Negyedik pénzszedési alkalom

Szerdán telefonált unokatesóm, hogy szombat reggeltől megint lenne pénzbeszedés és számlaírás a gimiben a felvételi-előkészítőkre, ráérnék-e. Persze, hogyne értem volna rá.
Reggel értem jött, szavam sem lehet; és most egyedül vártam a pácienseket. Csaknem délig voltam -- ezalatt unokatesóm 3 órát lezavart szünetekkel, melyek alatt kijött hozzám és beszélgettünk --, de nem volt különösebb torlódás, sőt. Unokatesóm sokkal többre számított... és én is aggódtam az elején, hogy elég lesz-e egy számlatömb, mer' hogy nem volt több. Elég.
Az órák alatt elvoltam, és csak hébe-hóba jött valaki fizetni. Én pedig sajnáltam, hogy nem vittem valami könyvet vagy keresztrejtvényt, mert így csak ücsörögtem, és hallgattam a másik két tanár óráját (az unokatesóméból nem hallatszik ki semmi, csak ha eléállnék) -- az egyik óraadás az unokatesóm tanterme után következett, ahol nyitva tartották az ajtót, és a férfitanár igen tagolt és hangos matematika előadása tökre érthető volt számomra is a folyosón, úgy húsz méterrel arrébb; míg a másik óra meg pont a folyosói asztalom melletti teremben volt, ahol előbb két kémiaórát tartott egy férfitanár, aztán biológiaórát egy határozott hölgy.
Nem lehetett másra figyelnem, mint megtermékenyülés folyamatára, így-úgy és zigóta, osztódás, barázdálódás és egyebek, majd a terhesség és szülés folyamatai, de sor került az emberi élet koraira is újszülött kortól öregkorig.
Előző nap muszáj volt szereznem egy kesztyűt, melynek le vannak vágva az ujjai hegyei, úgy kb. egy íznyire. Nem is tudtam, hogy ilyet lehet kapni, Szilvi hívta fel rá a figyelmemet, hogy neki is van és szokta is használni télen, mikor szükség van a tapintásra is, a hideg ellenére. Részemről már jópár éve kihagyom a kesztyűt, több tél óta. Sapkát szinte soha életemben nem hordtam felnőtt korban, de a kesztyűnek az állandó fel-le ráncigálását is meguntam sok éve, és így inkább nem hordok. Azért a táskámban anno benne szokott lenni kemény hidegekben -- dolgozós koromban, ugye, sose lehetett tudni, hány óra alatt keveredek haza...
Most nagyon reméltem, hogy jó hideg lesz, hogy ne legyen feltűnő. De úgy gondoltam, hogy még ha mellbevágó is lesz a látvány, hogy fekete (!) kesztyűben (más színben nem volt) intézem a befizetést-visszaadást-számlaírást; legalább lehet találgatni. Mert kesztyű nélkül sokkal rondább és visszataszítóbb lenne a kezeim látványa. Az állandó bekrémezés is csak felületileg simítja el a bőrt 5 percre, de attól még gyulladtak az ujjaim itt-ott, nem beszélve a sok eleven berepedezéstől, ami néha már alig elviselhető...
A végén leszámoltam a cuccal, és unokatesóm megajándékozott négyezer pénzzel.
Bár ezzel mindig ellenérzésem van egy kicsit, de tudom, hogy ő is segíteni akar, pláne így, hogy teszek azért én is valamit, így nem annyira kényelmetlen a dolog.
Ugyanakkor örültem is, mert a Szilvi pár nap múlva bekövetkező névnapja alkalmából legalább nem sül le a képemről a bőr (bár ő tudja a legjobban, mi a helyzet, de azért mindenképpen megnyugtatóbb így az ember lelkiismeretének, na).