Köszönet

Köszönöm szépen a 2, 4 és 6 kötetes rendeléseket Katának, Sunlightnak, Flaminak, és persze minden egyes kötet rendelőinek is a figyelmet és érdeklődést.

És köszönöm a más eszközökben megmutatkozó segítőkészségeket is, melyet soha nem fogok tudni meghálálni, külön Istvánnak, anyámnak, Daninak, kik nélkül fizikai képtelenség lenne túlélni a hónapokat és ahogy pár hónapja Judsnak, most Flaminak is.

Actoneles évforduló a reumánál

Másodikára kaptam időpontot a reumára, mivel 1 év alatt rájöttem, hogy ahhoz képest, amikor lejár a gyógyszerem, 3-4 héttel előbb meg kell kérni az időpontot annak ellenére, hogy a főorvos szerint nem kell. Esetleg segítségként némi célzással, hogy mondjuk, 2-án fogy el a gyógyszerem, és ott körülre szeretnék időpontot...
Azért kellett ehhez 1 év, mert eleinte az volt, hogy a főorvos úr szerint ha ő három hónapra írja ki a gyóccert, akkor egyértelmű, hogy 3 havonként megyek, és ha csak íratni, akkor elég a sorszám is. No de ezt a EJK földszinti parasztelosztójánál nem így gondolták, azonnal látják a sorszámkérésnél, hogy nincs időpontom. Ttöbbször is vita kerekedett belőle, míg aztán nagy fejcsóválások közepette ideadták a számot, mondván, hogy igen, tudjuk, hogy X. Y. főorvosnál elvileg nem kell időpont, mert ő azt mondja, DE amúgy meg kell.
Végül is ki lehet számolni, és ha az ember nem felejt el egy hónappal a gyógyszer lejárata előtt időpontot kérni, akkor sokkal egyszerűbb is, mint ott vitatkozni a parasztelosztónál, hogy de így meg de úgy.
Az időponthoz képest ennek ellenére csupán háromnegyed órával késett a behívásom.
A főorvos a kérdéseire adott válaszaimra azt mondta, hogy mivel épp 1 éve jártam gyógyfürdői kezelésekre, ezért azt célszerű most megismételni, és masszázst, fürdőst is ki akart írni az ionterápiás mellett... S én mégis azt mondtam, hogy ha lehet, vizeset ne. Mert hogy egyből eszembe jutott, hogy legalább 20 éve nincs fürdőruhám, fürdőköpenyem, hajszárítóm meg ilyesmi, eddig is jól elvoltam nélkülük, de most meg egyszerűen nincs miből ilyesmire költeni. Persze ezeket nem mondtam, de hangsúlyoztam, hogy inkább maradjunk a fizikoterápia mellett. Nem helyeselte, de "maga tudja!"... Amúgy meg imádnám a masszázst, és nagyon rám is férne. De idegenkedem az ilyen soha nem csinált dologtól, meg hogy vadidegen ember pucéron gyömöszöljön...
Ezenkívül kaptam egy beutalót a DEXÁ-ra is, mert az is szeptemberben lesz 1 éves, és hát nézzük meg, hogy alakult a csontritkulásom -- ha most odamegyek időpontért, úgyis csak szeptemberre adnak, addig meg túlleszek a fizikoterápián. A DEXÁ-n kaptam egy szeptember 11-es időpontot (csaknem 6 hét múlvára!). Utána vissza kell mennem a reumára az eredményekkel, de ehhez is kell időpont...
Viszont a főorvos most nem 3, csak 2 hónapra írta fel az Actonel Trio kombinátumot, nyilván számolva azzal, hogy úgyis vissza kell mennem a DEXA-eredménnyel. Így nem kértem azonnal időpontot a reumára is szeptemberre, hiszen akkor még majd 1 havi gyógyszerem lesz! Feleslegesen nem szaporítjuk az ide-oda járkálást, annyira nem kifejezetten tartom hobbinak az orvoshoz járást... Majd kérek szeptember közepén, októberre, mikorra elfogy a gyóccer. Remélem, nem lesz problémája a főorvosnak emiatt, hiszen attól, hogy 3 hete kezemben lesz a DEXA-eredmény ahhoz képest, amikorra majd menni fogok, az az eredmény 3 hét alatt nem fog különösebben megmásulni...
Ehhez is türelem kellett, míg mindent, a folyamatot, sorrendet a tények tudatában és eddigi tapasztalataim szerint kitaláltam...

Anyámnál

Vasárnap anyámnál voltunk névnapjához képest 1 hetes késéssel felköszönteni. Mindenkinek ez az időpont volt a legjobb: anyámnak, mert már megjött a nyugdíj, Daninak, mert odavolt előző hétvégén a Hegyalján, valamint az egy esős hétvége volt (mondjuk, nálunk nem vitte túlzásba, de előre nem lehetett tudni), valamint Bencus is apás hétvégén volt.

Most így mindenki ráért, úgyhogy dél körül indultunk el Szilvivel és Bencussal gyalog hozzá. Bencus most is a kismotorral jött, de az ominózus lejtős részt most szándékosan elkerültük, és egyébként is hangsúlyozottan vigyáztunk rá, elég sok a forgalmas úttest közben.

Félútnál Dani utolért bennünket biciklivel, így onnantól együtt poroszkáltunk a déli hőségben nagy vígan.

Anyámhoz érve Molly majdnem szívrohamot kapott az örömtől, az egekig ugrándozott és fülig ért a szája, dauerolt, melírozott fülei csak úgy lobogtak.:))

Még az udvaron ácsorogtunk nagy beszélgetésben és kutyázásban, mikor kisebbik unokahúgom, Szilvi II. is befutott, szintén biciklivel. Ő 12-ig dolgozott (az egyik Coopban pénztárosként), utána egyből idejött családi életet élni. Egyébként is roppant sűrűn látogat ide Molly miatt, hiszen az ő kutyája.

Molly 6 éves, és élete első 5 évét szinte teljes mértékben anyámnál töltötte. Most, az utolsó évben gondolja úgy unokahúgom, hogy helyileg is legyen vele a kutya, így sűrűn elviszi magával a panelbe. Nem hittük volna, hogy bírja az írszetter a panelt, de Szilvi II. szerint várakozáson felül. Pedig az a kutya, aki kertes házban, azt csinálva, amit és ahogy akar, ráadásul anyám mellett (aki hozzám hasonlóan nem tud falkavezértípus lenni!) él kiskorától kezdve, elég nehéz elképzelni, hogy elvan egy panelben, mégis így tűnik. Unokahúgom sokat foglalkozik vele, jártak terápiáskutya-tanfolyamra, hordta kutyaiskolába, ápolja, fésüli, orvoshoz hordja, ha kell, és ha van, aki helyszínre vigye a sok barát közül autóval, akkor szívesen viszi és nevezi be kiállításokra is. Mikor az állatait gondoztam, láttam a falon a sok szalagot, érmet, a vitrinben a kupákat, amiket Molly nyert. Széééééép kuta tényleg. És okos! Most láttam először Szilvi II. által tartott bemutatót, és hüledezve néztem, miket tud a kutya vezényszavakra.

Unokahúgom és Molly rajongva imádják egymást, de unokahúgom kemény és következetes is vele, amilyen én soha nem tudnék (mellesleg anyám sem), elég régen tudom, hogy én nem lennék jó kutyagazda, bármennyire imádnám is a kutyát, mert egyszerűen a fejemre tojna.

Bencus eléggé tartózkodó volt, ő még azért nem volt itt olyan sokszor, de Molly hatására ő is hamar feloldódott. Bár asztalhoz az istennek nem ült, de ez otthon is úgy van, soha nem akkor és azt eszi, amikor és amit kéne... Egyszerűen nem volt még éhes. Elvolt az innivalójával, anyámtól kapott autóival és Mollyval, s míg mi ettünk, beszélgettünk, elaludt a heverőn.

Anyám zöldbabgulyást készített, ami olyan tartalmas volt, hogy megállt benne a kalán. A zöldbab mellett fejtett bab is bőven előfordult benne, tényleg csak az "isteni" jelzővel illethettük a levest.

Másodikként sütőzacskóban készített anyám adagokat, melyben volt csirkecomb, sertéshús, kolbász, krumpli, sárgarépa, karfiol, s így sültek össze. Mikor az ember kibontott egy zacskót, olyan illat áradt szét, mint egy klassz kajáldában délidőben. Szenzációs volt, annak ellenére, hogy itt csak megkóstolni tudtam, a hazacsomagolt fejadagomat 3-szori kajálásra ettem meg. Ja, és uborkasaláta is volt mellé, desszertnek pedig csokis piskóta és fagyi is volt, de én fentiek után csak egy kávét tudtam inni.

Nagyon szuper nap volt, tényleg, a ház minden ócskasága, lomossága ellenére annyira szeretek ott lenni, ahol felnőttem. És hát nem utolsósorban anyám az egyetlen a világon, aki mellett még én is gyerek lehetek. Úgy értem, az ő kislánya.:) És imádják anyámat a gyerekeim is, hiszen gyerekkoruk jó részében a nagyanyjuk is központi szerepet játszott. Annyi mindenbe besegített, tényleg, néha nem is tudom, mi lett volna nélküle velem, velünk.

Voltak nyarak, amikor anyám unokái még mind kicsik voltak -- 7 év eltérés van a legnagyobb és legkisebb között --, és pár hétig, amikor nem volt megoldott a felügyeletük, mert mi dolgoztunk, akkor mind a 4 unoka boldogította. Vannak papírképek, hogy az udvaron hogy pancsol a 4 gyerek a felfújható medencében, hogyan kutyáznak az akkor még kölyök Buksival, hogyan esznek, hogyan zajlik az esti fürdésük...

Sok mindenre visszaemlékeztünk, sokat beszélgettünk akár közösen, akár váltakozó páros terefere közepette.

Szegény anyám nem volt egészségileg a csúcson most sem, bár ő nem igazán szokott panaszkodni. Láttam rajta, hogy nincs valami jól, azt mondta, hogy valami nyűg van a derekában, nem kimondott fájdalom, csak nincs benne tartás, és emiatt nagyon kötötten és lassan bír mozogni.

Igaz, ez a párás hőség sem hiányzik egyetlen idősnek és egyetlen betegnek sem, de úgy látszik, ez a nyár már végig ilyen lesz. Ha mondanak viharokat vagy felfrissülést, annak nagy része soha nem jut el hozzánk. Az ország nyugati részén és középen esik, fúj, enyhül időnként, nálunk meg majdnem mindig ugyanolyan rohasztó hőség van. 

Előre mondtuk neki, hogy ne csináljon nagy traktát, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ebédre menjünk.

Egy nyári blúzt, kávét, bonbont, csokikat, illatszerféleségeket vittünk neki; többet nem lehetett, mert lényegében ennyit sem engedett volna, tudja, hogy hogy állunk anyagilag.

Természetesen ő is felköszöntött minket Danival, hiszen Dani névnapja a mienk előtt 1 nappal van. Mi hagyományos módon és most teljesen értelemszerűen pénzben kaptuk meg az ajándéknak valót.

Reméljük, még sokszor fogjuk így együtt ezt a hangulatot érezni, mint ma, itt...

*****************

Anyám 4 unokája nálunk, 1990 nyarán: Szilvi (81. 08. 20.), Móni (85. 02. 20.), Szilvi II. (88. 05. 03.), Dani (85. 11. 26.) -- (első és utolsó csecsemők az enyémek).

*****************

Anyám 4 unokája nálunk, 2003 novemberében (Szilvi II., Szilvi, Dani, Móni). Dani 18 éves szülinapja (a két középső leszármazott az enyém).

Miért nem írtam?

Valóban sokan érdeklődtek. Vagy "csak úgy", vagy csodálkozásból, aggódásból, esetleg némi szemrehányással, hogy miért nem írok lassan 1 hónapja. Nálam tényleg nem szokott ennyi időkihagyás előfordulni, nekem is lelkifurdalásom volt emiatt, de valahogy annyi minden volt ebben a hónapban is, hogy egyszerűen nem volt lelkierőm hozzá. Halogattam, halogattam, ezért, azért, a dolgok meg csak gyűltek, a kétségbeesések, rossz közérzet és gondok szaporodtak.
Először is itt volt az a 3 hét iszonyatos hőség, ami engem mindig borzasztóan megvisel. Éjjel-nappal megy a ventilátor, de az nem ugyanaz, mint a klíma. Plusz nyakamban a vizes törülköző, és éjjel is azzal terítem végig a lábamat, hogy egyáltalán el tudjak aludni. Most 2 hete már kicsit jobb, bár így is átlag 30 fok van, de éjjelente azért volt egy kis fellélegeznivaló, és a ventilátort is csak ma kellett bekapcsolnom újra, 1 hét szünet után!
Ha lakáson kívül van intéznivalóm, nyelvem is lóg, szívem dupla melót végez, szaporán és összevissza, mindig az az érzésem, hogy nem jut elég levegőm a lélegzésre. Ráadásul vagy 5 napig, épp ezzel a hőséggel egyidőben a liftünk is hülyéskedett. Nem egyszer fordult elő, hogy lehetőség szerint pont, amikor cipekedve, lihegve, szívem-kiugorva megállapodtam a lift előtt (pl. a Fressnapfból macskakajákat cipelve több hétre), akkor pár másodperc alatt kiderült, hogy rossz a lift... és másszak a 7.-re teherrel, 40 fokban. A kardiológián ezt nevezték személyemre szabott halmozott rizikófaktoroknak, és kijelentették, hogy igen, ezeket kerüljem. Köszi.
Az is külön hőstett, míg a leritkított főzéseket, a lehető legrövidebb idő alatt elkészíthető kajákat kiválasztva képes vagyok főzni, vagyis az alapból 30 fok alá éjjel sem süllyedő hőmérsékletű konyhában végrehajtani. Magam miatt nem tennék még ennyit sem, de nem egyedül vagyok, gondoskodni kell leszármazottjaimról is főttkaja-ügyileg, bár Szilvia a saját egyéb kajáikat, himihumijaikat, gyümölcseiket, zöldségeiket, fagyijukat, édességeiket és főleg italjaikat rendezi, a főtt kajákkal, főzéssel való gondok viszont az enyémek. Valahogy hallgatólagosan is az van, hogy a főzés az én döntésem. Ráadásul Bencus amúgy elég válogatós, egy csomó mindent nem hajlandó megenni. Sokszor rogyásig van maradékokkal és aktualitásokkal a hűtő, s ő mégis inkább kikííjószt (pirítós) vagy virszlit kér. Ezzel egyidejűleg Szilvinek is megvannak a saját maguk problémái, járkálásai a gyerekkel néha nap mint nap, tehát ő sem unatkozik.
Ez csak az egyik része volt blogírásom elhanyagolásának, a másik része a folyamatos álláskeresés minden lehetséges módon, miközben a munkaügyi központot is kétszer megjártam, s a kiközvetítés és közmunka állandó veszélye Damoklész kardjaként lóg a fejem fölött a mai napig, s szerintem mindaddig, míg valamiképpen valamilyen munkát nem találok.
Azután pedig a 2 éve megjelent verseskönyvem maradék felének értékesítésével foglalkozom, mert ugyanis magamnak, szeretteimnek, baráti körömnek, versszerető ismerőseimnek szántam öröknek tűnő ajándékozási -- netán cserélési -- lehetőségnek, s nem anyagi haszonként tekintettem soha a kiadványra. Ezt bizonyította az is, hogy alig adtam el pár példányt, többségét, jó felét valóban elajándékoztam. Viszont most jött elő az a helyzet, hogy a másik fele meg miért álljon a szekrényben, mikor ilyen rettenetesen sz@rkaláb helyzet állt elő?
Nos, előzetesben ennyi, ezt mára, jelen időre datálom, a hónap egyéb történéseit pedig, megígérem, visszamenőleg részletesebben megírom -- s afelől is kezeskedek, hogy azok nem egetverőek, nem utazás, nem üdülés, nem kaland, nem színes kulturális program, nem óriási családi események, csak szerény létembeli egyszerű történések, sorsszerű aktualitások, időnként saját egyéni lelki tragédiák vagy kis örömök sorozata --, és júliusra visszadatálom mindet a megfelelő időpontra.
Köszönöm azoknak, akik hiányolták a blogírást és ezt szóvá tették, hátha felébredek a kómából, letargiából.

A meglepetés neve: Philips

Ritkábban szórakozott már korábban is a dvd-játszóm, hol lejátszott valamit, legközelebb meg már nem, vagy fordítva. Vagy: ha kilöketem vele a dvd-tartót, hozzányúlok kivenni vagy betenni dvd-t, akkor fogja magát és majdnem a kezemmel együtt becsukja, mielőtt még elhelyeztem volna a lemezt... Ezeket hónapok óta csinálja.

Hatéves lenne pont augusztusban, igazán nem volt mondható, hogy agyonhasználtam. Tévét sem nézek időtlen idők óta, nagy ritkaságszámba megy legalábbis, ha igen; de ha valami miatt ráértem, akkor a dvd miatt kapcsolok be tévét leginkább. A lejátszó ez idő alatt már javíttatva is volt, pont, mikor a válltörésem miatt többször rászorultam volna, hogy szórakoztasson.

Egy éve vagyok munka nélkül, ennek első félévében nyilván semmivel nem használtam többet, mint mikor dolgoztam, tekintettel nagynéném ápolására; ám ez évben gyakran használtam. Ugyanis az évek alatt jelentősen megemelkedett a restanciám megnézetlen dvd-k szempontjából, mivel barátom rendszeresen ellát engem töméntelen néznivalóval. Lehet, ennyi volt neki a szavatossága, mármint a lejátszónak...

Eredetileg arra gondoltam, hogy az ominózus lemezek a hibásak. Ám amiket nem tudtam megnézni már itt a vége felé -- pl. az Időalagút, Columbo teljes sorozatokból --, azokat a számítógép hibátlanul lejátszotta.Csak hát a számítógép monitorja előtt elég kényelmetlen ücsörögni filmnézés közben. Az ember azért jönne el a monitortól, hogy ne ott legyen...

Arra gondoltam, elvitetem Danival megint szervizbe, de Daninak is az volt a véleménye, hogy elképzelhető, hogy már tök felesleges lenne a javíttatás vagy már alkatrész sincsen, ezeket a cuccokat már nem évtizedekre gyártják, mint régen, hogy akár 25 évig is működött anyámék fekete-fehér Favorit tévéje... Ugyanezeket mondta István is. Ugyanakkor én is látom, hogy baromi olcsón kaphatók időnként akár akciósan is lejátszók.

Istvánom nem is ő lenne, ha annyiban hagyta volna, mondta, meg ne vegyük, mondjuk, a Penny Marketben a 4990-ért árult dvd-játszót (én nem vettem volna semmit, mert miből, ám lehet, hogy ennyit összedobtak volna a gyerekek névnapomra, és akkor igen), mert az én helyzetemben az is számít, kilököm-e a pénzt vagy sem. Azzal egyáltalán nem biztos, hogy sokra megyek, ha nem biztos, hogy ugyanazok a csatlakozók jók lennének-e hozzá, valamint az sem, hogy mit tud. Pl. csak gyári cuccot lejátszani stb.

Így ő megszokott hozzáértő és alapos módján kiválasztott nekem netes választási, vásárlási és intézési módszerrel olyat, ami minden szempontból megfelelő és árban sem rossz. Ráadásul a Pikk-Pakk csomagküldő szolgáltatás ára is benne van, ami postaköltséggel való helyettesítés esetén sokkal többre jönne ki.

Mikor ezt megtudtam tőle, mi a szándéka, innen számítva már a 3. napon jött egy sms: 3 munkanapon belül fáradjak a -- több debreceni közül a -- legközelebbi Pikk-Pakk ponthoz, és vegyem át a csomagomat.

A szolgáltatás ismerős volt, mivel ugyanígy, István segítségével rendeltem tavaly anyák napjára anyámnak -- úgy, hogy István választotta ki szintén neten a legmegfelelőbbet - egy "idősek számára való" mobilt. Csak akkor én fizettem, és munkaidő végeztével az állomási pontra kellett érte mennem. 

A jelenlegi ominózus Pikk-Pakk pont itt van, gyalog tőlünk 10 perc kényelmes sétányira, ez egy benzinkút shopja. Némi kölcsönös bénázás után -- valami kódszámot keresett az ifjú ember, ami az sms-ből hiányzott, ellenben az egyéb 10 adat meg stimmelt -- megkaptam a csomagot, melyért semmit nem fizettem. Előre készültem valami naaagy dobozra, amit átfogni alig bírok, és jóval nehezebbre is számítottam. Ehelyett kaptam egy kis pici, guszta, könnyű csomagot. Kibontva előkerült egy még kisebb, aranyos kis szerkentyű, mely Philips 3850/58 névre hallgat, s még természetesen aznap délután Szilvivel könnyedén átszereltünk a régi lejátszó helyére.

Azóta újra tobzódhatok esténként a sorozatokban, filmekben...

A régit, ami külsőre tök újnak néz ki, úgy meg volt kímélve; Szilvinek adtam, mert nekik nem volt, bár régóta szeretne, ha futná. Mondtam, ha gondolja, próbálja megjavíttatni majd, hátha sikerül és tudja még pár évig használni, s ha ez végképp nem jön össze, mert nem lehet vagy túl drága lenne a javítás, akkor meg szegény megszolgált Gabát majd kilomtalanítjuk...:(

Igazi névnapi ajándék és nagy meglepetés volt! Ezúton is újra és újra hálásan köszönöm!:)

Macskaoltás és egyebek

Már 1-jén sms-t írt a rendelő, figyelmeztetvén, hogy a macskák oltása lejárt... nem mintha én nem tudtam volna ezt, csak elég nehéz volt az anyagi megoldására gondolni ennek a szituációnak.

Tény, hogy két hónapja segített valaki, és azt a segítséget a macskák oltására szántam, ezúton is nagyon köszönöm neki. De mivel az korábban volt, mint ahogy kellett vinni őket, s engem meg semmilyen téren nem vet fel pénz, ami annyi mindenre kellene; úgyhogy bizony az az összeg nyikkanás nélkül elment az akkori macskakaja- és alombevásárlásra, valamint a bérletemre és egy közösköltség-számlámra, tehát mindenképpen jó helyre, mert az arra szánt pénz meg így áttolódhatott egyéb némi számlabefizetésre. Tehát mindenképp életmentő volt, köszönöm az önzetlen jószándékot!

A gondolat, hogy a verseskötetem maradék példányait megpróbálom értékesíteni a FB segítségével, nem volt marhaság, volt jó néhány rendelésem, s nem mintha nem kellett volna az a kis pénz ezer egyéb dologra, de nekem is, mint minden normális gazdinak, fontosak a nekem kiszolgáltatott állatok, természetes felelősséget kell hogy érezzen az ember, aki állatokat vállal be, ráadásul az idő is elérkezett, nincs mese, vinnem kell őket.

Így kedd reggel bejelentkeztem a Hatvan utcai állatorvosi rendelőbe, Szilvivel előre megbeszélve, hogy ez évben Dani helyett ő jön velem kísérőnek, hogy ne kettő, hanem egy úttal lerendezhessük az oltásaikat. Az időpont azért is kedvezett, mert pont az a hét volt, amikor Bencus egy nyári szünetes apás héten érezhette otthon magát, így Szilvi ráért anélkül, hogy még Bencust is vinnünk kellett volna magunkkal.:)) Másrészt, bár meleg volt, de közel nem volt az a kánikulai dögletes hőség, mint az előző hetekben.

Így előbb mi elkészültünk magunkkal és mindennel (oltási könyvek), majd nagy nehezen összerámoltuk a két macskát. Tudni kell, hogy egy hordozónk van, a másikat -- nyilván a pehelysúly Haramiát -- kalitkában visszük, drótokkal megerősítve alul a tálcáját, ki ne zúgjon útközben a macska, mert tartok tőle, akkor látnánk őt életben utoljára, ha mondjuk, pont a Segner téri kereszteződésnél egy ficánkás mozdulatnál kipattanna a alsó tálca alján lévő két csat. Haramia nem olyan , hogy ciccelésre visszafordulna, és ott máshova nem futkoshatna, mint a sok egymást keresztező forgalmas utakra. Jövőre újítani kell ezen a drótozásos rendszeren, mert már elég nehéz a művelet, lévén a drótok szinte spirálisra göndörödtek, ezáltal megrövidültek, s az embernek a hőségtől és cipekedéstől izzadt kezében annyira csúsznak a drótok, hogy alig lehet ki- és becsavarni. Valamint ideje arra is gondolni, hogy a kalitka fogója se egy vékony kalitkadrót legyen, mert bármilyen könnyű is Haramia, de az embernek baromira bevágja a tenyerét! Hiába, a kalitka madárnak készült, annak nyilván tökéletes, tehát nem a gyártók tehetnek a dógokról, hanem Dani:), aki anno 3 éve kitalálta, hogy milyen príma lenne egyszerre túllenni a két macska oltásain, az egyetlen hordozónk ellenére.

Honesty olyan szemfüles, hogy már onnantól kezdve tudta, mi lesz, hogy megálltam a szekrénysornak azon részénél, ahol fent van a tetején a hordozó, mellette a kalitka, és elkezdtem nézegetni... Innentől már enyhén szólva rémülten gyanakodott, és laposkúszásban bujdokolt. Direkt hagytam utána egy jó félórát, teljesen más dolgokat csináltam, hogy hátha "begyógyul" a gyanakvása, de ő éberen, r2π-szemekkel bujdokolt továbbra is, a leglehetetlenebb helyekre.

Haramia, hála a jó Istennek, a legnagyobb nyugalommal húzta a lóbőrt a vasalódeszka tetején, becsavarodva a függönybe, s az ablak felé fordulva. Ő semmit nem észlelt!

A cipelőeszközöket ezután puffon állva levarázsoltam, innentől Honestynek az utolsó csepp reménye is elpárolgott, hogy hátha nem is orvoslátogatásról lehet szó! Kivittem, kitakarítottam őket, bele 1-1 kis törülköző, majd megkezdődött a cicavadászat. Haramiával nem volt gond. Szokása szerint rajta volt ugyan a függöny, bele volt csavarodva, mert a vasalóállvány az ablak alatt áll állandóan kinyitva, mivel birkabőrrel letakarva egyik kedvenc pihenőhelyük. Sok minden miatt jó ez, közel van az ablakhoz, ha éppen kintről frissebb levegő jön be nyáron, télen viszont a radiátor mellett áll. Haramia általában kiskezével elhúzza a mögötte lévő függönyt, és úgy fekszik le a vasalóállványra, hogy a függönyt maga alá göngyölíti, így ő a szobának háttal, ablaknak kifelé van arculatilag. Elvonulni szerető macskáknak kifejezetten előnyös.

Így határozottan meg kellett fogni előbb függönyön át, majd másik kézzel a függöny mögül ráfogással kivarázsolni a macskát, ahelyett, hogy függönyletépéssel egybekötve vegyük le onnan. Mivel álmában történt, még fel se fogta az egészet, hipp-hopp, máris a konyhaasztalon álló kalitkatálcán találta magát, Szilvivel rázuttyantottuk a kalitkát, becsavartuk a drótokat. Hát, nem fáztunk!...

Honesty előrángatása viszont nem volt egy gyerekálom. Ráadásul, ugye, buszhoz készültünk, pontosan meg van határozva az indulás, hogy a buszt is elérjük és az időpontra odaérjünk. És a macskákat sem lehet órákkal előtte bezárni, hiszen nyávognak, félnek, Honesty nyálazik stb. Az időzítésnél itt nagyon észnél kell lenni.

Mivel bevonult előcibálás szempontjából a leglehetetlenebb helyre, a jól körülzárt íróasztal alatti modem és kábelcsomók mögé a falhoz, lila gőzöm nem volt, hogy fogjuk előhúzni. Az eddigi években ez időnként Dani feladata volt, de Szilvinek közel sincs se annyi rutinja, se annyi lélekjelenléte, mint akár nekem, valamint fél a hirtelen ijedelemből ejtett karmolásoktól is. Nem volt mit tenni, elmozgattam néhány bútort, és megtámadtam Honestyt. Nemcsak a tyúkbeleken, de a modemen és az íróasztal alsó keresztdeszkáján, a lábtartón is át kellett emelni-húzni! Mikor megvolt, futott volna, de bármi áron is elkaptam, két kézzel vaskos bundás vállába markolva. Előre oda volt készítve nyitott ajtóval felfelé a hordozó, hogy ne sok ideje legyen a menekülésre s ezáltal bekövetkező karmolásokra, a lényeg, hogy gyorsan, határozottan, macskát fejjel lefelé a hordozóba kellett huppantani, utána ajtó becsuk, hordozó lábra állítása, és győzedelmes, vérverítékes huhhanások, ám diadalittas, boldog mosoly.:)

Csaknem kifutottunk az összeszedésükkel, és mire kivonszolódtunk a buszmegállóhoz, már ott is volt a busz! Tényleg hajszálon múlt, s ez nekünk fontos, különben vagy megy az ember gyalog!! két macskával, vagy vár fél órát a következő buszra!

A busztól olyan fél megállónyit mentünk még gyalog, ez elég izzasztó volt, de gondoltuk, úgyis negyedórával korábbra érünk a rendelőbe, és ott majd kellemes, klímás váróban kifújjuk magunkat és elmúlik a gőz a fejünkből, valamint megszáradunk.

De nem, mert mit ad isten, épp nem volt senki, az orvosi team a váróban beszélgetett, s már mehettünk is befelé!

Előbb Honestyre került sor, mert ő az egyszerűbb eset. Az úton ugyan nyáladzik szegény az ijedségtől, valamint néha alt hangú nyávogásokat is elereszt, de az orvosnál vele soha nincs probléma. Vagyis csak a kivételnél, mert nyilvánvaló, hogy ilyenkor mindig fenékkel a hordozónyílás felé van, és kiöntéssel próbáljuk kiimádkozni, de mivel kapaszkodik, ez nem elég. Én mellette belenyúlok két karral, és lefeszegetem a kezeit a hordozóról. Ezután már szépen belelapul a vizsgálóasztalba, és gyakorlatilag azt csinálnak vele, amit akarnak.

Honestynél minden rendben van, karmát levágták, hátsó lábainál megdicsértek, hogy ott nincs is mit levágni. Megvolt a Purevax oltás, kaptam (vetettek velem) házilag beadandó féreghajtót (ezt félévenként tanácsos adni mindenképpen, bár hálistennek soha nem találkoztam még az alomban delikvenssel...).

Amúgy Honyt mindenki imádta, milyen gyönyörű és jó cica. Bő 6,5 kg, tehát nem hízott és nem is fogyott, megdicsérték, hogy pont remek kondiban van, szeme, szája, füle príma. Mikor vele végeztünk, a felkínált hordozóba érdekes módon boldogan és önként sétált be.:))

Haramiánál rázósabb az ügy, mert ő az asztalra kerülve morgott és fújt folyamatosan, és annál inkább, minél gyávábban, kezüket elkapkodva próbáltak felé nyúlni. Pedig rajtunk kívül 3-an álltak a macska körül az asztalnál, a rendelőből. Ezt már 9 év alatt többször megfigyeltem, hogy ha pl. csak egy darab orvos van is, de az konkrét és határozott, felé nyúl, megfogja a tarkóján és kissé megemeli, akkor nyikkanás nélkül megvan nála is bármi. De most is, mint anno egyszer a Vezérnél, hiába voltak 3-an, mindenki kapkodott meg "nem mert", meg aggódott... a macska meg ilyenkor az életéért küzd, félelemből! És ha látja, hogy óvakodnak, felé nyúlkálnak, majd elkapják a kezüket, akkor érzi, hogy küzdhet tovább nyugodtan. De sosem felejtem el, hogy ahova azelőtt hordtam, a Kossuth utcára, egyetlen darab hölgyorvos volt, jártam ott úgy, hogy segítő sehol, vagy úgy, hogy volt ugyan, de az végezte a számítógépes adminisztrációt, tehát mintha ott se lett volna; szóval ez a doktornő pl. úgy, hogy közben velem beszélgetett higgadtan, miközben a macskát nem úgy tekintette, mint egy vérengző vadállatot, hanem természetesen, de határozottan megfogta nyakánál a bőrt, kissé megemelte, és már bent is volt az oltás. Féreghajtó ugyanígy, ott én állítottam hátsó két lábra a deget, doktornő fél kézzel kinyitotta a száját, másikkal belőtte a féreghajtót, kész. És Haramia meg se nyikkant! No, ezért nem értem én, hogy ezeknél a nagy, orvosi komplexumoknál miért van, hogy szinte lehetetlen Haramia vizsgálata és oltása!

Itt most a végén törölközőt raktak a fejére, én fogtam a vállánál a hóna alatt, és úgy kapta meg végre az oltást. Még mindig jobb, mint hogy a Vezérnél lerohant az asztalról az ott levő, vagy 5 ember ellenére, és terelőketreccel fogták be, utána pedig kábítóinjekciót lőttek bele a ketrecen keresztül, hogy beadhassák neki az oltást! Ezt nem hiszem el, hogy csak így lehet...

A fizikális vizsgálat is távolabbról történt, nem testközelből. Mivel előre mondtam, hogy Haramiánál, sajnos, jó ideje elég büdi szájszagot észlelünk, hát muszáj volt lecsekkolni ezt is valahogy. Haramia fújásainál próbált a doki betekintést nyerni, így megállapította, hogy totál fogkövesek a fogai, ami ínygyulladással is jár, ezért "illatos" a macska. Ezt altatásban végzett UH-os fogkőtisztítással javasolják megoldani, de mivel 9 éves, kell egy vérkép is -- aminek eredményére majd várni kell nyilván --, hogy leszűrjék, milyen altatószer lenne az ideális neki, merthogy már nem mindegy ebben a korban. Ez a része a dolognak így nagyjából 30 ezer alapból, plusz majd az altatószer és az orvosi díj... ki tudja, akár 40 is lehet...
De mivel ma kevés híjával az egész havi "jövedelmemet" (21600-at) rájuk költöttem, ezt most nem tudom bevállalni. A nincsből, a Semmiből nem tudok Valamit csinálni! Majd eladok ezt-azt, mert most megint fontosabb, hogy a több heti macskakajavétel is feltétlen soron következik... sőt, a számlák is jönnek újra és újra.
Úgyhogy mondtam, hogy ez sajnos, nem most lesz...:((, de igyekszem. Örültem, hogy most az oltáson túl tudtunk lenni, hála az eredetileg is erre szánt segítségnek, valamint a könyveim megrendelőinek.

Itthon megkapták kedvenc kajáikban a lazacízű féreghajtó pasztát is, fecskendőből, testsúly-kg-onként. Honesty lazacos Félixet kapott "lényegnek", pont azért, hogy ne üssön el nagyon a paszta ízétől a kaja, Haramia pedig levagdosott csirkeszárnytő-pörköltet. Nem mondhatnám, hogy ugyanolyan hamar eltűnt a kajájuk, mintha nem lett volna benne a paszta, de estére nagyjából eltűnt...

Másnap a Fressnapfot is meg kellett látogatnom, mert a macskakaja is fogytán volt. Ilyenkor 3 heti kaját bírok egyszerre hazacipelni, ami Félix zselés tasakos, az a legolcsóbb és szerintem legváltozatosabb, legfinomabb prémiumkaja (annak idején kipróbáltam drágább jókat is, de csak a Félix, ami legjobban bejön nekik). Mire megvettem a 2 kg-os Premiere High 5 szintén legolcsóbb prémiumtápot, amit keverni szoktam más prémiumtáppal, valamint a teknősnek is megvettem egy doboz szárított marhaszívet, anyagilag tényszerűleg teljesen leszedálódtam... És majd kezdjük újra.

Névnap 2012

Nem számoltam össze, ténylegesen hányan köszöntöttek, hányféle fórumon és miképpen. Mindegyik más módon volt kedves, egyszerű, mosolyra késztető, örvendetes, emlékezetes vagy éppen váratlan, megtisztelő; egy dologban egyeztek: az idő alatt rám gondoltak, míg megtették a köszöntést.

A képes részéből egy kis ízelítő:

Ezúton is köszönöm mindenkinek, természetesen a kép nélkül köszöntőknek is.:)