Tegnap meglátogattam lányomékat, most voltam először náluk másfél hónap óta, mióta elmentek. Ami nem véletlen, hiszen nincsenek a szomszédban, egy ilyen program egy egész napot igényel, hajnali keléssel és esti hazaérkezéssel. Két és fél óráig ment odafele, két órán át pedig hazafelé a távolsági busz.
Jól sikerült nap volt, az időjárás ellenére, ami szürke, borús volt egész nap, max. 12 fokkal. Szeghalomnál már az eső is esegetett, de Mezőberény előtt kisütött a nap. Tudta, hogy odamegyek.:)
Bencus vigyorogva fogadott, pedig szeptember elején látott legutoljára. Szépen meg volt nyírva, nőtt és hízott is szerintem, és igazi "udvaros" gyerek lett belőle, akivel akkor vannak gondok, ha nem lehet kint reggeltől estig a szabadban. Jött vele egyből Panni, a kétéves fekete, ragyogóan fényes lánytacsi, tündéri, édes kutyus. Felejthetetlen Toncsi nevű kutyámat juttatja eszembe, az egyetlen kutyát, aki igazából az enyém volt...
Panni úgy imádja Bencust, hogy mindent eltűr neki. Az gyúrja-gyömszöli, húzza-vonja, sokszor rá kell szólni, ne cincálja szegény kutyát. Mesélték, hogy Panni Bencust vidáman húzta a műanyag motorjával együtt... aztán kiderült, hogy hosszabb távon nem volt jó ötlet, mert kis idő elteltével Bencus felborult a motorral együtt... hiszen Pannika nem biztos, hogy futás közben felmérte az útviszonyokat a műanyag motorhoz képest.:)
Van egy cica is, ivartalanított barna-cirmos fiú, nagyon szelíd, dorombolós, kedves cica - de Bencus elől természetesen menekül, amit nem is csodálok. Ismerve Bencust (és a korosztályát), valamint a macskák - szerintem jogos és természetes - aggodalmát saját biztonságuk felől, teljesen megértem... Pannin csodálkozom is, de ő kutya. Egy kutya önfeláldozó és élete árán is hűséges...
Mesélték, hogy egyik nap a város központjában voltak sétálni, vásárolni, ügyintézni stb., mire hazaértek, Bencus elaludt a kocsiban. Nem akarták megzavarni az álmát, ezért kint hagyták a kocsiban, hadd aludjon. Pannika leült tőle 1 méterre, és el sem mozdult tőle egy percre sem, pedig elég sokáig kint szunyált Bencus. Pannit elhívni sem lehetett... úgy érezte, ez most az ő feladata: vigyázni az alvó Bencus álmát.:))
Az állatok kintiek, egy kamrában, ahol a padlásfeljáró is van, van egy csinos kis kutyaház sok-sok meleg ruhaneművel, ajtajától pár centire egy rúd, amire egy vastag pléd függönyszerűen van rakva, szintén a melegtartás végett. A kamraajtón cicakijáró, ahol Panni is kifér.
A ház egy régi parasztház, nagy udvarral, belülről felújítva. A konyha és lakótér jellegű előszoba boltíves átjáróval van elválasztva, ami eredeti forma. Egy szoba van, de az jókora, nálunk a két (panellakási) szoba van talán akkora. Igazándiból 3-an jelenlegi bútorzatukkal lazán elférnek, fürdőszoba is jó nagy, legalább 20 cm széles csempés kádszéllel, automata mosógéppel, sok tárolóhellyel. Spájz is van, amely nyáron is jó hűvöset tart - hiszen vályogházról van szó.
Van konvektor is, de kis alakú cserépkályha is az előszobában, ami hamar meleget szolgáltat, s a fával való tüzelés - gyermekkorunk illata (Szilviának nagymamaháza-szag) - árad szét, s a pattogó tűznek külön hangulata van.
Szóval régi, de jó kis ház. Külsőleg a ház után toldva még egy csomó melléképület, fáskamra, szerszámos, ilyen-olyan tárolóakármik következnek.
Szilvinek van/lesz helye bőven kertészkedni, vittem is neki tulipánhagymákat, amit a nagyanyja küldött neki és még most el kell majd neki ültetnie.
Szilvi párja kijött elém az autóbusz-állomáshoz, sepercen belül hozzájuk értünk, ahol Szilvi már tálalta az ebédet. Ebédhez ugyan még 11 óra lévén korai volt az időpont, de mivel egyikünk sem reggelizett a gyereket kivéve, így mindnyájan jóízűen álltunk neki a csirkepaprikásnak főtt tésztával, uborkával.
Mivel még mindig nem esett, sőt sütött a nap, kaja után csaptunk egy bő 2,5 órás sétát, felfedezni Mezőberényt. Panni is pórázra került és jött velünk. Fotóztam őszi parkokat, fákat, virágokat, szobrokat, emlékműveket, templomokat, házakat... közben megismerkedtem új közeli ismerős-rokonnal is, s együtt elmentünk egy fajátszótérre, ahol szintén nagy viháncolást csapott nemcsak Bence és Panni, de még mi is jól szórakoztunk.
Innen az ún. "Liget"-be mentünk, ahol székelykapu díszeleg annak elején és végén, itt sétáltunk, fotózgattam, majd természetesen eleredt az eső. Mindegy, az eső nélküli pár óráért is hálásnak kell lennünk, mert anélkül nem mozdulhattunk volna ki, fotózni meg pláne nem igazán lett volna élmény.
Közben Panni, mikor Bence vezette pórázon - kiverte volna a balhét, ha nem -, ami többé-kevésbé jól is ment neki, ám jól megfuttatta időnként Bencust, és kétszer sikerült is tőle meglógnia. Akkor valamennyien Pannit akartuk így vagy úgy megállítani, nem mondom, hogy nem tört ki a frász, hogy mi lesz, ha nyoma vész.
Amúgy szombat kora délután lévén egész Mezőberényben alig találkoztunk emberrel úgy globalice. Szokatlan volt. Hatalmas, széles, tiszta utcák, porták jellemzők rá, belvárosa ápolt, gondozott, jól néz ki és sok minden van, ami a nagyobb városokban is. Alapvetően, ha kertes házban él az ember, élhet úgy, mint falun, mégis pár perc és bent lehet a központban, ahol szinte mindent elintézhet.
Még autóval elmentünk a Kettős-Köröshöz, ami gyönyörű látvány és fotózási lehetőség lett volna, ha nem esik az eső... de sajnos, már nem lehetett anélkül fotózni, hogy ne kelljen féltenem a gépet. Van ott egy Petőfi-emlékmű is, ha egyszer majd tavasz után megyek valamikor, feltétlenül tervbe van véve néhány száz fotó készítése ezen a részen...
Szilvinek egyelőre még nagyon szokatlan minden.
Nem kis döntést hozott, amit még nem dolgozott fel teljesen. Zajlanak a perek is, s mivel szerencsére közös akarat, így a gyermekkel kapcsolatos végzésen már túl vannak, bár maradtak kérdéses dolgok a távolságáthidalás miatt...
Ráadásul mindenkit hátrahagyott szülővárosában, ahonnan végül is még soha nem tette ki tartósabban a lábát, amitől még nem élt távol soha; hiányzunk neki mi is, meg a város is - emiatt néha kissé labilis az érzelmi állapota.
Viszont a döntést meg kellett hoznia, és akkor kellett meghoznia, amikor megtette. Ha késik, akkor már beindultak volna olyan közösségi dolgok, amiket, ha elkezd, nehéz lehetett volna befejeznie vagy megszakítania gyerek mellett. Nem tudott volna mozdulni, s akkor a sokhavi-évi letargia és depi a gyermek külső félrenevelésével és kedvezőtlen szülőmintával együtt folytatódott volna...
Jobb így. Csak megértés legyen, türelem és biztonságérzet.
És maradjon is így.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése