Délelőtt megint befújtam a konyhaablak keretét, a párkányt a szódabikarbónás-ecetes egyveleggel. Utána persze az erkélyajtó környékét is alaposan befújtam.
Sokkal kevesebb már a poloska, mint egy hónapja, napok telnek el, mire bárhol kint is látok egyet. Ahhoz képest, hogy egy hónapja kint se lehetett egy métert mozdulni, hogy valamerről ne látnék poloskát... és bent sem lehetett ablakot nyitni, csak bonyolult megelőzési manőverekkel!
Kiolvastam Nicholas Sparks: Menedék c. könyvét. Hátborzongatóan jó volt.
Kora délután készülőre vettem a dolgot, és fél 3 körül el is indultam az orvosi rendelőbe.
Elég sokan voltak, de bíztam benne, hogy hamarabb végzek, lévén, hogy nem óhajtanék bemenni, csak gyógyszert íratni anyámnak és magamnak.
Szerencsére ki is jött Juditka, úgyhogy sikerült odaadni a listát, valamint odaadtam már egyúttal anyám második szemműtétjének az itthagyható zárójelentését.
Hála istennek, nem kellett nagyon sokat várni, félóra elteltével maga a doktornő ki is hozta a recepteket.
Mentem a gyógyszertárba, ahol a legfontosabb, már hiányzó gyógyszereket ki is váltottam anyámnak is, nekem is. Most hosszú idő után megint kérnem kellett az ekcéma elleni kenőcseimet is, pedig már, én balgatag, azt hittem, túlvagyok rajta hosszas évek után! Fél éve fogyott el a nappali kenőcs utolja, és mivel tünetmentes voltam, nem is írattam ki továbbá. Na nyilván, hogy mostanra újra kezdődött!
Amit megfigyeltem, hogy a kezem ugyanazon részein kezdődik újra, ahol annak idején, 2011-ben is. Ez tehát megint csak olyan nyűg, aminek kezelését nem tanácsos abbahagyni!
És bizony elég hosszadalmas volt a gyógyulás, most kezdhetem elölről.
Így kiváltottam a nappalit, éjszakait is. Ezekre kicsit várnom kellett, de szerencsére nem úgy, mint régen a másik gyógyszertárban, hogy mondjuk, jöjjek vissza 2-3 óra múlva. Itt kb. 10-15 percet kellett várnom.
Ezután benéztem a 100-as boltba, majd hazafelé a Sparba vettem az irányt, ott is vásároltam.
Megint csak elég eredményes nap volt.
Otthon virslit főztem, ettem. Anyámat felhívtam, mi újság van, hogy van ő, hogy van Márton... Később unokahúgommal cseteltem Mártonunk hogylétéről.
Este Survivor és BK, majd netezés, játék volt éjszakáig.
2018. november 8., csütörtök
2018. november 7., szerda
Lábadozunk
Nyugis pihenőnap.
Anyámmal telefonáltunk párszor. Először megijedtem, mert vagy 3-szor hívtam, nem vette fel. Nem hallotta, kint volt, akármi -- lényeg, hogy tényleg parázik az ember, ha nem veszi fel, pedig hát nem kéne, mert ő is csinálhat akármit.
Mondta, hogy Marci már kora reggel evett, ivott, és délelőtt visszatarthatatlanul kiszökött, amikor a kis fekete kiment. Én is tudom, hogy egy embernek fizikai képtelenség megoldani, hogy ha kiengedi az egyik macskát, ne menjen ki a másik is...
Na, akkor anyám hótra aggódta persze magát. Hogy úristen, most mi lesz. De szerintem Mártonunk csak elintézte a vécés ügyeit, mert mint tudjuk, az istennek nem akar bent almozni egyelőre!
De minden rendben van, később bement, és szerencsére nem akar félóránként kimenni. Nem zaklatja a sebét sem. Ettől féltünk kicsit, aggódtunk, hogy jaj, ha egy mód van rá, ne kelljen már rá gallér! Nekem van gallérom otthon kicsi is, nagy is, de pont nem akartunk rá gallért, mert az ilyen szabad macskáknál szinte biztos, hogy számukra az elviselhetetlen. Ráadásul, ha gallérban kiszökik, az majdnem halálos ítélet... Ugrálnak, szöknek, háztető, farakás, minden... Nyilván nincs számításban a gallér körmérete, fennakad, kész, vége. Úgyhogy ezt mindenképp el akartuk kerülni, hogy ha egy mód van rá, kerüljük el a gallért. Úgy néz ki, sikerül.
Móni is érdeklődött, részletesen beszámoltam cseteléssel neki. Nagyon örült ő is.
Este István is telefonált, és mint tegnap is, most is beszámoltam a hírekről.
Survivor, BK, Szulejmán fényezték a napot.😊
Anyámmal telefonáltunk párszor. Először megijedtem, mert vagy 3-szor hívtam, nem vette fel. Nem hallotta, kint volt, akármi -- lényeg, hogy tényleg parázik az ember, ha nem veszi fel, pedig hát nem kéne, mert ő is csinálhat akármit.
Mondta, hogy Marci már kora reggel evett, ivott, és délelőtt visszatarthatatlanul kiszökött, amikor a kis fekete kiment. Én is tudom, hogy egy embernek fizikai képtelenség megoldani, hogy ha kiengedi az egyik macskát, ne menjen ki a másik is...
Na, akkor anyám hótra aggódta persze magát. Hogy úristen, most mi lesz. De szerintem Mártonunk csak elintézte a vécés ügyeit, mert mint tudjuk, az istennek nem akar bent almozni egyelőre!
De minden rendben van, később bement, és szerencsére nem akar félóránként kimenni. Nem zaklatja a sebét sem. Ettől féltünk kicsit, aggódtunk, hogy jaj, ha egy mód van rá, ne kelljen már rá gallér! Nekem van gallérom otthon kicsi is, nagy is, de pont nem akartunk rá gallért, mert az ilyen szabad macskáknál szinte biztos, hogy számukra az elviselhetetlen. Ráadásul, ha gallérban kiszökik, az majdnem halálos ítélet... Ugrálnak, szöknek, háztető, farakás, minden... Nyilván nincs számításban a gallér körmérete, fennakad, kész, vége. Úgyhogy ezt mindenképp el akartuk kerülni, hogy ha egy mód van rá, kerüljük el a gallért. Úgy néz ki, sikerül.
Móni is érdeklődött, részletesen beszámoltam cseteléssel neki. Nagyon örült ő is.
Este István is telefonált, és mint tegnap is, most is beszámoltam a hírekről.
Survivor, BK, Szulejmán fényezték a napot.😊
2018. november 6., kedd
Márton műtétje
Mivel ez a hónap a lakásfenntartási támogatásigénylés évfordulója, újra kell igényelni, amennyiben rászorultak vagyunk, hogy megkaphassuk, illetve tovább kaphassuk. Nekünk baromira fontos ez a havi négyezer Ft fűtési támogatás is, úgyhogy nem hagyhatjuk veszendőbe.
Így a nyáron kért űrlap kitöltésével töltöttem el nem öt percet...
Délben kisütöttem egy spenótos rántotthal-szeletet, s túl volt tárgyalva az evés.
Délután készülődtem, és fél 4-kor indultam az állatorvosi rendelő elé, ahol Mónira vártam.
Jött tőle sms, mely szerint késni fog, de érkezik. Mivel itt 4-ig van rendelés, kicsit tűkön ültem már, de pár perccel előtte megérkezett.
Mikor bemehettünk a rendelőbe, Marci már ott feküdt a hordozóban. Megtörtént a műtét, habár a délelőtti tervezés megint csak elcsúszott, úgyhogy valamivel dél után kezdték el a műtétet, ami be is tartott majd' egy óra hosszat. Doktornő mondta, hogy "jól kitolt velük" a cica... Nem volt könnyű ui. megtalálni a cica rejtett golyóját, de végül is meglett, hál' isten, meg is mutatták nekünk az "anyagot": egy rendes, normális golyszli, és egy másik csökevényes -- "tőlem bármi lehet" kinézetű kis húscafat.
NEM használta egész a műtétig az almot egyáltalán, látszik, hogy nem volt hajlandó anyámnál sem megismerni... inkább nem pisilt. Dél körül kezdték a műtétet, na, akkor tele hólyag miatt azonnal maga alá pisilt. Végül is sikeres volt a műtét, felszívódó varratot alkalmaztak, hogy ne kelljen varratszedés miatt újra háborgatni a macskát.
Móni maga nevére vette még tegnap a cicát, ahogy vették fel neki az adatlapot. Névként a Marcit diktáltuk be. Mivel nőstényivartalanításnyi (sőt több) műtét volt, ezért 16 ezer Ft-ot fizetett Móni -- előre tisztában voltunk vele és így is vállalta. Az egynapos koszt-kvártélyért pluszban nem számoltak fel semmit.
Marci még nem tért magához, kicsit "noszogatták" az ébredéshez, mondták, hogy mi is "háborgassuk" kicsit, ne aludja túl magát. És hogy okvetlen melegben legyen. Mondtuk, afelől nem lesz gond. Anyám biztosan kazánra fűti a szobát... és nyilván nem fogja kirakni, ameddig csak tudja, megoldja, hogy bent maradjon.
Ezen is túlestünk!
Kocsiba rakva Marcit nagy megnyugvás öntött el bennünket, örömködtünk, hogy megvolt, sikerült!
Anyám is örült, jó vastag padlószőnyeg-maradékot duplán hajtva tett a szőnyegre, elé raktuk a nyitott hordozót. Marci valahogy megérezte a gazdi imádott közelségét, és egy idő után előtántorgott a hordozóból. A neki kirakott szőnyegen ki is dőlt. Érdekes ám, mert anyám akármikor kiindult, ment volna utána!
A kis fekete cica is bejött, és nem győzte szaglászni. Nagy hitetlenkedéssel vette körül, de ugyanakkor szeretettel. Melléfeküdt, s később, ahogy anyám elmesélte, órákig nagy empátiával mosdatta a nagy csíkost. Ő néha-néha beindult, és pár alkalommal simán kitámolygott 5 másodpercenkénti összeesésekkel anyám után a konyhába, később vécébe vagy akárhova...
Aztán ahogy anyám leült az ágyra, annak a lábára hajtotta a fejét, úgy aludt el.
Anyám csinált nekünk frissen kaját, rántott csirkecombot és sült krumplit -- úgyhogy meg is vacsoráztunk Mónival hirtelen...
Móni ezek után hazavitt; boldogok voltunk a sikeres nap után. És hát persze egyelőre lehetetlennek tűnt, hogy a másik cicával hogy tudnánk mindezt megvalósítani, de nagyon szeretnénk, és Móni ezt is vállalná. Csak hát ővele sokkal nehezebb lesz minden...
Mindegy, egyelőre ennek örülünk, ami van.
Szilvi és Bence még nem voltak otthon, tudtam, hogy az SZTK-ban vannak szemészeti kontrollon. A bal szemhéjában az a betokozódott árpaféleség az istennek nem akar megszűnni -- ezzel kell visszajárogatni... Ilyenkor a volt férj nagynénje is elkíséri őket.
Este Survivor, BK oldotta fel a napot.😊
Anyámmal még telefonáltam, aki beszámolt a cicáról. Mondta, hogy már felment az ágyra, és ott alszik mellette. De ha ő elmozdul, a cica halottaiból is feltámad és botorkál utána... Szeretés van.💚
Így a nyáron kért űrlap kitöltésével töltöttem el nem öt percet...
Délben kisütöttem egy spenótos rántotthal-szeletet, s túl volt tárgyalva az evés.
Délután készülődtem, és fél 4-kor indultam az állatorvosi rendelő elé, ahol Mónira vártam.
Jött tőle sms, mely szerint késni fog, de érkezik. Mivel itt 4-ig van rendelés, kicsit tűkön ültem már, de pár perccel előtte megérkezett.
Mikor bemehettünk a rendelőbe, Marci már ott feküdt a hordozóban. Megtörtént a műtét, habár a délelőtti tervezés megint csak elcsúszott, úgyhogy valamivel dél után kezdték el a műtétet, ami be is tartott majd' egy óra hosszat. Doktornő mondta, hogy "jól kitolt velük" a cica... Nem volt könnyű ui. megtalálni a cica rejtett golyóját, de végül is meglett, hál' isten, meg is mutatták nekünk az "anyagot": egy rendes, normális golyszli, és egy másik csökevényes -- "tőlem bármi lehet" kinézetű kis húscafat.
NEM használta egész a műtétig az almot egyáltalán, látszik, hogy nem volt hajlandó anyámnál sem megismerni... inkább nem pisilt. Dél körül kezdték a műtétet, na, akkor tele hólyag miatt azonnal maga alá pisilt. Végül is sikeres volt a műtét, felszívódó varratot alkalmaztak, hogy ne kelljen varratszedés miatt újra háborgatni a macskát.
Móni maga nevére vette még tegnap a cicát, ahogy vették fel neki az adatlapot. Névként a Marcit diktáltuk be. Mivel nőstényivartalanításnyi (sőt több) műtét volt, ezért 16 ezer Ft-ot fizetett Móni -- előre tisztában voltunk vele és így is vállalta. Az egynapos koszt-kvártélyért pluszban nem számoltak fel semmit.
Marci még nem tért magához, kicsit "noszogatták" az ébredéshez, mondták, hogy mi is "háborgassuk" kicsit, ne aludja túl magát. És hogy okvetlen melegben legyen. Mondtuk, afelől nem lesz gond. Anyám biztosan kazánra fűti a szobát... és nyilván nem fogja kirakni, ameddig csak tudja, megoldja, hogy bent maradjon.
Ezen is túlestünk!
Kocsiba rakva Marcit nagy megnyugvás öntött el bennünket, örömködtünk, hogy megvolt, sikerült!
Anyám is örült, jó vastag padlószőnyeg-maradékot duplán hajtva tett a szőnyegre, elé raktuk a nyitott hordozót. Marci valahogy megérezte a gazdi imádott közelségét, és egy idő után előtántorgott a hordozóból. A neki kirakott szőnyegen ki is dőlt. Érdekes ám, mert anyám akármikor kiindult, ment volna utána!
A kis fekete cica is bejött, és nem győzte szaglászni. Nagy hitetlenkedéssel vette körül, de ugyanakkor szeretettel. Melléfeküdt, s később, ahogy anyám elmesélte, órákig nagy empátiával mosdatta a nagy csíkost. Ő néha-néha beindult, és pár alkalommal simán kitámolygott 5 másodpercenkénti összeesésekkel anyám után a konyhába, később vécébe vagy akárhova...
Aztán ahogy anyám leült az ágyra, annak a lábára hajtotta a fejét, úgy aludt el.
Anyám csinált nekünk frissen kaját, rántott csirkecombot és sült krumplit -- úgyhogy meg is vacsoráztunk Mónival hirtelen...
Móni ezek után hazavitt; boldogok voltunk a sikeres nap után. És hát persze egyelőre lehetetlennek tűnt, hogy a másik cicával hogy tudnánk mindezt megvalósítani, de nagyon szeretnénk, és Móni ezt is vállalná. Csak hát ővele sokkal nehezebb lesz minden...
Mindegy, egyelőre ennek örülünk, ami van.
Szilvi és Bence még nem voltak otthon, tudtam, hogy az SZTK-ban vannak szemészeti kontrollon. A bal szemhéjában az a betokozódott árpaféleség az istennek nem akar megszűnni -- ezzel kell visszajárogatni... Ilyenkor a volt férj nagynénje is elkíséri őket.
Este Survivor, BK oldotta fel a napot.😊
Anyámmal még telefonáltam, aki beszámolt a cicáról. Mondta, hogy már felment az ágyra, és ott alszik mellette. De ha ő elmozdul, a cica halottaiból is feltámad és botorkál utána... Szeretés van.💚
2018. november 5., hétfő
Marci-akció
Reggel keltem, ahogy Szilviék elmentek az iskolába, és folyamatosan készülődtem. Nem sokat leszek ma itthon.
Összeszedtem a szelektált gyűjtőhelyre való cuccokat, összepakoltam, levittem. Megszabadulva ezektől, vettem fel pénzt az automatából, köszönhetően Istvánom utalásának.
Elmentem a Sparba, vettem anyám macskáinak egy ötkilós almot, ezt innen még valahogy hazabírom egyéb szükséges vásároltakkal együtt.
Otthon e-bankon utaltam a közös költséget és a HM-antológia önköltségrészét.
Megjött -- a megszokott postásunk helyett -- egy kicsi, fiatal, egészkar-tetkós lány, aki hozta a járandóságomat. Azt hiszem, ő hozott múltkoriban Szilvinek is egy ajánlott levelet, úgyhogy valószínűleg helyettesítős.
Említettem már, hogy elég régóta tervezzük és agyalunk anyám macskái ivartalaníttatásán. Nagyobbik unokahúgom hálistennek meglehetősen stabil egzisztenciából vállalta az anyagi vonzatait és az autós részét a dolgoknak, de rám is szükség van egyéb tekintetekben -- pl. ugye, elhoztuk a kisebbik hordozómat, aztán ott lenni a macskát befogni, a rendelőben is asszisztálni és majdan azt követőleg onnan anyámhoz való hazavitelnél is.
Anyámmal már reggel beszéltem, mondtam neki a napra vonatkozó terveket. Természetesen ő is tud kezdetektől a tervekről, így onnantól, hogy fix lett a mai dátum, szintén.
Unokahúgom segíteni szokott az önkéntes macskamentőknek, hordozásilag és időnként anyagilag is. A környékükön bóklászó kóbor cicáknál segít. Így van elhivatott ismerőse, aki általában tudja, melyik rendelőnél van esetleg akció, melyik vállal rugalmasan ivartalanítást mentett és kóbor macskáknál; így most a Főnix rendelőt ajánlotta. Sajnos, most itt sem volt akció és éppen sehol; de roppant rugalmasan kezelik a dolgot. Várni pedig nem igazán akartunk egy következő akcióig, mert addig Mártonunkat el is veszíthetjük, ugyanis idő van! Tudom, anélkül is elveszíthetjük, de legalább nem amiatt, hogy ivaros. Gyakorlatilag gyerekkoromtól kezdve minden fiúmacskánkat elveszítettük még egyéves koruk előtt!
Egyszóval Móni lebeszélte a témát az itteni orvossal, és kaptunk időpontot.
Visszatekintve Mártont kb. 11-12 hónaposnak saccoljuk. Egy év körüli. Anyámhoz úgy márciusban vetődhetett, s akkor már 2,5-3 hónapos körüli kiscica volt. Már akkor sérült volt a jobb szeme, mintha valaki jól fejbe rúgta volna... 😡 pedig amúgy tökéletesen szép arca lenne. De nekünk így is gyönyörű... 💜
A jelek igen félreérthetetlenek, és a cica befogásával nem valószínű, hogy gondok lennének, mert kezdetektől túlzottan is kedves, szelíd; fűnek-fának eldobta magát mindig is.
Mónival fél 12-re beszéltük meg a ház előtt a talit. A hordozó már hetek óta anyámnál várt az akcióra, most szegény Haramiám almostálja volt a soron. Ha már autóval megyünk, vigyem az almostálat is, mert anyám eddig kiszuperált tepsit használt, a dolog nagyját amúgy kint végezték a macskák nagy általánosságban. Honestynek megvan a nagy fedett, ajtós vécéje, neki az az almostál amúgy is kicsi -- Haramia után ki lett súrolva, hipózva, és jobb napokra vár. Plusz még levittem a ma vett 5 kilós almot is. Marci ugyan soha nem almozott még bent, inkább a kicsi feketével fordult ez elő; de most majd műtét után talán fog.
Tök simán ment a hordozóba rakás. Csupán annyi, hogy ez a kisebb hordozó nem áll meg az oldalán, mert íves. Így muszáj valakinek tartani, ergo okvetlen kétemberes a macskaberakási művelet. De Marci annyira, de annyira kedves cica, telis-tele bizalommal, hogy semmi gond nem volt vele. Inkább az, ahogy elcsodálkozott... hogy "hol vagyok? mi a jóisten van? mi lesz ebből?" feje volt.🙀
Móni tartotta meg a hordozót, én pedig beleraktam a tigrincset. Drága kis tündér! Aggódott, de azért még odabent is dorombolt, és nyújtogatta kifelé a kezét...💗 Még ott is képes volt bízni!
Úgy volt, hogy délben beveszik a macskát, és kb. 1-kor már műtik is. Így nemsokára elindultunk, én ültem a hordozóval hátul, közben Marci hordozóból kinyújtott kezét fogtam. Aaaannyira cuki ez a macska!
A Főnix rendelő egyébként szintén tök közel van hozzánk. Én nem is tudtam a létezéséről! Talán még közelebb van, mint a Tara, pedig az is csak másfél buszmegálló, a lakótelep szélén. Ez a Főnix egy igen új rendelő, és egzotikus állatokkal is foglalkozik. A doktornő szintén egy fiatal, nagyon kedves, empatikus, szakmailag kiváló orvos -- ez ellenkező irányban van tőlünk, de gyakorlatilag a kanyarházunk mellett hátrafelé végigmenve átkelek az úttesten, és már ott van.
Egy ideig ültünk a szép, tágas, illusztris váróban-recepcióban, illetve én inkább álltam, és megcsodáltam a polcokon a különleges tápok igen széles választékát.
Később bevittük Mártont, és vizsgálat következett. Persze előzetes megbeszélések zajlottak, ezalatt felváltva mindenki simogatta a kiimádkozott Mártont, aki nem is annyira félt tulajdonképpen, mert körbeálltuk négyen, mindenki simogatta, és ő hangosan dorombolt! Imádom ezt a macskát! Ő még a halál torkában is bízna az emberekben! Pedig... nem bánhattak vele valami jól pici korában... és mégis!
Éreztem már előzőleg is a hordozóban vitelkor, hogy Márton NEM Haramia-súly! Márton komoly állag. Megmérték: Márton 4,30 kg!! És most valahogy hetek alatt lett süldő macskából kandúr. Szép, széles, nagy buci feje lett, és széles henger az egész cica. Pedig még szeptemberben is egy csík volt felülnézetből, keskeny, lánymacskás arccal...
A vizsgálat következtében viszont bizony lett meglepődés. Az van ugyanis, hogy Marcinknak az egyik golyója nem szállt le. Az, hogy én olyan szépen kifejlettnek találtam a dolgot, mindaz csak az egyik golyszli volt! Magyarul: lesz egy normális hímivartalanítási vágás, meg lesz egy hasi... mert a másikat meg kéne keresni a hasüregben. Még magyarabbul: nőstényivartalanítást fogunk fizetni!
És emiatt, mivel ma 10-15 percre lett volna műtétre iktatva, ez most nem tud megvalósulni. A műtétre csak holnap kerül sor, mivel az így csaknem egy órás lesz; viszont beveszik a macskát, tekintettel arra, hogy kinti, befogadott macska. ("Ha már egyszer befogtuk, ez a tény ne menjen kárba...") Szóval abban maradtunk, hogy holnap 3/4 4-kor jövünk érte...
Móni hazavitt, elbúcsúztunk, megbeszéltük, hogy ez időpontkor találkozunk a rendelő előtt.
Utána felhívtam anyámat és beszámoltam a dologról. Természetesen nem győzte sajnálni a macskáját, hogy jajistenem, mi lesz vele. Én megkérdeztem: fog kapni enni. Egy helyiségben egy másik macskával lesz együtt, fog tudni almozni, enni. Másnap természetesen nem kap enni-inni, mivel -- ahogy tudtuk -- délelőtt műtét.
Most ennyi volt a feldolgoznivaló... Telefonálás még Istvánnal is, aztán Survivor, BK.
Összeszedtem a szelektált gyűjtőhelyre való cuccokat, összepakoltam, levittem. Megszabadulva ezektől, vettem fel pénzt az automatából, köszönhetően Istvánom utalásának.
Elmentem a Sparba, vettem anyám macskáinak egy ötkilós almot, ezt innen még valahogy hazabírom egyéb szükséges vásároltakkal együtt.
Otthon e-bankon utaltam a közös költséget és a HM-antológia önköltségrészét.
Megjött -- a megszokott postásunk helyett -- egy kicsi, fiatal, egészkar-tetkós lány, aki hozta a járandóságomat. Azt hiszem, ő hozott múltkoriban Szilvinek is egy ajánlott levelet, úgyhogy valószínűleg helyettesítős.
Említettem már, hogy elég régóta tervezzük és agyalunk anyám macskái ivartalaníttatásán. Nagyobbik unokahúgom hálistennek meglehetősen stabil egzisztenciából vállalta az anyagi vonzatait és az autós részét a dolgoknak, de rám is szükség van egyéb tekintetekben -- pl. ugye, elhoztuk a kisebbik hordozómat, aztán ott lenni a macskát befogni, a rendelőben is asszisztálni és majdan azt követőleg onnan anyámhoz való hazavitelnél is.
Anyámmal már reggel beszéltem, mondtam neki a napra vonatkozó terveket. Természetesen ő is tud kezdetektől a tervekről, így onnantól, hogy fix lett a mai dátum, szintén.
Unokahúgom segíteni szokott az önkéntes macskamentőknek, hordozásilag és időnként anyagilag is. A környékükön bóklászó kóbor cicáknál segít. Így van elhivatott ismerőse, aki általában tudja, melyik rendelőnél van esetleg akció, melyik vállal rugalmasan ivartalanítást mentett és kóbor macskáknál; így most a Főnix rendelőt ajánlotta. Sajnos, most itt sem volt akció és éppen sehol; de roppant rugalmasan kezelik a dolgot. Várni pedig nem igazán akartunk egy következő akcióig, mert addig Mártonunkat el is veszíthetjük, ugyanis idő van! Tudom, anélkül is elveszíthetjük, de legalább nem amiatt, hogy ivaros. Gyakorlatilag gyerekkoromtól kezdve minden fiúmacskánkat elveszítettük még egyéves koruk előtt!
Egyszóval Móni lebeszélte a témát az itteni orvossal, és kaptunk időpontot.
Visszatekintve Mártont kb. 11-12 hónaposnak saccoljuk. Egy év körüli. Anyámhoz úgy márciusban vetődhetett, s akkor már 2,5-3 hónapos körüli kiscica volt. Már akkor sérült volt a jobb szeme, mintha valaki jól fejbe rúgta volna... 😡 pedig amúgy tökéletesen szép arca lenne. De nekünk így is gyönyörű... 💜
A jelek igen félreérthetetlenek, és a cica befogásával nem valószínű, hogy gondok lennének, mert kezdetektől túlzottan is kedves, szelíd; fűnek-fának eldobta magát mindig is.
Mónival fél 12-re beszéltük meg a ház előtt a talit. A hordozó már hetek óta anyámnál várt az akcióra, most szegény Haramiám almostálja volt a soron. Ha már autóval megyünk, vigyem az almostálat is, mert anyám eddig kiszuperált tepsit használt, a dolog nagyját amúgy kint végezték a macskák nagy általánosságban. Honestynek megvan a nagy fedett, ajtós vécéje, neki az az almostál amúgy is kicsi -- Haramia után ki lett súrolva, hipózva, és jobb napokra vár. Plusz még levittem a ma vett 5 kilós almot is. Marci ugyan soha nem almozott még bent, inkább a kicsi feketével fordult ez elő; de most majd műtét után talán fog.
Tök simán ment a hordozóba rakás. Csupán annyi, hogy ez a kisebb hordozó nem áll meg az oldalán, mert íves. Így muszáj valakinek tartani, ergo okvetlen kétemberes a macskaberakási művelet. De Marci annyira, de annyira kedves cica, telis-tele bizalommal, hogy semmi gond nem volt vele. Inkább az, ahogy elcsodálkozott... hogy "hol vagyok? mi a jóisten van? mi lesz ebből?" feje volt.🙀
Móni tartotta meg a hordozót, én pedig beleraktam a tigrincset. Drága kis tündér! Aggódott, de azért még odabent is dorombolt, és nyújtogatta kifelé a kezét...💗 Még ott is képes volt bízni!
Úgy volt, hogy délben beveszik a macskát, és kb. 1-kor már műtik is. Így nemsokára elindultunk, én ültem a hordozóval hátul, közben Marci hordozóból kinyújtott kezét fogtam. Aaaannyira cuki ez a macska!
A Főnix rendelő egyébként szintén tök közel van hozzánk. Én nem is tudtam a létezéséről! Talán még közelebb van, mint a Tara, pedig az is csak másfél buszmegálló, a lakótelep szélén. Ez a Főnix egy igen új rendelő, és egzotikus állatokkal is foglalkozik. A doktornő szintén egy fiatal, nagyon kedves, empatikus, szakmailag kiváló orvos -- ez ellenkező irányban van tőlünk, de gyakorlatilag a kanyarházunk mellett hátrafelé végigmenve átkelek az úttesten, és már ott van.
Egy ideig ültünk a szép, tágas, illusztris váróban-recepcióban, illetve én inkább álltam, és megcsodáltam a polcokon a különleges tápok igen széles választékát.
Később bevittük Mártont, és vizsgálat következett. Persze előzetes megbeszélések zajlottak, ezalatt felváltva mindenki simogatta a kiimádkozott Mártont, aki nem is annyira félt tulajdonképpen, mert körbeálltuk négyen, mindenki simogatta, és ő hangosan dorombolt! Imádom ezt a macskát! Ő még a halál torkában is bízna az emberekben! Pedig... nem bánhattak vele valami jól pici korában... és mégis!
Éreztem már előzőleg is a hordozóban vitelkor, hogy Márton NEM Haramia-súly! Márton komoly állag. Megmérték: Márton 4,30 kg!! És most valahogy hetek alatt lett süldő macskából kandúr. Szép, széles, nagy buci feje lett, és széles henger az egész cica. Pedig még szeptemberben is egy csík volt felülnézetből, keskeny, lánymacskás arccal...
A vizsgálat következtében viszont bizony lett meglepődés. Az van ugyanis, hogy Marcinknak az egyik golyója nem szállt le. Az, hogy én olyan szépen kifejlettnek találtam a dolgot, mindaz csak az egyik golyszli volt! Magyarul: lesz egy normális hímivartalanítási vágás, meg lesz egy hasi... mert a másikat meg kéne keresni a hasüregben. Még magyarabbul: nőstényivartalanítást fogunk fizetni!
És emiatt, mivel ma 10-15 percre lett volna műtétre iktatva, ez most nem tud megvalósulni. A műtétre csak holnap kerül sor, mivel az így csaknem egy órás lesz; viszont beveszik a macskát, tekintettel arra, hogy kinti, befogadott macska. ("Ha már egyszer befogtuk, ez a tény ne menjen kárba...") Szóval abban maradtunk, hogy holnap 3/4 4-kor jövünk érte...
Móni hazavitt, elbúcsúztunk, megbeszéltük, hogy ez időpontkor találkozunk a rendelő előtt.
Utána felhívtam anyámat és beszámoltam a dologról. Természetesen nem győzte sajnálni a macskáját, hogy jajistenem, mi lesz vele. Én megkérdeztem: fog kapni enni. Egy helyiségben egy másik macskával lesz együtt, fog tudni almozni, enni. Másnap természetesen nem kap enni-inni, mivel -- ahogy tudtuk -- délelőtt műtét.
Most ennyi volt a feldolgoznivaló... Telefonálás még Istvánnal is, aztán Survivor, BK.
2018. november 4., vasárnap
Átlagos vasárnap
Délelőtt beszedtem, behajtogattam és elrakodtam a száradt ruhákat, majd újra kimostam egy géppel, ezúttal saját cuccokat, később kiteregettem.
Csirkeszárnypörköltöt dobtam össze főtt tésztával, ettem, mosogattam, majd túlestem a hajmosáson.
Netezés, gépen olvasás, levelezés-csetelés, amikkel szórakoztattam magam.
Közben jött Dani, aki anyámhoz készült, így odaadtam elvitelre néhány szükséges dolgot a számára -- befizetett csekkjeit, kiváltott gyógyszerét, göngyöleget, szárazkenyér-csomagokat, egy-egy doboznyi kaját a tegnapi és mai főzésből. Dani ilyenkor előzetes telefonálás alapján vásárol neki, és azokat elviszi, valamint tálkás macskakajákat is beszerez. Egyúttal ő is kapott a mai kajából egy jó adagot.
Bencust is meghozták.
Este néztem az X-faktort, most volt a tábori program 2. része.
Megcsináltam, elküldtem a szerzőijog-nyilatkozatot a napkorongos antológiához, mielőtt még elfelejthetném.
Csirkeszárnypörköltöt dobtam össze főtt tésztával, ettem, mosogattam, majd túlestem a hajmosáson.
Netezés, gépen olvasás, levelezés-csetelés, amikkel szórakoztattam magam.
Közben jött Dani, aki anyámhoz készült, így odaadtam elvitelre néhány szükséges dolgot a számára -- befizetett csekkjeit, kiváltott gyógyszerét, göngyöleget, szárazkenyér-csomagokat, egy-egy doboznyi kaját a tegnapi és mai főzésből. Dani ilyenkor előzetes telefonálás alapján vásárol neki, és azokat elviszi, valamint tálkás macskakajákat is beszerez. Egyúttal ő is kapott a mai kajából egy jó adagot.
Bencust is meghozták.
Este néztem az X-faktort, most volt a tábori program 2. része.
Megcsináltam, elküldtem a szerzőijog-nyilatkozatot a napkorongos antológiához, mielőtt még elfelejthetném.
2018. november 3., szombat
Szombatos
Azt vettem észre, hogy mozgás van az új kispiac épületénél. Mármint hogy ebben az évben mindig mozgás volt, hiszen serényen folytak a munkálatok. De most az ablakból azt láttam, hogy jönnek-mennek az emberek az üvegajtón ki-be.
Utánanéztem, és sehol nem találtam átadásról szóló híreket, pedig itt szerintem tutira tudnánk róla. Napirendre is tértem, hogy biztosan úgy nyitották meg a kispiacot, hogy nem volt hivatalos átadás...
A hűtőből előszedtem azokat a maradékokat, amelyeket már tutira nem eszünk meg, de még több naposságuk ellenére is ehetőek, pl. a lenti cicáknak. A kanyar belső oldalánál, épp a mi lépcsőházunknál a lépcső alatt sorakoznak dobozok már vagy 1-2 éve... többen is hordanak oda kajákat. A gimi udvaráról ugyanis "kitiltották" őket, ki van írva, hogy tilos etetni stb. De persze a macskák ezt nem tudják... úgyhogy bizony vannak nénik, akik életük kockáztatása árán is csempészgetnek -- az évekig megszokott helytől kissé odébb -- kajás tálkákat...
Ám sokan elszoktak onnan. Hol másutt lenne a törzshely, mint a mi lépcsőházunknál. Pedig esküszöm, nem én kezdtem idecsalogatni vagy etetni őket. Én csak ritkán és akkor viszek le, ha már végképp nem fogy el és sajnálom kidobni, mert még jó a maradék. Ilyenkor, mint most is, összedarabolom a virslit, felvágottat, kicsontozom a csirkepörköltet, párkanálnyi rizsre rápakolom tele szafttal... és ha amúgy is lemegyek, leviszem a többi doboz mellé. Kánaán az nekik.
Már annak is 4 éve volt márciusban, amikor a lépcsőházunk közelében egy ablak alatt lebabázott egy fiatal teknőc cica... a későbbi Som mami. Öt gyönyörű babacicájával volt itt pár napig, közben kétségbeesetten kerestem neten a segítséget... és soha nem felejtem el azokat a gyönyörű szemeket, amennyi hálával rám néztek, miközben farkaséhesen seperc alatt végzett vagy két deci meleg tejjel, amit elétartottam. Félix tasakost hordtam le neki naponta, törülközőket; de más is gondoskodott dobozról, vízről. Félős, vad cica volt, mégis bizalmat szavazott, szerencsére... és megúsztuk. Szerencsére sikerült segíteni! Én tartottam a kapcsolatot a neten és telefonon frissen megismert két helyi állatmentő hölggyel, akik egyik este sikeresen befogták a csapatot.
A budapesti Állatmentő Sereghez került az egész alom, párnapi itteni bébiszitternél tartózkodás után. Utána hónapokig figyelemmel kísértem az oldalukon, hogy mi történik velük, hogyan fejlődnek a cicák, Som mami még egy pár héttel az övéinél fiatalabb plusz babát is elfogadott dajkálásra. Végigkísértem Somika ivartalanítását, életét az ideiglenes gondozónál... majd a babák, és később Somika gazdásodását. Olyan jó volt ez nekem, annyira nagy öröm, hogy segítettem megmenteni őket. Itt már rég nem lennének meg. Az utcacicák igen ritkán élnek 1-2 évnél tovább.😞
Szóval lementem a maradékkal. Utána vettem fel némi pénzt, elmentem a Sparba, ahol bevásároltam.
A piacot nem mentem el megnézni, mert kicsit nehéz volt a cuccom a műtött bal oldali vállamon (a másikon képtelen vagyok vállra akasztani bármit, nem esik "vállra").
Otthon pirított májat készítettem, mert gyönyörű májat sikerült vennem, és ezer éve nem ettem már. Hozzá basmati rizst főztem.
A tévén pendrájvról megnézte az e heti -- hétfő, kedd, szerdai -- Elifet.
Este az X-faktor táborbeli 1. résszel voltam el, majd olvastam gépben, neteztem.
Utánanéztem, és sehol nem találtam átadásról szóló híreket, pedig itt szerintem tutira tudnánk róla. Napirendre is tértem, hogy biztosan úgy nyitották meg a kispiacot, hogy nem volt hivatalos átadás...
A hűtőből előszedtem azokat a maradékokat, amelyeket már tutira nem eszünk meg, de még több naposságuk ellenére is ehetőek, pl. a lenti cicáknak. A kanyar belső oldalánál, épp a mi lépcsőházunknál a lépcső alatt sorakoznak dobozok már vagy 1-2 éve... többen is hordanak oda kajákat. A gimi udvaráról ugyanis "kitiltották" őket, ki van írva, hogy tilos etetni stb. De persze a macskák ezt nem tudják... úgyhogy bizony vannak nénik, akik életük kockáztatása árán is csempészgetnek -- az évekig megszokott helytől kissé odébb -- kajás tálkákat...
Ám sokan elszoktak onnan. Hol másutt lenne a törzshely, mint a mi lépcsőházunknál. Pedig esküszöm, nem én kezdtem idecsalogatni vagy etetni őket. Én csak ritkán és akkor viszek le, ha már végképp nem fogy el és sajnálom kidobni, mert még jó a maradék. Ilyenkor, mint most is, összedarabolom a virslit, felvágottat, kicsontozom a csirkepörköltet, párkanálnyi rizsre rápakolom tele szafttal... és ha amúgy is lemegyek, leviszem a többi doboz mellé. Kánaán az nekik.
Már annak is 4 éve volt márciusban, amikor a lépcsőházunk közelében egy ablak alatt lebabázott egy fiatal teknőc cica... a későbbi Som mami. Öt gyönyörű babacicájával volt itt pár napig, közben kétségbeesetten kerestem neten a segítséget... és soha nem felejtem el azokat a gyönyörű szemeket, amennyi hálával rám néztek, miközben farkaséhesen seperc alatt végzett vagy két deci meleg tejjel, amit elétartottam. Félix tasakost hordtam le neki naponta, törülközőket; de más is gondoskodott dobozról, vízről. Félős, vad cica volt, mégis bizalmat szavazott, szerencsére... és megúsztuk. Szerencsére sikerült segíteni! Én tartottam a kapcsolatot a neten és telefonon frissen megismert két helyi állatmentő hölggyel, akik egyik este sikeresen befogták a csapatot.
A budapesti Állatmentő Sereghez került az egész alom, párnapi itteni bébiszitternél tartózkodás után. Utána hónapokig figyelemmel kísértem az oldalukon, hogy mi történik velük, hogyan fejlődnek a cicák, Som mami még egy pár héttel az övéinél fiatalabb plusz babát is elfogadott dajkálásra. Végigkísértem Somika ivartalanítását, életét az ideiglenes gondozónál... majd a babák, és később Somika gazdásodását. Olyan jó volt ez nekem, annyira nagy öröm, hogy segítettem megmenteni őket. Itt már rég nem lennének meg. Az utcacicák igen ritkán élnek 1-2 évnél tovább.😞
Szóval lementem a maradékkal. Utána vettem fel némi pénzt, elmentem a Sparba, ahol bevásároltam.
A piacot nem mentem el megnézni, mert kicsit nehéz volt a cuccom a műtött bal oldali vállamon (a másikon képtelen vagyok vállra akasztani bármit, nem esik "vállra").
Otthon pirított májat készítettem, mert gyönyörű májat sikerült vennem, és ezer éve nem ettem már. Hozzá basmati rizst főztem.
A tévén pendrájvról megnézte az e heti -- hétfő, kedd, szerdai -- Elifet.
Este az X-faktor táborbeli 1. résszel voltam el, majd olvastam gépben, neteztem.
2018. november 2., péntek
Halottak napján
Halottak napja.
Tegnap is, ma is rendeztem a Gyertyaláng oldalt. Amúgy minden héten leégnek a gyertyák, tehát 6 naponként újragyújtok minden halottamnál, plusz az ünnepek, s a halottakhoz kapcsolódó személyes ünnepeik...
Nagynéném-keresztanyámra emlékeztem. Ma lenne 89 éves... és már december 28-án lesz 8 éve, hogy nincs köztünk... Hihetetlen, hogy már_ ennyi_ idő eltelt! Kemény, nagyon kemény év volt az a 2011... azt már csak a tavalyi évem körözi le.
A cicanévnaptár szerint pont tegnap, Mindenszentekkor volt Haramia-nap...
***
Délelőtt István telefonált, majd "távránézett" a gépemre ezt-azt állítani.
Mostanság egyébként azon túlmenőleg, hogy nincs, ugye, hang -- fogalom nincs, hogy mi lehet az oka!? --, igazándiból csak az a problémám, hogy valamiért elég sűrűn lefagy.
Eleinte tartós gombnyomással kikapcsolgattam, mivel semmiféle billentyűkombinációra nem reagált. Később ám rájöttem, hogy várok pár percet, időnként sajnos, 10-15 percig is képes szívatni... de lényeg, hogy felenged. Ennek örülök, mert utálom feleslegesen kapcsolgatni az elektromos cuccokat. A számítógépet különösen.
Nem tudom, ilyen hibával még nem találkoztam. Arra sem tudtam rájönni, hogy mi váltja ki a lefagyást. Legtöbbször épp csak görgetek a FB-ban, tehát semmi különös. Még csak azt sem mondanám, hogy a játék legtöbbször, mert épp, hogy nem. Viszont lefagytam már párszor Molyban is.
Szerencsére olvasás, fényképfeldolgozás, Word, jegyzettömb, fájlkezelő esetén sem tapasztaltam lefagyást -- de persze ez lehet véletlen is, hiszen ha mondjuk, szervi hiba van a gépnél, az nemigen válogat, hogy épp milyen programban vagyok.
Az még idegesít, hogy nem reagál a Print Screen gombom... mintha mi sem történne.
Rántott csirkemellet csináltam tört krumplival.
Bencust elvitték, anyám telefonált, Danival cseteltem, később Dani telefonált.
Délután Dani jött a szennyessel, adtam neki hálából😆 egy doboz kaját.
Mikor elment, el is kezdtem a mosást, és két gépnyit egymás után kimosattam Jeromossal.
A teregetéssel is elvoltam egy ideig, közben néztem a Survivort.
Később neteztem, olvastam.
Tegnap is, ma is rendeztem a Gyertyaláng oldalt. Amúgy minden héten leégnek a gyertyák, tehát 6 naponként újragyújtok minden halottamnál, plusz az ünnepek, s a halottakhoz kapcsolódó személyes ünnepeik...
Nagynéném-keresztanyámra emlékeztem. Ma lenne 89 éves... és már december 28-án lesz 8 éve, hogy nincs köztünk... Hihetetlen, hogy már_ ennyi_ idő eltelt! Kemény, nagyon kemény év volt az a 2011... azt már csak a tavalyi évem körözi le.
A cicanévnaptár szerint pont tegnap, Mindenszentekkor volt Haramia-nap...
***
Délelőtt István telefonált, majd "távránézett" a gépemre ezt-azt állítani.
Mostanság egyébként azon túlmenőleg, hogy nincs, ugye, hang -- fogalom nincs, hogy mi lehet az oka!? --, igazándiból csak az a problémám, hogy valamiért elég sűrűn lefagy.
Eleinte tartós gombnyomással kikapcsolgattam, mivel semmiféle billentyűkombinációra nem reagált. Később ám rájöttem, hogy várok pár percet, időnként sajnos, 10-15 percig is képes szívatni... de lényeg, hogy felenged. Ennek örülök, mert utálom feleslegesen kapcsolgatni az elektromos cuccokat. A számítógépet különösen.
Nem tudom, ilyen hibával még nem találkoztam. Arra sem tudtam rájönni, hogy mi váltja ki a lefagyást. Legtöbbször épp csak görgetek a FB-ban, tehát semmi különös. Még csak azt sem mondanám, hogy a játék legtöbbször, mert épp, hogy nem. Viszont lefagytam már párszor Molyban is.
Szerencsére olvasás, fényképfeldolgozás, Word, jegyzettömb, fájlkezelő esetén sem tapasztaltam lefagyást -- de persze ez lehet véletlen is, hiszen ha mondjuk, szervi hiba van a gépnél, az nemigen válogat, hogy épp milyen programban vagyok.
Az még idegesít, hogy nem reagál a Print Screen gombom... mintha mi sem történne.
Rántott csirkemellet csináltam tört krumplival.
Bencust elvitték, anyám telefonált, Danival cseteltem, később Dani telefonált.
Délután Dani jött a szennyessel, adtam neki hálából😆 egy doboz kaját.
Mikor elment, el is kezdtem a mosást, és két gépnyit egymás után kimosattam Jeromossal.
A teregetéssel is elvoltam egy ideig, közben néztem a Survivort.
Később neteztem, olvastam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
