Nagyszombat

(Novák Péter festménye)

Nagyszombat

Már láttam Őt sok éve - talán álmomban?
A látvány oly éles volt, mint a való,
mindig, újra s újra keresem,
s átélném valóságosan
azt a mindent átható,
itatósként magához hívó
végtelen szeretetet.
Mikor összetorlódtak fejem fölött
súlyos gondfelhők, váratlanul,
anélkül, hogy Rá gondoltam volna,
- még csak nem is imádkoztam
alvás előtt - s eljött...
Szavakra nem emlékszem, csak
határtalan jóságot sugárzó szemekre
s fejemen az érintésre,
mi eközben eltöltött, nem hasonlítható
semmilyen érzésre,
csak a mindent átölelő, egész
gyarló valómat elfogadó, feltétel nélküli,
megmagyarázhatatlan szeretetre.
Miért, mi végre, hisz’ ki vagyok én?
Felfoghatatlan.
De azóta… már nem azért hiszek,
mert úgy tanultam s elfogadtam.
Benne lényegültem, s hiszek,
én… hiszek a Feltámadásban.

Nagypéntek

Nagypénteki harangszó helyett

Felleg ereszkedik egyre lejjebb,
szorong a lelkiismeret.
Szél támad fel, viszi a szemetet,
messze hordja a gyarló érzéseket.
Harangszó idején némaság honol,
hisz' a harangok most Rómába mentek.
Előbb egy csepp, kettő,
majd egyre szaporább...
suhogva hull a fénylő égi áldás.

Isten siratja az ő egyszülött fiát.

Nagypéntek

„Íme, a te fiad.” Beteljesedett
az Írás s a Golgotán esti fény lett...
vihar sorjázza a lelkeket.

Haramia 7 éves

Április elsején született Haramicám.
Mivel nem befogadott cica, hanem ismerős családnál született és úgy kaptam, biztos forrásból tudom... És hogy ez amúgy a "bolondok napja", háát, mi tagadás, én ezt teljesen jogosnak tartom házi hermelinemmel kapcsolatosan. Ezt a közösen eltelt 7 évünk alapján is nyugodtan állíthatom.

Túl sokat nem írok most róla, hiszen a róla írt sorozatom, mely az A macskában jelenik meg és itt is "tálalom" - önmagáért beszél.
Hétéves, ez cicáknál bizony már középkorosztályt jelent! És nekem még mindig kiscica. Nemcsak méretre és súlyra (mert úgy pláne pillesúly!), hanem viselkedésre. Egyáltalán nem olyan, mint egy komoly, érett, felelősségteljes, nyugodt cicahölgy. Á! Ő megmaradt játékos, égedelem kiscicának, aki nem ismer se embert, se istent, ha neki például rohangálhatnékja van, vagy pattoghatnékja akár vízszintes, akár függőleges helyzetekben.
Reggelenként hálát adok, ha véletlenül sikerül lefekvéstől óracsörgésig anélkül "megaludni" azt a pár órát, hogy Haramia többször is felébresszen... mert hogy van olyan éjszaka, hogy szinte óránként jön rá a happáré, és ez egy idő után elég idegesítő! Van, hogy felkelek és hajkurászom, bízva abban, hogy esetleg megijed (hahaha!) és megpihen.
Sajnos, a monitor és tévé nyikorognak, amikor percenként újra és újra rájuk ugrik valaki éjnek idején! És sajnos, bárminek hangja van, ha "elkaparják", mintha almozás történne! Meg hát a rohangálásoknak radiátorhoz, bútorokhoz való dübbenés a vége. Ember legyen a talpán, aki mindezek ellenére nyugodtan tud durmolni.
Na de Haramiát ezzel együtt imádjuk. Mert időnként hatalmas a szeretetigénye. Olyankor jön, és tök mindegy, mit csinálok, ő hozza a szeretetét. Legtöbbször olyan ritka megtiszteltetésnek számít, hogy ha tehetem, ilyenkor dobok is félre mindent és simogatom, becézem, míg csak hagyja. Mert amúgy meg soha nem volt egy ölmacska.
Egyéniség. És csodaszép. Az biztos, hogy fenekestül megváltozott az életem és a világ, mióta 2003 júliusában hazahoztam. Bőven volt bennem kihasználatlan szeretet, és boldog voltam, hogy tudok adni.
Isten éltessen, drága kis sz@rosom, csőmacskám, vackom, hermelinem! Legyen még együtt nagyon sok évünk!

* * *

Haramia hétéves

Barkaszínű szürke macskám
ferde szemmel néz rám,
milyen huncutságokat rejt
e két fénylő borostyán?

Kéznek, szemnek jóleső a
tömör selyembunda,
pihe-puha, doromboló
vacak macska lakja.

Áprilisnak első napján
van születésnapja,
hétéves lett Haramia,
csintalan csőcica.

Hétéves és nem nőtt még fel,
komolytalan jószág,
fáradhatatlannak tűnő
cikázó villámlás.

Sosem tudni, mire gondol,
mit tesz két perc múlva,
meghökkentő és szertelen
csacskamacska-fajta.

A szeme sem áll jól! - mondják,
pedig néha simul,
nagy szeretetrohamában
berreg, mint egy traktor.

Boldog szülinapot neked,
szép cicavilágot,
nyugodt, hosszú életet,
dorombolós álmot!

Március végi hétvége - Pesten

Szuper hétvégét töltöttem Pesten.
Kötelességek, feszélyezettség nélkül, lerázva a mindennapok szabadidőhiányos rohanását, terhét. Igaz, nagyon gyorsan eltelt. De egy ilyen alatt többet vigyorgok, mint egész hónapban.
Várt a kedves, és mindennel elhalmozott. Ezek közül legfontosabb a szeretet, megértés, nyugalom... de ezen felül a séták, a westendes kajálások, fagyizás és a tömérdek ajándék is emelték a hétvége fényét.:)

Flamival együtt megnéztük a Szépművészetiben a Degas-tól Picassóig című kiállítást, mely összességében véve mindenképpen felüdülés volt - persze több olyan képre is bukkantunk, melyekért önmagában is érdemes volt ide ellátogatni.
Utána szokott helyünkön, a Fanyűvőben kajáltunk és jókat cseverésztünk. Flami megcsinálta mindkettőnk adóbevallását - mi ezért borzasztó hálásak voltunk, és külön öröm volt, hogy meglepetéseinkkel sikerült eltalálni olyan dolgokat, amelyek örömet szereztek "könyvelőnknek".:)))

Vasárnap a Városligetben sétálgattunk, gyönyörködve az ébredező természetben, a zöldülő fákban, a Vajdahunyadvárban, a tóparton a napfényben összesereglő élénk kacsákban, galambokban...
A csoda az volt, hogy a hétvégére hideghullámot és esőzést "ígértek" a meteorológusok. És nem így történt - igazi tavasz volt. Szombaton szinte melegem volt, és az évben először voltam rövidujjúban... vasárnap viszont a napsütés ellenére már hideg szél fújt, néha igen keményen, de márciusba ez még simán belefér.
Eső viszont nem esett... így végre fotózási szükségleteinknek is hódolhattunk.





Egy-egy ilyen találkozás nem történik nagyon sűrűn, de minden alkalommal hetekre feltöltekezem boldog élményekkel, és az emlékek tartanak sokszor akkor is életben, amikor a mindennapok taposójában néha úgy tűnik, elvész az ember...










Házi Mucha-gyűjtemény és ajándékhalmaz...

Cicák... Amazon-farokkal...:))

Bencus kétéves

Tegnap volt egyetlen unokám kétéves.
Nem volt szegénykémnek jó napja. Nem sikerült aludnia egy percet sem egész nap, így roppant nyűgös volt, mikor beérkezett a hatalmas számú,
4 tagú vendégsereg.
Szilvi már délelőtt 10-től előkészült, szépen feldíszítette pici lakásukat, takarított, almáslepényt sütött, szendvicseket készített, férje vásárolt, Bencussal foglalkozott...
Lehet, hogy a felhajtás volt szokatlan, mindenesetre Bencus nem és nem és nem aludt napközben... Így nem sok olyat tudtunk csinálni, ami elnyerte volna a tetszését.

Félórára elaludt ugyan, mikor már ott voltunk, de az szinte annyi volt, mintha nem... Egész idő alatt feküdt, cumizott, és az alvós nyusziját dörzsölgette az arcához - mindig így szokott, ha álmos.
Védekező szindróma: ha a nyuszit az arcába temeti, akkor ő nem lát, ergo mi sem vagyunk ott.:)
Nagy ötletességre és kitartásra volt szükség ahhoz, hogy időnként egy mosolyt elcsípjünk... Én azért bezsebeltem párat, meg is küszködtem érte.:))
Az ajándékok elállnak, mi meg azért, hogy ne vesszen kárba semmi, azért kapkodtunk ezt-azt, megünnepeltük Bencust.
Piros verda volt a tortája, és a legnagyobb tűzijáték látványoskodott rajta... Bencus ezalatt ugyan nyilván nem volt hajlandó felkelni, de ámulattal, hatalmas szemekkel nézte...

* * *

Bence kétéves

Két gyertya lángját
tükrözi szép szemed,
két éve élsz már
e világban, s csak neked
örül, ragyog ma minden.
Boldog babakorod
éled, s mi lehetséges,
ma mindent szabad neked,
mindent, mi jó történhet,
árasszon el téged.

De máskor is, mindennap
érted kel fel a Nap,
s a Hold ezüst csillámport
szór, csakis miattad.
Alakul egy élet,
boldogan ránk nevet,
apró kicsi fiú, sokáig
éltessen Isten téged,
drága kis bogár,
boldog szülinapot neked!
















Azért egy kép úgy is, amikor Bencus is látszik:

Már nem ugyanaz

Milyen fura.
Nevén nem nevezném, de gondoltam és írtam róla sok pozitívumot, legalábbis sokáig én nem mélyedtem bele a negatívumokba (most sem), amelyek sajnos, ott szunnyadnak mindenféle, bármilyen jellegű és vonatkozású csoportosulásban, s egyszer csak, mint vulkán törnek kifelé az indulatok.
Egy irodalmi csoportról van szó, melynél én Svájcként tartózkodtam mindig, soha nem szóltam bele semmiféle kisebb-nagyobb vitába és marakodásba - nem voltam túl régen ott, s mint új, az ember befogja és nem foglal pártállást, pláne, ha azt sem tudja, mihez kéne. Néha beküldtem, néha kellett, néha megmagyarázták, hogy inkább amúgy - fűződik az első időszakhoz azért elég sok szép sikerélményem.
A második időszakban már nem igazán volt kedvem, így valójában nem volt sok látszatom, valahogy elidegenített a sok főszerkesztőváltás, szerkesztőváltozás, újraszerveződés - az ezekkel járó stílus- és nézetváltás; a háttérben zajló, fogalmam-sincs-miről-szóló, kik ellen és miért való balhézás, vitatkozás... ki kivel, ki ellen... szerencsére sikerült mindig kívül maradnom. Hogy miért kell minden versnek egyformán szólnia, és csak az a jó - most objektíve írom, külső megfigyelőként - az rejtély. Más helyeken is negatívumként hozták ezt fel erre az egyébként színvonalas helyre, név nélkül természetesen, de aki akarta, valamint járt ott valaha és picit képben van, tudta, miről van szó. Sokan mások is, mint én is, úgy döntöttünk, nem akarunk "hasonlítani", inkább maradunk olvasóként - vagy sokan úgy sem.
Találkozó készülődőben, éspedig épp városunkban, mégiscsak megfordult a fejemben, hogy esetleg akár jelentkezhetnék is... ehhez hozzátartozott volna versválogatás-beküldés és a kiválasztottnak a felolvas(tat)ása is, valamint egy bulizós est. Gondolkoztam és olvastam esténként a szervezkedős üzenősködést hétszámra. És szó se róla, meglepődtem a sok száz üzenetnyi vállveregetős bratyizáson, úristen, én ebből annyira kilógok... mások már félszavakból értik egymást. Nem, én itt csak lógnék; nem jelentkezem. Hetekig kívülállóként olvasgattam a fejleményeket.
S aztán egy nap alatt feje tetejére állt minden: összevesztek szerkesztők, volt szerkesztők - ment a nem annyira szalonképes duma is, sértődések, kiszállás, csók-Pityu, némi műsorborulás... Már semmit nem értek. Miről is van itt nagyban szó?
Jól döntöttem. Itt néha sok mindenről szó van, csak nem az irodalomról.
Dicsérjük, akit kell és illik; ócsároljuk, aki vetélytárs, és hagyjuk hidegen, aki nem hozzánk hasonlóan ír, hisz az tutira nem jó, pedig esetleg x éve, mások vezetése alatt, hú, de jó volt.
A műsor és a reggelig tartó, szinte magánjellegű buli biztos meg lesz tartva, biztos sikeres is lesz az egész; elkönyvelve meg pláne, hisz megszépülnek az emlékek.
De a jelentősége már nem az, ami volt. Az ünnepélyes, meghitt, konszolidált, közérdekű, kellemes hangulatú, toleráns est, ahova gimis osztályok vonultak ki... ahol a díszteremben gyufaszálat nem lehetett leejteni... ahol mindenki ugyanazért ment oda... ahonnan mindenki úgy jöhetett el, hogy ez igen; értékes program, találkozó volt, sokáig fogunk emlékezni rá...
Már nem ugyanaz. Más szelek fújnak...

Poet 2009

2009 vége felé jelent meg a Poet 2009 évkönyv, Versbe álmodó címen, melyet Beri Róbert szerkesztett.
A Poet.hu szerzőinek alkotásaiból készült válogatást tartalmazza, szerzőnként 1-1 verset vagy prózát.
Borítóját Károlyfi Zsófia tervezte.

Megtiszteltetés volt számomra, hogy kétfelől is felkértek a szereplésre, melynek örömmel tettem eleget.

A verset azzal a "hátsó gondolattal" választottam ki, hogy közeledik a karácsony, s ha feltehetőleg addig megjelenik, egyik személyes ajándékom lesz a világ legjobb anyukája, édesanyám számára...
A számítás bejött.:)
(Ez az év során a 7. antológia volt, melyben versem jelent meg.)

Anyám születésnapjára

Évek hosszú, kemény sora
nyomja egyre keskenyedő
válladat,
nehéz küzdelmek,
el nem sírt könnyek
szántják barázdákba
belső fénytől tiszta
arcodat.

Adj még álmot, anyám!
Őrizd meg lelkem hófehér,
ám makacs galambját,
mert gyermek vagyok én,
hisz' látod... még nem léptem át
virágos álomkertünk falát...

Vigasztalj s maradj még,
álmodjunk nevetést, fényeket!
A szebb jövőt meséld nekem...
meséld, s én elhiszem!
Te egyetlen biztos pont,
és feltétlen szeretet
ebben az életben.