A Macska irodalmi pályázat jutalma

Múlt hónap 29-én bemásoltam a Kortárs Irodalom oldalról a "Macska" vers- és prózaíró irodalmi pályázat eredményét, mely pályázatot a Barátok Verslista -- Kortárs Magyar Irodalom csoport és a VPM írt ki.
Ezen a pályázaton 3. helyezést értem el a Mirci hozzám kerül prózával. Ezen felül másik hét írásom (még 2 próza és 5 vers) átlagon felüli pontszámot elérve lett felsorolva.
Attila, a csoport vezetője előre két nappal szólt, hogy másnap felad két postakész nagyméretű borítékot, benne a 3. helyezett 5000 Ft értékű jutalmával.

Ez csütörtökön délelőtt realizálódott is, jött az izgalmas kaputelefon a posta bejelentkezésével. Azért izgalmas, mert 10 közül 1-szer nem tudja valamiért az ember fentről kinyitni a delikvensnek a kaput! Nem lehet tudni, mitől van. Az ember lentről kóddal bármikor be tud jönni, bejött már a tv-szerelő is n+1-szer, bejöttek a tortarendeléssel, bejöttek ismerősök, beengedtem reklámújságosokat... Érthetetlen, hogy NÉHA miért szűnik meg a kontaktus a bejelentkezés és viszontjelzés után.
Pont múlt hónapban írtam, hogy a vaterás fényképezőgépet simán, értesítés nélkül, ráírva, hogy "Nem kézbesíthető", simán elvitték, már a vezetőülésből mászott ki kelletlenül a fazon, mikor úgy, ahogy voltam, "lerohantam" lifttel. Ami szerencse, hogy 1. jó volt a lift éppen, 2. nem volt éppen percekig foglalt. Csak így lehetséges, hogy meg tudtam kapni azt a cuccost.
Legutoljára tavaly volt ilyen, mikor a vízszerelőt nem tudtam beengedni. Az is elég durva volt, mert beteg volt a pasi, és amúgy sem, de így meg pláne nem jellemző rá különösebb finom modor... rám kiáltott párszori sikertelen nyitási kísérlet után, hogy "Akkor_ jöjjön_ LE!" Hát amúgy is ezt javasoltam neki...:( És azóta legtöbbször ezeket be szoktam mondani előre a kaputelefonba, hogy számítsanak rá, ESETLEG nem okvetlen sikerül a nyitás, de akkor VÁRJANAK -- LEMEGYEK...
Most is így volt -- de most érdekes módon megint nyitotta a kaputelefon az ajtót.

Az idősebb csomagos postásnál (a csomagos postás mindig más, mint a "mi postásunk", aki a leveleket, pénzeket stb. hozza, őt jól ismerjük, sokszor ugyanaz a fazon évtizedekig is akár. De a csomagosokat nemigen látjuk ugyanazt soha...) volt egy tévé nagyságú doboz, meg egy jó két centi vastag A5 boríték. Nagyot néztem, de aztán mondja a postás, hogy "csak" a borítékos az enyém. Oké, persze...:)))
Nyilván egyből tudtam és láttam is, hogy milyen csomag, bontottam fel: két könyv és egy oklevél. Mondanom sem kell, hogy elsősorban az oklevélnek úgy örültem, mint majom a farkának. Ezt Attila nem is mondta, csak a könyvjutalmakat, úgyhogy nagy meglepetés volt, és külön öröm, hogy NEM írták el!!!!! a nevemet! Ó-val és y-nal lett nyomtatva, ahogy annak lennie kell. Hihetetlen!!
Mivel Attila megkért, hogy ha lehet, írjak már neki hamar, ha megkaptam, hogy hadd nyugodjon meg, ui. a debreceni postáról nincs jó véleménye. Nyár folyamán 4 csomag ment vissza neki "nem kézbesíthető" felirattal, holott senkinek nem volt érdeke, hogy rossz címet adjon meg. Azt mondja, tisztában van vele, hogy csúnya az írása, na de azért ez már mégiscsak túlzás.
Mi van, ha az emberek dolgoznak? Én hogy kaptam volna meg régebben a csomagokat, hogy ha még értesítő hagyására sem hajlandóak? Ez azért nagyon durva: a fényképezőgépnél is az lett volna a minimum: várni, míg be tud jutni -- elvégre ha nem jön senki percekig, van ott még 33 lakásgomb! -- és feljönni, vagy ha lusta rá a lift ellenére, akkor értesítőt bedobni.
Írtam Attilának nagy hálálkodások és köszönetek közepette. Az eszembe sem jutott, hogy tegnapelőtt nekem 2 csomagot mondott... azt is gondolhattam, hogy tévedett, mert befért egybe, nem?
Mindenesetre rákérdezett, hogy hány csomagot kaptam, mondom, egyet. Azt kérdezte, melyiket, a 2/1-est vagy a 2/2-est? Jé, mondom, erre eddig nem is figyeltem... megnéztem: a 2/2-es volt. Mindegy, hálálkodtam a sorsnak, hogy legalább azt kaptam meg, amelyikben az oklevél van!!
Attila azért bízott benne, hogy másnap meg fogom kapni a másikat is, de nem értette ő sem, hogy ha egyszerre adja fel ugyanoda a kettőt, akkor hogy is van ez? Én sem értettem, de... csak ismételni tudom magam: még így is szerencsésnek véltem magam, hogy az oklevelest kaptam meg! Imádom az okleveleket. A teljesítménytúrás is ki van rakva a falra, és mindig mondogatom, hogy HA véletlenül rájövök fiatalabban és egészségesebben, hogy létezik ilyesmi, hogy teljesítménytúra, akkor már lenne egy rahedli ilyenem (és jelvényem). De ebbe bele kellett törődnöm, hogy számomra teljesítménytúrából ez AZ egyetlen. Ami nem megy, nem kell erőltetni, örültem, hogy az a 21 km is sikerült, de azért emlékszem azokra a remegő inakra és gumicsontokra...
No, mindegy. Délután készültem hazulról elfelé, gondoltam, leérve megnézem már a postaládát. Hát nem ott volt bedobva a 2/1?? Pofám leszakad...! Nem volt időm sok egyébre, de a lift még ott volt, és felszaladtam vele, ne cepeljem magammal e csomagot. Letettem, Szilvinek is mondtam, hogy na, ehun a másik csomag, de nem értem rá megnézni, mert rohanni kellett a buszhoz.
Hazaérve néztem meg aztán: még két könyv érkezett. Hát igen, az elsőnél el is gondolkoztam én azon az 5000 Ft értéken, de így már rendben van.
Gyorsan meg is írtam este Attilának, hogy képzelje, a másik csomag a postaládában volt.
Érteni nem értjük, hogy hogyan történhetett, mert kétféle variáció is szóba jöhetett:
1. Ugyanaz a postás leérve döbbent rá, hogy lett volna még egy csomag, de a nagy tévényi csomag mellett valahogy elfelejtette és nem lett átadva. Leérve viszont megpróbálta, befér-e a postaládába, és csodák csodája: befért. Neki is kellemesebb lehetett így, mint újból feljönni. Bár nem szoktam postásokat nyelegetni keresztben.
2. Eredetileg is ketté volt osztva a két csomag, mivel ez vékonyabb volt az előzőnél, ezt a leveles postásnak adták szétosztásnál, és ő dobta a postaládába, mivelhogy ez befért...
Sosem fogjuk megtudni az igazságot, de lényeg, hogy meglett!
Attila is örvendezett velem együtt.
Este még csaptunk egy fotózást, Szilvinek sem kell kétszer mondani, szívesen fotózott többet is, mint kellett volna. Ugyanis láttam, hogy az irodalmi pályázatos oklevelesek fotóit fel szokták a netre pakolgatni. Gondoltam, akkor én is felteszem... (később Attila mélben el is kérte a nagyméretűt, és megosztotta mindenféle irodalmi oldalakon).
Én magam a javából albumot csináltam a FB-ra, amit hú, tényleg nagyon sokan lájkoltak és sokan gratuláltak is hozzá. Hát, régen kaptam már ilyet, én is büszke vagyok rá...