Állatgondozás

Volt 5 nap, míg én gondoztam unokahúgom állatait.

Semmi gond nem volt az ötlettel, egy lépcsőházban vagyunk, én gyakorlatilag igen sokat vagyok itthon, és rengeteg nyár volt már, amikor öcsémék üdültek akár 2 hetekig is Dunántúlon vagy bárhol, és rám volt bízva munka mellett s után, s a saját állataim mellett 4 akvárium (ebből 2 nagy, 1 meg óriási!), 4 papagáj, 2 gekkó és egy tenyérnyi pók ellátása is.

Az érdekesség abban áll, hogy fogalmam sem volt a szándékról, csak a tevékenységet megelőző este 8 után kapom a telefont, hogy nem tudnék-e állatot etetni vasárnapig, és ez holnaptól aktuális, mert hajnalban elmegy unokahúgom a Balatonra. A családjuk "felnőtt" tagjai (azért tettem idézőjelbe a felnőttet, mert tulajdonképpen a két gyerekük -- két unokahúgom -- is felnőttek, csak hozzánk képest gyerekek, ugye), tehát a szülők meg kint nyaralnak Kadarcson, a príma kis horgásztanyájukon, ami egyébként egy pompás lakóház egy régi kis vityilló helyén, és Debrecenben sokat érne. Teljes lakható felszerelés, nagy és több kis szoba, még klíma is van, ami pedig itthon sincs, a panelben. Amúgy is kint vannak tavasztól őszig és bejárnak autóval dolgozni Debrecenbe, de most szabadságon vannak 2 hétig, és úgy terveztek ott lenni, mintha akár külföldön üdülnének, tehát egyáltalán nem jönnek haza csupán jószágetetés miatt. Másik unokahúgom meg épp költözésben volt egyik albérletből a másikba... na mindegy, logikus, hogy nekem a legkézenfekvőbb, csak nem lett volna gond, ha előbb is tudok róla és számítok rá.

Még aznap este az ötlet után 9-kor tehát unokahúgom feljött értem, és lementünk hozzájuk, ahol megmutatta a jószágok ellátását. Jelenleg két patkányról, 1 valamilyen egérről és 1 akváriumról volt szó. Megmutatta, hova mennyi kevert magot kell tenni, a többiről csak szóban tájékoztatott, hogy pl. a patkányok mindent megesznek, zöldséget, felvágottat, de az egér is eszik pl. zöldségféléket is... Valamint megmutatta, a halaknál a villanyuk felkapcsolásával kezdünk, mert amúgy el van húzva a sötételő, nem látnák a kaját. Aztán beszórok és mennyi tápot. Ha ezzel kezdek, mire a többi állattal végzek, a halak befejezik a táplálkozást, és ki lehet kapcsolni a villanyt.

Amiket nem mondott, azokat is megcsináltam, nevezetesen mindennap minden helyiséget kiszellőztettem, kereszthuzatot csináltam, hiszen akkoriban pont a legembertelenebb volt a nagy hőség, és mivel már előzőleg is alig voltak otthon, minden bezárva, ergo le lehetett fulladni. Virágot is locsoltam, de ezenkívül rendszeresen otthonról vittem a sárgarépát már előkészítve mind patkánynak, mind egérnek, és patkányok számára felvágottat is.

Mikor bemutatta unokahúgom a jószágokat -- én nem értek a patkányokhoz és most láttam ilyen közelről először patkányt! --, már akkor megjegyeztem magamban, mennyire eltérnek elevenségileg: míg a fehér-fekete bundás fel-alá cikázott a hatalmas ketrec oldalán, tetején, létrázott, búvóhelyből ki-be, addig a másik, a csupasz csak lent ténfergett a forgácsban... Mint kiderült, ez közel nem volt véletlen!

Elfelé menet következett a zárak működésének bemutatása. Unokahúgom mondta, hogy mindkét zárnak van bibije, nem volt mindegy, hogy teszem be, és a felsőt pl. csak egyre volt szabad fordítani, különben dikicselni kellett vele. Na, nekem ehhez képest az alsóval volt sokkal inkább bajom, nem és nem sikerült, de hát éjfélig csak nem gyakorolgathattunk a lépcsőházban. Unokahúgom még ki is cserélte a nekem szánt, külön karikás kulcsokat a sajátjára, mondván, hátha a bejáratottabbal jobban megy. Naná, hogy nem ment jobban, nekem tök mindegy lett volna.

Így aztán mindennap megpróbáltam behatolni a lakásukba, de baromi nehéz volt, egyszerűen képtelen voltam érzékelni azt a rohadt zárat, a felsőre meg egyébként is vigyázzak, mert az szerintük se normális... és minden alkalommal legalább egy negyedórányit kínlódtam. Mikor naponta a 15 perces kínlódás vége felé jártam, és egyszer csak megmozdult, normális irányban, és ki is nyílt a zár, soha nem lehetett rekonstruálni, hogy most mitől nyílt ki. Mikor ugyanúgy, ugyanazt csináltam, mint az előző negyedórában... Lassan kezdtem azt hinni, hogy biztos időre működik. Míg le nem telik a 15 perc, csakazértse nyílik. Ciki is volt, mert ez rengeteg idő, és akik közben megfordultak azon a szinten vagy szemetet vittek ki, azoknál erős gyanakodást véltem felfedezni, ahogy ott kínlódok egy zárral, ahol nem is én lakom...

Első önálló napon, mikor nagynehezen bejutottam, még inkább le volt lassulva a csupasz patkány. Ablakokat nyitottam, buzgón dobogattam be a kajákat, a fehér pati roppant elevenen futkározott és habzsolt, a csupaszt lent a forgácsban mintha nem is érdekelte volna a dolog. Kiszellőztettem, hálistennek volt légmozgás, és jópár fokot hűlt az iszonyatos forróság a lakásban. Természetesen kicseréltem naponta a vizet is, pedig unokahúgom előzőleg még a vízre is lazán legyintett, hogy eeeelég lesz az vasárnapig... (egy cumisüvegnyi víz volt nekik, önitató formájában). A gondoskodásom viszont már késő volt az eleve lelassult patkánynak, rögtön a második gondozási napomon úgy találtam rá, hogy elhalálozott...

Nem tudtam, mit tegyek. Eleve nem mertem benyúlni, mert a másik patkány egyrészt kajának nézheti az ujjam (nagyobbik unokahúgomat öcsém elmondása szerint az ügyeletre kellett vinni, mikor virslinek nézte az ujját), másrészt vállig be kellene nyúlnom, hogy a halott csupasz patkányt kivegyem, brrrrr, s akkor a másik felrohanhat a karomon, és meg is lóghat, na, akkor mit csinálok?? Meg amúgy is, mit kell egy halott állattal csinálni? Erre vonatkozólag nem kaptam utasítást. Így mikor mindent elvégeztem, nagynehezen bezártam a zárakat (eljönni valamivel könnyebb, mint behatolni hozzájuk, de azért az sem kismiska), s otthonról telefonáltam öcsémnek, hogy mi legyen; ő persze szokása szerint hót ideg lett. Mondta, mindenképpen vegyem valahogy ki, mert ebben a melegben holnapra olyan dögszag lesz, hogy ihaj. Mikor elmeséltem ellenvetéseimet, pluszban elmondtam, hogy nekem milyen baromi nehéz hozzájuk bejutni, meg elszökhet, megharaphat a másik patkány, meg különben is, mit tegyek a halottal?, akkor öcsém elgondolkodott. Nagyon mérges volt, mert unokahúgom kissé önfejű, és a megkérdezésük nélkül veszi mindig az állatokat, így azon sem hatódott meg, mikor mondtam neki, hogy mi van, ha unokahúgom el akarná temetni?

Na szóval, megállapodtunk abban, hogy én ma még egyszer be nem megyek hozzájuk, majd holnap korán megyek és megoldom valahogy... ha már egyszer rám van bízva.

Szerencsére öcsémet nem hagyta nyugodni ez a dolog, az is bosszantotta, hogy hogy a francba nem tudok én simán bemenni a kulcsokkal stb., ezért csak felhívta és megbeszélte nagyobbik unokahúgommal, hogy az még munka után akkor aznap este a lány hazamegy és lerendezi a halott patkányt. (Papírcsomagolás, nejlonzacskók, és be a fagyasztóba... mi mást tehet az ember?) Hála a jó istennek, öcsém vissza is hívott, hogy tudjak én is, és ne idegekedjek tovább.

Másnap mikor mentem, szerencsére tényleg meg lettem menekítve azzal, hogy nagyobbik unokahúgom lerendezte a dolgot. Ebben a rohadt hőségben tutira dögszagra mentem volna be, és akkor az a sok manipulálás, ami várt volna rám...

Az időmből kitelt, a segítőkészség és állatszeretet jól működik nálam, de a lakásba való bejutás az akciósorozat végére sem ment jobban, úgyhogy nagyon hálás voltam, mikor kisebbik unokahúgom végre hazajött a Balatonról! Feljött hozzám, megszabadultam a kulcsoktól, tőle meg hálából kaptam egy balatoni képeslapot személyesen.:))

Még aznap este kiment anyámhoz, hogy a kertben eltemesse a patit a többi halott állat sírja közelében...