Bencusék megszokottan, 5 körül érkeztek haza az oviból. Én nemrég ültem még géphez, mivel Szilvi a Bencéért való oviba menés előtt hagyja abba a "gépezést" óvodás napokon.
Épp benne voltam az azóta érkezett mélek megválaszolásában, mikor egyszer csak 6 órakor megjelenik Bencus és helyet foglal az ágyamon. Kérdem tőle, mi újság van. Nem egy szótlan gyerek, így azonnal többszörösen összetett mondatokban fejti ki, hogy anya azt mondta, át kell neki jönnie hozzám, mert különben anya nem tud a Mikulással találkozni.
-- Igen? -- kérdezem. -- Most fog jönni a Mikulás?
-- Aha. Pont hat ójakoj. Anya azt mondta, hogy a Mikulász cak úgy tud bejönni, ha ninc ott dejek.
-- És hogyhogy? Ezek szerint nem lehet ott gyerek?
-- Nem, mejt akkoj nem lesz meglepetész! Ész pont hat ójakor éj ide!
-- És te szereted a meglepetést?
Elmerengve bólogat.
Én is elmerengek, mert valahogy nekem is át kell akkor juttatnom az "én Mikulásom" apróságait odaátra...
Bekapcsolom neki a tévét, odaviszem a Minimaxra, ahol épp kezdődik Tom és Jerry. Valamiket beszélek folyton, hogy nézze csak, milyen színűek Tom és Jerry, meg képzelje el, mikor én voltam kicsi és néztem a Tom és Jerryt, akkor még szürkék voltak, mert nem volt színes tévé... meg mittomén, miféle semmitmondó infókat adok át, miközben elég fürgén, oldalvást takarva elővarázsolom az egyáltalán nem rendeltetésszerűen használt bárszekrényrészből a -- szerencsére nem csörgős zacsiba csomagolt -- Mikulás-ajándékokat, és már ajtón kívülre is ugrok, szólva Bencusnak, hogy mindjárt jövök, csak megnézem, hogy áll a Mikulás.
Bencus tudomásul vette és nem nyüzsgött, hogy de ő is jön.
Így én is szépen bevarázsoltam a saját mikulásaimat, ahova kell, majd visszamentem Bencushoz azzal, hogy egy pillanatot még várni kell.
Később megállapítottam, hogy Bencus minden későnérési és hebehurgyasági tényezők ellenére tud uralkodni magán. Nem vetette magát a Mikulás-csomagokra, türelmesen megvárta, míg fotózzuk a cuccot addig, amíg egyben van minden és néz is ki valahogy; valamint míg biztatni nem kezdtük, hogy most már megnézheti azokat!
Mi iskolapéldái lehetnénk egyébként, hogy hogyan lehet a kevésből sokat csinálni. Sok érdekes dologról hallottam már életemben, miszerint más gyerekek egeket rengető dolgokat kapnak Mikulásra, olyasmiket, melyek nálunk karácsonykor sem jöhetnének szóba még álmunkban sem... Okostelefon, iPad (vagy mi), számítógép meg hasonlók... no, nálunk nem kell rettegni ilyesmitől soha! Sokkal stabilabb anyagi helyzetben sem szállt el velünk a ló, azért mindig mérlegelni kellett a dolgokat, a lehetőségeket, meg szerintem főleg az értelmet. Ha stabil anyagi háttérrel, jó keresettel rendelkeznék, akkor sem férne bele egy mikulásba ilyesmi -- mi és az én gyerekeim sem úgy lettünk nevelve, hogy isten tudja, miket várjunk csak egy Mikulásra. Akkor vajon az ilyenek miket adakoznak szalagavatóra, ballagásra meg egyebekre? Nyilván toronyórát láncostól, járműveket meg hasonlovakat. Hát ez nálunk nemcsak a csóró szituáció miatt lehetetlen, hanem azért is, mert a rongyrázás elveinkkel is ütközik. Nem hiszek abban, hogy csak óriási értékű cuccokkal lehet örömet szerezni, meg abban sem, hogy az a gyerek lesz jobb, értékesebb ember, akinek aranytörlővel törlik a s*ggét.
Bencus éppúgy örült a különböző akciós áruknak, 100-as boltokban beszerzett forintos dolgoknak, mint Szilvi és én annak a pár marék édességnek, amit meglepetésként egymástól kaptunk.
Amit kisajtoltunk a röhejes forintjainkból, azok, minél több kis csomagot készítve nem tűntek kevésnek. Bontogatásuk is tartósabbá nyújtotta a meglepik örömét, és itt nálunk igazán nem az anyagi értékeket kell lesni és leszólni, hanem leginkább abba belekönnyezni, hogy minden idők kemény szorgosságával, ötletességeivel mégis tudunk néha örömeket szerezni, mosolyt és vidámságot varázsolni egy-egy estére...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése