Bencusnak kimarad az évzáró

Bencust ma akarta látni az orvos. Már 12 napja tart a bárányhimlő, és hát ugye, az elején, Szilvi felvetésére szóba került, hogy na, jó'van, talán csütörtökre kiírhatja a gyereket, ha úgy látja. Hogy az részt tudjon venni a pénteki évzárón.
Hát ez mostanra eldőlt.
Amint a doktornő meglátta Bencust, azt mondta, hogy szó sem lehet óvodába menésről... csak jövő hét hétfőtől mehet. Már nem feltétlenül fertőz (de még az sem kizárt, hiszen néhány hólyag, félhólyag még akad!), leginkább esztétikai okokból nem mehet még oviba. Mert mit szólnának a szülők, milyen hatást tenne rájuk egy tiszta sebes arcú kisfiú?
Tehát Bencus számára nem lesz főpróba, nem lesz évzáró, amire annyit készült a többiekkel ő is, és hiába várja a kislány is, aki a párja lett volna az évzárón.
És nem utolsósorban bőven igazolódott az a döntésünk, hogy elmúlt hétvégén nem engedhettük el Bencust a lehető legjobb indulattal sem apás hétvégére, sem sehova máshova. Szilvi így is ma, orvoshoz menet szinte kilopta a gyereket a házból, imádkozott, hogy a liftbe ne szálljon be senki, aki kiszúrná, hogy tiszta heg a gyerek... és bár relatíve közel van a gyerekorvos, de odáig sem igazán ment ki a fejéből, hányan is látják addig, ott és hazafelé a gyereket.
Nem olyan egyszerű ez, aki nem tudja, nem ismeri ezt a szitut, fogalma sincs, hogy nem egyenlő azzal, hogy egy kis köptetővel elengedni egy kissé csaholós meg taknyos gyereket némi lelkifurdalással ugyan, de a békesség kedvéért...
Azért... az évzárói meghívót már betegség előtt megkapta Szilvi... s én is felkészültem a roppant aktív fotózásra. De erre most nem lesz gondunk.

Újra temetés...

Ma újabb temetésen voltam.
Szegény Katám 80 éves édesapjától búcsúztunk igen sokan: rokonság, ismerősök, család barátai...
Református temetés volt, igazi személyes, szívhez szóló, megható tisztelendői búcsúbeszéddel -- egy igaz embertől való búcsúzásként...
Katám nemcsak szerető, segítő szándékkal csordultig telt érzékeny, értékes emberke, de lelkiekben igazán erős is. Hisz még nincs másfél éve sem, hogy férjét temette... és ő is elvesztette munkahelyét még előbb, mint én; utána tanult (akkor indították utoljára a munkaügyi központ általi ingyenes szociális gondozó tanfolyamot, melyből sikerrel levizsgázott), miközben akkor és azóta is segíti egyre gyengébb idős szüleit, "tángálja" és otthont biztosít két nagy fiának.
Ő is nap mint nap megküzdi a magáét. Rohangál egész nap: ápol, segít, dolgozik... valahol mindig szükség van rá...
Csak azok bírnak ekkora mélységes lelkierővel, akik számára soha nem ők maguk a legfontosabbak, annál inkább mások életének jobbá tétele, segítése, támogatása életük célja...
Minden csodálatom és tiszteletem az övé. Kívánom, minél hamarabb váljon élete kevésbé rögössé, kapjon egy jó állást, ahol hivatása kiteljesedhet...
Édesanyjának, családjának belenyugvást, vigasztalódást; elhunyt édesapjának pedig... legyen hosszú álma békés megpihenés, igazi megnyugvás.

Gyermeknapi gond(olat)ok

A gyermeknap és Honesty szülinapja most egy napra esett, és a gyermeknap ugye, mégiscsak külön tészta, s nem csupán azért, mert az egyébként amúgy bármely más, hónap végi napra is eshet.
Az idei gyermeknap számunkra fizikailag nem volt túl mozgalmas, hiszen bár biztosan az egész városban rengeteg helyen voltak programok, nálunk Bencus bárányhimlője ezt a lehetőséget alapból kizárta.
Mostanra már könnyebben viseli a dolgot, nem sír és nyafog tízpercenként -- ez azért volt, mert a folytonos viszketés eléggé megkínozta, és mostanra viszont már a pörkök, sebek vannak túlsúlyban, melyek már nem viszketnek. DE azért még mindig, folyamatosan jönnek ki rajta újabb kiütések, melyekből hólyag lesz. Nincs testrésze, ahol új hólyagok is ne lennének a sokkal több seb mellett...
Viszont azért a kezdeti napok után most már jár, alaposan megvastagodott talpán kínlódás nélkül hozzászokott a járáshoz újra.
Erre a hétvégére esett volna apás hétvége is, de most, ebben a stádiumban nem lehetett odaadni Bencust. Most először történt ilyen. Tényleg mindig oda lett adva évek során, még megfázással is, kísérve a gyógyszerekkel... Orvosi utasításra is otthon kell maradnia, meg az ember maga is tudja, hogy amíg hólyagok vannak, addig fertőz a betegség. Tehát tilos kivinni, liftben, buszon stb. utaztatni. Még az orvoshoz is csak szerdán kell visszavinni, hogy az láthassa, milyen állapotban van. Egyáltalán: még az óvodai évzárót sem tudjuk, hogyan lesz jövő pénteken! (Akkor lesz 2 hetes a betegség.)

Ebből persze akadtak gondok, mert apás részről nem igazán voltak képesek felfogni a dolog súlyosságát... pedig észrevehették azért az évek során, hogy mindig, akár soron kívül is odaadta Szilvi a gyereket, ha kérték. Bármikor. Miért csinálnánk ebből problémát, ha a gyerek nem tiltakozik? Legalább a gyerek anyja is fellélegzik egy kicsit, hiszen gyakorlatilag Bencus születése óta folyton ő van vele, ráadásul munkája sincs; sőt, a csak negatív párkapcsolati tapasztalatok miatt bármiféle esetleges partnernek vagy programnak még a gondolatától is rosszul van -- akkor már inkább folyton a gyerek!
És Bencus ugyan miért is tiltakozna az apás közeg ellen, mikor ott neki mindent lehet, (sajnos) majomszeretettel, mindennel ellátva és ebből kifolyólag abszolút következetlen nevel(het)etlenségben élheti ottani napjait, ahol ő az úr és úgy táncol a felnőttek fején, ahogy ő akarja? Nincs rászólva semmiért, sőt, röhej: ergo a rosszat is ajándékokkal halmozzák.:( Csinálhat bármit, jutalmat kap érte.:(
Már ahogy innen elviszik, abban a pár percben is látszik, mennyire hirtelen megváltozik a gyerek. Durva és agresszív lesz, parancsol az apja nagynénjére, kiabálva mondja meg neki, hogy ő (a nagynéni) pl. hol mehet! Hogy pl. nem a járdán, hanem csak amellett. És a kezét sem foghatja jó darabig! -- ilyenkor olyan, mint egy kis dúvad, élvezi a hatalmát. És "az" meg (a nagynéni) -- egek-ura-ne-hagyj-el!!! -- lemegy a járda mellé...!! Mert édesegyetlendrága Bencike így óhajtja!! Komolyan, őrület! Ez csak egyetlen példa.
Én ezt nem tudnám egy percig sem! Volt benne részem és volt rá esélyem, hiszen lassan két éve együtt élünk -- de én nem vettem a lapot, hogy Bencus igájába hajtsam a fejem. Nem volt semmi ingerenciám a mézédes nagyit játszani akkor is, ha semmi nem indokolja... Inkább hanyagoltam olyankor. Mondtam neki, hogy nagyon szívesen foglalkozom vele, amennyiben figyel arra, amit az ember mond neki, nem hisztizik baromságok, értelmetlen dolgok miatt, nem égeti az embert utcán, nem képzeli azt, hogy ő a világ ura, akinek mindent lehet... Természetesen mindezt a maga nyelvén, hogy meg is értse.
És ha kettőnk közül valakit jobban tisztel, akkor az sokkal inkább én vagyok, nem a másik mamapótló nagynéni. Pedig én nem hozom le neki a csillagokat, csak nem rugdoshat belém. Megetetem, öltöztetem, játszom, bármit megcsinálok vele, de működjön közre és ne legyen hiszti, parancsolás és úrhatnámság.
És azt sem mondhatnám, hogy a másik oldali majomszeretet miatt engem kevésbé szeretne...

A másik, amitől a szőr is feláll a hátunkon, hogy Bencus oldalba löki a nagynénit, mire az minderre kedvesen megérdeklődi tőle, hogy "hova menjünk, Bencike?" (Naná, hogy játszóházba, meg vegyünk mellé jó drága baromságot is ajándéknak, akár van ünneplési helyzet, akár nincs!) "Mit szeretnél enni, mit főzzek?" (Mer biztos tudja az ötéves gyerek a főtt kaják nevét...!)
Tisztán előttem áll, amikor még együtt voltak mint család, és én jártam hozzájuk heti 1-2-szer, s olyankor enyém volt a fürdetés. Egy ilyen alkalommal betoppant a nagynéni (saját kulccsal és bármikor egyébként...), a gyerek azonnal felállt a kádban -- s azóta is ez a mánia, ez az értelmetlen állva fürdés --, és a nagynéni magában-sonkával etetgette a kádban álló és vizet közben játékból összevissza csurgató pucér gyereket... én csak hüledeztem és néztem nagyokat... engem nem locsolt le, de a nagynénit igen. Mire a károsult csak mosolygott, mintha a gyerek jót tett volna! Brrrrr.
Ekkor főleg azt vártam volna, hogy mivel a lányom a háziasszony, a gyerek anyja, ezt az állva fürdés közbeni sonkaetetést pontosan NEKI nem kellett volna engedni. Hát én, az odalátogató vendég szóljak rá a nagynénire, aki 15 éve istápolja elhunyt nővére fiát (Bencus apjáról beszélek), rendezi annak életét, tángálja őket anyagilag? Csak annyit mondtam, hogy ezt azért nem kéne. Az evés az evés, a fürdés meg fürdés... Mindent a maga rendjén és idején. De nem értette: ő csak kedveskedni akart drága kis Bencikének! Szilvi meg azért nem mert szólni, mert tudta, hogy eléggé... khm, élhetetlen, aludttejszerű párja mellett a nagynéniéknek, sajnos,  igencsak ki voltak-vannak-lesznek mindig is szolgáltatva anyagi téren. Patthelyzet és őrület...
Nagynéninek nem volt saját gyereke, és valahogy fogalma sincs a következetességről, arról, hogy a rosszat valami módon büntetni kell és csak a jót jutalmazni, azt sem feltétlen méregdrága játékkal! Esetleg kedves szavakkal, mesével, egy fagyival stb. A gyerek meg sajnos, visszaél annak az onoka iránti, mindent elsöprő, alárendelt és feltétel nélküli látványos imádatával. MI számtalanszor beszéltünk erről a gyerekkel, már ameddig Bencus tűri ezeket a beszélgetéseket. (Ha elege van, elkezd handabandázni és látványosan eljátssza a kétévest -- az ember rohadtul belefárad. Pláne, ha tudja, hogy hiába minden, mert legközelebb jövő hétvégén újra ez lesz úgyis...)
Ez qrvára nem jó, de nem lehet mit csinálni. Az apai (és itt az afelőli hozzátartozói) jog az marhára jog. Gyámügy ilyesmivel nem foglalkozik, vannak ezerszer életbevágóbb, súlyosabb és gonoszabb gondok is családokban... itt legalább a gyerek biztonsága és szeretete megvan bőségesen. Az, hogy félrenevelik, kit érdekel? Sok megvert, éheztetett és percenként megalázott gyerek örülne, ha csak ennyi baja lehetne, mint Bencének!
Hazaérkezés után viszont igen nehéz helyretenni Bencust... újra kialakítani a normális értékrendet, hogy ne ő legyen már a mindenkori főparancs, mivelünk nem bánhat úgy, mint az apja nagynénjével stb. Hálisten, mióta ovis, azóta könnyebb, hiszen ott is normális értékrend van, ahol egész nap a közösség ugyanolyan értékű tagja csak -- és nem több, nem különb --, mint a másik, a harmadik gyerek.
Az óvodában Bencus a jó gyerekek közé tartozik, soha nincs rá panasz, és itthon sincs vele különösebb gond azóta. Lásd, egyedül vittem el fél napra anyukámhoz, és abszolút aranyos, kezelhető, normális gyerek volt egész idő alatt!

No, visszatérve a gyermeknapra: Bencus kettőnktől kapott egy 100 db-os nagy híd- és útépítő játékot, melyet már előre megvettünk, ui. le volt akciózva amiatt, mert elszakadt a doboz fedelénél... No, minket ilyesmi nem zavar, ha emiatt 2-3 ezerrel leakciózták! Mert különben nem igazán tudtuk volna megvenni.
Úgyhogy még délelőtt folyamán -- amikor az ifjúsági zenés miséről hazaértem -- felköszöntöttük Bencust. Örült, aranyos volt, sokat fotóztam is, bár a nagyon sebes arca miatt igyekeztem úgy fotózni, hogy az ne látsszon azért, mert annak nem fog később örülni, meg különben is... mi magunk sem szeretjük hátrányos külsővel fotóztatni magunkat, ebből kell kiindulni.
Késő estig nagyon jól eljátszott Bencus az építőjátékkal.

Apailag és apás nagynénivel egész héten telefonálások és rengeteg sms-ezés volt, mindenáron rá akarták beszélni Szilvit, hogy vigye le a gyereket az ház elé, hogy oda tudják adni a gyermeknapi ajándékot! Szokás, hogy Szilvivel odaadatják a telefont Bencusnak, hogy vele is beszélhessenek, és ott még tetézték is a dolgot azzal, hogy megmondták Bencusnak: megvették ezt meg azt! Meg hogy ők elhoznák, csak hát te most beteg vagy és anya azt mondja, hogy nem lehet! 
Vagyis lelkileg befolyásolták a gyereket, akinek addig pedig abszolút semmi baja nem volt és megértette simán tőlünk, hogy ő most beteg és nem mehet le, ki és el -- de így most bogarat ültettek a fülébe, hogy mégiscsak menni akarjon! Kínlódjon legalább az anyja is Bencussal...
Azt nem tudom, hogy hozzánk miért nem akarnak az istennek sem feljönni -- nagy, egymás előtt eltitkolt rejtélyek vannak a családban és rohadtul bonyolult, átlagembernek érthetetlen, fura dolgok... és szerintünk nem akarják, hogy olyanok hangozzanak el esetleg a volt házasságukkal, a gyerek nevelésével kapcsolatban, amelyek köztük (apa, nagynéni és férje) nem tisztázottak... mi sem akarunk balhét, és bár eleinte hívtam hozzánk főleg a nagynénit pusztán beszélgetni (mert amúgy jó asszony lenne ettől a majomszeretettől és következetlen, rossz nevelési módszerektől eltekintve!), de szinte félve tiltakozott ellene, úgyhogy onnantól már nem is erőltetem a dolgot; különösebben nekem aztán nem hiányzik -- viszont a gyerek érdekében fontos lenne azért legalább megpróbálni elbeszélgetni bizonyos ügyekről. Ehhez viszont nem csak mi kellünk...
Állandóan azon ment a lovaglás: ők csak akkor nyugszanak meg, ha MINDENT a NAPJÁN pipálhatnak ki... Mi elhisszük, hogy megvették a csillagos eget is, DE a gyerek meg úgysem tartja számon a naptárt, és legalább többször fog örülni. Szilvi már hivatkozott arra is, hogy nemcsak jövő hétvégén, hanem azt követőleg is elvihetik, csak bírják ki, míg meggyógyul. De érezhető volt, hogy dugába dőlnek, mert NEM A NAPJÁN adhatják oda a gyermeknapi cuccost... Semmi érv nem hatásos: hogy a gyerek kétszer örülhet legalább! Egyszerre úgysem játszhat mindennel. Hogy úgysem ismeri a naptárat, hogy NEM ismeri azt az érzést, hogy ma van gyereknap és csak ma lehet ajándékozni, és ez meg az nem köszöntött fel! Egy felnőtt is csak akkor lehet ilyen önző, ha gyerekkorától így nevelték! (Hát ez az...:(( )
Hogy gondolkozhatnak így felnőtt emberek?? Ilyen baromságot csak olyanok képzelhetnek be, akiktől olyan távol áll a gyermekpszichológia és a pedagógia, mint Makótól Jeruzsálem!
Nem kifogás az sem, hogy nekik nem volt gyerekük. Ugyanis egy csomó embert ismerek, akiknek nincs gyerekük -- például ilyen volt keresztanyám is! --, mégis következetesek a gyerekekkel, normálisan bánnak velük, helyes a pedagógiai érzékük...

Honesty 8 éves

Ma lett 8 éves Honesty kutyacicám.

Még sok-sok boldog, szeretetteljes évet kívánok neki

nyugalomban, egészségben.

Isten éltesse szépséges macskámat!

& & & & & &

Smaragdos nyolc év

Te cica, te Honesty, te!
Még ugyanoly gyönyörű vagy,
mint mikor érkeztél ide!
Nyolc éved láthatatlan,
szemed örökszép smaragdban
őrizi lelkedet.
Kedves, érző cicám,
kutyákkal bizton felérő
intelligencián
ismersz engem, tudod a határokat,
érzed, figyeled hangulatomat.
Kapcsunk oly predesztinált,
hogy biz' isten, olykor-olykor
együtt e szeretetben
elérjük a kéklő csillagokat.

Éljenek a vidrák!

Gyerekkorom óta nagy kedvenceim a vidrák, nagy élvezettel olvastam anno Fekete István Lutrájának történetét. A budapesti állatkertben hosszan elnézegettem már néhányszor őket, annyira aranyosak, szépek, kedvesek és megunhatatlanok... vidám, játékos természetükkel szabályosan lenyűgözik a földi halandót.
Nagy örömhír volt számomra, hogy ők lettek az Év Állatai!

(Fotó: WWF)

Az európai vidra nyerte a WWF Magyarország által kiírt az Év Állata versenyt.

A Szabadság-sziget összefogás utolsó évében a WWF Magyarország április 8-án hirdette meg az Év Állata-versenyt. A megméretés során a sziget és a mellékág egykor őshonos lakói, az emlős európai vidra, a fekete gólya és a halványfoltú küllő szálltak versenybe. A projekt célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az élőhelyek és az ott élő élővilág együttes védelmére, az ökológiai egyensúly megóvásának fontosságára. Ezért időzítették a játék végét május 22-ére, a biodiverzitás nemzetközi napjára.

A kezdeményezés honlapján természetbarátok ezrei támogatták kedvencüket, összesen több mint 4500 szavazat érkezett. A versenyt a voksok 63 százalékát begyűjtő európai vidra nyerte. A fajt Totó, a mentett, peteshalmi vidra képviselte, akit Weisz Fanni, a népszerű modell jelképesen örökbe fogadott.
A szavazást a természetvédelmi civil szervezet és a Szabadság-sziget élőhely-helyreállítását támogató Coca-Cola Magyarország május 22-én zárta. A biodiverzitás nemzetközi napján ezzel hívják fel a figyelmet a természetben előforduló fajok védelmére és az ökológiai egyensúly megóvásának fontosságára - írja a szervezet közleményében.

A szervezet és a vállalat öt éve dolgozik azon, hogy a Mohács melletti Szabadság-sziget helyreállításának köszönhetően a Duna újra birtokba vehesse korábban feltöltődött mellékágát. A különleges élőhely egykor védett emlősök otthona volt, a sziget fái között ritka madarak fészkeltek, a mellékágban számos ritka, védett halfajunk élt és ívott. A hosszas előkészítést követően a terepi munkálatok 2013 év végén fejeződnek be.
A Szabadság-sziget élőhely-rehabilitációs projekt szakmai partnerei a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság és a Dunántúli Regionális Vízmű, a megvalósításhoz pénzügyi támogatást nyújt a Coca-Cola Magyarország és Mohács Város Önkormányzata.

(Forrás: hirado.hu)

(Fotó: evallata.hu oldalról)

"Jövedelem" felülvizsgálata

No, közben a gépi traumák ellenére jól megtöltöttem a hónapot, attól függetlenül, hogy az utolsó bejegyzések csak kétszer változtak. Igyekszem minden eseményt ugyanis akkorára datálni, amikor azok történtek. Így, ha visszaolvasok, én sem zavarodom bele abba -- ha úgy írtam volna a bejegyzéseket, ahogy épp kedvem van vagy eszembe jut --, hogy valami nem stimmel, hiszen máshogy emlékszem a sorrendre. Ezért fordulhat elő az, hogy ha objektív szemlélő csak megnyitja a blogot, végtelenségig ugyanazt az utolsó írást látja -- hopp, itt sincs semmi új! --, s már csukja is befele.
Holott az árnyékban néha 5-6 újabb írás is lapul...

Voltam a városházán, mert az aktív korúak foglalkoztatáshelyettesítő támogatásának folyósítása bizony, éves szinten letelt, és többoldalas felülvizsgálati űrlapot kaptam. Az effajtákat nem lehet ám 5 perc alatt kitölteni, még az elolvasásához és értelmezéséhez is minimum félóra szükséges. S még úgy is maradnak kérdéses, félreértelmezhető dolgok, melyeknek célszerű neten vagy más úton utánanézni.
Úgyhogy rá is ment pár napom pár órája, mire minden a helyére került. Szilvivel el sem tudjuk képzelni, hogy az a (sajnos) rengeteg ember, aki ebben részesül vagy igényelné, és bármi okból kifolyólag nem igazán százas még egyszerűbb szövegértési szempontból sem, hogy a brandtba tudja ezt helyesen kitölteni. Vannak itt 8 pontos betűvel szedett, A4-esen 5-6 soron át folytatódó többszörösen összetett mondatok, melyeknél minden második ráadásul szakszó, szóval az átlagművelt embernek (sőt, afölött is) többször neki kell rugaszkodnia, hiszen pár szó után elvész a fonal...
Pl. a vagyoni helyzetnél, ha nincs odaírva, hogy a saját lakhelyem, saját tulajdonú lakásom nem számít vagyonnak, akkor honnan a kisujjamból tudnám, hogy azt nem kell kitölteni? Mert a többi vagyontárgynál nekem nem volt gondom, amiket oldalakon át sorolnak, hisz nincs semmim, semmink. A lakást viszont áthúzták, mert életvitelszerűen benne lakom, tehát itt nem vagyontárgy... (Ellentétben pl. a lakásfenntartási hozzájárulásnál: ott speciel ki kell tölteni a lakás adatait.)
A hölgy keményen áthúzatta velem az oldalakat, ahova eleve nem volt mit írni. Elfogadta és átnézte a kérelem illetve felülvizsgálat alapját, a 30 napos alkalmi munkához tartozó papírokat, melyekből előrelátóan vittem másolatot is, remélve, hogy az eredetiek megmaradhatnak nekem. Merhogy az alkalmazó könyvelője azt mondta, hogy bármilyen kevés is ez a 30 nap, de mégiscsak beleszámít majd a szolgálati évbe, tehát őrizzem meg... De ez most nem jött be: itt az eredeti kellett...
Úgy néz ki, rendben van, de persze meg kell várni a végzést, mely kb. 2 hét múlva esedékes. Hála, nagy hála a minimális időtartamú egyszerűsített foglalkoztatás biztosítójának!
Mivel másnapi lejárási dátumot tartalmaz a kedvezményes bérletem, erre is rákérdeztem, hogy most akkor a végzésig... izé, járjak gyalog vagy elfogadják még ezt a bérletet, mert az ellenőrök nem okvetlen vannak arról felvilágosítva, hogy a bérleten levő 23-a lejárati idővel azért speciel a májusra megvett bérletemmel azért járhatok-e a következő hónap 5-éig, mint egyébként...? Kicsit bonyolult, de addig örüljön mindenki, míg nem feltétlenül kell ezt értenie...
A hölgy nagyon rendes volt, kedvesen kérdezte: adjak igazolást? Mondtam, jó lenne, megköszönném.
Úgyhogy kinyomtatta -- lényegében megelőlegezte -- az újabb 1 évről szóló aktív korúak foglalkoztatáshelyettesítő támogatásának folyósításával együttjáró kedvezményes (nyugdíjas) tömegközlekedési bérlethez való jogomról szóló igazolást. (Mindezt ám magamtól írtam, mert így hívják, és végre megjegyeztem.) Remélem, a végzés is erről fog szólni, ugyanis ezután már soványmalac-vágtában el is ügettem esőben és ernyő alatt egy fotósboltba, ahol ernyőt lehajítva a földre, zihálva, enyhén csapzottan és szedett-vedetten, ahogy épp beestem, csináltak rólam 4 igazolványképet kemény 890 Ft-ért, melyért meg is várhattam. Csodálatos lett.:)))
Úgyhogy júniustól valószínűleg csináltathatom az újabb évre szóló nyugdíjasigazolványt. Kár, hogy nyugdíjat nem adnak mellé... vagy legalább munkát.

Bárányhimlő

Bárányhimlős Bencus.
Ugyan már 2 hete olvassuk az óvodai csoport üzenőtábláján, hogy a csoportban (és óvodában) bárányhimlőjárvány van, az ember mindaddig távolinak gondolja, míg nem érinti.
Péntek este az örökmozgó, élénk Bencus hazatérve az oviból nem volt különösebben életvidám, ez bár szokatlan volt, de még ekkor sem esett le a tantusz. Fürdetésnél viszont már olyan jelzővel kellett illetni Bencét, ami enyhén szólva mosolygásra ingerelné azt, aki őt ismeri. Letört volt és fáradt... fejfájásra panaszkodott, ami kicsi gyereknél szintén szokatlan. Korán el is aludt. Akkor jutott eszembe, s mondtam is az anyjának: tán csak nem a bárányhimlő...?
Másnapra kiderült, hogy ördögöm volt. Merhogy az hát... Szombat révén imádkoztunk, hogy közeli gyógyszertár legyen nyitva, így, mivel én könnyebben elkészülök, elszaladtam a közelibe, hiszen nagy a lakótelep, és bíztunk benne, hogy ez szombatonként is nyitva tart. Úgy is volt, így megvettem a mentolos hintőport. Rázót nem javasoltak...
Saját, több mint két évtizeddel ezelőtti visszaemlékezéseimből már nem tudom, Daninál hogyan kezdődött a dolog; tény, hogy két hét táppénzt jelentett a munkából, amit nem én, hanem az orvos szabott meg (akkor ugyanis olyan világ volt, hogy másfél éves korukban zökkenőmentesen visszatérhettem dolgozni a munkahelyemre, kopp nélkül volt bölcsőde, tiszteletben tartották a szoktatást és tárt karokkal várták az embert vissza dolgozni, ergo minden gyerekbetegség táppénzen létet igényelt -- aki anya, az tudja, aki pedig nem, az talán azt hiszi, hogy ezek örömteli szabadságot és lógást jelentenek [hát egyébként rohadtul nem, de ez több külön fejezet lenne!] --, ami akkoriban természetes volt és nem rúgták ki az embert emiatt).
Az van előttem, ahogy az 5 éves Dani a nagyágyon feküdt egész nap lepedőben meztelenül, és én időről időre rázóval kentem egész testét. Most a rázó nem divat, pedig nem volt azzal semmi baj. Még akkor sem, ha kimagasló és megdönthetetlen érvekkel hozsannáznak a mentolos hintőpor mellett, a rázó tartósabban rátapadt és hűsített, mentolossága elég hosszan megszüntette a viszketést, 10 percnél mindenesetre tartósabban.
Jelen tapasztalatok után azt mondanám, hogy hatékonyabb volt a rázó, a gyerekre ritkábban jött rá valahogy a kibírhatatlan viszketegség. A hintőpor nem tapad meg annyira, a gyerek bármely mozdulatára már le is törlődik, s Bencus nem az a fajta, aki ezt azonnal nem teszi szóvá. Üvöltve esdi, hogy viszket. S akár 10 perc sem telik el, már hintőporozhatjuk újra és újra!
Dani anno relatíve nyugodtan feküdt lepedőbe burkolva, azon a takaró, s úgy nézte a mesevideókat vagy aludt. Időnként megpróbáltam beleimádkozni a gyerekbe némi kedveltebb kaját vagy sűrűbben folyadékot. Dani bárányhimlőjével egyidejűleg Szilvi sem mehetett iskolába, s nem is bántuk volna, ha túlesik rajta és elkapja. Ezért hagytuk egy szobában játszani őket, de Szilvi az istennek nem kapta el a betegséget! Most aztán Bencus anyjaként izgulhat, hogy mire az "befejezi", a 2 hét lappangási idő elteltével ő fogja megnyerni a kórt, s egyáltalán hogy tud majd akkor eljönni a közelgő óvodai évzáróra? Melyre Bencus optimális esetben már elmehet, épp már járhat oviba...
Nem szerencsés az időpont, hiszen a gyerekek már hetek-hónapok óta az évzáróra készülnek. A csoport fele már két hét hiányzás után túlesve a bárányhimlőn, újra jár óvodába, a másik fele pedig most kezdte el a tortúrát... vagy tudnak majd évzárni ők is, vagy sem...
Most egy ideje azt találtuk ki, hogy a 10 percenkénti hintőporozás előtt befújjuk az ominózus viszkető helyeket aloe vera sprayvel, és mikor megszárad, akkor használjuk a hintőport. Így akár fél óráig is kibírja a gyerek látványos szenvedés nélkül...
Három kiütéssel kezdődött, de pár órán belül olyan rohamosan folytatódott a kiütések száma, hogy számlálni sem bírjuk. Bár Szilvi megpróbálta, s csak az egyik lábán 63 kiütésig jutott el... Egyik-másik helyen szinte egybefolynak a különböző stádiumban lévő bibik. Így, a 4-5. napon már látunk pörkösödött sebeket, vannak gennyesek, vannak még ki nem durrant hólyagok, és folyton keletkeznek az újak, pirosak...
Járni nem tud, mindkét talpa egy merő vörös hólyag vagy seb... de bőségben található minden testrészen, a hajas fejbőrön, fülben, orrban, lábujjak közt... ahol csak el lehet képzelni.
És Bencus igencsak tud szenvedni. Volt láz és hányás is. Ez utóbbi, Murphy törvényei alapján olyan volt, hogy minél kevesebb, annál több helyet szerencséltet... egyszerre a párnát, ruhát, gyereket, távirányítót, 2-3 játékot, plüssállatokat, puzzle 64 darabjából legalább 38-at, anyja papucsát, szőnyeget... hogy ne folytassam.
Ma én vigyáztam rá vagy bő 3 órát, míg az anyja körbejárta a gyermekorvost, az óvodát bejelentés miatt, valamint a saját orvosát is kiböjtölte, mert miért ne épp most fogyott volna el a havonként íratandó allergiás gyógyszere... Holnap pedig délután vár rám pár óra gyermekistápolás, mert az anyjának épp szülői értekezlet lesz az oviban. Hiszen fontos dolgok lesznek: évzáró, kirándulás...
Én szerencsére voltam bárányhimlős, nem probléma ilyen szempontból. És Bencus valahogy rám jobban hallgat, ha egyedül vagyok vele, szóval egész jól elvagyunk -- míg az anyjánál egy kissé túlzásba viszi annak fején való "ugrálást" és a sír szélén állóak kiszolgáltatottságának bemutatóit.:)
Azért persze nagyon sajnálom őt, de túl kell rajta esni, és ez csak egy gyerekbetegség a sok közül...