Miért nem írtam?

Valóban sokan érdeklődtek. Vagy "csak úgy", vagy csodálkozásból, aggódásból, esetleg némi szemrehányással, hogy miért nem írok lassan 1 hónapja. Nálam tényleg nem szokott ennyi időkihagyás előfordulni, nekem is lelkifurdalásom volt emiatt, de valahogy annyi minden volt ebben a hónapban is, hogy egyszerűen nem volt lelkierőm hozzá. Halogattam, halogattam, ezért, azért, a dolgok meg csak gyűltek, a kétségbeesések, rossz közérzet és gondok szaporodtak.
Először is itt volt az a 3 hét iszonyatos hőség, ami engem mindig borzasztóan megvisel. Éjjel-nappal megy a ventilátor, de az nem ugyanaz, mint a klíma. Plusz nyakamban a vizes törülköző, és éjjel is azzal terítem végig a lábamat, hogy egyáltalán el tudjak aludni. Most 2 hete már kicsit jobb, bár így is átlag 30 fok van, de éjjelente azért volt egy kis fellélegeznivaló, és a ventilátort is csak ma kellett bekapcsolnom újra, 1 hét szünet után!
Ha lakáson kívül van intéznivalóm, nyelvem is lóg, szívem dupla melót végez, szaporán és összevissza, mindig az az érzésem, hogy nem jut elég levegőm a lélegzésre. Ráadásul vagy 5 napig, épp ezzel a hőséggel egyidőben a liftünk is hülyéskedett. Nem egyszer fordult elő, hogy lehetőség szerint pont, amikor cipekedve, lihegve, szívem-kiugorva megállapodtam a lift előtt (pl. a Fressnapfból macskakajákat cipelve több hétre), akkor pár másodperc alatt kiderült, hogy rossz a lift... és másszak a 7.-re teherrel, 40 fokban. A kardiológián ezt nevezték személyemre szabott halmozott rizikófaktoroknak, és kijelentették, hogy igen, ezeket kerüljem. Köszi.
Az is külön hőstett, míg a leritkított főzéseket, a lehető legrövidebb idő alatt elkészíthető kajákat kiválasztva képes vagyok főzni, vagyis az alapból 30 fok alá éjjel sem süllyedő hőmérsékletű konyhában végrehajtani. Magam miatt nem tennék még ennyit sem, de nem egyedül vagyok, gondoskodni kell leszármazottjaimról is főttkaja-ügyileg, bár Szilvia a saját egyéb kajáikat, himihumijaikat, gyümölcseiket, zöldségeiket, fagyijukat, édességeiket és főleg italjaikat rendezi, a főtt kajákkal, főzéssel való gondok viszont az enyémek. Valahogy hallgatólagosan is az van, hogy a főzés az én döntésem. Ráadásul Bencus amúgy elég válogatós, egy csomó mindent nem hajlandó megenni. Sokszor rogyásig van maradékokkal és aktualitásokkal a hűtő, s ő mégis inkább kikííjószt (pirítós) vagy virszlit kér. Ezzel egyidejűleg Szilvinek is megvannak a saját maguk problémái, járkálásai a gyerekkel néha nap mint nap, tehát ő sem unatkozik.
Ez csak az egyik része volt blogírásom elhanyagolásának, a másik része a folyamatos álláskeresés minden lehetséges módon, miközben a munkaügyi központot is kétszer megjártam, s a kiközvetítés és közmunka állandó veszélye Damoklész kardjaként lóg a fejem fölött a mai napig, s szerintem mindaddig, míg valamiképpen valamilyen munkát nem találok.
Azután pedig a 2 éve megjelent verseskönyvem maradék felének értékesítésével foglalkozom, mert ugyanis magamnak, szeretteimnek, baráti körömnek, versszerető ismerőseimnek szántam öröknek tűnő ajándékozási -- netán cserélési -- lehetőségnek, s nem anyagi haszonként tekintettem soha a kiadványra. Ezt bizonyította az is, hogy alig adtam el pár példányt, többségét, jó felét valóban elajándékoztam. Viszont most jött elő az a helyzet, hogy a másik fele meg miért álljon a szekrényben, mikor ilyen rettenetesen sz@rkaláb helyzet állt elő?
Nos, előzetesben ennyi, ezt mára, jelen időre datálom, a hónap egyéb történéseit pedig, megígérem, visszamenőleg részletesebben megírom -- s afelől is kezeskedek, hogy azok nem egetverőek, nem utazás, nem üdülés, nem kaland, nem színes kulturális program, nem óriási családi események, csak szerény létembeli egyszerű történések, sorsszerű aktualitások, időnként saját egyéni lelki tragédiák vagy kis örömök sorozata --, és júliusra visszadatálom mindet a megfelelő időpontra.
Köszönöm azoknak, akik hiányolták a blogírást és ezt szóvá tették, hátha felébredek a kómából, letargiából.