Bencus és a verdák

Tegnap együtt mentünk Szilvivel délután az oviba, mert Bencusnak szülői értekezlete volt. Ilyenkor célszerű duplán menni, az egyik elhozza a gyereket, a másik ott marad a szülőin.
Bencus tudta, hogy én hozom haza, így mikor meglátott bennünket, most fülig érő szájjal hozzám rohant oda.:) Ez általában fölöttébb jó érzés a nagyanyáknak.
Összepakoltunk Bencus körül, Szilvi beült a szülőire, mi pedig hazacuccoltuk, amit haza kell.
Mivel esett az eső és hűvös volt, sajnos, el kellett térnünk az eredeti tervtől, miszerint oviból eljövet addig maradunk az ovi játszóterén, amíg Bencus csak akar -- ráérünk hazamenni, hadd ugrálja ki magát. Fotózni is akartam természetesen. Persze az esős idő miatt minden vizes volt, így nem tehettünk mást, egyből haza indultunk. Bencus szándékosan beleugrott és hatalmasakat toccsant minden útbaeső tócsában, nagyon élvezi a dolgot. Ezért nyilván ilyen időben visszük a gumicsizmát, hogy ne legyen probléma.
Simán szaladt előttem a gyermek, s nem lepődtem meg, hogy abszolút tudja az utat, a kanyarház sok egyforma lépcsőháza közül nem téveszti el, melyik a miénk.
Itthon gond nélkül átöltöztünk, közben Bencus a távirányítót fogva szakértelemmel magyarázta, melyik csatornán van a Minimax és melyiken a Cartoon.
Két óra hosszat volt Szilvi a szülőin, ezalatt semmiféle anyagcserés dologgal nem kellett foglalkozni, rákérdezéseim ellenére. Nem volt szomjas, éhes, nem kellett pisilni stb.
Viszont sokat beszélgettünk és puzzléztunk. Kiraktunk három verdát: egy húszdarabos pirosat Bencus kizárólag egyedül akart (seperc alatt sikerült is neki); a harmincas kéket, mondjuk úgy, ketten raktuk; az ötvenes sárgánál közölte Bencus, hogy az nagyon nehéz, rakjam én, és ő ezalatt inkább Kubidút (Scooby-Doo) néz. Mikor én is felnéztem a rajzfilmre, ő rosszallóan nehezményezte, hogy így sose rakom ki a sárga verdát.:)) A számára érdekes részeknél viszont kötelező volt nekem is azt néznem, hiába ismételtem az ő szavait, hogy így sose rakom ki a sárga verdát...
Tíz perc elteltével így még harmada sem volt kész a sárga verdának, ezért aztán Bencus hitetlenkedő csodálkozással, lesajnálva kérdezte, hogy még csak eeeeennnyit csináltál???:))
Ezen eltöprengett, majd rájött, hogy biztos azért megy ilyen lassan, mert sötétedik és nem látok, és ezen ő segít. Levette a régi kislámpát az éjjeliszekrényről, letette a szőnyegre a puzzle mellé, előhúzta az elosztót és beledugta a lámpa dugóját. Én magam nem ismertem a menetet így az ő szobájukban, rajta viszont látszott, hogy abszolút tisztában van, mit kell ilyenkor tenni. Közölte azt is, hogy ennek a lámpának nem működ a kapcsolója, és csak így működ, hogy be kell dugni a konnektorba.
Innentől már, ugye, nem lehet kifogás az, hogy nem látok, nem keveredhetek szégyenbe!:)) Annak ellenére, hogy az izgalmas Kubidú-részeknél muszáj volt azt néznem, össze kellett magam szedni és iparkodni. Szerencsére az ötvenes puzzle második fele gyorsabban ment, mint az eleje, még akkor is, ha fél szememnek a tévét kellett néznie. Így győzedelmesen üvöltött rá hazatérő anyjára, hogy "anyu végje!!! kijakta a sáága vejdát"! Merthogy nálunk az úgy van, hogy az anyja "anya", én pedig "anyu" vagyok. Gondolom, azért, mert Szilvi így hív engem. És a "mama" meg különben is Cica mama.
Aztán Bencus nem vette jó néven, hogy nem arról beszélgetünk, hogy mi mit csináltunk itthon, hanem az anyja próbált volna a szülői értekezletről beszámolni; így azonnal éhes volt, szomjas volt, pisilni kellett ésatöbbi. Úgyhogy Szilvivel legyintettünk, hogy majd később -- nyilván, ha elalszik a gyermek -- biztos sikeresebb lesz a beszámoló...
(A kép csak díszlet, Bencusnak nem ez van meg, hanem egy kevésbé márkás; viszont ugyanezeket a verdákat raktuk ki 20, 30 és 50 darabosban.)