Szombaton anyámnál

Anyum igényt tartott rám szombaton. Lényegében egész hétre várható volt, hogy előző nap szól, hogy másnap menjek, így lett megbeszélve; és már nem is tudom, mitől függött a konkrét nap.
Mondta, hogy szombaton aztán mindenképp mennem kéne, mert vasárnaptól jön az eső. Hát nem mondom, hogy mindig bejön, amit anyám időjárásjósol, de ez most bejött! (Kedden írom, és vasárnap hajnal óta feszt esik.)

Nekem már nagyon felhalmozódott a száraz kenyér és -héj karácsony óta, valamint itt volt a göngyöleg is (a sajátunkon kívül is, hisz' ha Dani kap kaját tőle, ő is hozzám hozza vissza a dobozokat, így nem csoda, ha jól felgyűlt).
Nem siettem, ám jól fel voltam pakolva. A tele hordozóeszközök nem voltak nehezek, csak térfogatukra nézve lettem objektív szemlélők szerint sajnálatra méltó "szegény cipekedő asszony".:)) Mindenesetre száraz idő, 7 fok; odaérve még a hátamról is csurgott a víz, pedig nekem ahhoz mínuszok kellenek, hogy téliesen öltözzek -- vagyis most sem úgy indultam el.

Kimentem a kertbe is, de különösebben nem volt sok értelme; utána fél óráig mostam a cipőnként kilónyi sarat. Minden kihalt, sivár, kopaszak a fák, s a föld leginkább sáros; de a fények szépek voltak!


























Békés szombat délutánt töltöttünk el. Anyám nem nyughatott, a délután nagy részében sertepertélt, kiszolgált, minden tiltakozásom dacára.
Ledegradálta a húslevesét, amit, mondjuk, már megszoktunk; meg azt is, hogy mindenféle lesajnálás ellenére általában csúcs finom a főztje. Most is szenzációs volt természetesen! (Itt külön a húsos, külön a grízgaluskás cucc.)

Úgy igazította, hogy mire odaérjek, legyen a "levesből krumpli":))), mert gyerekkorom óta így szoktuk meg, hogy azt ki nem hagynánk! Egy kis sárgarépával, főtt csirkedarabbal mennyei tud lenni, számomra néha komplett kaja, pedig ezt leszámítva abszolút nem vagyok krumplis. Olyannyira jóllaktam két krumplival, hogy levest csak estefelé tudtam enni.
Volt "második" is -- sült farhát zöldborsós nokedlivel --, de ezt már csak elvitelre tudtam bevállalni:)), na meg jó adag húslevest grízgaluskával, zöldséggel, farháttal is kaptunk.
Kutyáztunk is egy kicsit: anyám némi vizet melegített, s beleraktunk pár marék makaróniköretet, amit elhoztam otthonról (több naposan már nem menne el), s az összes csirkecsontomat bárddal összevágtuk apróra, s úgy bele -- szóval a kutya úgy falta az egyveleget, mint mennyei mannát.

Összeírtuk a felírandó gyógyszereit, mely feladat most rám vár, ugyanis Etelka, aki az ilyeneket szokta intézni neki, elesett, gúzsban van a jobb karja, táppénzen van.
Megbeszéltük beteg nagybátyám sorát. Most én látom el anyámat infókkal, mert a lányával neten tartom a kapcsolatot. Sajnos, anyám és az öccse nem tudnak telefonon sem kommunikálni, mert mióta nagybátyámat bélelzáródással műtötték karácsony előtt, azóta nem igazán van képben. Infúziózzák is a térdét, mert hónapok óta nem tud lábra állni, így most legalább az nem fáj neki, és a nap túlnyomó részében alszik. Csont-bőr szegény, felfekvései vannak, rettenetes gyenge. Elég szomorú kilátások...:(

Estefelé hazaindultam pár napi kajával, lelkére kötve anyámnak, hogy okvetlen zárja be utánam kulcsra és tolóra is a kaput, mert már kétszer is úgy maradt egész éjszakára; őrület!
Viszont mikor a mínuszok voltak, jópárszor előfordult, hogy nem lehetett kinyitni a kaput, mert befagyott a zár. Falban van a kapu, elvileg nem szabadna, hogy víz menjen a kulcslyukba... mégis rendre befagyott. Öcsém is csak gázgyújtóval tudott bemenni, anyám meg vizet kellett forraljon és rálöttyintenie a kulcslyukra, hogy ki tudja nyitni. Tán vízszintesen esett a hó vagy az eső?