Nem szoktam tagadni és egyáltalán nem szégyellem, hogy szeretek játszani.
Van, aki lenézi ezt, és kikéri magának, ha meggyanúsítódik eme "alávaló" ténnyel, hogy játszik. Mintha ezzel kevesebb lenne az ember! Hát nem, nekem egészen más a véleményem...
Azonfelül, hogy szórakoztat; fejleszti, karbantartja a logikát, reflexeket stb., nem hátrány egy kis sikerélmény sem, ha nehéz szintet sikerül több hasztalan nekifutás után teljesíteni.
Van pár kedvencem, de ez tényleg csak néhány, és ha már mindent megnéztem, megcsináltam a gépen, amit akarok, fotókat, blogot, válaszírásokat, fényképalbumok rendezését, vagy éppen mondjuk, mielőtt átadnám a gépet Szilvinek (hiszen ketten vagyunk rajta) s van egy fél órám, akkor körbeszaladok ezeken a játékokon.
A Penglénél kitartó vagyok, még akkor is, ha előfordul, hogy egy héten belül már huszadjára futok ugyanannak a szintnek; még akkor is, ha nagyon sokszor kivitelezhetetlennek tűnik a teljesítés.
Ez egy igen kedvelt játék, mikor elkezdtem, már régebbről nagyon sok ismerősöm szórakozott vele. Sosem hittem, hogy valaha "lekörözöm" őket. Most, mikor ezt írom, már 503 szintet teljesítettem. Az biztos, hogy e játékban, legalábbis a 668 ismerősöm közül ezen a szinten egyedül lézengek réges-rég, több száz szint óta. Csupán a 3 gépi alkalmazásbeli játékos teljesítette ezeket a szinteket még. Utánam a következő játékos a 203. szintnél tart, aki pedig nem más, mint Szilvi.:))))
Pár évvel ezelőtt, amikor még merész álmaimban sem volt teljesíthető az alábbi elgondolás, azt mondtam magamnak, hogy ha elérem egyáltalán valaha és teljesítem a Pengléből az 500. szintet -- vagy esetleg bármiféle más játékból --, azt "kőbe vésem" és megünneplem.:))
Ugye, apró örömök, meg minden...
Szinte hihetetlen, de mai nappal sikerült ezt a célt elérni, úgyhogy hipp-hipp-hurrá!, éljeeeeen!, bravóóó!, like!, meg minden. Ha kőbe nem is vésem, de itt megjegyzem magamnak.:)))
Bejegyzések
Gratulálok! :D
VálaszTörlésBizony jó játszani, egyáltalán nem árt az embernek, sőt!
Ó, hát ez a fajta játék, amit én szeretek (nem lövöldözős, nem emberszétrobbantós - na, azok nem bírnának lekötni!), távol áll az ártalmasságtól. Akkora a különbség, mint aközt, hogy a gyereknek géppisztolyt vagy puzzlét veszel...
TörlésÉn mindig játszottam valamivel, mióta az eszem tudom. Mikor a gyerekeim már akkorák voltak, hogy a legelemibb társasjátékot vagy memóriajátékot, kártyát felfogták, szívesen szakítottam mindig időt erre, és én legalább annyira élveztem, mint ők. De egyedül is pasziánszoztam, felnőttként, még számítógép előtti időkben, normál kártyával! Volt, hogy volt negyedórám, amiben már nem sok mindenhez kezdhettem volna, hát kiraktam magamnak 1-2 pasziánszt.:)))
Sokan el vannak tévedve, azt hiszik, hogy sérti a renoméjukat, vagy egyszerűen csak ráfogják, hogy "nincs nekem arra időm" - hát dehogynem. Mindig van némi kis üresjárat; mikor van, aki tévét néz, de van, aki játszik egy-két kört. Így van ez bármivel - az ember, amire nagyon akar, arra szakít időt.
Meg különben is, József Attila is megmondta a Levegőt! c. versében, hogy ""...jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!":)