2010. október 11., hétfő

Hőlégballon-találkozó


Itt voltak a lufik!
Hőlégballon-vb volt Debrecenben, október 2-10-ig. Az esős napokat kivéve valamelyik napszakban láthatóak voltak részben vagy tömegesen a vb résztvevői. Mintegy 120 lufi versenyzett nálunk több mint egy hétig.


Engem a versenyrésze nem igazán érintett, inkább mint látványosság vadásztam rájuk.
Sokszor szerencsém volt: reggel 7-től 8-ig vagyok úton a munkahelyem felé, ezalatt is találkoztam velük néhányszor, valamint du. 4-től fél 6-ig terjedő időintervallumban is lehetett őket csodálni a szerencséseknek - párszor magamat is közéjük sorolhattam.


Nem mindig volt szerencsém a napállás miatt: délután hiába voltak tömegesen a hazaérkezésemkor a Tócóvölgy utáni területnél láthatóak, az nekem a lemenő nappal szembe irányt jelentette: lehetetlen volt nemhogy fotózni, de szinte nézni is.


Ám voltak szép pillanatok. A legszebb 9-én reggel volt, amikor végignéztem a 7. emeletről, ahogy - szerintem - az összes rajtol szépen sorban, és kényelmesen átlibegnek átlósan a Tócóskert fölött...


A felkelő nap fényében fotóztam őket, ahogy pici, áttetsző foltokból lesznek egyre nagyobbak, és amikor az elejét szinte teljes nagyságban fotózhatom, a vége még akkor száll föl a Nagytemplom vonalában, persze nyilván sokkal távolabbról.


A szombati olyan gyönyörű, színes, méltóságteljes vonulás volt, hogy a túláradt örömtől majd' elbőgtem magam, mint mindig, amikor valami olyan szépséget tapasztalok, amelynél azt érzem, hogy kivételes eseménynek, szépségnek vagyok szemtanúja.


Nem törődtem azzal, hogy 5 fok van és én egy szál pólóban, mezítláb állok a fényképezőgépben a nyitott konyhaablaknál, időnként derékig kihajolva, hogy minél jobban fotózhassam, csak egy idő után vettem észre, hogy bizony elfagyott a kezem és reszkettem a hidegtől. Egy háromhetes kiadós vírusos, lábon kihordott kór után bevillant, mennyire nem hiányzik még egy megfázás, és csak reménykedni tudtam, hogy nem következett be - de már mindegy, ez így esett. Nekem mindenesetre tökéletes hétvégeindítás volt ez.
Ha mosollyal ébredünk, meghatározza egész napunkat. Na, kb. ilyen volt ez a reggel...







4 megjegyzés:

  1. Vajon Petrence gé melyik lufiban repkedett?:-)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is eszembe jutott időnként, még integettem is egyiknek-másiknak, mikor közel repkedtek...:)

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikusak lehettek, főleg így mikor tömegben rajzottak!

    VálaszTörlés
  4. Káprázatos, az biztos. Ilyenkor is mindig örülök, hogy itt élek.:)

    VálaszTörlés