Karácsonyest

Azért jó kis karácsonyest lett, ahhoz képest, hogy mit összegüriztünk hozzá, hogy minden zökkenőmentes legyen. Tulajdonképpen Bence a lényeg, hogy számára olyan legyen az ünneplés, ahogy annak lennie illik: bensőségesen gazdag és stabilnak, biztonságosnak tűnő... hogy akkor is pompás legyen, ha csak mi tudjuk, milyen áron néz ki úgy... ha csak mi tudjuk, miért látszik olyan soknak a kevés. Hogy a zsúfoltságot leszámítva egyáltalán ne tűnjön fel még egy potenciális külső gyerek szemében sem az, hogy nálunk sokkal szegényebb a karácsony, mint a mai világ nagy átlagánál. Mielőtt a "harmadik világgal" vagy a nálunk is lassan kiteljesedő hajléktalanléttel akarja megvétózni bárki is ezt: "nálunk sokkal szegényebb a karácsony, mint a mai világ nagy átlagánál" -- hát ne tegye, evidens, hogy nem globálisan és világméretszinten gondolom. Abban a kategóriában gondolkodom, ahogy ma itt, az ország második legnagyobb városában egy lakótelepen, 36 lenyúzott és megharcolt, mindenért triplán megdolgozott és megküzdött év után kellene, hogy kinézzen egy karácsony -- no, ebben a kategóriában vagyunk sokkal szegényebbek, mint illene.

Vannak ám erre rafinált trükkök, amelyeket csak az tud produkálni, akinek nincs más lehetősége, akit ezer leleményre nevelt a való világ... Aki érdekelt, az mind tudja (vagy ha még újonc a csóróságban, majd belejön); most sem szándékom tényközlésen kívül semmiféle panasz vagy sajnáltatás.
Tény, hogy más számára röhejesnek tűnő anyagi kereteink voltak személyekre számítva, s ezeket alapos megfontolás és elég sok utánjárás alapján lehetett úgy összeállítani, hogy szükséges is legyen, szép és jó legyen, örömet is okozzon; semmi felesleg és semmi haszontalanság.

Nincs semmire ráírva, honnan való. Apránként mindent. Alaposan megfontolva. Piac, 100-as bótok, kínai, turkáló, Karát, Coop, DM, Lidl, Tesco saját (és ezáltal olcsóbb) termékei, nagykervásár -- ez van. Minket aztán nem lát egyetlen belvárosi bolt vagy butik pláne, de az a helyzet, hogy nálunk ez mindig is így volt, helló. Mi soha nem "rendes" boltból vásároltunk, még mikor kerestem és mellékkereseteim is voltak, akkor sem engedhettem meg luxusokat; különben nem nevelődtek volna fel a gyerekeim és már rég nem lenne lakásom. Akkor most pláne, de pláne csak úgy tudunk karácsonyt csinálni, ha minden beszerzést jól megfontolunk. És ennek is vége lehet gyakorlatilag egyik hónapról a másikra.
Nehezítette ám a dolgot az, hogy Szilvi valahogy egyáltalán nem kapott gyerektartást ebben a hónapban! Ami nála mint tudjuk, egyáltalán nem sok, 17 ezer lenne, na de tekintettel arra, hogy neki ezen kívül csak a családi pótlék van és semmi más jövedelem, ez is őrült nagy összegnek számít, pláne decemberben!
És -- nem. December van, karácsony lenne, és most -- nem kapta! Mikor ezeket a sorokat írom, már 27-e után vagyunk, éjjel, és sehol semmi -- ellenben holnap szombat és aztán vasárnap!
Mivel e tekintetben hiába várjuk a másik oldalról az őszinteséget, az okot és az igazságot szerintem soha nem fogjuk megtudni... tény, hogy próbára tett bennünket a jóisten rendesen. De ebből a problémából -- csodák csodája! -- nem igazán látszódhatott semmi sem!:)

Bármennyire is a legeslegolcsóbb kajaféléket és háztartási cuccokat kell megvennünk, akkor is horribilisnak számít a dolog egy segély mellett... és még a két (egyelőre) állandó támogatásom mellett is, de mindent nekem kellett állnom: a csekkek befizetésétől kezdve a macskák etetésén és a gyógyszereken át a fenntartásunkig és a karácsonyi plusz kiadásokig.
Már ott tartottam, hogy álmomban is a matematikai alapműveletekkel és mérlegelésekkel bajlódtam...

Dani jött délután, addigra Szilvivel csináltunk 4 nagy tálca igazán gazdag szendvicset. Mivel nincs fagyasztóm (mert leszakadt az ajtaja és soha nem fog sikerülni egy kicsi használtra lecserélni!), így a pár nappal ezelőtt megvett húsadagokat sorban fel kellett főznöm előző napokban, de azok még ehetők voltak. Így kínálható volt a hűtőből pirított sertésmáj kukoricás rizzsel, sertéspörkölt nokedlivel és sajtmártásos csirkemell makarónival. Mindegyik húsféle eredetileg úgy fél kilónyi volt... mégis bőven maradt belőlük 1-2 evés után is. Mondom, bőven; holott reálisan, amennyi megmaradt mindből, azt amúgy egy jó étvágyú férfiember egyedül megeszi.
Anyukám azt mondta nemrég a hűtőm fagyasztóproblémájára, hogy ó, hát jön a tél, gyakorlatilag nekem lehet az erkély is a fagyasztóm. Hát azt kell mondjam, hogy ez még nem igazán jött be egyszer sem. Karácsonykor 7--10 fok között volt a hőmérséklet... és igaz, hogy volt már a hónapban 0 fok körül is, de ha süt a nap, a mi déli fekvésű, belső kanyarbeli erkélyünk konkrétan egy gyűjtőlencse, ahol sokkal melegebb van télen-nyáron is emiatt, mint speciel lent az utcán lenne egy bármilyen más égtáji állásban. Tehát még a hűtőrész hőmérsékletszintjét sem érné el a hőfok, nemhogy a fagyasztóét!

Dani nem a főtt kajákra, hanem a szendvicsekre vetette rá magát, úgyhogy nem tudtam mit tenni, mielőtt elment, fenti mindhárom kajából 1-1 jó közepes adagnyit pakoltam neki otthonra. És még mindig maradt mindegyikből!
Miközben délután csináltuk a szendvicset, Bencus folyamatosan hersegtette befelé marokszámra a 250 Ft ára egyetlen darab kígyóuborkát. Szilvi nem akart ráérni, hogy a főtt kajákból megeteti a gyereket, hogy szerinte nem sok idő már ez, tessék kivárni. De én ezt jobban ismerem, úgyhogy szépen két-három türelmes, meggyőző mondattal rábeszéltem Bencust egy kis sertéspörköltre nokedlivel, amit az jóízűen be is vágott, és sokkal jobban jártunk! Egyrészt a gyerek "megszűnt" éhségileg, másrészt nem falta tovább a nyers uborkát (amivel jóllakni úgyse lakott volna jól amúgy meg), ergo jutott a szendvicsre is, amire szánva lett.:))
Mire "megjövesztettük" a Mikulást/Jézuskát -- mikor melyik tetszik Bencusnak --, az éhségre már nem volt gond, és egymás után vetette bele magát a gyönyörűen becsomagolt ajándékokba (mert egyik príma módszer kevésből sokat csinálni, hogy mindent egyesével, a legapróbb cuccokat is külön becsomagolunk).
A gyerek meg úgysem vágja még, hogy melyik játék honnan van és mennyibe kerül.

 

Most speciel azt vettük észre, hogy egy most menő és reklámozott, neves, közel 3000-be kerülő (egyébként keményfedelű, de kis A5 méretű, nem túl vastag) könyv, amit Bencus az anyja keresztszüleitől kapott (előbb ideadva) ajándékba, az igen hamar le lett téve, miközben a 2-300 Ft-okba kerülő pókemberes és Scooby Doo-s puhafedelű, füzet jellegű "könyvek" sokkal inkább megnyerték tetszését. A Titoktündért valószínűleg egyelőre majd én fogom elolvasni... hehe.
Közben lassan mindannyian felbontogattuk az ajándékainkat. Azért nekem is voltak meglepetések, miután kifotóztam magam azzal, hogy a többiek bontogatását fotózgattam. Még ha tudom is, milyen kevés volt a keret, és abból is elsősorban a coopos akciós 399-es könyvek közül válogattunk Szilvivel mind az ő, mind az anyám, mind a Dani által jutott kvótákból. (Előre összeírt címlistákkal mentünk, lehetséges és ott "kapható" írók szerint, hogy mi van meg, mert már 3-4 írót tekintve is oly méretű a lista, hogy azt lehetetlen megjegyezni címek alapján.) Azért kaptam kicsi és könnyű, táskában feszt hordható pótesernyőt (mert meglett ugyan a százévesem is, de 1 hónapra anyámnál volt), 3 darabos bambusz konyhai eszközt, testápolót -- a hármójuktól kapott 14 db könyvön túl.
Anyám mind a négyőnknek némi pénzben adta ide a karácsonyit nekem, úgyhogy Daninak a részét borítékoltuk, a magunkét pedig levásároltuk.

Dani tőlem melegítőt kapott, amiben nyugodtan járhat futni is (ugyanis szokott, meg a munkahelye konditermébe is jár időnként), mellé egy üveg bort; Szilvitől pedig egy olyan vegyes anyagú (bőr, vízhatlan rétegek, tenyéren tapadós) bélelt kesztyűt a téli biciklizéshez és egy fekete steppelt, kívül vízhatlan vadiúj (turkálós) dzsekit, aminek a cipzárját kellett egy kicsit "felderíteni" a működéshez (valami idegen kis műanyag darab volt benne, emiatt nem kapcsolódott rendesen bele a cipzár másik része), szerintünk ezért került turkálóba, de ez nem igazán fog kiderülni soha. De ha kiderülne is: Dani eleve turkálóba jár vásárolni magának cipőt, ruhát, ha szükséges; szóval ez nálunk végképp nem probléma!
Az ajándékok felbontogatása után csillagszóróztunk egy csomót, elsősorban Bencus, de mi tagadás, a magunk örömére is.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek után folytattuk a szendvicsekkel való táplálkozást -- nekem egyébként ez volt aznapi első evésem és utolsó is (ezt azóta is gyakorlom, mármint az egyszeri evést) --, és a luxust azzal fokoztuk, hogy megittunk egy pezsgőt hárman, miközben Bencus élvezettel kólázott. Nem szokott nálunk kóla sem lenni, így Bencusnak az legalább olyan kuriózumnak számított, mint nekünk a pezsgő.

 

Egészen közeli családot ismerek, akik folyamatosan és rekeszszámra veszik és tartanak otthon mind pezsgőt, mind sört -- tehát mindig van otthon. A sör még csak hagyján, az nem egy nagy kaland, pláne ha akcióban fogja ki az ember, hogy naponta meglegyen a sör mint betevő. De pezsgő? Úgymond élő közemberekkel nem sokkal találkoztam személyesen, akiknél úgy folyik a pezsgő, mint másnál a víz. Gyakorlatilag ezt isznak mindig, ha már letették kocsijaikat és szomjasak. Hiába, látszik, hogy nem a mi világunk az effajta, hisz' az emberben meg sem tud születni az önkéntelen irigykedés lehetősége, mert gyökerében elnyomja azt a meglepődés, amelyet nem illik kimutatni... olyan képet illik vágni, mintha mi sem lenne természetesebb! Közben meg elnyomni a... bocsánat, a röhögést. Na jó, mosolygást. Nem őrajtuk, hanem magunkon, ahogy ezen meglepődünk. Hogy micsoda különbségek vannak.:))) A pezsgő számunkra valaminek az ünneplését jelenti. Aki mindennap ezt issza, az vajon mit iszik szilveszterkor vagy egy jelentős évfordulón??

 

 

 

Ezután Dani úgy 9 után elment, miután jól odacsomagoltam neki főtt kajákból és szendvicsből is. Mondanom sem kell, mikor jött, hozta a heti szennyest, mikor ment, vitte a fél zsák tisztát. És nyilvánvalóan már nagyjából délelőtt óta nem volt jó a lift! Hát mikor máskor, ha nem karácsonykor?
Szilvivel még jócskán folytattuk aztán a romeltakarítást, lassan visszaállt minden a helyére.
Én leültem netezni, majd fél 12-kor felöltöztem és elvonultam az éjféli misére. Már kabátban álltam a bejárati ajtónál, mikor eszembe jutott, hogy jézusom, hisz' nem jó a lift! Lehet, ha hamarabb észbe kapok, nem vállalkozom rá (de utólag levonva a konzekvenciát, mégiscsak jó, hogy így esett, mert egyrészt így másnap alhattam, ameddig akartam; másrészt ha most nem megyek és reggel 7-kor fújok ébresztőt a karácsonyi ünnepi mise miatt, akkor is ugyanúgy gyalog kellett volna a 7.-et megmászni le és fel, mert a lift ugyan mitől javult volna meg szenteste éjjelén?), de jobb, hogy így történt, még ha féltem is hajnali fél 2-kor az éccakai, 2 percenként elsötétedő lépcsőházban gyalog felmászni a 7.-re...
(Nem idevaló gondolat, de azért meg kell jegyezzem: másnap olvastam is a neten, hogy éjféli miséről tért haza egy nő, és a saját házuk kapujában késelték meg.:(( Na mondom, igazolva lett, hogy nem csak az én fantáziám túltengéséről van szó, és egyáltalán nem túlzás, hogy az ilyesmi lassan oly megszokott dologgá vált, hogy az emberek kb. annyira reagálnak már egy hasonló hírre, mint az időjárás-jelentésre...)