Halmágyi Sándor kiállítása

Halmágyi Csaba, a harmincas éveiben járó festő kiállítását tekintettük meg szombaton a Belvárosi Galériában.

Amikor a plakátot láttam, már elsőre is a - talán - 1963-as Kincses Kalendárium borítóján lévő kép ugrott be, s mikor néztem a képeit, erről egyre inkább meggyőződtem.

Vajon honnan tudhatja egy ilyen fiatal festő, hogy 40-50 évvel ezelőtt épp ilyen öltözékekben, épp ilyen munkákat végeztek és épp ilyen körülmények között az emberek? S ha tudhatja is, mert hiszen miért ne, vajon miért pont ez a fajta néprajzi jelleg adja meg festői stílusának alapját?

Realista képei szerkezetileg viszonylag egyszerűek. Témáiban az akkori, viharos időkben élő egyszerű nép fiai-lányai láthatók, legtöbb helyen háztáji, ház körüli vagy mezei munkát végezve.

Belőlem nem kis nosztalgiát váltott ki a kiállítás, eszembe jutottak gyermekkorom falun töltött nyaralásai, az akkori hangulat...

"Képeiben sokkal inkább a melegség, a természet szeretete, mindennapi dolgaink felismerése, az egymásnak feszülő ellentétek, az idő, az elmúlás ellensúlyozása szökik szárba. Talán nem véletlen az sem, hogy képei nagyok, témáinak kibontása mindennapjaink olyan két pólusa közé enged betekintést, amelyben ott simul a megaláztatás, a letaglózott emberség, a századok feje fölött átsuhanó igazság pedig, hol egy mozdulatban, egy szemvillanásban, hol egy egyszerű tárgyban jelenik meg."

(Szente B. Levente)

Őszi nagyvásár

Évente kétszer hagyomány, mindkétszer Mihály-napi.

Szerencsésen fogtuk ki az időjárást, kellemes hőmérséklet, se nem fújt, se nem esett - ez az idei őszön nem semmi dolog! Főleg az árusok áldhatják szerencséjüket ezáltal, hiszen legalább forgalom is akadt.

Majd fél napot eltöltöttünk a vásározók között, megcsodálva sok megszokott és kevésbé látott, új dolgokat, már meg sem lepődtünk, amikor az indián zenészeket megpillantottuk - hiszen mindig ott vannak, ahol "valami" történik -, és az egyre szaporodó, vásár melletti vidámpark jellegű gyermekszórakoztató helyek, gyermekeket hordozó pónik sem voltak már egyedi jelenségek.

Lényeg, hogy jólesett a séta, a hangulat az enyhe őszi időben, az érdekességek, a Kézművesek utcáján kellőképpen kibámészkodhattuk magunkat és itt-ott fel is "tankoltunk" ebből-abból, s még az eső sem vert el bennünket, mint a májusi vásárnak kb. félútján...

A hagyományőrző részen népviseletbe öltözött együttesek énekei-zenéi hangzottak, s az Ózdról érkező kovácsok helyben mutatták be mesterségük lényegét, vicces kikiáltások kíséretében.

Vettünk néhány szükséges holmit, és néhány olyan dolgot kölcsönösen egymásnak, amelyek nem létszükségletek, viszont kellemes emlékek erről a napról...

 

  

Vásári csecsebecsék:

Hőlégballon-találkozó

Itt voltak a lufik!

Hőlégballon-vb volt Debrecenben, október 2-10-ig. Az esős napokat kivéve valamelyik napszakban láthatóak voltak részben vagy tömegesen a vb résztvevői. Mintegy 120 lufi versenyzett nálunk több mint egy hétig.

Engem a versenyrésze nem igazán érintett, inkább mint látványosság vadásztam rájuk.

Sokszor szerencsém volt: reggel 7-től 8-ig vagyok úton a munkahelyem felé, ezalatt is találkoztam velük néhányszor, valamint du. 4-től fél 6-ig terjedő időintervallumban is lehetett őket csodálni a szerencséseknek - párszor magamat is közéjük sorolhattam.

Nem mindig volt szerencsém a napállás miatt: délután hiába voltak tömegesen a hazaérkezésemkor a Tócóvölgy utáni területnél láthatóak, az nekem a lemenő nappal szembe irányt jelentette: lehetetlen volt nemhogy fotózni, de szinte nézni is.

Ám voltak szép pillanatok. A legszebb 9-én reggel volt, amikor végignéztem a 7. emeletről, ahogy - szerintem - az összes rajtol szépen sorban, és kényelmesen átlibegnek átlósan a Tócóskert fölött...

A felkelő nap fényében fotóztam őket, ahogy pici, áttetsző foltokból lesznek egyre nagyobbak, és amikor az elejét szinte teljes nagyságban fotózhatom, a vége még akkor száll föl a Nagytemplom vonalában, persze nyilván sokkal távolabbról.

A szombati olyan gyönyörű, színes, méltóságteljes vonulás volt, hogy a túláradt örömtől majd' elbőgtem magam, mint mindig, amikor valami olyan szépséget tapasztalok, amelynél azt érzem, hogy kivételes eseménynek, szépségnek vagyok szemtanúja.

Nem törődtem azzal, hogy 5 fok van és én egy szál pólóban, mezítláb állok a fényképezőgépben a nyitott konyhaablaknál, időnként derékig kihajolva, hogy minél jobban fotózhassam, csak egy idő után vettem észre, hogy bizony elfagyott a kezem és reszkettem a hidegtől. Egy háromhetes kiadós vírusos, lábon kihordott kór után bevillant, mennyire nem hiányzik még egy megfázás, és csak reménykedni tudtam, hogy nem következett be - de már mindegy, ez így esett. Nekem mindenesetre tökéletes hétvégeindítás volt ez.

Ha mosollyal ébredünk, meghatározza egész napunkat. Na, kb. ilyen volt ez a reggel...

Noé-támogatás - HaraMia

Támogatom újra a fekete csaumat, HaraMiát virtuális örökbefogadással.

Név: HaraMia
Nem: szuka
Született: 2005. 08. 01.
Bekerült: 2009. 07. 19.

Virtuális örökbefogadás: 

Jelenlegi támogatója: Bűvössárkány

Mára már az egyik legbarátságosabb legkedvesebb kutya. Szőrével együtt bizalma is megnőtt. A gyerekeket kifejezetten kedveli, bár nemtől függetlenül nem visel el maga mellett más kutyát. Az emberekkel, barátságos. Fésülni hagyja már magát, és ettől meg a sok szeretettől egyre gyönyörűbb.Olyan gazdik jelentkezését várjuk, akik szíve egyedül Miáért dobog. Nőkért, gyerekekért kifejezetten rajong, ám de férfi örökbefogadóinktól kicsit több türelmet kérünk Mia felé.

(Forrás: Noé honlapja)

Sodrásban 2010

Megjelent Baranyai Attila szerkesztésében, a Barátok Verslista szervezésében (szerzői jogfenntartás: Vizuális Pedagógiai Műhely Bt.) a Sodrásban 2010 című antológia. A könyv amatőr költők műveiből összeálló válogatás, a borítógrafikát Bana Brigitta készítette.
Hogy magamnak számon tartsam, ez a 11. megjelent gyűjtemény, amiben szerepelnek verseim - köszönve a lehetőséget.

Ezek a következők:

Télvég

A február lassan búcsút vesz,

s talán a tél is - böjtidő

köszönt ránk, s a tavasz illatát

madarak hangja csalja elő.

Könnyebb lesz talán, az érzések

lágyabb húrokat pengetnek,

a várakozás sem oly kemény,

ha fényeket hoznak a reggelek.

Álmainkban megszépül az idő,

hajnalban térdre hullnak a mínuszok,

a mókuskerék is lelkesebben pörög,

ha tavaszt sejtet a márciusi titok.

Zendít a hajnal

Szoprán hangon zendít a hajnal,

ahogy a kelő nap fénye derül,

száz feketerigó üdvözli a Napot,

közülük kettő erkélyemre ül.

Tavaszt várnak, hangjuk vidító,

tiszta-szép, egekig emelkedő,

ám hideg van még, s a kedves játék

csak kis ideig lesz szemlélhető.

Átröppennek a szomszéd erkélyre

- bent recegő macskáim nyekegnek -,

élénkül nap mint nap a természet tánca,

tündöklő titka a létezésnek.

Tavaszi romantika

Lábam elé hull az alkonyat.

A Nap szép lassan elszendereg,

lila felhőcsík mögött már épp csak dereng.

Most lenne jó rigófüttyös fák alatt

hazafelé bandukolni veled.

Tavaszi szellő lengedez

a pergő hétköznap romjai felett.

Könnyedén mesélnénk s szőnénk

egyszerű, de színes álmokat,

halkan megzendíthetnénk szíveinkben

a szunnyadó harangokat.

Megállnánk a gesztenyevirágok alatt,

rám néznél, én hozzád szelídülnék csendben,

s a természet iránti békés alázattal

mélán adóznánk, csendes ámulattal

a lustán előtűnő, ezüst teliholdnak.

Szemed csillagot nevet

Mikor szemed csillagot nevet,

dallamok születnek és virágok serkennek.

Amíg nem leszel mellettem,

s hajnalonként fáradt tükörképembe

réved tekintetem,

csillagaidat majd szemembe képzelem.

Úgy várom majd, hogy homlokomon

virágok ébredjenek,

s dallamaink téged mosollyá varázsolva

arcomra teremtsenek.

Makoldi Sándor kiállítása

Ma voltam munka után egy kiállításon. Sajnos, a megnyitóra nem sikerült elmenni, mert akkor még nagyon a - valamilyen vírusos-gyulladásos-náthás - betegség csúcsán voltam, ráadásul rengeteg munka volt (van is), így örültem, ha abban az állapotban azt elvégzem.

Meglett volna az előnye, s egyedi hangulata a megnyitónak is, ráadásul a művész ott kapta meg a Magyar Művészetért díjat. Viszont így pedig az az előnye, hogy nyugodtan és akadálytalanul nézegethet és fotózhat az ember...

Néhány szó a művészről:

"Makoldi Sándor festőművész 1945-ben született. A budapesti Képzőművészeti Gimnázium befejezése után Egerben rajz, majd Debrecenben néprajz szakot végzett. Debrecenben és Tokajban él. Több mint 30 évig tanított a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Művészeti Tanszékén docensként. Tagja a MAOE és a Magyar Képző-és Iparművészek Szövetsége szervezeteinek.
Festészete tükrözi elméleti munkásságának eredményeit. A kezdetben akadémista, szürrealista táblaképek hamarosan a XX. századra jellemző expresszív-dinamikus nonfiguratív alkotásokká váltak. A magyar nemzeti hagyományok továbbvitele erősen kolorista, szimbolikus képvilágban teljesedett ki. Az immáron több évtizede felvállalt nemzeti hagyományok (képírás) tudatos továbbvitele mellett a hasonló vizuális törekvések ösztönzését is ügyének tartja." (www.kultura.hu)

Még annyit fűznék hozzá, hogy számomra azért is emlékezetes, mert Makoldi Sándor többször megnyitotta szobrász bátyám kiállításait, valamint hogy motívumai és színei engem emlékeztetnek Szabó Antónia képzőművész alkotásaira.

Nagy élmény volt hangulatos, gondolatébresztő, misztikus, népies hagyományőrző, néhol mesés elemeket tükröző, színekben gazdag munkáit látni.