BV-tagság

A Macska irodalmi pályázat dobogós helyezése után kicsit felgyorsultak a dolgok irodalmi téren.
Pláne, hogy az utána kiírt Kutya pályázatra is beadtam jelentkezésemet az Ancsa, a vizsla című prózámmal és három verssel: Kutyámnak nevezlek, Kuvaszbabák, Mollynak címmel.
Az ajándékok után folytatódtak a levelezések a Kortárs Magyar Irodalom Barátok verslistája csoportja vezetőjével, és szó szót követve ott lyukadtunk ki, hogy Attila szerint ő nem is érti, miért nem vagyok én csoporttag, illetve miért maradt abba a jelentkezésem. Nem tudom, honnan vette, én nem jelentkeztem, bár hívott az évek során, de csak az antológiákba való jelentkezést vállaltam.
Mondtam, hogy nem tudnék évi tagdíjat fizetni -- még dolgozó koromban is, egyedülkereső lévén ilyesmi meggondolandó volt, utána meg aztán pláne. Hiszen még az újságot is lemondtam... meg sok egyebet, miközben átálltam egy teljesen új, látszólag igénytelenséget mutató életmódra -- miközben csak arról van szó, hogy nem vehetek meg semmit, segítség nélkül nem javítható semmim, nem etethetném az állataimat, pláne nem vihetném dokihoz, sőt a magam gyógyszereit sem válthatnám ki. Szűk családi ajándékozásainkat is kölcsönös megértések alapján a minimumra szorítottuk, valamint találkozásunk Istvánnal is a lehető legkevesebbre redukálódott -- mert muszáj, mert így tud segíteni ahhoz, hogy ne legyek csöves.
Főleg Szilvi a bevásárló, de ő keni-vágja, mi hol az olcsóbb, és odamegy. Képesek vagyunk ötször annyi távolságra menni olcsóbb cuccokért. De minden máshol olcsóbb... és azért ezt megjegyezni sem semmi! Figyelni az akciókra állandóan, a recepteket úgy elosztani, hogy beleférjen... á, el sem tudja képzelni az, aki nincs benne. Mint általában mindenre, erre is vonatkozik.
Olvastam valahol, de teljesen igaz: Az emberek nagy része azt hiszi, ha azt hallja, hogy valakinek nincs pénze, hogy nincs ELÉG pénze. Az, hogy EGYÁLTALÁN nincs pénze, és segítség nélkül hetekig egy zsemlét sem tudna venni, el sem tudja képzelni.
És ez teljesen más kategória, mint az, hogy legmerészebb álmomban sem jutna eszembe utazás, nyaralás, normális ruha, cipő, táska, még ha leszakad rólunk, utolsó utáni pillanatig is abban járunk... mármint a lányommal mint felnőttek. A gyerek természetesen nem. De azért ő is turkából és olcsóbb helyekről kapja a cuccait, viszont neki mindene megvan -- nyilván ennek fejében Szilvi csp.-ből, gyt.-ből és fht.-ból semmit nem tud beleadni a számlákba, de ezenkívül jórészt magukat ellátja óvodástul, majd iskolástul.
Az meg pláne nem fér bele, ami pedig fontos lenne: szemüveg, fogorvos, keresztanyám sírköve, ablakok cseréje... nálunk ennyi jövedelemből nem működik ezekre a gyűjtés fogalma, ugyanis, ha nincs MIBŐL gyűjteni, nem lehet gyűjteni... amúgy ennyire egyszerű.

No, teljesen mindegy, ezt csak emlékeztetőül mondom, hogy nyilván ezek mellett nem tudok befizetni egy 6500 Ft-os évi tagdíjat, hogy tag lehessek ebben a csoportban.
Azt hittem, oké, lezárult a téma, mire Attila írta, hogy "valaki" (!!!) befizette nekem a tagdíjat. Nyilván őrá gondoltam, de mégsem volt teljesen tiszta, hiszen úgy tudom, neki is elég rendesen vannak anyagi problémái, ő is küzd rendesen. Míg aztán kiderült, hogy egy Svédországban lévő, szintén irodalmár házaspár segítsége révén én és egy másik (gondolom, szintén csóró) jelölt megkaptuk a tagdíjat a jövő évre! De máris, a hátralévő ez évben értesülhetünk mindenről, fel vagyunk véve az eddig zárt, kompetens oldalakra, részt vehetünk belső pályázatokon, ha úgy adódik, találkozókon; akár most hétvégén már részt vehetnék egyen.
Ez azért nagyon megható, hogy valaki befizeti egy(-két) vadidegennek a tagdíjat...
Ráadásul Attila már küldte is neten a 4+2 oldalas szabályzatot, meg egy felvételi kérelmi adatlapot, melyeket kinyomtatva, oldalanként aláírva és kitöltve postai úton vissza kell küldeni. Ez a szabály. A pályázatoknál, sőt régebben az antológiáknál is ezt kellett csinálni: nyilatkozatot postai úton küldeni, melyen jelzem, hogy saját szellemi termékeim a cuccok ésatöbbi.
Úgyhogy fogtam a pendrájvot, kiraktam rá a küldött cuccokat, és Szilvire másnap rásóztam, hogy nyomtattassa már ki a másolónál... ami nem mindig szokott sem olcsó, sem sima ügy lenni.
Végül is sikerült, és kitöltések, aláírások után másnap kora délután már fel is tudtam elsőbbségivel adni Attilának, aki következő napon már délelőtt 11-kor jelezte, hogy megkapta... (szóval ilyen is tud lenni a posta). Magamnak is kinyomtattattam egyúttal, mert olyan rengeteg e-mailcímük van, mindegyik más célt szolgál, ahova cuccokat lehet küldeni, hogy a büdös életben nem jegyezném meg.
Szóval BV-tag vagyok. Szokatlan... Azóta dőlnek a körlevélszerű mélek, felhívások, új belső pályázatok, hirdetések...
Még nagyon szoknom kell, van, amit tudom, hogy olvastam, megkaptam, de a dzsumbujban nem lelem...
Mindenesetre ismerősnek jelöltem a segítőket, hamar visszajelöltek, és azóta őáltaluk is olvashatok mindent, reagálnak az én dolgaimra is, nagyon kedves emberek. Természetesen első dolgom volt minden lehetséges módon, helyen megköszönni a segítséget.
Elég jó nevek vannak a csoportban! Szóval mindenképpen megtiszteltetés gyanánt kell, hogy érintse egy ilyesmi az embert... és hát hála a segítőkész embereknek!