Mindenszentek, halottak napja - ma és holnap. De előtte s utána legalább egy-egy hétig tart a temetőjárás, halottainkra emlékezés. Tömegközlekedés, valódi tömeggel... Aztán több száz méteren fantasztikusan szép virágsorok, temetői kellékek mellett reggeltől estig lilává fagyó, reszketve toporgó árusok. Fagypont alatti hőmérséklet, de őszi verőfény, tiszta kék ég, s a temető százados fái harmonikus színeikkel valamiféle béke benyomását keltik.
Ma is anyámmal jártunk körbe csak a szűk családi kör elhunytjainak sírját... de annyi már a halottunk ismerősi, munkatársi, baráti, jószomszédi körben, hogy többször két kéz kell az összeszámláláshoz, s mindőjükhöz nem tud az ember elmenni. Meg aztán az én tájékozódási készségem, ami a nullával egyenlő; a hideg, és az anyám 78 éve és keringési zavarai, fájós lábai tettek róla, hogy ne tervezzünk félnaposnál hosszabb ideig tartó temetőzést.
Anyai részről Füzesgyarmaton van igen sok halottunk. Ha összejön úgy a szabadidő és autós segítség, akkor el szoktam menni oda is, ahol még anyai dédszüleim sírjait is meglátogatjuk, nemcsak anyai nagyszüleimét s egyéb rokonokat. Ebből most kimaradok, mert szerdára lesz öcsém által autó, ő akkor szabadnapos - s itt anyám, nagynéném a leginkább érdekeltek, és nyugdíjasok lévén ők nem függenek a hétköznapok kötöttségeitől.
Apám és apai nagyanyám sírjánál töltöttük a leghosszabb időt. Bizony, eléggé lefagytak a virágok, s befagyott a vázákba a víz... visszaemlékeztük olyan halottak napjára, ahol pólóra vetkőztek az emberek, olyan meleg volt... de olyanra is, amikor az eső szakadt, és olyan is volt, amikor hóban, szélben, s még ennél is nagyobb hidegben fagytunk szét a temetőben.
Apám sírjánál
Nagy voltál és erős,
égbe néztem rád,
gyermekszemem azt is látta,
amit senki más.
Szép voltál és bátor,
tiszta, nemes szív,
nem ismertél fáradtságot,
ha család, munka hív.
Értékrended volt a
becsület, igazság,
elég sokszor láttad kárát,
hogy nem alkudtál.
Itt állok most, látod,
sírköved előtt,
elmerengek életeden
annyi emlék közt…
Sok éve elmentél,
s néha meggyötör,
nem figyeltem eléggé rád
s bizony, rám-rámtör…
Az utolsó évek
szenvedve teltek,
szebbet, jobbat adtam volna
mai eszemmel.
Itt állok, jó apám,
érzem szép lelked,
kicsorduló könnyeimben
őrzöm emléked.
Apám 1983-ban, 61 évesen, két évig tartó hosszas szenvedés után hunyt el. Sírján a bronzportré-táblát szobrász bátyám, Zsolt készítette, akiről már írtam a blogban.
Alatta nagyanyám sírja, aki 1971-ben, 73 évesen, hirtelen távozott közülünk.
Gyertyaláng
A fájdalmat már
beágyazta lelkembe
a végtelen,
helyét átvette
a fáradt belenyugvás.
Emlékek érintik
gondolataimat,
velem mereng
a sok apró ragyogás.
Selymes-szelíden kísérik
tétova utamat
sírtól sírig –
istenem, hogy szaporodnak! –
Gyertyalángok
vívódnak a széllel,
fényeikben szeretteink lelke
áhítja és éli
az örök nyugodalmat.
A fájdalmat már
beágyazta lelkembe
a végtelen,
helyét átvette
a fáradt belenyugvás.
Emlékek érintik
gondolataimat,
velem mereng
a sok apró ragyogás.
Selymes-szelíden kísérik
tétova utamat
sírtól sírig –
istenem, hogy szaporodnak! –
Gyertyalángok
vívódnak a széllel,
fényeikben szeretteink lelke
áhítja és éli
az örök nyugodalmat.
Eljönnek értem
Ha már a magasból lelkemet is
földhöz vágja a gravitáció,
ha már benső könnyeimtől
fel sem tűnik az eső - bár szakadó -,
ha már az Ég elhívja az egyetlent,
ki maga a feltétel nélküli szeretet,
ha takaróm már oly rövid lesz, hogy
magzatpózomra sem nyújt meleget,
akkor - tudom - eljönnek értem a fák,
és ősz-színeikkel lágyan betemetnek.
Ha már a magasból lelkemet is
földhöz vágja a gravitáció,
ha már benső könnyeimtől
fel sem tűnik az eső - bár szakadó -,
ha már az Ég elhívja az egyetlent,
ki maga a feltétel nélküli szeretet,
ha takaróm már oly rövid lesz, hogy
magzatpózomra sem nyújt meleget,
akkor - tudom - eljönnek értem a fák,
és ősz-színeikkel lágyan betemetnek.
Bejegyzések
