Haramiám épp ma, bolondok napján 10 éves!
Nagyon sok boldog évet kívánok még neki szülinapja alkalmából!
És inkább legyen csak az én rossz, ííígedelem macskám, mint beteg.
Isten éltessen, kis rongy csőmacskám, zsebpumám!
2013. április 1., hétfő
Húsvéti cica
Húsvéttal elérkezett Istvánhoz a nyuszi ajándéka.
Egy kiscica, mindössze 6-7 hónapos, mentett teknőc lánycica. Aki ugyan nem fogja Pocakot pótolni, mert aki 11 éven keresztül életünk egyik "alkotóeleme" volt, azt nem lehet pótolni. Pocak a gazdája emlékeiben, szívében él tovább. Aki most érkezett, az nem a Pocak szerepét hivatott betölteni, ő egy másik, újabb cica, aki az idő múlásával talán újra belopja, de önmagát gazdája szívébe; és talán Amazonka életébe is visz egy kis színt: egy újabb társat. Reméljük, így lesz.
István bátyjáék segítettek egy cicamentő hölgynek a tapolcai vasútállomásról menteni ezt a cicát, így ő is szinte első kézből kapott hírt a dologról és egyben ajánlatról. Volt egy kis ideje átgondolni a dolgot, ezalatt a cica orvosnál is járt és ivartalaníttatták is...
Egyelőre az ismerkedés fázisában vannak, mely az én két macskám ismerkedéséhez képest nem rosszabb, sőt. Remélem, minden rendben lesz náluk, velük...
És mivel a szeretet soha nem fogy el, ha adjuk, csak nőhet; lehet bízni benne, hogy ők hárman is ugyanazt a szeretetteli triót fogják alkotni, mint anno Pocak idejében...
2013. március 31., vasárnap
Húsvét
Szilvi festette és díszítette a tojásokat, a nyuszik és a virágvasárnapi barka az enyém, a többi az övéké -- így állt össze a húsvéti asztaldekoráció. Ezt megtetéztem azzal, hogy különböző variációkban lefotóztam a cuccost, hogy aztán legyen nyersanyag, melyen ismerkedem a PhotoScape programmal. Jól elvoltam húsvét délutánján...
Áldott, szép húsvétot kívánok!
* * *
A templomunk húsvéti díszlete:
(H. Lajos fotója)
2013. március 28., csütörtök
Hímeztem macskát
Gyerekkoromban anyám és nagynéném megtanítottak mindenféle kézimunkára. Hímeztem, kötöttem, horgoltam, subáztam, tuniszi horgolást csináltam (egy darab horgas kötőtű az eszköze).
Már ovis koromban volt egy doboz kész kézimunkám, emlékszem, ezeket egyszer valamilyen apropó kapcsán bevittük az oviba, rajtam kívül még egy másik lányéi is bekerültek, és ott egyenként végignézegették őket, nagy örvendezések közepette. Emlékszem, hogy büszkék voltunk a másik lánnyal, hogy mi ilyesmit csinálunk.
Az alatt a felnőtt korszakom alatt, míg úgy dolgoztam, hogy mellette itthon is állandóan kénytelen voltam dolgozni majd' minden hétvégén és szabadságaim alatt is, és volt is mit, ez idő alatt nyilván nem fért bele a napomba, de emlékszem, gyerekeim kiskorában pl. a kötős korszakom volt, amikor dupla számjegyű pulóvert kötöttem a családtagok és magam számára; munka és család mellett is.
Felnőttkoromban rendeltem egy bajai népművésztől postán egy sárközi szettet: drapp színű filcen egy előnyomott díszpárnát, egy faliképet és egy asztalterítőt tartalmazott a hozzávaló 3 színű fonalkészlettel, színmintával és a fonalakkal stimmelő háromféle színű, előremintázott és szabott filcanyaggal, amelyeket a hímzés végeztével kellett keretező szegélyekként rájuk varrni. Már csak a díszpárna fele volt hátra, amikor is annyit költöztünk, hogy a legutóbbi óta nem találom a csomagot. Pedig meg kell hogy legyen valahol... csak olyan zsúfoltan vagyunk, mióta Szilvi komplett háztartással beköltözött (és azelőtt sem laktunk szellősen...), hogy képtelen vagyok megtalálni. Ezeket nem hímeztem folyamatosan, évek is kimaradtak, és nem is hittem volna, hogy nyugdíjas koromig egyszer lesz annyi időm, hogy fogom tudni csinálni (bár még dolgozhattam volna inkább, mondjuk...). Ráadásul a szemem is nagyon vacakol már jó tizenéve, és nem csupán annyira, hogy kell pár dioptria és kész. Épp az, hogy nem csak annyi... hanem idült szemfenékgyulladás... fokozott szemnyomás és szemszárazság, melyeket folyamatos szemcseppezésekkel vagyok kénytelen elviselhetővé tenni. Szemüveg nélkül, mióta 3. éve rádöbbentem, hogy már nem jó a rohadt drága utcai szemüvegem, nélküle is jobban látok... viszont nem tudok miből szemüveget csináltatni. (Már akkor sem tudtam, mikor még dolgoztam, és fogalmam sem volt, hogy nem egészen 1 év múlva le fognak építeni...) Na mindegy, erőltetjük, míg bírjuk, mert látni muszáj. El nem tudom képzelni, mi lesz velem szem nélkül... az írás, az olvasás, a rajz, a képmaceráim, a kézimunka, a számítógép... jaj.
Mióta Margónál jártam, újra rámtört a hímzési vágy, szép gobeline-jeit látva. Elkezdtem keresni a sárközi garnitúrát, de nem találtam, pedig tudom, hogy ott még van egy fél díszpárna!
Elmeséltem ezt Istvánnak, aki az ilyen infókat jól el szokta magának raktározni. És hát jött a karácsony... amikor is, mint már beszámoltam januárban, kaptam tőle egy kisebb és egy nagyobb keresztszemest, a hozzávaló összes tartozékokkal együtt.
Itthon még beszereztem apránként néhány plusz tűt, tűbefűzőt (mert képtelen vagyok anélkül befűzni), és olyan két hete elkezdtem a kisebbik munkát. Napi 2-3 órát tudtam kézimunkázni, de mintha mindig ezt csináltam volna! Nagy lelkesedéssel és vehemenciával vetettem bele magam, nagyon élveztem. Mindennek csak a látásom és a gerincem-hátam fájdalma vetett gátat, különben nem bírtam volna szinte abbahagyni.
Voltak dolgok, amiket még nem csináltam, pl. a kontúrozás, de semmi gondot nem okozott; vagy a francia csomó, ami kissé bonyolult, és böngésztem kicsit a netet is, hogy hogy a fenébe kell azt... de érdekes, józan parasztésszel minden elsőre összejött és sikerült.
Szóval íme, a színminta és a csomag fedőlapja, hogy az ember lássa, mi sül ki a dologból, majd ha végez:
...és íme a kész eredmény a hímzőkeretben, és anélkül:
Már ovis koromban volt egy doboz kész kézimunkám, emlékszem, ezeket egyszer valamilyen apropó kapcsán bevittük az oviba, rajtam kívül még egy másik lányéi is bekerültek, és ott egyenként végignézegették őket, nagy örvendezések közepette. Emlékszem, hogy büszkék voltunk a másik lánnyal, hogy mi ilyesmit csinálunk.
Az alatt a felnőtt korszakom alatt, míg úgy dolgoztam, hogy mellette itthon is állandóan kénytelen voltam dolgozni majd' minden hétvégén és szabadságaim alatt is, és volt is mit, ez idő alatt nyilván nem fért bele a napomba, de emlékszem, gyerekeim kiskorában pl. a kötős korszakom volt, amikor dupla számjegyű pulóvert kötöttem a családtagok és magam számára; munka és család mellett is.
Felnőttkoromban rendeltem egy bajai népművésztől postán egy sárközi szettet: drapp színű filcen egy előnyomott díszpárnát, egy faliképet és egy asztalterítőt tartalmazott a hozzávaló 3 színű fonalkészlettel, színmintával és a fonalakkal stimmelő háromféle színű, előremintázott és szabott filcanyaggal, amelyeket a hímzés végeztével kellett keretező szegélyekként rájuk varrni. Már csak a díszpárna fele volt hátra, amikor is annyit költöztünk, hogy a legutóbbi óta nem találom a csomagot. Pedig meg kell hogy legyen valahol... csak olyan zsúfoltan vagyunk, mióta Szilvi komplett háztartással beköltözött (és azelőtt sem laktunk szellősen...), hogy képtelen vagyok megtalálni. Ezeket nem hímeztem folyamatosan, évek is kimaradtak, és nem is hittem volna, hogy nyugdíjas koromig egyszer lesz annyi időm, hogy fogom tudni csinálni (bár még dolgozhattam volna inkább, mondjuk...). Ráadásul a szemem is nagyon vacakol már jó tizenéve, és nem csupán annyira, hogy kell pár dioptria és kész. Épp az, hogy nem csak annyi... hanem idült szemfenékgyulladás... fokozott szemnyomás és szemszárazság, melyeket folyamatos szemcseppezésekkel vagyok kénytelen elviselhetővé tenni. Szemüveg nélkül, mióta 3. éve rádöbbentem, hogy már nem jó a rohadt drága utcai szemüvegem, nélküle is jobban látok... viszont nem tudok miből szemüveget csináltatni. (Már akkor sem tudtam, mikor még dolgoztam, és fogalmam sem volt, hogy nem egészen 1 év múlva le fognak építeni...) Na mindegy, erőltetjük, míg bírjuk, mert látni muszáj. El nem tudom képzelni, mi lesz velem szem nélkül... az írás, az olvasás, a rajz, a képmaceráim, a kézimunka, a számítógép... jaj.
Mióta Margónál jártam, újra rámtört a hímzési vágy, szép gobeline-jeit látva. Elkezdtem keresni a sárközi garnitúrát, de nem találtam, pedig tudom, hogy ott még van egy fél díszpárna!
Elmeséltem ezt Istvánnak, aki az ilyen infókat jól el szokta magának raktározni. És hát jött a karácsony... amikor is, mint már beszámoltam januárban, kaptam tőle egy kisebb és egy nagyobb keresztszemest, a hozzávaló összes tartozékokkal együtt.
Itthon még beszereztem apránként néhány plusz tűt, tűbefűzőt (mert képtelen vagyok anélkül befűzni), és olyan két hete elkezdtem a kisebbik munkát. Napi 2-3 órát tudtam kézimunkázni, de mintha mindig ezt csináltam volna! Nagy lelkesedéssel és vehemenciával vetettem bele magam, nagyon élveztem. Mindennek csak a látásom és a gerincem-hátam fájdalma vetett gátat, különben nem bírtam volna szinte abbahagyni.
Voltak dolgok, amiket még nem csináltam, pl. a kontúrozás, de semmi gondot nem okozott; vagy a francia csomó, ami kissé bonyolult, és böngésztem kicsit a netet is, hogy hogy a fenébe kell azt... de érdekes, józan parasztésszel minden elsőre összejött és sikerült.
Szóval íme, a színminta és a csomag fedőlapja, hogy az ember lássa, mi sül ki a dologból, majd ha végez:
...és íme a kész eredmény a hímzőkeretben, és anélkül:
2013. március 27., szerda
Haramia és Honesty -- 22. rész
Most saját kedvemre folytatom a cicáim történetét. Ha csak pár ember is tetszését találja benne, nekem elegendő pozitívum.:)
Mint már régebben is említettem, két macskám jelleme -- tulajdonságaik, stílusuk, macskaságuk -- annyira eltér, hogy évek múltán is elcsodálkozom e tényen újra és újra.
Abban megegyeznek, hogy nagyrészt mindegyik a nyomomban van. Alig tudok valamit tenni az ellen, hogy bármely helyiségben kísérőim ne legyenek. Ha kivonulok birtokba venni a konyhát, szinte egész biztos, hogy csődül utánam a cicafarm. Ez alól csak a nagyon mély álom adhat egy ideig felmentést; amelyik álom viszont nem annyira mély, azt simán megéri nekik félbeszakítani, hogy aztán kómásan dülöngélve játsszák a zeleméri templomromot a konyhaasztalon.
Honesty viszonylag kiszámítható, relatíve okos és intelligens, hűséges nagy kutya. Ha valami olyat tesz, ami nem tetszik, elég egy felemelt hang, és odébb kocog. Mert azért ő sem ezer százalékos tökéletesség emberi jóságmérővel, hiszen imádja a kábeleket, drótokat, bármilyen tyúkbelet rágicsálni, és bizony, ezt nem mindig lehet azért észrevenni magának a folyamatnak az idejében, gyakran inkább csak az eredmény látható, amikor is már tök mindegy, mennyire emeljük fel a hangunkat.
Próbáltam ez ellen sok mindent: pl. letakarni a mindent elsöprő mennyiségű tyúkbélhalmazt. Igen ám, de mivel? Minden csengetésre nem kapkodhatom fel a szőnyegpadlóról a nem odaillő dolgokat... Csodálkoztak is már néhányan, minő eredeti ötlet és milyen érdekfeszítően néz ki a szőnyegpadlónk a mintegy véletlenszerű lazasággal szétdobált, fekete filcanyagú kalocsai terítőim sokaságától! Ez a fajta praktikus rendetlenség cseppet sem izgat, ha azt a tétet veszem figyelembe, hogy esetleg negyedjére már nem lesz elrágva a telefonzsinór vagy az USB-kábel, netán a szemüvegem szára... hogy a wifi használhatatlanná rágásáról ne is beszéljünk.
Próbálkoztam macskatávoltartó sprayvel is, de elmondanám, hogy ha valami addig esetleg nem érdekelte volna őket, akkor a spray használata után igen! Kínomban már Erős Pistával is végigkentem a főbb kábeleket, mert azért az UPC-t sem riaszthatjuk havonta, ha probléma van... De érdekes módon az sem távolította el Honestyt, mintha még ingerelné is a dolog. Egy idő után, gondolom, megszűnik a kenőcs csípőssége, és még jól is esik nyalogatni a paprikás cuccot. Úgy vettem észre, sajnos, ízlik neki...
Másik mumusunk Honestyvel kapcsolatban: a tapéta kaparófa gyanánt való használata. Hiába van két alig használt kaparófa, ajtónál kaparótábla, kaparóterítő és harminccentis kaparóhalacska fellógatva a legkritikusabb helyeken, hiába van olyan rongyszőnyeg leterítve, amin bátran kaparhat -- mindezek csak alapvető szükségletet jelentenek számára. Az igazi hepiend és elementáris élvezet: a TAPÉTA! Elsősorban az olyan konkrétabb, vastagabb típusú, nem sima felületű részesül előnyben, amelybe simán beleakad a macskakarom. Micsoda élvezet azt újra és újra lekapirgálni! Csak macskaszempontból az a baj, hogy a zsúfolt szobában alig van olyan hely, ahol kilátszik valami a tapétából a berendezés miatt... de azért Honestyt nem kell félteni. Kérlelhetetlen bizonyossággal találja meg azokat az 5-10 centiket is, ahova véletlenül sem pakolható semmi. Pl. a szekrény vége és az erkélyajtó közti keskeny sarokrész, valamint a szekrény másik vége és a szobaajtó közti, szinte alig észlelhető tapétacsík.
Haramia sem kapirgál véletlenül sem az arra szánt helyeken! Ő a puffokat és a foteleket részesíti előnyben. Úgy-ahogy le vannak takargatva az ősrégi ülőalkalmatosságok, ám ez Haramiát sem zavarja a legkevésbé sem. Ha tanúja vagyok a kapirgálás művészetének, akkor Honestyt el lehet riasztani némi emelt hangerővel, de Haramia a füle botját sem mozdítja semmilyen riogatásra egészen addig, míg csak hangoskodásról van szó és nem fizikai manőverről. Mert ha felugrok vagy felé hajítok valami macskajátékot ijesztésül, akkor abbahagyja ugyan, de ez nem zárja ki, hogy mire visszaülök, abszolút pofátlanul azonnal újra ne kezdje. De az is mindennapos, hogy a kapirgálás zaját meghallva, mire feltápászkodok bárhonnan, addigra úgyis jól kikapargatja magát, és szinte szemtelenül vigyorogva bevár, míg odaérek, és még ő az, aki rám nyávog, bökve egyet a fejével.
Már 10 éve lesz nyáron, hogy Haramiával megmacskásodtam, azóta nem igazán aludtam végig egyetlen éjszakát sem. Ehhez még Honesty sem kellett, hogy ez így stagnáljon azóta is, intenzívségét tekintve grafikonszerűen hullámzó minőségben.
Haramia mai napig egy komplett borzasztóság éjszakánként. Úgy fekszem le aludni, hogy magam mellé készítek vízspriccelőt, kisebb macskajátékokat jobbról-balról. Ez utóbbiakat vagyok kénytelen ötpercenként a zaj és a felfordulás irányában hajigálni. Néha elfogy az alkalmatosság, olyan sűrűn adódik csendháborítás; olyankor legényesen fel kell kelni és újra begyűjteni a riasztásra alkalmas tárgyakat... Az éjszaka meg majd csak eltelik! Ha a lefekvésem pillanatáig csend is volt, mert Haramia épp aludt, a villanyoltás számára egy jelzés. Ébresztő! Onnantól fenekestül fel lehet fordítani a világot, lehet száguldozni, ugrándozni több métereseket bútorról bútorra, időnként torokszakadtából nyávogni, egymásra fújni, lehet tárgyakat, papírokat piszkálni, könyveket leügyeskedni barkamancsokkal, megtalálni a legelrejtettebb csörgős marhaságokat, netán egy széken hagyott reklámszatyrot vagy bármit, és feltétlen tanácsos közben órákig kaparva almozni is! Lehet provokálni az egyébként őnélküle ideális éjszakai partnerként működő Honestyt, aki néha bele is megy egy-egy 10-20 perces kergetőzésbe és egy ezt követő aktív almozásba, de ez rá azért nem jellemző. Honesty csak annyiban szól bele az éjszakáimba, hogy iszonyú korán és mérhetetlenül szenved az éhségtől, és hogy fel tudjon kelteni párórás, több szakaszos alvási próbálkozásaimból, mindenfélét elkövet. Ezeket sorban teszi, ki nem fogy az ötletekből! Rám hasal. Elkezd mosdatni, ahol csak ér. Ül a fejem mellett, szuggerálva engem, és közben úgy dorombol, hogy a hang az álmomban szerepet játszik. Ha semmi eredmény, puha, meleg mancsát finoman az arcomra teszi. Ha háttal fekszem neki, két kézzel elkezdi gyengéden dagasztani a tarkómat. De van, hogy egyszerűen csak halkan, elegánsan nyávog, ám annál gyakoribb előfordulással, mintsem kettő között vissza lehetne aludni. Tehát megtanultam, ahhoz, hogy minél hamarabb esély legyen visszaalvásra, célszerű az első jeleknél pattanni és kómában tálalni a reggelijét. Minek utána ő reggelizik, én pedig épp félálomban lennék már, hatalmas elánnal természetesen almozás következik. Szagos. Amiben pedig megint csak nem lehet elaludni, úgyhogy káromkodva kimászok és almozok. Addigra már jó esetben csak egy félóra maradt az ötórás mobilcsörgésig, mikor munkába jártam. Tehát végképp képtelenség volt visszaaludni úgy, hogy nálam az minimum 20 percet venne igénybe...
Van egy éjszakai általános alapjárat Haramiánál, mely a fent leírtakat tartalmazza. De vannak éjszakák, amikor minden hatványozottan felpörög (holott az alapjáratba is majd' bele lehet rokkanni!); Haramia egymaga jár boszorkánytáncot, borzasztó rongy, egy ííííííígedelem! Egy ilyen alkalommal kötött ki pl. a lapmonitor a padlón, úgy, hogy előtte van a taszterrel összesen legalább 35 cm-es asztalrész! Ilyenkor zuhan csattogva össze és hal hamvába a ruhákkal megrakott ruhaszárító... vagy dől fel a működő ventilátor.
Eleinte nem hittem a tényeknek meg a szememnek, de most már régi megfigyelésen alapszik a következő: ez a szende viselkedés telehold idején nyer létjogosultságot. Haramia akkor egyszerűen brutális. És szerintem nőiesen és finoman fogalmaztam!
Úgyhogy telehold előtt 1 héttel már előre szívom a fogam, hogy kezdődik három, átlagosnál is kibírhatatlanabb éjszaka, és jobb, ha előre edzem magam a gondolattal, hogy nem egészséges a nyolc-tíz részletbeli 4-5-6 órás alvás, célszerűbb végig fent maradni...
* * *
Haramia és Honesty
22. rész
Mániák és rendbontások
Mániák és rendbontások
Mint már régebben is említettem, két macskám jelleme -- tulajdonságaik, stílusuk, macskaságuk -- annyira eltér, hogy évek múltán is elcsodálkozom e tényen újra és újra.
Abban megegyeznek, hogy nagyrészt mindegyik a nyomomban van. Alig tudok valamit tenni az ellen, hogy bármely helyiségben kísérőim ne legyenek. Ha kivonulok birtokba venni a konyhát, szinte egész biztos, hogy csődül utánam a cicafarm. Ez alól csak a nagyon mély álom adhat egy ideig felmentést; amelyik álom viszont nem annyira mély, azt simán megéri nekik félbeszakítani, hogy aztán kómásan dülöngélve játsszák a zeleméri templomromot a konyhaasztalon.
Honesty viszonylag kiszámítható, relatíve okos és intelligens, hűséges nagy kutya. Ha valami olyat tesz, ami nem tetszik, elég egy felemelt hang, és odébb kocog. Mert azért ő sem ezer százalékos tökéletesség emberi jóságmérővel, hiszen imádja a kábeleket, drótokat, bármilyen tyúkbelet rágicsálni, és bizony, ezt nem mindig lehet azért észrevenni magának a folyamatnak az idejében, gyakran inkább csak az eredmény látható, amikor is már tök mindegy, mennyire emeljük fel a hangunkat.
Próbáltam ez ellen sok mindent: pl. letakarni a mindent elsöprő mennyiségű tyúkbélhalmazt. Igen ám, de mivel? Minden csengetésre nem kapkodhatom fel a szőnyegpadlóról a nem odaillő dolgokat... Csodálkoztak is már néhányan, minő eredeti ötlet és milyen érdekfeszítően néz ki a szőnyegpadlónk a mintegy véletlenszerű lazasággal szétdobált, fekete filcanyagú kalocsai terítőim sokaságától! Ez a fajta praktikus rendetlenség cseppet sem izgat, ha azt a tétet veszem figyelembe, hogy esetleg negyedjére már nem lesz elrágva a telefonzsinór vagy az USB-kábel, netán a szemüvegem szára... hogy a wifi használhatatlanná rágásáról ne is beszéljünk.
Próbálkoztam macskatávoltartó sprayvel is, de elmondanám, hogy ha valami addig esetleg nem érdekelte volna őket, akkor a spray használata után igen! Kínomban már Erős Pistával is végigkentem a főbb kábeleket, mert azért az UPC-t sem riaszthatjuk havonta, ha probléma van... De érdekes módon az sem távolította el Honestyt, mintha még ingerelné is a dolog. Egy idő után, gondolom, megszűnik a kenőcs csípőssége, és még jól is esik nyalogatni a paprikás cuccot. Úgy vettem észre, sajnos, ízlik neki...
Másik mumusunk Honestyvel kapcsolatban: a tapéta kaparófa gyanánt való használata. Hiába van két alig használt kaparófa, ajtónál kaparótábla, kaparóterítő és harminccentis kaparóhalacska fellógatva a legkritikusabb helyeken, hiába van olyan rongyszőnyeg leterítve, amin bátran kaparhat -- mindezek csak alapvető szükségletet jelentenek számára. Az igazi hepiend és elementáris élvezet: a TAPÉTA! Elsősorban az olyan konkrétabb, vastagabb típusú, nem sima felületű részesül előnyben, amelybe simán beleakad a macskakarom. Micsoda élvezet azt újra és újra lekapirgálni! Csak macskaszempontból az a baj, hogy a zsúfolt szobában alig van olyan hely, ahol kilátszik valami a tapétából a berendezés miatt... de azért Honestyt nem kell félteni. Kérlelhetetlen bizonyossággal találja meg azokat az 5-10 centiket is, ahova véletlenül sem pakolható semmi. Pl. a szekrény vége és az erkélyajtó közti keskeny sarokrész, valamint a szekrény másik vége és a szobaajtó közti, szinte alig észlelhető tapétacsík.
Haramia sem kapirgál véletlenül sem az arra szánt helyeken! Ő a puffokat és a foteleket részesíti előnyben. Úgy-ahogy le vannak takargatva az ősrégi ülőalkalmatosságok, ám ez Haramiát sem zavarja a legkevésbé sem. Ha tanúja vagyok a kapirgálás művészetének, akkor Honestyt el lehet riasztani némi emelt hangerővel, de Haramia a füle botját sem mozdítja semmilyen riogatásra egészen addig, míg csak hangoskodásról van szó és nem fizikai manőverről. Mert ha felugrok vagy felé hajítok valami macskajátékot ijesztésül, akkor abbahagyja ugyan, de ez nem zárja ki, hogy mire visszaülök, abszolút pofátlanul azonnal újra ne kezdje. De az is mindennapos, hogy a kapirgálás zaját meghallva, mire feltápászkodok bárhonnan, addigra úgyis jól kikapargatja magát, és szinte szemtelenül vigyorogva bevár, míg odaérek, és még ő az, aki rám nyávog, bökve egyet a fejével.
Már 10 éve lesz nyáron, hogy Haramiával megmacskásodtam, azóta nem igazán aludtam végig egyetlen éjszakát sem. Ehhez még Honesty sem kellett, hogy ez így stagnáljon azóta is, intenzívségét tekintve grafikonszerűen hullámzó minőségben.
Haramia mai napig egy komplett borzasztóság éjszakánként. Úgy fekszem le aludni, hogy magam mellé készítek vízspriccelőt, kisebb macskajátékokat jobbról-balról. Ez utóbbiakat vagyok kénytelen ötpercenként a zaj és a felfordulás irányában hajigálni. Néha elfogy az alkalmatosság, olyan sűrűn adódik csendháborítás; olyankor legényesen fel kell kelni és újra begyűjteni a riasztásra alkalmas tárgyakat... Az éjszaka meg majd csak eltelik! Ha a lefekvésem pillanatáig csend is volt, mert Haramia épp aludt, a villanyoltás számára egy jelzés. Ébresztő! Onnantól fenekestül fel lehet fordítani a világot, lehet száguldozni, ugrándozni több métereseket bútorról bútorra, időnként torokszakadtából nyávogni, egymásra fújni, lehet tárgyakat, papírokat piszkálni, könyveket leügyeskedni barkamancsokkal, megtalálni a legelrejtettebb csörgős marhaságokat, netán egy széken hagyott reklámszatyrot vagy bármit, és feltétlen tanácsos közben órákig kaparva almozni is! Lehet provokálni az egyébként őnélküle ideális éjszakai partnerként működő Honestyt, aki néha bele is megy egy-egy 10-20 perces kergetőzésbe és egy ezt követő aktív almozásba, de ez rá azért nem jellemző. Honesty csak annyiban szól bele az éjszakáimba, hogy iszonyú korán és mérhetetlenül szenved az éhségtől, és hogy fel tudjon kelteni párórás, több szakaszos alvási próbálkozásaimból, mindenfélét elkövet. Ezeket sorban teszi, ki nem fogy az ötletekből! Rám hasal. Elkezd mosdatni, ahol csak ér. Ül a fejem mellett, szuggerálva engem, és közben úgy dorombol, hogy a hang az álmomban szerepet játszik. Ha semmi eredmény, puha, meleg mancsát finoman az arcomra teszi. Ha háttal fekszem neki, két kézzel elkezdi gyengéden dagasztani a tarkómat. De van, hogy egyszerűen csak halkan, elegánsan nyávog, ám annál gyakoribb előfordulással, mintsem kettő között vissza lehetne aludni. Tehát megtanultam, ahhoz, hogy minél hamarabb esély legyen visszaalvásra, célszerű az első jeleknél pattanni és kómában tálalni a reggelijét. Minek utána ő reggelizik, én pedig épp félálomban lennék már, hatalmas elánnal természetesen almozás következik. Szagos. Amiben pedig megint csak nem lehet elaludni, úgyhogy káromkodva kimászok és almozok. Addigra már jó esetben csak egy félóra maradt az ötórás mobilcsörgésig, mikor munkába jártam. Tehát végképp képtelenség volt visszaaludni úgy, hogy nálam az minimum 20 percet venne igénybe...
Van egy éjszakai általános alapjárat Haramiánál, mely a fent leírtakat tartalmazza. De vannak éjszakák, amikor minden hatványozottan felpörög (holott az alapjáratba is majd' bele lehet rokkanni!); Haramia egymaga jár boszorkánytáncot, borzasztó rongy, egy ííííííígedelem! Egy ilyen alkalommal kötött ki pl. a lapmonitor a padlón, úgy, hogy előtte van a taszterrel összesen legalább 35 cm-es asztalrész! Ilyenkor zuhan csattogva össze és hal hamvába a ruhákkal megrakott ruhaszárító... vagy dől fel a működő ventilátor.
Eleinte nem hittem a tényeknek meg a szememnek, de most már régi megfigyelésen alapszik a következő: ez a szende viselkedés telehold idején nyer létjogosultságot. Haramia akkor egyszerűen brutális. És szerintem nőiesen és finoman fogalmaztam!
Úgyhogy telehold előtt 1 héttel már előre szívom a fogam, hogy kezdődik három, átlagosnál is kibírhatatlanabb éjszaka, és jobb, ha előre edzem magam a gondolattal, hogy nem egészséges a nyolc-tíz részletbeli 4-5-6 órás alvás, célszerűbb végig fent maradni...
2013. március 24., vasárnap
Húsvét előtt egy héttel
Virágvasárnap a húsvét előtti utolsó vasárnap, mely a nagyhetet vezeti be. A hamvazószerdához illetve húsvéthoz illeszkedve természetesen mozgó keresztény ünnep, március 15. és április 18. között bármelyik vasárnapra eshet.
Ekkor emlékezünk Jézus Jeruzsálembe való bevonulására, mely úton az evangéliumok szerint a Jézust éljenző emberek gallyakat és pálmaágakat terítettek elé az útra.
A bevonulást jelképezi a virágvasárnapi körmenet, ez a templomon kívülről indul. A bevonulás ünneplése után szentmise keretében Jézus szenvedéstörténete hangzik el, évenként meghatározott evangélista szerinti passió.
Nálunk a régi kápolnánktól halad a menet a templomig énekszóval, élen kereszttel, zászlóval és pálmaágakkal, előtte azonban barkaszentelés is zajlik.
(Mielőtt a lakótelepen felépült volna a templom, sok éven át egy panelház földszintjén berendezett kápolnába járt a közösség, melyet rövid időn belül abszolút kinőttünk, de a helyiséget továbbra is fenntartják adományosztási és egyéb célokra, mint pl. a virágvasárnapi előkészületek.)
(A fotókat H. Lajos készítette, PhotoSript-feldolgozás sk.)
Bencus 5 éves
Isten éltessen, Bencus!
Nagyon boldog szülinapot! :))
Ma volt 5 éve -- s akkor húsvét másnapja volt éppen --, amikor megszületett Bencus. Emlékszem arra is, mikor másnap, 25-én gyógytorna után a Dorottyáról átmentem a Kenézybe, a szülészetre meglátogatni őket, havazott, s ennek a havazásnak is még 1-2 napig nyoma maradt... (Mindez csak azért jutott eszembe, mert hajlamosak elfelejteni az emberek, hogy régebben is volt még március végén havazás! Sőt, áprilisira is emlékszem, nem is egyre.)
E jeles ünnepet most előző nap tartottuk itthon, szombat délután; ám Bencus ünneplése zajlott nemcsak 23-án, de 24-én és 25-én is. 24-én apja és családja körében, 25-én pedig az oviban kerül köszöntésre.
Most nem egy-egy nagyobb dolgot kapott, hanem sok kisebb ajándékot bontogathatott Bencus. Voltak ebben hasznos és praktikus dolgok -- ruhaneműk, sapka -- és apró játékok, puzzlék, memóriajátékok, kis legók, könyv, kedvenc édességek; Dani által pedig némi pénz -- majd az anyja megveszi, ami épp óhajt a gyermek vagy szükséges.
Szilvi szépen meg szokta adni a módját a körítésnek-terítésnek-díszítésnek, órákig készül elő a nagy eseményre, holott lényegében abszolút magunk között vagyunk: két gyermekem és egy unokám jómagammal. Kész. Anyukám már rég nem tud eljönni az ilyenekre, mivel nincs kocsija egyikünknek sem, amivel elhozhatnánk; de tőle is megérkezik Bencus köszöntése gyanánt az ajándékra szánt összeg, amiből majd megkaphatja, amit szeretne vagy szükséges -- ezeket Szilvi tudja a legjobban.
Két nagy tálca szendvics volt az étek és cukrászdából rendelt, reggel házhoz hozott Sacher-torta a fénypont. A tortára Scooby Doo került ostyaképként, melynek lábait kissé idétlenül takarta a felállított és kelleténél kissé nagyobb névtábla, de hát kicsire nem adunk... finom volt nagyon, és kész.:)
Bencus egyelőre szendvicsevés helyett kirakott gyorsan egy 48 darabos puzzlét, némi kezdeti zavarban Danitól. (Érdekes, hogy Dani iránt milyen szégyenlősséggel vegyes felnézéssel viseltetik; ha Dani idejön, mindig sokkal jobb kisfiú, mint egyébként...)
Viszonylag jó alany a fényképezéshez is, hiszen megszokhatta születése óta az állandó fotózást. Bár sokszor belébújik a kisördög, és szándékosan akadályoz bennünket exponálás környéki hirtelen és direkt fintorokkal, mozgásokkal stb.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
