2012. augusztus 9., csütörtök

Vízóraszerelés

Már több hónapja elindult a folyamat, hogy a melegvizes órám csepeg.
Ezalatt voltak hetek, amikor abszolút száraz maradt az alá helyezett tál. Még abban is reménykedtem, hogy csak időszakos a csepegés, és esetleg begyógyult.

De nem, mert újra és újra előjött. Eleinte nem is annyira zavart, mert volt, hogy napok alatt 1 cm-nyi víz gyűlt a tálba. De ez az utóbbi több hét alatt egyre rosszabb lett. Eleinte 5 cm-nyi vizet öntögettem naponta, majd a tele tálnyi vizet, aztán már naponta kétszer, majd tálat kellett cserélni: nagyobbat (kisvájdlingot) raktam alá.
Nem igazán voltam elragadtatva, mivel a vízórákat 6-7 évente cserélik, és kemény ötjegyű összegű pénzeket fizetek érte. Eddig még soha nem volt probléma, legalábbis látszatra tök jól szuperáló vízórákat cseréltek le csak azért, mert lejárt a 6-7 év. Most pedig még csak 3 járt le, és ebből lassan fél éve csepeg a melegvízóra...
Közben időnként próbálgattam hívni a szervizt, de legtöbbször üzenetrögzítő felelt, arra meg én egyszerűen képtelen vagyok beszélni. A nagy semmibe, mikor a vonal végén nincs senki!
Megkerestem az e-mailcímüket, oda is írtam, részletesen, a vízóra és szerelése minden paraméterével és saját fogyasztói adatokkal. Hiába. Kutya sem nézte, legalábbis kutya sem válaszolt, így híkáltam őket tovább. Míg egyszer egy kora délelőtti órán végre felvette valaki, és egy hét múlva bekövetkező időpontot szabott meg, hogy kijönnek, s hogy a szerelés díja 3800 lesz. Tehát rá sem volt érdemes kérdeznem, hogy a 6-7 év az nem garancia-e, ha úgyis ennyi időközönként tök jó órák cseréjekor is elég magas összeget fizet az ember.
Mikor a fizikoterápiára a kezelési órarendet állították össze, az az egy kérésem volt, hogy erre a bizonyos kapott időpontra ne délelőtt legyen a kezelés, s mivel a többi is eleve dél körülre esett, ez nem volt probléma.
Végre elérkezett az időpont, zöldhajnalban keltem, hogy az időintervallum kezdetére cakompakk álljon minden - budi kipakolva, felmosva, feltakarítva stb.
Kijött két ember, egyikkel az adminisztrációt intéztük a konyhában, míg a másik kb. 5 perc alatt kicserélte az óra előtt és után álló, relatíve mozgatható valamit. Ezek a plombák? Nem tom.
Engedjem meg jól a melegvizes csapot. Oké, az új, az szerencsére nem folyik. Remélem, kibírja a 6-7 évet is. Rendben, fizettem, aláírtam, számla, és viszontlátásra.
Mindenesetre ez nem hiányzott, de most ennyi idő után megkönnyebbülés, hogy nem lépek hajnalban mezítláb tócsába, ha bemegyek a budiba, amennyiben éjszaka elfelejtettem kiüríteni a tálat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése