Popikát '75 óta ismerem, egy időben felvételiztünk és kerültünk az Alföldi Nyomdába.
Beceneve lánykori vezetéknevéből ered, mely igen hosszú volt, és anno volt főnökünk rövidítette le annyira, hogy mindenki abszolút ráharapott, s azóta is így hívjuk őt.
A '90-es évek közepe tájt elkerült a nyomdából, mert mire visszajött 3. gyermeke után gyesről, addigra már nagy leépítések voltak nálunk, s ezáltal munkaköre mint (fény)szedő, megszűnt. Mi, a maradék 6 tördelő láttuk el a szedést is.
Aztán dajkaképzőt végzett és azóta is a dajka szakmában dolgozik. Szerintem nagyon jól jártak vele akár kollégái, akár a gyerekek; mert egy nagyon szorgalmas, lelkiismeretes, gyermekekkel bánni tudó és azokat szívből szerető, ugyanakkor olyan munkatársat kaptak, aki nagyon jó kolléga is.
Aztán én is elkerültem onnan '98-ban önszántamból, második és eddig egyben utolsó munkahelyemre, és pár évig fizikálisan szünetelt a kapcsolatunk. Az internet jóvoltából jónéhány éve újból összejöttünk, s eléggé folyamatosan levelezünk, ismerjük egymás életét.
Évekkel ezelőtt már volt egy megbeszélt találkozónk a Mekiben, ahova én hívtam meg, s több órán át beszélgettünk egy hétköznap este, munkaidő után; meg párszor összeakadtunk pár percekre -- pl. a lányom esküvőjén, vagy amikor az állomásnál bérletért álltam sorban. Évek óta hívott magához, nézzem meg, hol lakik, és milyen jó lenne végre újra egy jót beszélgetni, de valahogy sose jött össze. Jórészt a meló, jórészt a szabadságaink eltérései miatt, de pl. tavaly azért is, mert bár munkanélküli lettem, de nagynéném gondozása eléggé lekötötte a napjaimat.
Most végre összejött, és nagyon nem bántam meg, szuperül éreztem magam nála.
Családja többi tagja dolgozott, ő épp szabin van, én pedig a pénteki fél 12-kor kezdődő kezelésem után 12-kor indultam villamossal -- ő pedig otthonról ugyanekkor busszal -- az állomáshoz, ahol találkoztunk. A Lencztelepre, ahol lakik, nyilván innen fogunk indulni, de mivel a buszindulásig volt még idő, bementünk az állomási nagy, százas boltba, s úgy elbóklásztunk, hogy már attól tartottunk, le is késsük a buszt.
Nem igazán ismerem azt a környéket, sőt, az én nullától rosszabb tájékozódási képességemmel azt is ki merem jelenteni, hogy abszolút nem. Pedig voltam már náluk ott akkor, amikor Szilvivel voltam 8 hónapos terhes '81-ben, még azt is tudom, hogy a halványlila fehérpettyes ruhámban voltam és saruban, valamint hogy szalonnát sütöttünk.:) Akkor azon a telken még egy pici hétvégi ház állt, és ők is csak hétvégeken fordultak ott meg, mivel az egyik lakótelep tízemeletes paneljében laktak. Utána azt eladták, és annak árából, plusz hitelből felépítették a pici hétvégi ház helyébe a jelenlegi, számomra fantasztikusan szép házukat, több melléképülettel. Nagyon nagyrészt saját maguk kézi erejéből.
Odafelé menet kaptam egy nagy élményt: az egyik díszes kerítésű szép ház udvarán mély hangon rámugatott egy... basset hound! Majd elájultam, hiszen a basset nem túl gyakori kutyus általában a házaknál. Egyből ráncigáltam elő a fényképezőt, hogy úristen, egy basset! Még félig sem jött elő a gép, mikor megjelent... egy másik basset, s buzgón csatlakozott a rohangáláshoz és a mély hangú ugatáshoz! Kíszen vótam, mondom, ez hihetetlen! Már épp fókuszáltam, mikor... újabb basszus hangú ugatással csatlakozott -- szinte képtelenség, de esküszöm! -- egy harmadik basset!! Ezek után már szinte nem hittem el, hogy nem jön még vagy újabb hat darab elő. Már ez is nagy meglepetés volt, már csak ezért is érdemes volt akár csak eddig is eljönni!:)) Elfotózgattam volna még őket egy ideig, de annyira mozogtak, hogy kész csoda, hogy pár darab így is sikerült...
A Popikáék háza mindenki álma lehet, különösen, ha ilyen emberek lakják, mint ők: Popika férje olyan ezermesterszerűség, aki rengeteg ház körüli dolgot el tud végezni, Popika pedig fáradságot nem ismerő, tökéletes háziasszony, minden glédában, szellősen, szépen, rendben, amilyen én soha nem tudnék lenni. Mentségem lehet, hogy nekem szűkös panelem van, nagyon kevés a helyem, egyetlen szobám van két benti macskával, a többi szűkös helyiség alaposan közös -- de én akkor is sokkal lomosabb vagyok.
Két éve adós vagyok már Popikának a verseskönyvemmel, s azonkívül 2 antológiát is hoztam neki ajándékba. A pár évvel ezelőtti, mekis találkozónk alkalmából vittem az első, idézetes könyvemet és azonkívül 3 antológiát, így most drukkoltam, hogy nehogy fedés legyen az antológiák közt, de nem volt az.
Popika kitűnően főz is egyébként, most is némi macskázás és háznézés után terített, tálalt, s mint kiderült, "micsoda véletlen", épp egyik kedvencemet, gyrostálat készített a tiszteletemre, kétféle öntettel, s a délután folyamán még kávé, puding, meggyes-joghurtos süti és saját sütésű kalács is előfordult.:)
Állat- és kertszeretők férjével, kertes házban töltötték gyerekkorukat is. Két lányuk már rég kiröpült, van két unokájuk. A harmadik, a "fiúgyerek" lakik még otthon.
A (panelviszonylatban pláne) hatalmas étkezőkonyha elején van egy csodás kis akvárium, kint az udvaron 3 saját cica és egy állandó kék-fehér gyönyörű vendég, zárt ajtó mögötti részen egy német juhász kutyus (nem lehet kiengedni, mert azonnal gingyolná a macskákat); tyúkól és a tyúkudvaron japán kakas és jónéhány tyúk, de van egy naaagy sötét nyuszi is egy kamrában, nyúlketrecben, és állítólag kapnak még többet is mellé, ott üresen áll még néhány ketrec. A nyusziról nem sikerült rendes fotót készíteni, mert olyan sötét volt a kamrában, hogy a fényképező nem tudott mire fókuszálni.
Van egy Popika saját keze által készített kerti tavacska is, szökőkúttal, náddal, sziklakert jellegű... az udvaron mindenfelé padok, ernyős kerti asztalok székekkel, kiültetett, hatalmasra nőtt saját karácsonyfák, tuják, kerti hintaágy, rengeteg dísznövény, hatalmas kaktuszok, leander... de van udvari zuhany is, mely a napmelegítette hordóban lévő vízzel működik, s nagyszerű szolgálatot tesz az irgalmatlan hőség idején. S van zöldségeskert, ahol szintén minden tökéletes rendben, bőséges terméssel.
Nagyszerűen éreztem magam, rengeteget beszélgettünk, én fotóztam agyba-főbe, a macskák, bárhová mentünk, folyamatosan követtek bennünket. Van egy, szerintem egy hónaposnál nemigen idősebb pici kis cirmos, aki hamarosan új gazdinál fog kikötni. Sokszor az ég óvta a picit, hogy nem léptem rá... Láttam őt többször is szopikálni 2-2,5 kilónál nem nehezebb fehér-cirmos anyukájából. Ott van még az anyuka előző almából egy közel 1 éves kismacska, és valamelyik szomszédból szinte állandóan ott tartózkodó gyönyörű, kék-fehér, szőlőszemű makka, aki egyébként hiába van ott mindig, de nem lehet megfogni.
Hamar elröpült a délután. Popika pakolt nekem paradicsomot, szőlőt, sárga kardvirágot, este fél 8-ra mentünk ki a homokos utcákon keresztül a buszhoz, s nem is lenne ő, ha nem kísért volna fel a nagyállomáshoz, ott pedig csaknem megvárta velem az én buszomat...
A nap betetőzéseként épp a hőlufik repülése zajlott, ahol egy lufi roppant közel haladt el mellettünk az állomás környékén, de a buszból végig figyeltem a messze, magasabban lévő lufik repülését is...
Nagyon klassz nap volt. Az időjárás is nekünk kedvezett; amúgy pont beszéltük is, hogy hihetetlen, hogy minden, még ez is pont összejött -- melegnek meleg volt, de nem hőség, nem fülledt, hanem szellős, kellemes. Köszönöm ezt a szép élményt!
S még egy pár kedvenc fotóm:
Bejegyzések
