Szombati előkészületek és emlékezés

Összeszedtem a szelektáltba viendő cuccokat, felcihelődtem, és levittem.
Utána a Sparban jóól bevásároltam. Szilvivel is folyamatosan vásároltatok, most már remélem, hogy meglesz minden az ünnepre.
Rántott sertéscombot készítettem sült krumplival és krumplipürével.
Bence ma nem ment a nagynéniékhez és az apjához, majd karácsony első napján. Délután Szilvivel Tescóba mentek. Anyámmal volt egy telefon, s mivel ínygyulladása van, felhívtam Szilvit, hogy venne-e egy aloé vera sprayt -- hogy majd elvihessük mintegy az ajándékok között.
Danival cseteltünk, majd 6 előtt jött, és hozott nekünk almot az Aldiból, odaadtam a 800-at rá. Hihetetlen, de szeptemberben, ahogy Haramia utolsó napjaiban összejött 3 csomag 10 literes aldis alom, attól kezdve ez az első alomvásárlás.
Mivel itt lesz a karácsonyeste, és én garnírungozom a pénzes ajándékokat, ideadta a Bence és az anyám részére szánt összeget (én borítékoztam és képeslappal is elláttam), Szilvinek az októberben adott igen jó okostelefon az ajándékja, de hogy legyen azért a fa alatt is valami, ezért egy eredeti szép üveg Nutellát is ideadott, amit majd én csomagoltam be.
Dani ment még anyámhoz, vitt egy csomó tálkás aldis macskakaját, meg fát rakott be nála.
Megnéztem a hét első négy napján leadott Elifet.

Ma 11 éve volt a válltörésem.
Emlékszem, micsoda tragédia volt ez akkor nekem. Azóta már volt, ugye, nagyobb is, de azért karácsony előtt 2 nappal, tervezett pesti utazás előtt egy héttel, a szabadságom első napján, amikor amúgy is baromira elmaradva aznapra terveztem az össz karácsonyi bevásárlást -- hát ez nagyon durva volt!
Akkor még Danival laktam. Ahogy megtörtént a másfél méteres repülés, miután beakadt a sportcipőm egy felgyűrt járdatöréscsíkba, a jobb karom egy nulla lett. Én persze akkor sem voltam tudatában, hogy mi mindent kell újratervezni teljes mértékben az elkövetkezendő hónapokra, valamint nem voltam hajlandó elhinni, hogy ez törés -- soha nem volt még eltörve semmim. A mobilom a jobb zsebemben volt, és nem tudtam belenyúlni a jobb kezemmel, mert nem engedelmeskedett semerre. Így elfordítottam magamon a kabátot, hogy a ballal utolérjem a mobilt. Danit hívtam, aki rövid időn belül utánam jött biciklivel. Innentől kezdve ő hívta az ügyeletet, és ő kísért be gyalog a kórházba, s ott töltöttük a nap hátralevő részét, azaz konkrétan este 6 órakor majdnem ránk zárták az ajtót a baleseti sebészeten. Szembesültem vele, milyen tehetetlen az ember egy darab bal kézzel, mikor állandóan elő kellett venni valamit, akkor még vizitdíj is volt és sok körülményes adminisztráció... háromszori visszamenés az orvoshoz, mindannyiszor kivárni a soromat, közben röntgenezés, sorállás, a ficam helyreállítása manuálisan, majd a gipszelőnél kivárni a soromat, s mivel válltörést nem gipszelnek, a Gilchrist-kötés.
Este úgy mentünk haza, hogy továbbra is semmi nem volt karácsonyra, de nekünk még kenyerünk sem, elfelejtettük...
Abszolút padló volt nekem ez... ráadásul a munkahelyem sem volt valami toleráns soha, nagyon nehéz volt onnan akár 1 napot is kivenni, a szabadságokért, holott ki kellett, hogy adják, közelharcok folytak, ráadásul voltak visszatérő munkafajták, amelyeket csak én csináltam a cégnél. Fel voltam rá készülve, ha visszamegyek, addigra lesz a helyemre felvéve valaki, én meg mehetek akárhová.
Hetente kellett visszajárni, mindannyiszor orvos, röntgen, orvos -- úgy 2-3 órahossza kórház... Nézték, mennyi a callusképződés. Nekem olyan pechem volt, hogy nem igazán képződött callus, és csak 4 hét után vették le a kötést. El lehet képzelni, milyen kényelmetlen volt a nem fürdés, hogy egy hónapig majdhogynem belerohad az ember a kötésbe. Még szerencse, hogy nem nyár volt...
Olyan gátlást hozott ez a baleset nekem, hogy innentől 3,5 hónapig egyáltalán nem szálltam buszra, mindenhova gyalog mentem, de még gyalog is csak úgy, hogy Dani elkísért, egyedül nem, nem. Úgy elvesztettem az egyensúlyérzetem, hogy semmi biztonságérzet sem maradt bennem, rettegtem az eleséstől. Egyébként mai napig. Mikor január végén levették a "gipszet", kiírták a gyógytornát és a fizioterápiás kezeléseket. 40 gyógytornát és 25 fizioterápiás kezelést kaptam, ezekre értelemszerűen beosztásom volt, minden áldott hétköznap reggelente gyalogoltam a Kenézybe, 8 héten keresztül. Közben ugyanúgy kontrollok. Ebből az első két hét szigorúan csakis Dani kíséretében, pláne, ha itt-ott még hó is volt. Mindig kivárta a folyosón, míg itt is, ott is végzek... aztán hazagyalogoltunk. 10 alkalom után mertem önállóan, egyedül elindulni és járni a kezelésekre...
Anyagilag is piszok nehéz volt, 2 hónapig nem érkezett táppénz pl.
Dani vásárolt be a kártyámmal, mert míg gúzsban voltam, nem tettem ki a lábam, hogy pénzt vegyek fel; gyakorlatilag minden kimenős dolgot ő csinált. Milyen "szerencse", hogy akkoriban munkanélküli volt, ugye.
Anyám kétnaponta küldött a főztjéből kettőnkre, azt is Dani hordta biciklin. Dani fizette a csekkeket az én kártyámmal, érdekes, hogy alá kellett írni, mert pénzfelvételnek minősült -- s azért senki nem szólt, hogy nem az övé a kártya --, de mikor a csekkek összegénél több pénzt akartam vele levétetni, azt már nem engedték, szóltak.
Egyébként a jobb karom azóta is 50%-os. Oldaltartásban max. 90 fokban tudom kitartani, magasabbra nem. Bemerevedett. Hosszas karerőt igénylő munkáknál nagyon hamar elfárad és "leesik" a karom hullafáradtan.
Az utolsó előtti kontrollnál megkérdezte a doki, hogy ez javulhatna, ha bevállalnám, hogy altatásban "kimozdítják" a vállamat. De mikor rákérdeztem, hogy ez járhat-e azzal, hogy újra eltörik, akkor igennel válaszolt. És mivel ekkor már rendesen csontritkulásom volt, egyértelmű volt, hogy 100%, hogy újra eltört volna, akkor pedig kezdődik minden elölről...
Így pedig már nem vállaltam, csökkent értékű maradt egész életre. Így is kockáztattam a munkahelyem. Ahol ezek után végül is még 3 évet trógerolhattam...

Hát most már tudom, hogy van ennél nagyobb baj is az életben.
De azért nem volt fáklyás menet, és nem kívánom senkinek.
Jómagam is csak azóta tudom, micsoda próbatétel és testi-lelki megrázkódtatás egy ilyen válltörés és gúzsba kötött tehetetlenség, mióta megtörtént; ezt nem lehet elméletileg ugyanúgy tudni, mint annak, akivel megtörtént! Ezt SEM.