Inge Löök művészete

Egyik költőnő ismerősöm hívta fel rá a figyelmem. Fantasztikus - néztem ámuldozva, és hát keressek rá, mert egyedülálló. És valóban!
Bár Inge Löök (Ingeborg Lievonen) finn grafikusművészről eddig még nem hallottam, onnantól kezdve már több órát szenteltem arra, hogy minél több mindent megtudjak róla. Sokan írtak már vele kapcsolatban blogot, akik találkoznak valamilyen formában vele ill. műveivel; szinte lehetetlen, hogy meg ne érintene bárkit.

Nemrégiben jelent meg az Öreg hölgyek sorozata, szavakat nem találok rá, mennyire jó. Ragyognak a képek, nemcsak a gyönyörű színektől, a pazar részletektől, de leginkább az öreglányokból áradó harsány életöröm, vidámság, optimizmus sugárzásától.

Mit nem adnék, ha összes műve - vagy legalább e képsorozat, a hasonló jellegűekkel - megjelenhetne könyvben és hozzá lehetne jutni.

Csak egy kis ízelítő - bár tudom, hogy nem feltétlenül szabad a lehetőség felhasználásra (sőt), de - mentségem, hogy egyáltalán nem öncélú a közzététel; annyira jó lenne, ha minél többen ismerhetnék!

 

 

És hát ki nem maradhat néhány cicás kép - rögtön ez az első olyan, hogy fél óráig képes vagyok nézni a pompás, gazdag részleteket, majd egyben, hitetlenkedve az egészet... lenyűgöző.

Ha nem vagyunk jó passzban, rosszkedvűek vagyunk, csak nézzünk rá ezekre a képekre!

Nem oldják meg a problémáinkat, az igaz; de javíthatják hangulatunkat, segítenek kikerülni pesszimizmusból, depresszióból. A mosoly gyógyít, elsősorban a lelket.

Reuma

Csütörtökön megjártam a reumatológiát. Három megálló busszal, majd másik irányba 2 buszmegállónyi gyalog és sietve, izgulva, odaérek-e az időpontra. Nem volt igazán kánikula, mégis szakadt rólam a víz, mire - büszkén, hogy képes voltam szinte percre pontosan időre menni - odaértem az SZTK-ba. Rég nem jártam errefelé, így még pár percbe telt, míg felkutattam a reumát, felmásztam az első emeletre és lerogytam a várófolyosón a megfelelő helyen.

Kis lecsillapodás után látom, az ott ülőknek kis négyzetnyi cetli van a kezükben... rosszat sejtve, de már a választ is tudva megérdeklődtem, hogy tán csak nem számot kell kérni? Naná, hogy; így újra le a földszintre, és beálltam az 5 intézőablak előtt a terelőrudak között spirálisan tekeredő sor végére... végül is, haladt az. Csak iszonyat meleg volt, folyt rólam a hőguta, és előre rosszul voltam a kínos érzéstől: utálom, mikor orvosi vizsgálat előtt-alatt ragadok a saját levemtől.

Az eredeti kért időponthoz képest negyedóra elteltével már újra ott ültem, sokkal okosabban a reumán, hiszen most már szobaszámot és az orvos nevét is tudtam. Sőt, a digitális-zenés kijelző hatására 5 perc múlva már bent is voltam.

Nevéből ítélve valószínűleg spanyol származású, idősebb, nagy szaktudású főorvos érdeklődött és vizsgált, olyan módon, hogy az én dolgom a szándékaim szerint közölni akart mondatok első pár szavának elejtése volt, utána ő mindezeket befejezte és kiegészítette... nem igazán kellett a kapcsolódó dokumentumaimat feltárni, legjobban az 5 éve mért, koromhoz képest elég riasztó DEXA-lelet érdekelte, valamint a kardiológiás tényezők; maga a vizsgálat - hajlítgatás, ütögetés - során fizikálisan észlelt lumbális és térdízületi tüneteket folyamatosan diktálta, néhány alaptudnivaló-adatra rákérdezett, de talán lehet, hogy halk voltam vagy valami, mert ezek közül utólag nem láttam azt a lapomon feltüntetve, amit én válaszoltam; na mindegy...
Gondolom, ezeknél az ambuláns vizsgálatoknál adminisztrálásilag van némi sablon sorrend és kiegészítés is, aminek meg kell lenni, pl. felsővégtagi diagnosztizálás - ami az ambuláns lapon "jó minőséget" kapott, holott azt nem is vizsgáltuk szerintem, hiszen a félbéna vállam említése sorra sem került - valahogy "igyekvős" volt az egész, ami a kiterjedt és alapos vizsgálatokat és azok adminisztrációs részét illeti.
Szóval igen gyorsan készen voltunk mára, de kaptam feltétlen elvégzendő 10-10 alkalmas elektromos és UH-kezelésekre való beutalókartonokat, melyekkel fájdalom, de ki kell majd járnom a Nagyerdőre. Jobban szerettem volna, ha az itteni új fizioterápián kapom a kezeléseket (még a Dorottya is jobb lett volna helyileg, ahová gyógytornára és elektromosra jártam a vállammal) - ott kint a Nagyerdőn még épületileg sem nagyon tudom az utat, sokkal bonyolultabbnak tűnik nekem.
Valamint elsőként beutalót kaptam egy újabb DEXA-szűréshez. Úgyhogy elköszöntem, megkerestem a DEXÁT és időpontot kértem. Már kaptam is szeptember 2-ára! A hölgy javasolta, hogy lent a földszinten újra álljak be időpontot kérni egyben a reumára is akkorára, ha a DEXA kész, hiszen addig elvileg meglesznek a kezelések is, és ezzel az új eredménnyel együtt vissza kell majd mennem a reumára. Újra sorállás az emberspirálban... majd elmagyarázás, hogy szept. 2-ára kellene egy reumaidőpont is.

Nyilván nem megy ez csak úgy, ember! Aznap pont péntek lesz, és mivel 14 órára kaptam beutalót a DEXÁ-ra, nem tudok visszamenni aznap a reumára, mert a doktor úr csak 14.15-ig rendel aznap! Jóvan, mit se számít, elvégre van időnk, ráérünk: akkor adjék hétfőre... Adott is a hölgy 5-ére szinte nyitásra!

Úgyhogy amit meg tudnék 1 nap alatt elvileg oldani, azt is 4 alatt fogjuk megtenni. Nem baj, az időbe elvileg és minden bizonnyal gyakorlatilag is belefér...

Aug. 1-jén, hétfőn tehát nyakamba veszem és felkeresem a nagyerdei gyógyfürdő fizioterápiás osztályát, hogy beindítsuk ezeket az UH- és elektromos kezeléseket a gerincemen és a térdemen. Nem ártott volna a vállamnak se, de egyszerűen nem volt alkalom beajánlani, megvizsgáltatni és bemutatni megszokottan betokosodott, recsegő-ropogó, oldalvást csak 45 fokig emelhető karral gyér és hiányos működését a szerencsétlen jobb vállamnak... pedig büszke voltam rá, hogy nem felejtettem el a centinyi vastag traumatológiai leleteket is elvinni. Anyukám, aki télen esett át egy reumatológiai sorozaton, azt mondta, hogy úgyis vissza kell még oda menni néhányszor, lesz még idő esetleg említeni...

Szívszitu - nem átvitt értelemben:)

Hétfőn visszavittem a szerkentyűt a kardiológiára. Reggel 6-kor keltem és du. fél 4 körül értem haza... ott töltött nettó időm csaknem 4 óra hosszányi volt.

A 24 óra, amíg hordtam, számomra nem tartalmazott különösebben olyan vagy hasonló rosszulléteket, mint amilyeneket évtizedek óta sűrűn van alkalmam átélni. Igaz, a hazajövetelt leszámítva itthon voltam, nem volt stressz/sokk/pánik/ijedelem, nem volt kánikula, nem kellett lépcsőznöm és nagy súlyokat cipelnem, vagy ami a legjobb, ennek a kettőnek-háromnak-négynek az egyben jelenléte...! Nem igazán kaphattunk e nyugis állapotban általánosítható és valódi eredményt, de hát ezt tudják az illetékesek is. Igazából a terheléses-sokkos-kánikulás helyzetes méréses eredményekkel összevont átlag adná a valódit, amire bár kíváncsi lennék, de inkább csak roppant örülni tudok, hogy speciel nem kellett 40 fokban 20 kiló cuccal felmásznom a 7.-re, mert épp jó volt a lift!...:) No, akkor lennék kíváncsi, mi lett volna az eredmény, ugyanis így is elég sok volt  a magas számú szívverés, és 4 ritmuseltérés (éjszakára is jutott) is mutatkozott.

Tulajdonképpen maradtak az eddigi diagnózisok - angina pectoris és kísérő tünetei, valamint hypertonia van mindig megjelölve előkelő helyen (holott magas vérnyomást csak kivételes esetekben szoktak mérni, bár gyerek- és fiatalkoromban kezeltek vele. Felnőttkorban - néhány kivételes esettől eltekintve, pl. műtét hajnalán - leginkább a per utáni adat szokott magas lenni. No meg őszintén szólva eszembe sem jut, hogy megmérjem). Ezek kiegészültek a pitvari extrasystoléval, valamint a laborleletek alapján sajnos, a hyperlipidaemiával is. Észrevett tünetek esetén emelhetők a gyógyszerek adagolásilag.

Mivel a 24 óra, míg rajtam volt a cucc, épp a névnapomon volt, ezért másnap mindenkitől elnézést kértem, aki épp hívott volna... nem vehettem fel, hát mit csináljak, de legalább tudom, kik voltak és megpróbáltam másnap egalizálni a dolgot. (Előre már csak nem küldhettem sms-eket, hogy te, figyelj, ha holnap fel akarsz köszönteni, akkor nehogy telefonon tedd!:D - mert honnan tudtam volna, ki akar egyáltalán...)

Nem mikrózhattam - illetve bevágtam a valamit, benyomtam, de már rohantam is kifele... nem hordhattam volna műszálast, még ha ragaszkodtam volna is hozzá.:)))

Kardiológia és labor kipipálva.

Névnap

Igazság szerint előző nap - fiam névnapja lévén - természetesen eszembe jutott, hiszen tudom, hogy mi ketten egycsomóban vagyunk névnaposok.

Aznap viszont az Augusztára indultam korai keléssel, és csak a buszbeli utastájékoztató+reklám monitor következtében ébredtem rá, hogy névnapom van. Jéééé...

A kardiológián viszonylag hamar megvolt a készülék felszerelése, melyet 24 órán keresztül kellett viselnem. 7 cuppkorong, sok-sok tyúkbél, 2 nyakbaakasztós mizé, természetesen minden összekapcsolva - ezeket kellett hordanom, így kellett hazajönnöm. Hálás voltam az időjárásnak, hogy egy farmerdzsekit fel lehetett venni (mondjuk, annak enélkül is), mert vagy 8 helyen furcsa pózokban kiállt a blúzom, pedig én már lehetőleg leginkább - és különösen ilyen esetekben - csak bő fazonokat és nem testhezállókat szeretek hordani.

Értésemre adták, hogy mobiltelefont, mikrót és műszálas cuccokat kerüljek ez idő alatt.

Mindegy, ahogy gondoltam is, nagy port nem vert úgysem a névnap ténye, azért valamilyen úton megtalált, aki meg akart.

"Együtt" antológia

Megjelent egy szép kiadvány, behajtható fedéllel, szerzői fotókkal és bemutatkozásokkal - az Együtt című irodalmi antológia Komáromi János (Koma) szerkesztésében, az Info-Szponzor Kft. kiadásában.

A könyvben 32 szerző művei szerepelnek - szólnak az összetartozásról, a közösségről, örömeinkről, bánatainkról, mindennapjainkról és különleges pillanatainkról.

Egyedi és jó érzés Koma könyvében szerepelni 8 versemmel. Köszönöm ezúton is a lehetőséget.

* * * * * * *

Kilincs

Kilincsre zárjuk a múlt ajtaját,
ám sokáig por mégsem lepheti,
él bennünk valami, mely letörli időnként,
s nem enged, nem hagy felejteni.
Se jót, se rosszat, nincs kivétel,
múltunk immár életünkre ható,
jelenünkben többnyire nem számít már,
de e kilincs kétfelől nyitható.
Utat végleg zárni kevés a kilincs,
oda kulcs kell és zár – s az ember szelektál –,
tudatunk mélyén kulccsal nem zárunk,
s az emlékek jórésze néha visszajár.

Amíg csak kilincs van, esély is van,
hogy út lehessen – ha nagyon kell – a múltból,
oldás, kérés, magyarázat, áldás,
kiáltás serkenjen feneketlen kútból.
De ha lakat zár – meddő kopogtatás,
az ember hallhatja, ám könyörtelen,
nem hagyja feloldani a homályt, a múltat,
s minden kegyelem esélytelen.


Mint a hajó...

Jelentős a teher, mit magában rejt,
de kitart a hajó, biztonságos, megbízható.
Egyensúlyban tartja terhe,
mint oly embert pőre lelke,
mely sokat látott-tapasztalt,
olykor szinte meghalt, majd feltámadt,
csapásoktól lett kőkemény.
Nem marad túl sok, csak a remény,
az ily lelket hordozó test is kitart,
s mint a hajó: biztonságos, megbízható.

Tenyérbölcső

„Én úgy nézek fel a tanár úrra,
mint hangya a katedrálisra!” –
hangzott egy régi filmben.

Erről mindig eszembe jut
egy réges-rég átélt
tavasz, nyár, ősz és tél,
amikor – küzdve éggel és földdel –
tenyérbölcsőd bensőjében
óva vigyáztál, féltve melengettél.


Poros gondolatok

Ha porból lettünk
s porrá leszünk,
emlékeink is azok lesznek,
vagy réges-rég porosodnak.
Hogy emlékezhessünk,
néha leporoljuk azokat,
s emlékeztetjük magunkat,
hogy porból lettünk,
míg csak porrá nem válunk,
emlékeinkkel együtt
egyszer elenyészünk...

De a közte lévő kis időben
port szemembe senki se hintsen,
és vigyáznom kell,
én se verjek fel nagy port,
bárki porrá törne-zúzna
életemben.


Az anya

Az anya szeret,
örökké és önzetlen
lélegzik érted.

Lehetsz bár gyarló,
bűnös, hálátlan vagy rút,
ő ott van veled.

Szerethetsz bárkit,
ám a fonál fáradhat,
túl gyenge lehet.

Önfeláldozó
jó lélek, veled akár
viszi kereszted.

Tény és valóság:
csak anya és Isten, ki
feltétlen szeret.

Különös szálak

Gyakran úgy elcsodálkozom,
mennyi s milyen apróságokon
múlt az, hogy velem vagy.
Oly különös szálakat göngyölít
az élet, s minden láncszem tisztán
passzol, réseket nem hagy.
Utólag talán már látható,
de előre ki nem számítható:
itt minden összefügg...
hogy annyi meddő idő után
egymást elhittük.
Ám szerintem az egek ura is
elcsodálkozna...
mert az, hogy találkoztunk,
akár lehetetlen is lehetett volna.


Álomhágcsó

Álomhágcsón küzdöm.
Minden fokkal egy picinyke csillagnyit
közelebb az éghez.
Minden lépéssel apránként
előrébb az ébredéshez.
Mi álmaimban rossz, lent hagyom,
szállnék, repülnék, de istenem,
még fel inkább nem ébrednék!
Hiszen ha alszom, akkor is tudom,
hogy repülni csak ekkor enged álmom...
Ha magam mögött hagytam
a létrafokokat,
ha a lidércek utánam már hiába
kiáltozgatnak,
akkor kellene ébredjek.
Ám téged, téged végig
magammal kell vigyelek.


Megszöktek a szavak

Egymás arcát nézzük,
és csak hallgatunk,
mert hihetetlen mód
megszöktek a szavak,
de azért, mit hirtelen
szemedben meglátok,
úgy örülök, hogy nem,
mégsem vagyok vak.

Születés

HírhoZOO levél a Nyíregyházi Állatparkból:

"A több mint 150 éves magyar állatkerti történelemben most először számolhatunk be kisfóka születéséről.

2011. július 19-én 14:15 perckor, 10 kg-os testsúllyal látta meg a napvilágot a Nyíregyházi Állatpark borjúfókabébije!
A fókamama 10,5 hónapnyi vemhesség után hozta világra a kicsit, s az első pillanattól kezdve gondoskodóan neveli a csöppséget. A születésnek különös bája, hogy a rendkívül szelíd fókamama mindezt a vendégek előtt vitte véghez. Se ő, sem a fókabébi nem zavartatta magát a látogatóktól, akik olyan élményben részesültek, mely csak keveseknek adatik; így tátott szájjal nézték végig az egyébként problémamentesen és gyorsan lezajló születést. Az egyik látogató kamerájával végig dokumentálta az eseményt, s ezt a felvételt felajánlotta a park számára.

Bár a fókák sok mindenben alkalmazkodtak a vízi életmódhoz - hiszen testük áramvonalas, orrnyílásai zárhatók, végtagjaik pedig úszókká módosultak- , elléskor mégis a partra kell jönniük.

Böbe, a 10 éves fókahölgy a látogatók közvetlen közelében, a fókamedence partján hozta világra kicsinyét.  A kicsi – bár a szárazföldön jött a világra - születése után 2 órával már követte mamáját a vízben, s otthonosan mozgott az ismeretlen közegben.

Az Atlanti- és a Csendes-óceán északi vizeiben honos állat testét a vizek alacsony hőmérsékletétől vastag bőr alatti zsírrétege védi meg. Bár mechanikai védelmet és tápanyagraktárt is jelent az állat számára, legfontosabb azonban a hőszigetelő szerep. Nem véletlen, hogy az emlősállatok világában a fókáknak van a legsűrűbb, leginkább zsírdús teje, hiszen a borjaknak gyorsan kell hőszigetelő zsírréteget növeszteniük.

A kicsit az első 6 hétben szoptatni fogja az anyja, s mivel a tehéntejnél 12-13x zsírosabb tejjel fog táplálkozni, a szoptatási időszak végére a bébi súlya a duplájára fog nőni, míg a hossza nem fog változni."

(Forrás: Hírhozó, Nyíregyházi Állatpark honlapja: http://www.sostozoo.hu)

A régi ház körül...

Vasárnap anyás napom volt. Ez mindig nagyon jólesik a lelkemnek, ez az egyetlen hely, ahol még mindig én vagyok a gyerek. Ugyanakkor szívszorító nosztalgia, amivel az ember körülnéz, több évtizedes emlékek ébrednek, jók és rosszak... és fájdalom látni, hogy hogyan megy tönkre és öregszik minden, véglegesen és feltartóztathatatlanul. Anyámat és lassan magamat is beleértve...

Egyedül Molly, unokahúgom oda kihelyezett ír szetterén nem fog az idő egyelőre, ő eleven, mint a csík; ágya van, önállóan rohangál ki és be a számára kivágott szúnyoghálón, sok ember örülhetne ilyen boldog, szabad, kényeztető életnek, mint amilyen a Mollyé...

E hónapban van anyám születésnapja és közös névnapunk is, és ilyenkortájt lassan megszokottá vált, hogy csak ketten is ünneplünk, egy jó nagy, emlékezős beszélgetéssel. Ajándékaim egy részét már korábban odaadtam - a nagyon régi tönkrementje helyett vettem neki egy (szándékosan) elvileg tök egyszerű nagyimobilt, extrák nélkül, de még ezt is újra kell tanulnia, hiszen nem működhet azonosan még ugyanabban a márkában sem két mobil, és ez pláne nem is ugyanaz a márka. Mindenesetre anyám korához képest igen befogadóképes, hál' istennek, és hát végül is majd' 9 éve mobilozik - muszáj volt, mert vonalasa csak jóval később lett. A mobillal benne lehet a családi csomagban is, amellyel bármennyit beszélhetünk - ki is használjuk! -, meg hát sajnos, már kétszer jött jól a mobil ténye akkor, mikor kórházba került.

Az egyéb ajándékokat pedig most vittem el. Én is kaptam tőle ágyneműket, lepedőket - és vendéglátást, értő vigaszt, szeretetet.:)

Közben rég elhunyt apám és felmenői iratos ládikóját nézegettük át, időnként szinte más időzónába kerülve. Elhoztam vagy 15 ősrégi, megsárgult születési és házassági okiratot, egészen az 1818-as időkig, legalább gyarapszik a családfánk az eddigi 2 A3-nyin túl is, aminek alapját én kezdtem el összeszedni még Szilvi gimis korában, amikor is ez volt nekik egy házi feladat. Később ezt kiegészítettük anyai nagynéném - ki jelenleg legidősebb a családban - emlékezetének adataival, és egész jól felmentünk anyai ágon. A további anyai ági  kutatások jó része Szilvinek köszönhető, aki imádja a kutatást, és bár internetjük nincs, de bement a békési levéltárba, ahol teljesen ingyen segítettek neki keresgélni-kutatni a megyén belüli régi rokonság után. Nagy élmény volt neki is látni a sok-sok, gyönyörű kalligrafikus betűkkel, tintával megírt iratot - születési és házassági levelek - a régmúltból, melyeket azonnal jegyzett is magának. Nemcsak nevek és dátumok vannak birtokunkban, hanem foglalkozások, vallási hovatartozások és pl. halálokok is. Ezeket otthon igyekezett még frissiben rögzíteni, viszont ez még csak a Békés megyei irattár "terméke".

Az apai ágat Hajdú-Biharban kellene megkeresgélni ugyanígy, mert hiszen apai nagyanyámnál és nagyapámnál azonnal elakadtunk, hiszen abból a családból már igen rég nem él senki - kivéve minden bizonnyal a nekünk ismeretlen leszármazottakat.

De a vasárnap megtalált ősrégi anyakönyvi levelek által már itt-ott ki lehet egészíteni ezt az ágat is, ha csak foghíjasan is.

Ezek böngészése közben anyámmal folyamatosan beszélgettünk, hiszen annyi, de annyi emlék jött fel, sok olyan dolog is, melyek számomra újak vagy már elfeledettek voltak. Jól kitárgyaltunk mindent, messzi időkre elbarangoltunk, miközben a leheletvékonnyá öregedett, szakadozott, indigós, írógépes másolatú hivatalos iratokat böngésztük. Elhoztam magammal apám FM reálgimnáziumi bizonyítványát is, mely 8 évről és minden félévről egyúttal is szól... Furcsa volt látni, hogy az ő idejében csak 4 jegy volt, illetve értékelés. Jeles, jó, elégséges és elégtelen - passz. (Pedig szerintem nagyon nem mindegy egy éppen csak hogy megkapott elégséges és egy négyeshez közelebb álló erős közepes... én legalábbis anno kaptam 3,75 átlaggal simán hármast - ez náluk mind elégséges volt, oszt jónapot.) És hogy volt olyan tantárgya is, hogy hit- és erkölcstan, gyorsírás meg rendszeretet! Meg hogy latint, németet, franciát tanult, sőt valameddig görögöt is.

Természetesen ebédeltem is a senki máséhoz nem hasonlítható anyámféle grízgaluskás, sokzöldséges aranyszínű tyúkhúslevesből, minekutána nyilván a másodikból már nem tudtam, így azt ő odapakolta, és hazavittem (itthon 3-szorra ettem meg a 3 sülttyúk-darabot rizibizivel). Később fagyival és kávéval is ünnepeltük magunkat, a szinte dzsungelszerű kertben végigfotóztam, amiket lehetett, Mollyval is szórakoztam, szeretgettük egymást - akkor is megismer, ha csak ritkán megyek -, és aztán késő du. hazagyalogoltam tőle.

Szép nap volt.