Mindenszentek -- temető

Ma Szilvivel szép és eredményes napot könyvelhettünk el Mindenszentek alkalmából. Nem kevesebb, mint 5 órát töltöttünk temetőlátogatással.
Anyukámat szerencsére már kedden ki tudta vinni öcsém. Mivel beszéltünk azóta pár órát anyámmal, mesélte, hogy várakozáson felül szépek és csak kevés munkát igénylőek voltak a sírok a szeptember 16-i látogatásom óta. Anyukám minden közeli sírunkhoz így, öcsém segítségével könnyen ki tudta vinni és elosztani kertje most nyíló tartós virágait.

 

 

 

Szerencsére eszembe jutott szerszámokat, eszközöket és kellékeket vinni, lényegében venni a virágokat és a zárt mécseseket kellett. Mi Szilvivel váltva csináltunk mindent. A levélsepregetés volt a legidőigényesebb, azt ő kisseprűvel, én pedig kis levélgereblyével csináltuk.Utána elhordtuk újságpapírban, kézben vagy nejlonszatyrokban. De jó haszna volt a metszőollónak is, mert Szilvi örömmel vagdosta le a nagyanyám sírja fölé már-már teljesen ráhajló fenyőágakat.
Az út elején bementünk a kis magánépítésű, fantasztikusan szép ökumenikus kápolnába, mert Szilvi ott még nem volt. Itt is fotóztam. A szökőkút is működött; a krematórium előtt meg már készülődtek a különböző egyházi szertartásokra, műsorokra.

 

"Kötelezően" voltunk apukámnál, nagyanyámnál, nagynénémnél. A sokféle nagyobb fejű virággal változatosabbá tettük az apróvirágokból álló csokrok vázáit, mindenhol letakarítottuk a leveleket, ahol kellett, metszettünk, vizet vittünk, szemetet elhordtunk. Mindenhol gyújtottunk zárt mécsest és kicsiket is.
Nagyanyámnál és apámnál felhasználtuk a régebbi adventi koszorúink félig égett díszgyertyáit is, nagyon jól mutattak a sírokon...

 

Ezek előtt-közben-után -- ahogy kijött a menet közbeni lépés -- látogattuk meg a barátokat, ismerősöket, sőt nem ismert rokonokat is.
Kezdtük Zoli barátomnál majd Jucika barátnőmnél; az ő sírjaik mindig nagyon rendezettek és folyamatosan látogatottak; ezeknél gyakorlatilag csak megemlékezés szintjéig vagyunk virággal, és ilyenkor mécsessel.
Zolitól nem messze fedeztem fel még szeptemberben egy olyan apai nagynéném sírját, akit már anno a családfánk kutatásánál paramétereivel együtt megtaláltunk és felvezettünk. Igaz, hogy meghalt az én születésem előtt 1 évvel, de annyira elhanyagolt a sírja, hogy Szilvi nem bírta megállni, hogy ne vegye kezelésbe; így aztán félóráig takarítottuk a levéldunyhát róla. Alattuk műcsokrokat találtunk, melyeket jól lerázva végül is a levelektől megtisztított földre igazgattunk vissza. Mécsest is gyújtottunk nála, mindenesetre határozottan jobban nézett így ki a sír...

 

 

 

 

Hasonló a sírja anyukám egy közeli volt kolléganőjének, ami annál meglepőbb, mert igencsak forgalmas díszhelyen áll. Itt szoktunk haladni távolabb, a mi sírjaink felé. Tiszta égés a sok csilivili sír között egy ilyen -- bár fekete márvány, aranybetűkkel, de -- elhanyagolt sír. Már majd' 20 éve anyukám szokta rendezni a sírját... gazol, ültet, virágot visz rá; de ő sem fogja örökké csinálni! Most mindketten rávetettük magunkat Szilvivel: gereblyéztem, ő seprűzte a köbméternyi levélhalmazt, majd amennyit bírunk, el is hordtunk belőlük. Mécsest is gyújtottunk és igen messziről hoztam vizet az egy szál krizantémunknak. Tulajdonképpen egyébként most is, ami a levélhalmaz eltakarítása után maradt a síron, az is anyukámnak köszönhető: ugyanolyan halvány rózsaszín őszirózsákat ültetett a sírra, mint amilyen a "mieinknél" is vannak. Ezek tartósak és évről-évre nyílnak.

 

 

Anyukám volt barátnője és szomszédasszonya sírjához is vittünk virágot és gyújtottunk két kis mécsest, de az ő sírja nem igényel mást: bármikor megyek, mindig nagyon-nagyon ápolt és gondozott. Ezt a szomszédasszonyát anyámnak Szilvi is nagyon szerette... gyerekkori nyaraikon mindennapos vendég volt anyámnál Katóka néni, és anyám unokái élvezettel hallgatták mindig a beszélgetéseiket. Én meg kiskorom óta ismertem, és én is nagyon kedveltem mindig...
Ezek után még gyújtottunk mécsest a Jézus-szobornál, a hadi elesettek kopjafájánál; majd felvetettem Szilvinek, hogy nincs-e kedve elgyalogolni egy megállónyit a "fal mellett" az első kapuig, és ott megnézni a múltkor megtalált és újra felfedezett dédapámék sírboltját. Lelkendezve mondta, hogy deeeee!!!!!
Úgyhogy még maradtak is mécseseink és egy szál fehér krizantémunk, tehát egy negyedórás séta következett. Mivel nagyon megjegyeztem a több éves nemtalálás után a sírbolt helyét, így hamar meg is találtuk, Szilvi végtelen örömére. Látszott, hogy valamikor volt látogatva, mikor még kardvirág is volt; de fogalmunk sincs, kicsoda. Lehet, hogy ugyanolyan leszármazottja valamelyik rokonnak, mint mi vagyunk?
Most sepregetni nem kellett szinte semmit, de elvittem a lejárt szavatosságú virágmaradványt, kerestem -- jó messze találva -- egy kutat, elmostam a flakont, és a tiszta vízbe beleraktuk a virágot. Szilvi vágott a metszőollóval a közeli fenyőről gallyakat, így kicsit "konkrétabb" lett a virágszálunk.:) Valamint gyújtottunk egy fedett és négy kicsi mécsest a hatalmas sírbolton. Jó sokat fényképeztünk, Szilvit le sem lehetett állítani...:) Ekkor és itt láttunk két temetői cicát, egy cirmost és egy feketét. Nagyon jól néztek ki, látszott, hogy hozzá vannak szokva az emberekhez (sokan etetik őket) és jó húsban vannak.:) Az egyiket sikerült is lefotóznom:

Ugyanitt, a nagyapámék sírja mögött megnéztem és lefotóztam régi barátnőm apja és férje gyönyörűen és rendszeresen ápolt dupla sírját, majd a közelben megkerestük Szilvi tragikusan meghalt 15 éves osztálytársa csodálatos és napi szinten ápolt sírját, ahol szintén meggyújtottuk utolsó két kis mécsesünket...

 

 

 

Hazafelé remek érzés volt, hogy tök véletlenül még le is tudtunk ülni a buszon, pedig szerintem bátran mondhatom, hogy ez az utolsó 30-40 évben, Mindenszentekkor még soha nem fordult elő! Annak tulajdonítottuk a dolgot, hogy a trolik szinte egymást érve járnak, és azok által mentesítve van az egy szem, ilyenkor 10-15 percenként járó temetői 22-es járat.
Mindenesetre ültünkben éreztük csak, mennyire rohadtul elfáradtunk. De jóleső fáradtság volt, mert mindent elvégeztük, amit csak lehetett; sokkal több helyen voltunk a tervezettnél, mindent megcsináltunk, gyakorlatilag minden helyre jutott minden, ahova szükség volt. Jó idő volt, nem esett, nem fújt, bár igaz, a mai nap folyamán nem volt napsütés, mint szinte hetek óta mindig. De a mécsesek tartósan égtek mindenütt!
Nagyon kellemes, jóleső nap volt. Nem éreztem letargiát, szomorúságot. Inkább a szépség, a nyugalom egy kis melankóliával fűszerezve jellemezte a látogatást, a lelki találkozást szeretteinkkel...