Honesty műtétje

Tudtam egy ideje, hogy Honesty sem kerülheti el az orvost.
Hogy mindent az elején kezdjek, nyár vége környékén egy bundafésülés alkalmával vettem észre, hogy az, amit két ujjam közé csippentettem, az nem kifésülendő szőrcsomó, hanem egy centiméter átmérőjű, bőrszínű kiemelkedő szemölcs a bal combja előtt. Még jó, hogy látatlanban nem kezdtem el macerálni mint gócot... rágondolni is rossz.
Ez még önmagában nem jelent orvoshoz menést, de azért nem örültem neki. Egy szemölcs nem öröm semmilyen szempontból. Egy ember felfogja, hogy azt nem szabad irritálni, ha véletlen valami sérülés, baj éri, fertőtleníteni és védeni kell minimum. Ám egy macska nem.
Nem is volt hónapokig különösebb probléma, 1-2 apró karmolástól eltekintve, ami sajnos, a vakarózgatás következtében óhatatlanul benne van a pakliban.
Aztán, amikor múlt hónapban Haramiával jártuk az orvost, meg még otthon is gyógyító, feljavító stádiumban voltunk; azután kezdődött, hogy gyanús lett Honesty sűrűsödő szemölcsmosdatása.
Nem tudtam, mi baja van vele, nem láttam még akkor semmi különöset, talán mintha a bőrszínnél kicsit rózsaszínebb lett volna. Reméltem, hogy ennyiben is marad.
Hát, nem maradt. Az utolsó két hétben egyre csúnyább lett, azt gondoltam, kikezdte magának az állandó nyalogatással. Becsepegtettem neki Betadinnal, de nem volt ideje hatnia a gyógyszernek: Honesty azt is lenyalta válogatás nélkül.
Innentől már tudtam, hogy nem ússzuk meg.
Amúgy ezt leszámítva Honesty semmilyen betegségtünetet nem produkált: étvágya hatalmas, emésztése abszolút rendben, figyelme, kedve változatlan. Nyugodt, jó kedélyű cica. Csak éppen folyton nyalakodik.
Mikor elhatároztam az orvost, még várni kellett pár napot, hiszen állatorvoshoz tilos pénz nélkül menni. És ezalatt nem párezer forintot értek. Igaz, hogy ezzel kérdésessé vált egész további decemberi létünk, a karácsonynak, az ajándékozásnak okvetlenül lőttek, de akkor is a macska a fontos. A lényeg, hogy a csekkek befizetve, macskakaja és alom a hónapra betárazva -- innentől nem az ajándék a fontos, vagy hogy miből kajálunk hetekig.
Napokkal előbb gombóc volt a gyomrom helyén. Elsőként amiatt idegeskedtem, hogy hogyan fogom befogni a hordozóba. Olyan nagy és erős...
Reggel levettem a szekrény tetejéről a hordozót, és bár igyekeztem úgy, hogy ne legyen akkor épp bent a szobában, de természetesen utána észlelte, és innentől kezdve mindkét macska meg volt őrülve; mindkettő úgy hitte, őt viszem. A hordozó a szemükben egyenlő a rémséggel. Ráadásul Honesty stresszel a hordozóban, mióta az eszem tudom, és folyik a nyála, míg benne van. Azonkívül el kell cipelni gyalog, még ha egy megállónyira, akkor is. A súlya és az én erőtlenségem miatt lassan haladunk, tehát nem mindegy azért, milyen az időjárás sem: szél, eső, hideg sokat ront a helyzeten -- de akkor is muszáj eljutni orvos szeme elé.
Rendelés hétfőtől péntekig délutánonként 2-től este 7-ig van, hétvégeken nincs.
Tehát 2 után úgy gondoltam, az első adandó alkalmat a befogásra kihasználom.
Így is lett: némi Szilvi-segítséggel a nyílással felfelé állított hordozóba fejjel lefelé beinvitáltam a makkát. Én fogtam meg Honyt, Szilvinek pedig szóltam, hogy az én takarásomban hozza oda mögém az álló és nyitott hordozót -- nem akartam ugyanis még gyalogolni is vele egy másik helyiségbe, mert addig százszor meglép, ijedtében szétkarmolva esetleg az embert...

Mikor ez megvolt, innentől kezdve 5 perc alatt elkészültem. Az oltási könyvét, egyebeket már előre előkészítettem. Honestynek a hordozóban teljesen átváltozik a hangja: öblösen és hangosan nyávog ilyenkor. Szerencsére azért ez nem volt annyira sűrűn...
Hála a nagyon jó istennek, relatíve tényleg jó idő volt, én személy szerint lefőttem már 50 méter után: 8 fok, esőmentes szélcsend. Sűrűn leraktam a hordozót kart cserélni, pláne, hogy Honesty izgett-mozgott a hordozóban. Néha ijesztően átlendült a súlypontja egyik végéből a másikba, szóval nem volt könnyű, de fél 3-ra végül is már ott is voltunk. Mivel nem kötelező az időpontkérés és Honestyvel ezt nem is lehetett megtenni (na, pont azt nem tudnám garantálni, hogy őt időre vigyem!), így természetes volt, hogy kivárom az időpontosokat, így vártunk vagy 40 percet, néhány kutyust... De azalatt is kijött érdeklődni az egyik orvosasszisztens, valamint egy másik, aki a várakozás alatt az oltási könyv alapján bevezette Honestyt a gépbe.
A váró igen picike, és mit ne mondjak, ha már 3 kutya van bent gazdistul, plusz én egy hordozóval, akkor az már nem sima eset. De Honesty jó cica módjára teljesen csendben volt.

Előbb-utóbb bekerültünk. A doktornő (mint ahogy a személyzet is) megismert, csupán a macska volt újdonság. Megnézték az ominózus sebet, mondtam, hogy még nemrég egy bőrszínű szemölcs volt, aztán ilyenné változott, miután a macskával kölcsönösen irritálták egymást.
(Egyébként készítettem is igen jó fotót róla, de annyira csúnya, hogy nincs erőm ide feltenni megmutatni annak, akit esetleg érdekelne. Még elriasztanám az olvasókat...)
Gyulladt, gennyes és vörös volt az egész cucc, ami ráadásul, mint a doktornő mondta, ki is fakadt... Nincs mire várni, ezt mindenképp el kell távolítani! Nézegették a heti beosztásokat, leghamarabb szerdára tudtak volna beosztani, de a doktornő szerint jobb lenne nem várni addig, hanem mivel ez egy egyszerű, felületi műtét, MOST beiktatják a következő páciens után, ha beleegyezem.
Természetesen bele. Én is így gondoltam és reméltem, és örök hálám, hogy nem kell emiatt még egyszer összepakolnom, illetve még két napot várnom úgy, hogy a macska addig is feszt nyalja a gennyes, véres sebét... igenis, szabaduljunk meg tőle.
Megkérdezték, mikor evett utoljára, megvizsgálták: szív, tüdő negatív, hőmérséklet rendben, testsúlya 6,8 kg, szem, fül oké -- aláírtam az altatási papírt, majd elköszönhettem a babámtól... mondták, hogy telefonon szólnak, ha készen van, illetve, ha mehetek érte.
Olyan fura érzés volt üres kézzel eljönni és 8-10 perc alatt hazaröppenni.
Még épp beszámoltam Szilvinek a történtekről, mikor alig múlt félóra azóta, hogy eljöttem, már hívtak telefonon: Honesty túl van a műtéten, jól viselte, nem volt semmi probléma, ne nyugtalankodjak!
Mondta az orvosasszisztens, hogy majd ha mehetek, előtte még egyszer telefonálnak.
Hatalmas kő esett le a szívemről. Annak ellenére, hogy innentől sem lesz fáklyásmenet egy darabig, de a macska már megszabadult! Percig sem volt kétséges, hogy felébred az altatásból; nagy, életerős cica.

Hat óra előtt jött az újabb telefon, hogy még ugyan nincs ébren, nyilván a kora miatt is azért már lassabban ébred, de "funkcionál", úgyhogy mehetek érte, kiadják. Már ott sem voltam, indultam!
Odaérve még egy félórát vártam, mire a sok páciens között behívtak. Hony baba szétterült a hordozóban, a nyakán gallér, feje és kezei kilógtak, smaragdszemei nagyra nyitva néztek a semmibe.
Bal tompora tenyérnyi helyen leborotválva, a sebhely, varrás -- ha lehet így mondani -- gyönyörű; s az egész rész ezüst színű valamivel bekenve. Egyik karja belső oldala szintén leborotvált, ahol a kanül volt beszúrva.
Mutatták kis üvegben a leműtött, gusztustalan, szederjes-göcsörtös cuccot is... és hát megbeszélés tárgyává lett pro és kontra véleményekkel az, hogy szövettanra felküldjék-e vagy sem. Ez nem kötelező, a páciens döntése.
Én ezt már otthon átgondoltam, de amit ők mondtak, annak alapján is úgy gondolom, hogy a mi esetünkben nem tartanék rá okvetlen igényt. A doktornő szerint nagy eséllyel az ilyen felületi daganatok nem szoktak rosszindulatúak lenni. Anyagi helyzetem felől örülök, ha a konkrét orvosi ellátást és műtétet ki tudom fizetni. Ha netán nem lenne jóindulatú, akkor meg szerintem én erről nem biztos, hogy szeretnék tudni! Hogy élete végéig úgy nézzek a macskámra, mint aki már halálra van ítélve, hogy soha többé ne tudjunk felhőtlenül örülni egymásnak? Én kemót, sugarat magamnak sem akarnék. Hány kísérletet "asszisztáltam" már távolból végig, mert a gazdi jót akart a macskájának? Mert nem merte nem megtenni, hogy bevállal kemót, sugarat, s reménykedett a gyógyulásában? És mi lett a vége: pár hét, netán hónap túlélés. Szenvedésekkel, kínlódással. Hát talán inkább ezt nem.

Mindezek után megkaptam az ambulánslapot, majd a részletes számlát.
Örök hálám a doktornőnek, mert annyira jóindulatú volt, hogy -- bár most el sem hangzott az anyagi helyzetem, de Haramia betegsége folytán emlékezett rá -- az ötezer Ft-os vizsgálati díjat elengedte.
Azzal együtt 23 815 Ft lett volna, így "csak" 18815-öt kellett fizetnem.
Bár erről sem beszéltünk, de meg kell jegyeznem, hogy én a vizsgálatkor kértem karomvágást -- mondták, hogy majd az altatás alatt lesz rá príma alkalom --, meg is történt, és azt sem számolták fel!! Egy másik rendelőben 2 éve 1500 Ft-ot számoltak érte.
Szóval nagyon-nagyon rendesek voltak, tényleg. Azonkívül precízek, lelkiismeretesek, gondosak, kedvesek, empatikusak a végtelenségig!

Az asszisztensnő belecsomagolta Honestyt gallérostul a hordozóba, előzőleg aggódtunk, hogy nem fog beleférni... Miután fizettem, elraktam az iratokat, és megállapodtunk, hogy a gallér rajta lesz -- ahogy ismerem Honestyt, sajnos, muszáj is, hogy rajta legyen! --, valamint hogy csütörtökön hozom kontrollra.
Nagy megkönnyebbüléssel sétáltam vele haza...

Itthon aztán volt asszisztencia!
Bencus és Szilvi feltartóztathatatlanul guggoltak a nyitott hordozó körül a szobámban, várták Honesty ébredését. Szilvi fotózta is...
A nyitott szem nem jelenti az ébrenlétet.

Haramia persze első perctől idegenkedett, ellenségeskedett. A gallér, az orvosi szag általában ezt a reakciót váltja ki a nem illetékes macskából. Bár érdekes módon mikor Haramia volt beteg és jártuk az orvost, én ezt Honestynél egyáltalán nem tapasztaltam. Mondjuk, lehet, hogy leginkább a gallér váltja ki Haramia morgását és fújását; ez csak akkor marad abba, ha nem tartózkodnak egy helyen.

És aztán persze elérkezett az ébredezés.
Hát, nem volt egyszerű! Honesty testrészenként csúszott elő a hordozóból, minduntalan felborulva, összezuhanva. Szeeegény cica, úgy sajnáltuk!
Két összeesés között rövidebb-hosszabb alvás. Aztán kikolbászolt az előszobába is, ahol nagy hirtelenséggel hányt is egyet; szerencsére sikerült a nagyját nem a gallérba hánynia, melyet kitörölgettem.

Az éjjel folyamán már az ágyamra is felment rövidebb időszakokra. Sajnos, a gallérral még megy a küszködés, sok mindenen fennakad miatta.
Éjjel már evett, bár azért elég nehéz a gallérban; segíteni kell neki, hogy jobban hozzáférjen.
Az alomba viszont nem produkált semmit, és máshova sem...
Mindenesetre levettem a zárt almos tetejét, nehogy az riassza el, hogy nekimegy a gallérral a lengőajtónak...