Főhajtás a Tehetség előtt

Legalább 10-szer megnéztem idáig ezt a lenyűgöző tehetségkutató táncot, de mindannyiszor futkározott hátamon a hideg. Csodálatos, hihetetlenül, egyedien zseniális, végtelenül kifejező... jelzőket nem találni rá.
Érdemes megnézni...

Gépes dolgok

A legbiztosabbnak, 100%-osnak tűnő tények sem biztosak -- ezt most 8 napig ismét átélhettem.
Konkrétan azok után, hogy most 3,5 hónapja életemben először magaménak mondhattam egy tökéletes és gyors gépet, mely István jóvoltából ennyi ideig hiba nélkül és precízen dolgozott, egyszer csak fogta magát és összeomlott. Hitetlenkedéssel vegyes érdeklődéssel figyeltem a vészjósló panelek sokaságát, melyek egymás után adták tudtomra, mi minden méltó sajnálatra és mennyi mindent kellene jelentenem a Microsoftnak a hiba rendbehozása érdekében -- merthogy látszólag összefüggéstelenül, de ez is, az is összeomlott.
A baj az volt, hogy mindezek után hiába próbálkoztam visszamenni a programba, nem hagyta, vagy újra és újra besokallt. Sőt, az ember inkább hagyta a francba, mert egy idő után kétpercenként egyszerűen kikapcsolt és önállóan újraindított! Egek... Ezek voltak XP alatt. Átmentem Linuxba, ott tartósabban el lehetett lenni, tulajdonképpen e 8 nap alatt ott tudtam elvégezni vagy megnézni a fontos dolgokat -- de tény, hogy időnként ott is összeomlott, csak kevesebb porveréssel. Tehát csinnadratta és vészjósló átkok nélkül 90%-ban sikerült 2 perc múlva visszamenni a MF-ba vagy akármibe, és lájtosan végignézni vagy megtenni, amit kellett. A maradék 10% az utolsó 1-2 napban volt, amikor már a Linuxban sem lehetett megmaradni, mert folyamatosan kérte a bocsánatot... bár legalább nem kapcsolt ki és nem indított automatice újra, ez is valami.
Rengeteget próbálkoztam, majd próbálkoztunk Istvánnal táveléréses alapon. A vírust kizárta, valamint egyelőre a hardveri gondot is. A gép melegedni nem melegedett, az alkatrészek biztosnak tűntek működésileg, legalábbis egyelőre, amíg más szempontokat is kellett nézni. Átnézte többször, hálózaton át apróra hardverileg a gép összes adatait, újrarakta a MF-ot, a Chrome-ot (mert természetesen az is lazán összeomlott) és számtalan programot, futtatta a lemezkarbantartót, én lefuttattam teljes vírusellenőrzést (nem talált semmit); de mégis hibádzott, nem lehetett uralni a gépet. Az mindenképp mégis hardveri okra utalt, hogy egyrészt bárminemű operációs rendszerben és a legkülönbözőbb programokban képes felborulni a rendszer, akkor is, ha történetesen egyedül a csevegő van nyitva, vagy mondjuk, az XnView. Nethez sem kapcsolódik a gond. És azért István mégsem a szomszédban lakik, csak az általam elmondottakból tud következtetni, nincsenek a szeme előtt a dolgok, nem ő a szemtanúja a gép viselkedésének.
Teljesen elkeseredtem, hogy csak 3,5 hónap volt, amíg volt egy jó masinám. Mondom, egyetlen kapcsolat a külvilággal, emberekkel... Mi a fene lehet a probléma, nem bírtunk rájönni. Dani is átjött a 7. napon, hogy megmozgassa a memóriákat, átnézze az érintkezéseket fizikálisan, meg kitakarítsa a gépet, amennyiben szükséges. Ez még egy reménysugár volt, hogy hátha nem érintkezik valami, és ez a tény produkálja a tüneteket. De Dani elment, és miután szűk 1 órát volt bekapcsolva a Windows, a szokott módon megsemmisült, kikapcsolt, újraindított... Akkor átmentem Linuxba, és innentől kezdve már ott sem lehetett pár percnél tovább biztonságban lenni, ahogy fent írtam.
Legszívesebben be sem kapcsoltam, minek kínlódjak vele, ha úgysem tudok mit kezdeni rajta. Már tervezgetni voltunk kénytelenek, hogy a legközelebbi találkozásunk megint a gépről fog szólni... hogy nincs más hátra, újra kell esetleg húzni az egészet... na nem mintha ettől megállna a hülyéskedés, amennyiben mégis hardveri a dolog.
Így jutottunk odáig, hogy István azt javasolta, hogy mivel 2x2 G memóriám van, de ennek tulajdonképpen a felével is elmenne a gépem, meg kellene nézni, hátha valamelyik memória meghibásodásáról van szó (melyeket pedig újonnan vett). Ezt pedig úgy tudjuk meg, ha ÉN fogom, és kiveszem az egyik memóriát, s a maradékkal elkezdem próbálni a gépet. Ha továbbra is hibádzik, akkor ezt visszateszem és a másikat veszem ki. Ha épp a hibásat veszem ki, akkor meg kell javulnia! Nyilván pánikolok minden hasonló műszaki manővertől, nagyon nem fűlött hozzá a fogam, ráadásul roppant szűk helyre van beszorítva a gép, bujkálni kell, a millió tyúkbél... jááj, szűzanyám... de most mit csináljak, megint hívjam Danit, mikor ő éjszakás meg délutános; mikor elvileg 1 perc alatt elvégezhető?
Biztosra vettem, hogy ha jó irányban is gondolkozunk, de a magam szerencséjét ismerve tutira azt a memóriát veszem ki -- ha mondjuk, ki tudom egyáltalán venni --, amelyiket nem kéne. Tehát meg kell majd ismételni, csak ráadásul akkor amit kivettem, vissza is kell rakni, ami számomra sokkal nehezebb, mint egy hozzáértőnek.
És lőn, ezt megúsztam. Amit elsőre kivettem, az volt a hunyó! A bent maradt 2 G memóriával remekül és hiba nélkül (kopp-kopp-kopp!) megy a Windows és az összes egyéb, lőn mindez a 8. napon este.
Persze ez sem ment simán: elsőre nem úgy tűnt, mert az első bekapcsoláshoz képest 10 perc múlva fogta magát a gép és kikapcsolt! Nem indított újra, csak kiment, és vissza sem lehetett kapcsolni! Azt hittem, hogy na, itt a vége. Lehet, hogy végleg meghótt... Aztán elkezdtem bogarászni a tyúkbeleket, nem húzódott-e ki valami attól, hogy a gépet megpróbáltam kissé előrehúzni a manőver miatt. Nem. Valamint megnéztem, jól dugtam-e vissza a gép csatlakozóját a konnektorba, ugyanis ezt még Dani is két kézzel tudja kihúzni az elosztóból, annyira szorul; nekem is minden végtagomra szükség volt csak a kihúzáshoz is...
Most rátehénkedtem két kézzel a dugóra, hogy biztos legyen. A gép bekapcsolható volt! És innentől kezdve már a 3. napja megy napközben folyamatosan, hálisten, semmi probléma vele. Az tény, hogy nekem ez a 8 nap sokkal hosszabb időnek tűnt ebben a bizonytalanságban, borzasztóan elkeserített és megijesztett a dolog, hiszen többek között ilyenkor az is felmerül, hogy mi van, ha netalán tán pont most kapnék valami munkát a gépre, és még csak kilátásom sincs, hogy valaha is megjavul-e -- ergo nem tudom elvállalni, ez pedig iszonyat... És hát ugye, az sem mellékes, hogy nem kell a következő találkozásunkat a gépre áldozni időben és pénzben egyaránt.

Publikálás, ajándékba

Egy szívmelengető gesztus a Macitól, amit érdemes megemlíteni.
Mióta munkanélküli vagyok, egy Poet antológiás beválasztottságon kívül nem vállaltam egyéb antológiabeli szereplést. Tudvalevő, hogy nem elég a felkérés, invitálás, beválasztottság, azért ennek némi anyagi vonzata is van: a szerzők állják a nyomdai költséget, s a változóan átlag 1-4 oldalú terjedelemmel kapcsolatosan általában 4 jegyű számot takaró összegért cserébe tiszteletpéldányokat kapunk. Leginkább oldalszámtarifa van. Az összeg tehát nem csupán nevezési díj, hiszen ezért több tiszteletpéldány is markunkat üti, lényegében egyfajta vásárlási kötelezettségnek is fogható fel, ami kell is! De hát a hozzám hasonló helyzetűeknek már nem igazán telik effajta dolgokra. Ebbe bele is nyugodtam, egy gonddal kevesebb.
Ám István felajánlotta, hogy fogadjak el egy lehetőséget, hogy lehessen antológiám, mégpedig a Valentin-nap és nőnap ajándékaként, ezen időszakban pár hónapig nemigen találkozunk.
Ezeken a napokon is természetesen kaptam tőle képeslapos köszöntést és minden egyéb kommunikációs módokon is megtörténtek ezek a kedvességek, és természetesen ez a lényeg, ez is elég lett volna, hisz amúgy is annyit segít mindenben. Úgyhogy teljesen odavoltam, hogy még ez is eszébe jutott!
Szóval így történt, hogy jelentkeztem az idei Poet antológiába is 4 versemmel, melyeket nyomban regisztráltak is, utaltam a részvételit, és István utalta nekem. Előreláthatólag nyár elején fog megjelenni az évkönyv. Hálásan köszönöm a lehetőséget, a gáláns gesztust.:)

Él, míg emlékezünk

 Bódi László (Cipő)

1965. 05. 03. -- 2013. 03. 11.

Azok közé tartozom, akik jóval korábban kedvelték és számon tartották őt és zenéjét, mint ahogy szívroham utáni 3 hetes kómája megkezdődött. Két koncertjükön is részt vettem, egyiknek még a dátumára is határozottan emlékszem: 2003. 12. 28. Főnix-csarnok; s még a magnós korszakban agyonhallgattam néhány Republic-kazettát. A koncerteken hatalmas hangulat volt, egyszerűen imádtuk. Emlékszem, mindig úgy jöttünk el, olyan érzéssel, hogy mennyire megdolgozott Cipő a koncerteken, ha lehet így mondanom. Nem volt különösebb késés, nem voltak indokolatlan és hosszas szünetek, időhúzás sem. A sokadik visszatapsolásra is előjöttek, és ugyanazzal az aktivitással, fáradhatatlanul adtak elő, mintha nem is órák óta tartana a koncert. Tetszett tiszta, határozott rockzenéjük, Cipő éneke, stílusa, egyénisége, egyedisége, egyszerű, természetes szövegei.
Bár a háromhetes kóma alatt rengeteg ember drukkolt neki és szuggerálta feléje a visszatérést, azért benne volt a pakliban, hogy számára, sajnos, nem lesz újrakezdés.
Így 47 éves korában, 2013. március 11-én hajnalban elhunyt Bódi László Cipő, a Republic együttes énekese, rendszerváltás utáni hazánk egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője.
Több mint 22 éves, végig aktív zenei pályája alatt évi 80-100 koncertet adtak, és 30-nál több lemezük került kiadásra.

Bár az előzmények miatt várható volt a történés, mégis rendkívül döbbenetes, megrendítő volt, mikor először olvastam róla. Egész nap nem került ki a gondolataimból, és gyertyát gyújtottam a gyertyaláng oldalon...
Nyugodjon békében; emlékét megőrizzük mind, kik szerettük.

* * *

Cipő emlékére

Gyújtottam gyertyát
komor ég alatt,
szívekben tompa
nyilallás fakadt.
Tiszta, zengő hangok
felhők mögül szólnak,
tűz fényei lettek
messze távoloknak.
A kismadár elszállt,
a zászló ám tovább leng,
ember áldoz a lét
törékenységének.
Süvíthetnek szelek
a 67-esen,
emléked tovább él
tömegek szívében.

A Jéghegyek népe -- kihívás teljesítve

Ilyen plecsnit kaptam kitüntetésként azért, mert teljesítettem egy bizonyos kihívást.
Ez az első teljesített kihívásom, mióta a Molyon vagyok, és úgy örültem neki, hogy még!:)

A Moly kihívására tavaly november végén jelentkeztem, melynek értelmében 2014 végéig el kell olvasni Margit Sandemo norvég--svéd írónő 47 kötetes, A Jéghegyek népe című sorozatát. Kötetenként olyan 225 oldal körül.
István ajánlotta az olvasását, és meg is szerezte nekem e-könyvek formájában. Miután feltöltöttem az olvasómra (mely, mint említettem régebben, szintén tőle ered múlt év szeptembere óta, és ennek a sorozatnak az olvasásával avattam fel), november 28-án kezdtem olvasni, és március 7-én este fejeztem be. Gyakorlatilag 3 hónap 9 nap volt, úgy, hogy közben az év elejét 2 egyéb könyv olvasásával kezdtem...
Hát nem volt semmi!
Őszintén szólva míg István nem említette, nem ismertem ezt a sorozatot, bár a 80-as években íródott 8,5 évig, és nálunk 93-ban kezdődött a kiadása. Mikor elkezdtem, kétségek nélkül tudtam, hogy el fogom tudni olvasni, ugyanis a történet mozgalmas, egyedien érdekes, pörgősen cselekményes, természethűen tartozik össze a történelem, a sci-fi és fantasy, a szerelem, érzékiség és misztikum.
A történet az 1500-as évek elején kezdődik, amikor is korhű betekintést nyerünk az akkori norvég parasztok életvitelébe, szokásaikba és hiedelmeikbe amellett, hogy maga a cselekmény izgalmas és magával ragadó. A felnőttmese vége, a végső küzdelem a Gonosz ellen 1960-ra esik, tehát ha azt vesszük, hogy a Jéghegyek népének 1200-as évekbeli ősei is szerepelnek szellemek, démonok, angyalok, boszorkányok, manók stb. formájában, gyakorlatilag nagyjából 700 évet ölel fel a monumentális történet. Néhány kötet akár egyedi könyvnek is megfelel, hiszen páratlanul izgalmas és epizódszerű, de a kötetben szereplők földi életének fordulatait személyenként változóan úgy 2--10 kötet tartalmazza, párhuzamosan a közben született fiatalabb családtagok sorsának taglalásával.
A családfa megrajzolásával nem mernék kísérletezni. A 20. kötet körül már kezdtem nagyon elveszteni a fonalat, hogy ki kicsoda is, de az írónő erre is gondolt: gyakran ad rövid áttekintést, ki honnan is származik, és a 40. kötetben kompletten összegzést is nyújt a nép élő és holt tagjait illetően, mintegy ismétlésszerűen, amivel helyére kerülnek a dolgok a végső leszámolás előtt.
Maga az írónő is írt a végén róla, hogy időnként bizony ő is elvesztette a fonalat, és bár a sorozat írása közben végig szakadatlan íráskényszert érzett, melybe időnként bele is betegedett, az összegző 40. kötet önmagában 6 hónapjába került, ami egyébként nem lenne csodálnivaló vagy lassúnak nevezhető, csakis önmagához képest. Mivel a többi kötet átlag másfél-két hónap alatt készült el.
Szóval mindenkinek ajánlom a történet olvasását, aki szereti az izgalmas fordulatokkal bővelkedő kalandsorozatokat egy tőlünk idegen, varázslatos kultúrában, misztikus fantáziavilágban -- nem fogja megbánni.

A macska, H & H 21.

Milyen érdekes, szombati nap találtam bedobva A macskát, pénteken még nem volt ott. Rosszul hittem, hogy szombaton nincs posta? De ez mellékes, fő, hogy megkaptam, ha már a "macskás lányoktól" (többek között) egész éves előfizetést is kaptam.:)
És valóban benne van két macskám megjelenésileg utolsó története, és még a (Folyt. köv.)-öt is kivették szerencsére.

 Haramia és Honesty

21. rész

Bújócska

Haramiára mindig jellemző volt, hogy imád bebújni valahová, és fikarcnyit sem érdekli, hogy rázáródik az ajtó, vagy az ágy teteje az ágyneműtartóra, ahova éppen beslisszolt. Valahogy nem erőssége a következményekre való gondolás. Cseppet nem izgatja, hogy az ember nem tud róla, és esetleg úgy maradhat egész napra. Akkor is történt már ilyen, mikor egyedül volt macskaként; sokat kellett gyakorolnom, míg belém rögződött az automatikus figyelem pl. szekrénynyitásoknál, ágyazásoknál. Lehet mondani, hogy ez minden macskánál így van, de nálunk nem lehet általánosítani: Honesty soha nem maradt még bezárva sehol.
Honesty is kíváncsi természet, nagyon is! De ő, ha be is csusszan valahova, résen van, és abban a percben, ahogy szabadsága veszélyeztetve lenne, már ugrik is kifele. A behajtódó szekrényajtónál azonnal észlelhető az ajtó mögül toluló macska.
Szinte minden cica rajong a dobozokért, zacskókért, ez nálunk is így van. De ha különbséget kell tenni, míg Honestynél ez olyan normál fokozaton működik, Haramia szinte rögeszmésen megszállott ebben. Nincs olyan reklámszatyor, táska, hátizsák, cipősdoboz, bármilyen nagyságú vagy mélységű doboz, ajándékzacskó, amibe az első pár másodpercek alatt, végtelenül izgatottan ne próbálna bemászni. Bemászás után meg kényelembe helyezni magát és jót aludni! Egy-egy ilyen felfedezés után ki is használjuk a dolgot, hiszen milyen mulatságos tud lenni egy reklámszatyorban hordozott macskusz, aki olyankor már tágra nyílt szemekkel konstatálja, hogy elindult vele a reklámszatyor. Természetesen nem szeretek reklámszatyrot őrizetlenül vagy ok nélkül kint hagyni, mert történhet, bizony, baleset is; beszorulhat és megfulladhat a cica. Csak akkor szatyrozhat, ha ott vagyok.
Előfordult, hogy karácsonyi ajándékokat szortíroztam 12 különböző ajándéktasakba. Haramia természetesen bejárta az összest, így biztosan örültek az érintettek az esetlegesen belülragadt sok macskaszőrnek. Nagyon nem tudtam ellene tenni, mert ha 5-ször kivettem, 6-szor visszamászott bármibe. Időnként fel-felborult egyikkel-másikkal, de nem törődött vele, olyan volt számára a 12 tasak, mint maga a Kánaán. Persze aztán a kevésbé strapabíró tasakok harmadát dobhattam ki, mert míg valamiért kint voltam, meg is rágcsálta azok sarkait. Áldott jó kismacska!
Honesty gazdag önismerettel bírva a tasakokkal nem próbálkozik. Szerintem tudja, hogy ő azokba túl méretes jószág. Ellenben, amikor az ajándékokat egyenként díszpapírokba csomagolnám, s mindezt az ágyamon, mert ott a legalkalmasabb és legkényelmesebb, akkor szinte mindig rájön a gazdi iránti szeretetroham. Mondanom sem kell, felugrik a csomagolópapírokkal és ajándékokkal beterített ágyra, és ezek után már annyi is bőségesen elég, ha kecsesen végigsétál rajtuk. Riccs-reccs, pár másodperc alatt tele lesz lyukkal és szanaszét hasad a csomagolópapír.
Haramiának még van egy sajátos bújási szokása: mikor nagyon nem akar szem előtt lenni és nem szeretné, ha bármi is zavarná a nyugalmát pihenés közben, beoson a fürdőszobába (melynek ajtaját mindig csak behajtjuk, ha nem használjuk, hogy szellőzzön), és imád a mosógépen aludni. Nem ám akárhogy: a törölközőtartóhoz mongúzként két lábra áll, és két kezének sűrű kapirgálásával lehúz egy törölközőt. Ha nem elég neki, ezt a műveletet addig végzi, míg mind a négy törölköző a mosógépre kerül. Utána addig helyezkedik, motoszkál, kapirgál, míg a törölközők fele alatta van, a fele törölközőt pedig magára húzza. Ha bemegy az ember, van, hogy semmi nem látszik ki a macskából, a mosógépen csak egy nagy halom törülközőt lát! Egyik alkalommal Honesty is így járt. Mikor belépett a fürdőszobába, a padlóról szintén csak ennyit látott: egy törölköződombot. Bőszen fel is ugrott rá, hiszen neki se esett volna rosszul azokon aludni! Ám szinte ugyanazzal a lendülettel ugrott is hanyatt-homlok lefelé, mert a törölközők alól a felriasztott és megrémült Haramia próbált nagy fújásokkal és nyávogással hasztalan kievickélni. Nem tudnám megmondani, melyik cica ijedt meg jobban!
Ugyanennek még rejtettebb és bensőségesebb eredményű változata az, hogy Haramia nem a mosógépre szedegeti rá a törölközőket, hanem beugrik a kádba, és onnan is eléri őket. Ugyanúgy elfészkeli magát köztük, mint a mosógépen, s aztán irány Álomország. Ez nyugalom szempontjából biztosabb megoldás Haramia számára, hiszen ha Honesty erre jár, ő a mosógépre szokott ugyan ugrani és ott aludni, de a kádba nagyon ritkán ugrik bele. Akkor is csak a mosógépről, belelátva a kádba; tehát tutira megy: nem ugrik macskára. Leginkább a nyári hőségben történik ez, amikor melege van a nagy bundában, de akkor pontosan a kád hűsítő szerepére van szüksége, nem pedig törölközőkre.

Európai Év Fája: az egri platán!

"Az egri termálfürdő platánja megnyerte a 2013-as Európai Év Fája versenyt. Összesen 14 205 voks jutott a 250 éves egri platánfára. Második egy lengyelországi platán, harmadik pedig egy írországi kocsányos tölgy lett.
Csütörtökön este hirdettek eredményt Brüsszelben, és a tavalyi győzelem után ismét egy magyar fa nyerte a versenyt.

A verseny eredménye:
• Egri platánfa, Magyarország – 14 205 szavazat
• Kozy platánfája, Lengyelország – 13 898 szavazat
• Tölgykirály, Írország – 5785 szavazat
• A Nové Hrady fasor hársfája– 4636 szavazat
• Komjaticei platán, Szlovákia – 3876 szavazat
• Glushniki eper és diófák, Bulgária – 2737 szavazat
Összes szavazat: 45 137

 Tavaly hét öreg európai fa közül a Somogy megyei Felsőmocsolád 400 éves hársfája lett az első helyezett. Az idei versengésre hat ország – Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – nevezett be egy-egy legendás történetű vagy szűkebb környezetében közösségteremtő hatású fát, illetve facsoportot.

Híres történelmi eseményhez kapcsolódó, ámde kitalált történet fűződik az egri termálfürdő területén élő platánhoz. A szájhagyomány szerint az egri vár török ostroma alatt, 1552-ben Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír ennek a fának az árnyékából irányította a török sereget. A 250 évesre becsült fát valószínűleg az Eszterházy Károly püspöksége idején telepített platánokkal együtt ültették.

A lengyel Kozy falu platánfája, a szlovákiai Komjatice platánja és a csehországi Nové Hrady hársfája pedig igazi közösségteremtő hatással bír. A helyi óvodások és iskolások játszanak lombkoronájuk alatt, és pihennek meg a lakosok árnyékában.

A legenda szerint az írországi Tullamore város Tölgykirálya misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, amelynek földjén a kocsányos tölgy áll: ha a fa egy ága letörik, a család egyik tagja meghal."

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu, evfaja.okotars.hu; fotó: Ökotárs)