Lomtalanítás

Lomtalanítás volt, ami kétszer van egy évben. Sokszor felgyűlnek dolgok és alig várjuk; most egyedül a rossz állóventilátor miatt vártam már nagyon a lomtalanítást, mert valójában nyár eleje óta feleslegesen foglalja az amúgy is nagyon kicsi helyet. Lehet, hogy meg lehetne javíttatni, de hova cipeljem úgy mégis, gyalog? Nincs ismerősöm, meg azt sem tudom, hol van ilyen "szerelde"... ahonnan meg esetleg hozhatom haza, mert "fogyóeszköznek" titulálva úgysem foglalkoznak vele.
Úgyhogy csütörtök reggel 7-re kellett lehordani a cuccosokat, valójában utólag eszméltem rá, hogy miért volt a környéken lesben annyi kreolbőrű egyén, valahogy több, mint szokott -- mikor pl. őszt fotóztam vagy a Tescóba mentem. Hát mert a Tócós nem kicsiny terület, s most hetek óta lomtalanítások vannak, igazság szerint nem egyszerre csinálják, hanem részenként, úgyhogy most ilyenkor hetekig ez megy. Ezért volt az, hogy múltkor Tescóba menet kicsit arrébb egész ülőgarnitúrák, csomó csempe, kád stb. volt lomtalanítva, és minden ilyen kupacnál válogató, dobálgató, cuccőrizgető komplett családok ügyködtek.
Hát most konkrétan kedden este, amikor Dani feljött -- szennyest hozni és tisztát vinni, valamint kajákat adtam neki --, akkor egyúttal kezébe nyomtam, hogy vigye már le a ventilátort, de ne vigye ki a parkolók melletti szabad füves prérire szegényt, hanem csak állítsa ide a konyhaablakunk alanti (földszinti) szeméttároló elé.
Ez meg is volt.
Másnap még nem volt elhordás, csak csütörtökön reggel 7-re kellett befejezni, de már szerdára virradóra NEM volt ott a ventilátor. Remélem, sikerül nekik megcsinálni és működtetni, akik elvitték...

Maksai festőművész kiállításmegnyitóján

Egy FB-os ismerősünk, Maksai János kiállításmegnyitóján voltunk -- jó sokan. Bár nyilván tudtam róla, mint sok egyéb, sajnos, elhalasztott programról, amire lustaságból, buszjegyhiány (ergo pénzhiány) miatt, vagy az egyedül a sötétben való közlekedés miatt sokszor fájó szívvel, de nem megyek el/nincs kedvem elmenni -- ám most Éva felhívta e programra külön is a figyelmem, sőt, el is magyarázta, hol van ez a (egyébként igen egyszerűen megközelíthető) színhely. És úgy már, ha valakinek igent mondok, úgy nem tudok nem elmenni... Ráadásul buszjegyem is maradt, mert a nyomdásztali előtt vetettem Szilvivel vagy 8-at.

Nem bántam meg, csodálatos volt. Azt nem gondoltam, hogy ekkora tömeg lesz, tényleg, nagyon helyezkedni kellett, ha az ember egyáltalán látni akart valamit. Korábban mentem legalább 20 perccel (így jött a busz), s emiatt nem akartam túl korán bemenni (kár volt!) -- tehát egy kicsit megálltam a könyvtár előtt, gondoltam, megvárom Évát. De ezek szerint ő még korábban ment, mert bár ácsorogtam vagy 10 percig, de nem jött... viszont sokan mások meg igen. Úgyhogy bementem, de ülőhely már abszolút nem volt, ami nem is lényeg, mert úgyis fotózni akartam, de tényleg állóhely is alig. Már bent voltam egy ideje, mikor az ülők között felfedeztem Évát. Épp csak köszöntünk egymásnak, majd később, a megnyitó után beszéltünk pár szót, én pedig lefotóztam a képeket. Kicsit szokás szerint félreállva tudok fotózni, különben bevillan. Ha nem vakuzok, meg nem éles. Úgyhogy ez nekem így szokott sikerülni, de azért a képek szépsége, ragyogása hűen tükröződik a képeken.

Dr. Vitéz Ferenc megnyitóbeszédéből kiderült, hogy a művésznek ez a 130. kiállítása (ha jól emlékszem). Nem semmi!
Most Debrecen volt a fő téma, erre utal a kiállítás címe is.
Csodás, ragyogó színek, fények, élethűség jellemzi a képeit; nagyon tetszettek, istenemre, bármelyiket örömmel fogadnám (még ha ez nyilván, sajnos, nem történhet meg).

Csupán 15 képről volt most szó, mindet kétszer fotóztam le, sőt, volt, amelyiket háromszor, a biztonság kedvéért; de közben tologatni kellett a székeket is, hogy normálisan férjek hozzájuk.
Mire hátraértem, ahol a megnyitókon szokásos kínálás zajlott, le volt kopaszítva az asztal. Azaz üdítő talán lett volna még, de csak használt poharak voltak, úgyhogy annyi... de a jónép felfalt mindent (bocs). Egyébként csodálkoztam is, hogy mennyien vagyunk/voltunk a megnyitó alatt, és fotózni, képeket nézegetni meg azért simán lehetett, némi széktologatás árán... nyilván ezalatt táplálkoztak a többiek.
Írtam a vendégkönyvbe is.
A végén megkerestem Évát, elbúcsúztam tőle, s gyalogoltam a Kossuth utcáig, buszt várni.
És most a képek:

 

   

Miután a FB-on készített fotóalbumomat megosztottam a művész oldalán (itt nyilván rengetegen lájkolták!), láttam, hogy más megosztások is vannak, így az egyik fotón felfedeztem magamat, nagy munka közben::))

Indy Cat 600!

Elértem az Indy Cat FB-os játékban a 600. szintet. És nagy nehezen teljesítettem is (úgy értem, szerintem biztos nekifutottam pár napig jó néhányszor), méghozzá ha már lúd, legyen kövér: három csellaggal.
Nem ecsetelem, hogy itt is időnként milyen véghez vihetetlennek látszik egy-egy szint, és "hetekig" csinálgatod, mire sikerül. Szóval nem semmi.

Közben néha trófeákat osztogat, most egypárat felrakok. A tojás, a kenguru, a porcelánpapucs mind úgy alakulgat ki, hogy egy-egy sikeres szint után kiszíneződik rajta egy kis darab. Állnak vagy 10 részből legalább.

 
Itt meg, ahogy elhagytam a 600-ast.

Éljen, harsona és dobpergés. Azt hiszem, naggggyon sokára lesz még, mire az Indyben a következő 100-as fordulópontról be fogok tudni számolni... :D :D :D

Vasárnapi őszfotózás

Ma ifjúsági (gitáros zenekari) mise volt, s utána, napos idő lévén csaptam egy kört a Tócósban, régóta vágyom már egy kis őszt fotózni.
Jó, a nyomdásztali előtt a Békás-tónál fotóztam párat, de nem volt elég. Az különben is más fajtája az őszfotózásnak, nekem legalábbis. Ott legalább félig a tóról is szól az egész.
Én pedig ilyenkor fákat, őszi természetet, leveleket, avart, gombát stb. is fotóznék.
Úgyhogy teljesítettem is a napi mozgást, mise után vagy másfél órát kolbászoltam a Tóciban, a Fujival fotózva.
Délután és este pedig megcsináltam a fényképeket, hát, őszintén szólva el kell mondjam, hogy a Fuji fotóival tényleg szinte semmit nem kell csinálni Photoscape-pel, mert nagyrésze egyből jó. Van, amikor valami miatt rájön a happáré, és nem elég kontrasztos, kicsit olyan... homogének, semlegesek a színek. Na, olyankor azokra rá kell itt is segíteni, de közel nem vacakolok még annyit sem velük, mint a canonos képekkel anno.

Imádtam ezt a fajta programot, és újra mindig meg kell állapítanom, akkor élek igazán, ha fotózom...:))) Mitől van ez???