam bal felkaromba az oltást, aláírtam egy saját felelősségem stb. kartont, s kijöhettem, mondván, hogy majd az asszisztensnő kihozza a receptekkel együtt a lepecsételt-aláírt oltási könyvet.
Ez kb. olyan 20 perc volt még legalább. Most 4-féle gyógyszert eleve nem írattam, utánaszámolva. Maradt belőlük annyi, hogy csak azokat íratom, amelyek vagy elfogytak, vagy pár héten belül mindenképp.
Így is 6000-t fizettem az itteni gyóccertárban (szeretem egyébként, mert itt 4 ablak van, működnek is, nincs sorállás. Mire aláírom a receptjeimet, legalább egy ablak van, ahol azonnal beállhatok), pedig a kétféle ekcémakenőcsöt (kb. 4000) ki sem váltottam.
Ezután átmentem -- direkt így volt tervezve -- a gyógynövényboltba, ahol aloés fogkrémet akartam venni, de nem volt, viszont holnap lesz... jöhetek majd megint. Helyette vettem ekcémára szappant és kenőcsöt. Ezek is 2000-be kerültek, úgyhogy az orvosi recepteket majd lesz időm 3 hónapon belül valamikor máskor kiváltani.
Visszamentem a "környékünkre", azaz a Főnix gyógyszertárba, ahol viszont a Panangint és a Refresh szemcseppet vettem meg, mert azokra az ottani kártyára jár 10% kedvezmény, de csak recept nélküliekre. Tehát logikával csináljuk. Ott, ahol a rendelő van, kiváltjuk a recepteseket, mert hamar végzünk. Itt meg a recept nélkülieket vesszük, mert itt van kártyánk és ezáltal kedvezményünk.
Ezek után még bementem a DM-be, ahol vettem az olcsóbb C-vitaminból 4 levelet, valamint golyós Balea deót és almot. Az alomnak is jól felvitték az árát: most 300-zal többet fizettem, mint mikor hónapig le volt 700-ra akciózva! (Egyébként előtte volt 8 és 900 is.) De almot ilyenkor kell és lehet venni -- ha egyáltalán futja még rá --, amikor nincs sok cucca az embernek és bírja még lumbágóval is.
Szóval hozsanna, sikerült mindent elintézni, és még az eső sem esett.
Az oltásra nem felejtettem el a hidegvizes ruhát rátekerni, szerencsére. Számtalanszor elfelejtettem már, és olyankor kissé éreztem pár napig, hogy fáj a karom, ha emelem stb. Ha a hidegvizes ruha megvan és éjjelre is, akkor másnap már szinte nem is érzem.

Szilviék megint rossz élménnyel jöttek az iskolából. Elfelé jövet elcsípte őket egy ügyeletes tanárnő, azt sem tudta, ők kicsodák. Mint kiderült, a saját tanárnőjük bízta meg ezt az ügyeletest, hogy XY-nak adja vissza a 440 Ft-ját, mert az a tilosság ellenére a büfében akart vásárolni.
Név nélkül elkezdte mondani a magáét, hogy kedves anyuka, ide nem szabad elsős gyereknek pénzt hozni és főleg nem a büfében vásárolni. Szilvi se köpni-se nyelni, sőt, ösztönösen megvan az emberben az a tulajdonság, hogy a FELNŐTT, amit mond, nyilván az az igaz, nem amit a gyerek. Szegény, szerencsétlen kis Bencus nem csinált semmit, és még Szilvi is kérdezgette, hogy honnan volt pénze (azt gondolta, nem véletlenül mondjuk, hétvégén adta neki a nagynénje hétvégén, mondjuk, zsebébe tette - de hát nem szokott ilyet csinálni! A gyerek nem ismeri a pénz értékét, nem is volt neki soha (ha adtunk a számára, azt az anyja kapta és még fogja is jó ideig), Bence nem tud, nem szokott és nincs is szüksége rá, hogy VÁSÁROLJON. Alig tud elkészülni szünetekben az öltözéssel, udvarra ki-, majd bemenéssel és vetkőzéssel, nemhogy még szaladgáljon a büfébe!!! vásárolni.
Elég nehezen tisztázódott az ügy, Szilvi hitetlenkedett mindkét oldalra, Bencét kérdezgette, a gyerek meg óriási szemekkel, majdnem sírva bizonygatta az igazát, hogy ő nem, neki nincs, nem volt -- és tudjuk, hogy pontosan TŐLE szoktak lopni, nem pedig ő veszi el másét. Ő még a mienket sem veszi el soha!
Bence egyébként nagyon jó megfigyelő, és nagyon jó emlékezete van. Úgyhogy épp suhant el mellettük az XY, diszkriminálni tilos gyermek, mikor eszébe jutott, hogy nála látott pénzt. Ezt meg is mondta, mire Szilvi a tanárnővel együtt utánuk ment. Természetesen XY gyerek hozzátartozói SEM tudtak a pénzről, de a gyerek szerencsére bevallotta, hogy igen, övé a pénz, és ő akart a büfében vásárolni!
A tanárnő pedig csak annyit mondott a sokkos Bencének és totál kiakadt anyjának, hogy "elnézést".
Hát, csesszék meg, nagyon ki vagyunk akadva. Nem volt elég a tegnapi szülői értekezlet fantasztikus élménynek, most még ez a meggyanúsítgatás is.
Ráadásul tényleg sokkolta a gyereket, már annyira f*sik az iskolától meg a csomó igazságtalanságtól, hogy nem igaz... a végén majd rájön itt a tavaszi idegállapot, és nem fog akarni menni, csak ordít és nem megy. Na, akkor mit csinál majd a mélyen tisztelt pedagógia??
Szilvinek meg a gyerek felé volt iszonyat nagy lelkifurdalása, hogy ő is inkább a FELNŐTTnek hitt, nem a saját gyerekének, és faggatta, hogy hogy és mi történt, honnan szerzett pénzt és miért -- holott magában tudta, hogy Bence ilyet, még ha kérnék tőle, sem tenne, ugyanis soha nem vásárolt még semmit és nem is tudja, nem ismeri a pénz értékét. Szilvi egész este nem győzött bocsánatot kérni a saját gyerekétől, és kedvében járni: paradicsomlevest főzött neki betűtésztával, hogy valamelyest engesztelje...

Mindezt nekem akkor mesélte el, mikor már Bence elaludt. Totál ki voltunk megint akadva.
Azt mondja, ezt már nem fogja szó nélkül hagyni. Úgyis mindig biztatják őket, hogy ÍRJANAK az üzenőbe, kommunikáljanak a szülők a tanárokkal, hogy ne legyen probléma. El is határozta, hogy NEM az üzenőbe, de egy külön lapon meg fogja írni a véleményét. Pluszban pontokba szedve válaszolni fog a szülői értekezleten kiabálva rájuk borított szidalmakra. Nézzen utána! Szilvi mindenből triplát ad, tolltartóba is; a betűtartónál MINDEN EGYES rohadt betűt felmonogramozott. Meg amúgy MINDENT, de tényleg a világon mindent ellátott névvel, monogrammal. Egyedüli bűnük, hogy nem érnek oda háromnegyed 8-ra. De azt mondja: ha odaérnek, akkor sem engedik be az aulába érkező gyerekeket addig, míg az udvaron lévők be nem jönnek. Akkor meg? NEM a tanításról késnek le, ugyanis 8-tól reggeli van!
Ha pedig, a mai eset kapcsán a saját tanár rábízza egy vadidegenre, hogy melyik gyereket gyanúsítgassa, először is az tisztázza a neveket, ne támadja le indokolatlanul, találomra! Nem lehet embereket, sem felnőttet, sem gyereket a végtelenségig megalázni!
Remélem, tényleg megírja Szilvi és jól. Rájuk fér -- nincs mitől elszállnia a magából kikelt tanítónőnek, két kisegítős kisebbségi gyerek miatt (akik pont nagy ívben lesz@rják a bármilyen intelmeket, büntetésféléket is) --, nehogy már a normálisabb szülők a normális kölykeikkel legyenek nyilvánosan pocskondiázva, a kisebbségiek meg védve, holott kizárólag fekete pontjaik és már intőik is vannak, mert már első napokban olyan trágárul visszapofáztak a tanároknak, hogy azok nyugtatóval járnak iskolába. Akkor itt miért nem merik mondani, KIK is azok? Majd pont Bence szívjon, akitől mindig elvesznek mindent, meg a betört fejű, kigáncsolt gyerekek...
Nagyon csúnyát tudnék most káromkodni. Pont fordítva van: a nem kisegítős, nem antiszociális, nem cigány gyerekek szorulnak háttérbe. Csakhogy Szilvi lassan már 3 hónapja attól retteg, hogy mikor hívják be napközben az iskolába, a múlt héten is lelökték a gyereket a lépcsőn, eltörték a hegyezőjét, ellopták a vadiúj ceruzáját, rendszeresen elhajítják a tolltartóját... és még sorolhatnám. Azt mondja Szilvi, már annak is örül, ha életben van a gyerek, mikor megy érte, mert azoknak semmi sem szent, a felnőttek tisztelete meg a legnagyobb vicc számukra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése