Arc nélkül
a címe Házisárkány kihívásának, mintegy 654 résztvevővel idáig.
Mivel tanulnom kéne, ezért természetesen eszembe jutott egy újabb ötlet, ami alapján kihívást lehet csinálni. Szóval a lényeg: keressünk olyan borítókat, amelyeken emberek szerepelnek, viszont pont nem látszik az arcuk.
Feltételek:
– kérek szépen olvasási linket – 2012 januárjától fogadom el az olvasásokat,
– minimum 2 könyv elolvasása.
A Könyvek fül alatt találtok segítséget az olvasmányokhoz.
Csak azok a borítók játszanak, ahol nem látszik az arc, esetleg ha el van vágva az arc és csak az alsó fele látszik, az még jöhet, de az is csak akkor, ha a test többi részéből jóval több látszik.
Azoknál a könyveknél, amelyeknek több borítója van, kérlek, írjátok le, hogy melyik borítójára gondoltatok.
Ha a borítón több alak is látható (akár a háttérben is), mindegyik legyen arc nélküli, különben nem fogadom el a könyvet.
A következő könyveket vittem:
P. C. Cast--Kristin Cast: A Préda
Charlaine Harris: Véres csapda
P. C. Cast--Kristin Cast: A vad
P. C. Cast--Kristin Cast: Elárulva
Megtörtént a teljesítés, megkaptam az 59. plecsnit:
Olvassunk lila könyveket!
Lili98 következő kihívása, eddig 113 résztvevővel.
A feladat a következő: olvassunk lila színű borítójú könyveket.
Teendő:
- Részt vesz gomb katt!
- 3 db könyv elolvasása, melynek a borítója lila (olvasási link);
- felpakolni a könyveket erre a polcra: (link)
Mindenkinek sok sikert!:)
A következő hármat vittem:
Martha Tailor: Beavatkozás
C. D. Payne: Leláncolt ifjúság
Nora Roberts: Ég és föld
Igazán mutatós a lila könyvek polca.:)
Zöldültem és jött az 58. plecsni:
Ételek a borítón
a címe Lili98 kihívásának, eddig 141 résztvevővel.
Halihóóó!
Ilyen kihívást még tényleg nem találtam, szóval megragadom az alkalmat!:)
Nos, akkor a teendők:
- Részt vesz gomb katt!
- 1 könyvet elolvasol, amin étel van (VÉR NEM!)
- 1 olvasási linket kérnék!
- fölpakolni a könyveket erre a polcra: (link)
Most pedig megyek enni!:)
Sok sikert!
Ui.: A zöldséget és a gyümölcsöt is elfogadom!!
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
c. könyvét hoztam tavalyról, melynek borítóján alma van.
Zöldültem, s a plecsni az 57.:
Állatok a borítón
címmel indított kihívást a Molyon Lili98, eddig 247 résztvevővel.Halihóóó!
Már volt, hogy férfik voltak a borítókon és nők is… De állatok még nem!:)
Nos, a teendő a kihívás teljesítéséhez:
- Részt vesz gomb katt!
- Hozzatok 1 (lehet több is!) olyan könyvet, amely borítóján állat van.
– Kérlek, pakoljátok föl a polcra a könyveket! (link)
– Olvasási-értékelési linket kérnék!.
Sok sikert!:)
Frissítés: Mivel sokan jelentkeznek (és még szeretnének), ezért 2014-ig lehet játszani!
Két könyv linkjeit pakoltam fel az idei és tavalyi olvasásból:
Vavyan Fable: Ezüstegér (ló)
Oya Baydar: Macskakaparás (macska)
Zöldülés plecsnivel (56.):
Tegnap együtt mentünk Szilvivel délután az oviba, mert Bencusnak szülői értekezlete volt. Ilyenkor célszerű duplán menni, az egyik elhozza a gyereket, a másik ott marad a szülőin.
Bencus tudta, hogy én hozom haza, így mikor meglátott bennünket, most fülig érő szájjal hozzám rohant oda.:) Ez általában fölöttébb jó érzés a nagyanyáknak.
Összepakoltunk Bencus körül, Szilvi beült a szülőire, mi pedig hazacuccoltuk, amit haza kell.
Mivel esett az eső és hűvös volt, sajnos, el kellett térnünk az eredeti tervtől, miszerint oviból eljövet addig maradunk az ovi játszóterén, amíg Bencus csak akar -- ráérünk hazamenni, hadd ugrálja ki magát. Fotózni is akartam természetesen. Persze az esős idő miatt minden vizes volt, így nem tehettünk mást, egyből haza indultunk. Bencus szándékosan beleugrott és hatalmasakat toccsant minden útbaeső tócsában, nagyon élvezi a dolgot. Ezért nyilván ilyen időben visszük a gumicsizmát, hogy ne legyen probléma.
Simán szaladt előttem a gyermek, s nem lepődtem meg, hogy abszolút tudja az utat, a kanyarház sok egyforma lépcsőháza közül nem téveszti el, melyik a miénk.
Itthon gond nélkül átöltöztünk, közben Bencus a távirányítót fogva szakértelemmel magyarázta, melyik csatornán van a Minimax és melyiken a Cartoon.
Két óra hosszat volt Szilvi a szülőin, ezalatt semmiféle anyagcserés dologgal nem kellett foglalkozni, rákérdezéseim ellenére. Nem volt szomjas, éhes, nem kellett pisilni stb.
Viszont sokat beszélgettünk és puzzléztunk. Kiraktunk három verdát: egy húszdarabos pirosat Bencus kizárólag egyedül akart (seperc alatt sikerült is neki); a harmincas kéket, mondjuk úgy, ketten raktuk; az ötvenes sárgánál közölte Bencus, hogy az nagyon nehéz, rakjam én, és ő ezalatt inkább Kubidút (Scooby-Doo) néz. Mikor én is felnéztem a rajzfilmre, ő rosszallóan nehezményezte, hogy így sose rakom ki a sárga verdát.:)) A számára érdekes részeknél viszont kötelező volt nekem is azt néznem, hiába ismételtem az ő szavait, hogy így sose rakom ki a sárga verdát...
Tíz perc elteltével így még harmada sem volt kész a sárga verdának, ezért aztán Bencus hitetlenkedő csodálkozással, lesajnálva kérdezte, hogy még csak eeeeennnyit csináltál???:))
Ezen eltöprengett, majd rájött, hogy biztos azért megy ilyen lassan, mert sötétedik és nem látok, és ezen ő segít. Levette a régi kislámpát az éjjeliszekrényről, letette a szőnyegre a puzzle mellé, előhúzta az elosztót és beledugta a lámpa dugóját. Én magam nem ismertem a menetet így az ő szobájukban, rajta viszont látszott, hogy abszolút tisztában van, mit kell ilyenkor tenni. Közölte azt is, hogy ennek a lámpának nem működ a kapcsolója, és csak így működ, hogy be kell dugni a konnektorba.
Innentől már, ugye, nem lehet kifogás az, hogy nem látok, nem keveredhetek szégyenbe!:)) Annak ellenére, hogy az izgalmas Kubidú-részeknél muszáj volt azt néznem, össze kellett magam szedni és iparkodni. Szerencsére az ötvenes puzzle második fele gyorsabban ment, mint az eleje, még akkor is, ha fél szememnek a tévét kellett néznie. Így győzedelmesen üvöltött rá hazatérő anyjára, hogy "anyu végje!!! kijakta a sáága vejdát"! Merthogy nálunk az úgy van, hogy az anyja "anya", én pedig "anyu" vagyok. Gondolom, azért, mert Szilvi így hív engem. És a "mama" meg különben is Cica mama.
Aztán Bencus nem vette jó néven, hogy nem arról beszélgetünk, hogy mi mit csináltunk itthon, hanem az anyja próbált volna a szülői értekezletről beszámolni; így azonnal éhes volt, szomjas volt, pisilni kellett ésatöbbi. Úgyhogy Szilvivel legyintettünk, hogy majd később -- nyilván, ha elalszik a gyermek -- biztos sikeresebb lesz a beszámoló...
(A kép csak díszlet, Bencusnak nem ez van meg, hanem egy kevésbé márkás; viszont ugyanezeket a verdákat raktuk ki 20, 30 és 50 darabosban.)
Visszavittem a díszállatboltba Kleofás megmaradt kajáit -- így másfél doboz szárított marhaszívkockát, egy nagyobb zacskó szárított fehér halat és ugyanakkora zacskós szárított rákot -- ezekből alig hiányzott.
Rajtam ugyan már semmilyen téren sem segít az a tény, hogy mindezt hova teszem, de eszem ágában sem volt kidobni, hiszen az üzletben még jól jön, hasznát veszik az ott tartott teknősök számára.
Reméltem, elfogadja a srác.
Amire nem is gondoltam, az az, hogy úgymond még kárpótolt is -- miután rákérdezett, van-e otthon még valami más állatom és válaszoltam --, szóval összeválogatott nekem néhány alutasakos macskakaját.
Hitetlenkedtem, hogy erre nem is gondoltam; én örülök, hogy elfogadja -- erre válaszolta, hogy á, ő meg nem szereti ám "lenyúlni" a vásárlóit.
Mindeközben mivel nem volt senki a boltban, elbeszélgettünk Kleofásról, hiszen ha őt magát nem is (akkor még nem létezett ez a bolt, csak 1-2 év múlva), de úgy jó 18 éve innen vettük a kajáját, napozócserepét, vízhőmérőt, "elfogyasztott" akváriumait (kb. 4-et "nyűtt el" ennyi idő alatt), valamint fűtőszálból is legalább 8-10-et...
Megállapodtunk abban is, hogy igen szép kort ért meg a kétéltűnk, "szavunk se lehet"; és egy darabig biztos fura lesz megszokni, hogy nem rohangálok 2-3 hetente Kleofás számára kajáért, tapadókorongokért, új fűtőszálért stb.
Kihasználtam az újabb hidegfront előtti esőmentes napot és csaptam egy körutat a temetőben.
Mindig olyan békés, megnyugtató, nosztalgikus érzések keverednek bennem ezeken a napokon.
E helyen két névnapos halottunk számára is tartoztam a látogatással (amúgy meg három névnapos is van, csak anyai nagyanyámért 90 km-t kellene utazni). Anyámnak is megígértem, hogy helyette is megyek, csak esőben-szélben nem akartam a napján menni, annak semmi értelme.
Ragyogó idő volt borússal váltakozva, időnként úgy nézett ki, bármikor eleredhet -- ám most nem hazudtak időjárás-jelentésileg, kellemes maradt végig.
Apukámnál van mindig a legtöbb tennivaló, ott mindig van mit gazolni, ott töltök a legtöbb időt.
Nagymamámnál hál' Istennek le van fedve a sír, csak egy kis rombusz alakú nyílás van rajta a vázáknak és egy tő virágnak, ott csak le kell sepregetni a sírt a rengeteg tűlevéltől.
Nagynénémnél a pici kis urnasírnál sincs túl sok tennivaló, pár szál gaz, a fejfa áttörlése, némi sír-körbeseprés a szokásos, mindenhol aktuális elszáradt virágok elhordásánál, tisztavíz-cserénél, új virággal való díszítésnél. Egy-egy hármas csokrot vittem hozzájuk.
Rajtuk kívül vittem 1-1 szál virágot Jucika és Zoli barátaim sírjaihoz és le is sepregettem azokat.
Útba eső ismerős síroknál is meg-megálltam; így pl. anyukám barátnőjénél és régi barátnőm apja és férje sírjánál. Ez utóbbi az első kapunál van, tehát a temetőn belül 1 buszmegállónyit gyalogoltam odáig.
Ugyanis elhatároztam, hogy azért is megkeresem soha nem látott apai nagyapám családjának "örök időkre megváltott" sírboltját. Régebben többször is jártam arra és le is fotóztam még papírképes időkben; viszont az utóbbi években kétszeri próbálkozás alkalmával sem találtam meg, amikor a családfa-kutatási akciónk miatt indultam a sírbolt megkeresésére. Most annyira szép idő volt és olyan kedvem volt mászkálni, hogy elhatároztam, újra megkísérlem. Pontosan tudtam, melyik részen van, ezért elképedve nyugodtam már csaknem bele, hogy ezek ellenére mégsem találom már megint, pedig fél órán keresztül pontosan azt a részt fésülgettem át -- közben keresve barátnőm apja és férje sírját is, mert tudtam, hogy átlósan egymás mellett vannak ezek a sírok, tehát ha bármelyiket megtalálom, az támpont a másikra nézve is...
E bolyongás közepette váratlanul bukkantam Szilvinek anno egy általános iskolai osztálytársa sírjára, akit közvetlenül nyolcadik után ért halálos baleset...:(
Aztán már szinte feladva a reményt ballagtam kifelé a sírok között az útra, mikor szinte pár sírnyira az úttól szemembe ötlött a saját vezetéknevem megsokszorozva. Megvan! Szerintem legalább 10 éve nem láttam már ezt a sírboltot; jól megnéztem, lefotózgattam, kell majd a családfához... Szilvi hogy fog örülni.:) Látszik, hogy senki nem látogat már errefelé, hiszen nagyapám annak idején kb. az én születésem után nem sokkal elvágta a szálat a családtól, de ez már megváltás volt nagyanyámnak és fiainak (apámnak és bátyjának) is.
Nagyanyám nem vált el tőle, mert abban az időben még a válás szégyen volt, még akkor is, ha mindenki tudta, milyen élete volt nagyapám mellett...
Azt tudom, hogy apai nagyapám, akit soha nem láttam, 8 éves voltam, mikor meghalt. Állítólag engem anno karjára vett, miután anyám hazatért velem a kórházból, és azt mondta: "Milyen furcsa kis manó...". Innen ered a családban-rokonságban mai napig használatos Manó becenevem. Mégiscsak maradt valami tőle nekem...
Nagyapám nevét -- mely már nem fért az elejére, ezért a hátulján olvasható --, "természetesen" (mint akár az általános iskolai tablóképemen az enyémet is) elírták, annak ellenére, hogy a szülei, testvérei nevét a sír első oldalán jól írták... A számtalan elírási változat szinte törvényszerűen megszokott már minálunk. Leggyakrabban a Jószai és a Jászay-Jászai elírások mennek, de Jókai-Jókay, Jósvai-Jósvay, Józsai-Józsay, Jónai-Jónay összes variációján sem lepődünk meg...
Arra emlékszem, hogy mikor nagyanyám meghalt -- majdnem 15 éves koromban, augusztus 21-én --, s én egyedül voltam otthon nyári szünetben, halála után másnap-harmadnap(?) egy nagyapámnak általam szintén nem ismert testvére csengetett be. Kinyitottam a kaput, és egy pici fekete néni, a nagyapám Jolán nevű testvére beszélt nekem -- alig tudtam felfogni, miről van szó -- arról, hogy ha apámék gondolják, ők, a nagyapám testvérei megengedik, hogy nagyanyámat a családi sírboltba temettessék. Ez nagy szó volt, amivel elismerték nagyanyámat és az ő jogát. Ugyanis ők még egy saját eltemetett testvérüket is kivétették a sírból annak helytelen jelleme miatt, hogy ők nem tudnak majd mellette nyugodni... Természetesen apámék nem éltek a lehetőséggel; nagyanyámat külön helyre temettették, nehogy már ne legyen holtában sem nyugta...
A nem családos testvérek már rég elhunytak, a családosok leszármazottaival nem volt kapcsolat. Csak a tények és a sok-sok irat tudata van, meg a szájhagyomány által őrzött családi emlékek...
Bejegyzések
