Halmágyi Csaba, a harmincas éveiben járó festő kiállítását tekintettük meg szombaton a Belvárosi Galériában.
Amikor a plakátot láttam, már elsőre is a - talán - 1963-as Kincses Kalendárium borítóján lévő kép ugrott be, s mikor néztem a képeit, erről egyre inkább meggyőződtem.
Vajon honnan tudhatja egy ilyen fiatal festő, hogy 40-50 évvel ezelőtt épp ilyen öltözékekben, épp ilyen munkákat végeztek és épp ilyen körülmények között az emberek? S ha tudhatja is, mert hiszen miért ne, vajon miért pont ez a fajta néprajzi jelleg adja meg festői stílusának alapját?
Realista képei szerkezetileg viszonylag egyszerűek. Témáiban az akkori, viharos időkben élő egyszerű nép fiai-lányai láthatók, legtöbb helyen háztáji, ház körüli vagy mezei munkát végezve.
Belőlem nem kis nosztalgiát váltott ki a kiállítás, eszembe jutottak gyermekkorom falun töltött nyaralásai, az akkori hangulat...
"Képeiben sokkal inkább a melegség, a természet szeretete, mindennapi dolgaink felismerése, az egymásnak feszülő ellentétek, az idő, az elmúlás ellensúlyozása szökik szárba. Talán nem véletlen az sem, hogy képei nagyok, témáinak kibontása mindennapjaink olyan két pólusa közé enged betekintést, amelyben ott simul a megaláztatás, a letaglózott emberség, a századok feje fölött átsuhanó igazság pedig, hol egy mozdulatban, egy szemvillanásban, hol egy egyszerű tárgyban jelenik meg."
(Szente B. Levente)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése