Összeszedtem a hűtőből az olyan maradékokat, melyeket előkészíthetek a lenti macskáknak, majd ezt elrendeztem.
Orvosi rendelőbe menés volt a mai program, mintegy kötelezően, mert bár a többi gyógyszer és anyám gyógyszerállapota miatt még bőven ráért volna ez a dolog, de a Bisoprolol miatt nem. Egyszer már kihagytam majd' két hétig, és majd' belepusztultam. Akkor tudtam meg, hogy azt nem szabad abbahagyni! Úgy ment a szívem, hogy levegőt sem kaptam. Azóta roppant figyelek rá, nem maradhat ki 1-2 nap sem.
Fél 3-ra elkészültem, s lementem. Először a maradékokat raktam le a lépcső aljához, nem messze onnan ott ücsörgött egy cirmos...
Innen az ATM-hez mentem pénzt felvenni, aztán pedig elbandukoltam a rendelőbe.
Meglehetős tömegnyomor volt várakozási szinten. Nem tudom, jelent-e valami védettséget, hogy most estem túl a takonykóron... szerintem semmit. Mivel influenzajárvány van, semmi esély rá, hogy bármelyik nap kevesebben legyenek. Az egyébként nekem ingyenesen járó influenzaoltást meg ugyan 35 évig igénybe vettem, de most második éve nem. (A kemó és sugár után lett volna időben azonnal aktuális, és nem gondoltam volna, hogy a legyengült immunrendszeremnek, akkori anorexiámnak és a sok, év során beszerzett maradandó kísérőbetegségek mellé használt volna a gyengített influenzavírus... és az idei télen sem barátkoztam meg a gondolattal.)
Mivel amúgy nem szándékoztam bemenni, lényegében csak arra vártam, hogy Juditka kijöjjön és kezébe nyomhassam a gyógyszerlistát... de erre is fél órát kellett várni. Azután még egy fél volt, mire kihozta a recepteket, nyilván nem csak az enyémet, hanem többekét. Meglehetősen kényelmetlen volt az egy órahossza, amikor összehúzódzkodva kellett ülnöm, hogy egyáltalán elférjek -- így télen pláne nagyon zsúfoltak ezek az ülések... Viszont állva sem lehet messzebb lenni másoktól. Amúgy is egy órát állni csak járkálva bírok ki, állva nem, mert egy idő után jön az ájulás. Én buszra várás, vagy bármire, bárkire való várás közben is sétafikálok fel s alá, s itt erre nincs hely.
Lényeg, hogy túlestem, aztán kifelé menet a gyógyszertár előterében leültem, míg kiválogattam a receptekből azokat, amelyeket most ki kellett váltanom.
Négy recept mellett vettem még egy Panangint, egy szemcseppet magamnak és egy Ketodexet anyámnak, s mindjárt ötjegyű lett a fizetendő összeg.😦
Innen átsétáltam a parkon átlósan a Sparhoz, ahol bevásároltam, majd hazafelé vettem az irányt.
Otthon elpakoltam, később István telefonált. Megbeszéltük, hogy mit csinál a gépem, később távránézéssel átnézte, elvileg amit tudott, rendbetett.
Valamint elmesélte, hogy szabadságon van, mert valahol egy alatta lévő lakásnál az a bizonyos, évek óta húzódó ázogatás csak nem szűnt meg... így hát az önkormányzat rendelkezett a javítással. Ennek egy előnye, hogy számára ingyenes ez a káosz, még az a szerencse...
Otthon kell lennie, és hát bizony, úgy tűnik, nem lesz rövid lejáratú ez a móka. Feltörik a fürdőszobája egész kövezetét, a fali csempéket leverik ott, ahol a csövek vannak, s átcserélik azokat... elvégre alig lehetnek idősebbek száz évnél.
Így most élénk vizuális készségemmel elképzeltem, hogy a fürdőszobai összetevők, vécé, mosdó, zuhanytálca stb. is mind a szobában vannak, plusz két szakember a szerszámaikkal, alkatrészek garmadával... és hát ez még csak az eleje, míg lesz ennek vége! Na meg nuku vécézés és fürdés.😨 Ráadásul még mindig sz@r a fűtés!
Ha belegondolok, hogy én egy megrepedt flexibilis cső miatti vízszivárgás miatt totál kibuktam és padlót fogtam; holott azt még aznap rendbe sikerült hozatni... hát nagyon-nagyon, de nagyon nem irigylem és minden együttérzésem!😱
Csináltam magamnak olyan másfél adagnyi hagymás dinsztelt sertésmájat, és kenyérrel tunkolva megvacsoráztam. A másik fele lesz majd holnap az ebédem.
Netezés, játék, csetelés.
Drága örökös, BK, A múlt árnyékában 95. része.
Bejegyzések
