Sürgés-forgás

Délelőtt a bátyám telefonált Miskolcról. Az esedékes karácsonyi beszélgetésünket bonyolítottuk le, most jobb lelkivilágban volt ő is, mint utoljára, olyan 1-2 hónapja körül.

Kipakoltam az edényszárítót, majd lesúroltam mindkét részét. Ez nem volt elegendő tisztítás céljából, ezért kivittem a kádba, és vízkőoldóval áztattam egy ideig.

1 órakor Szilvi és Bence elmentek az éves apa-nagyapai látogatásra. Ilyenkor késő estig elvannak egymással.
Ezalatt mákoslaskát dobtam össze, majd befejeztem a vízkőoldós súrolást, zuhannyal alaposan átöblítettem az egész cuccot, és szárazra töröltem. Visszapakoltam rá a megszokott dolgokat, amiket nap mint nap amúgy is használunk.
Miután ettem, hajfestésbe kezdtem; öblítés, mosás, öblítés, balzsam, öblítés -- majd csak befejeztem egyszer, legalább ez is el van intézve.

Megjött Dani, hozta a szennyest. Mivel holnapra már mindent itt készítünk elő, ezért elhozta az én ajándékomat is: vett nekem a Decathlonban egy pár túrabotot!
Adtam neki egy adag rántott húst krumplival, valamint elvitte a múltkori mosásának a később beszáradt, összehajtogatott felét.

Közben öcsém is csengetett, lényegében vele is karácsonykor van az egyetlen ajándékozási kapcsolattartás, az is a gyerek kedvéért, meg hát elvileg Szilvi eleve a keresztlányuk lenne alapból. Ők kaptak egy zacskó édességet, borítékban pénzt, én pedig ilyenkor szoktam kapni, így most is: egy liter házipálinkát.

Megnéztem a Sztárban sztár 4. részét, miközben előszedtem az általam vett összes karácsonyi ajándékot, és mindent díszbe csomagoltam, hátbeszakadásig. Így legalább most minden ajándék realizálódott, hogy tényleg mindenkinek megvan-e minden, amit gondoltam.
Ezalatt triplán nem töltöttem haszontalanul az időt, mert a csomagolás, tv-nézés mellett a mosógépet is beüzemeltem, és két gépnyit kimostam. Egyszerűen muszáj volt, mert ha azt akarom, hogy Dani részére beszáradjon a munkaruha 26-a estéjére, akkor ezt most abszolválni kell, ha törik, ha szakad. Mindegy, hogy holnap a karácsonyeste is itt fog zajlani, és a szárító is nyitva van, ahol már mint tudjuk, egy hajtűt sem lehet leejteni -- hát ez van. Azért mégiscsak minden megoldódik, a zsufi és a kupi elkerülhetetlen, de belső dolog, amit csak így tudunk megoldani, na, pont ezért ide lehetetlen, hogy bárki is betegye a lábát, mert elájul, meg én is az égéstől.

Este 10-kor jöttek Szilviék, az apjuk -- volt férj -- hazakísérte őket. No, ilyenkor szoktunk mi is évente egyszer beszélgetni. Megtudtam, hogy sikeresen nyugdíjba ment, s hiába csak 32 év szolgálati ideje gyűlt össze, ehhez képest hálisten, lett neki 120 ezer nyugdíja, ami hozzá képest tényleg nagyszerű. Én még a 32 évet sem gondoltam, őszintén szólva -- de tényleg örülök, hogy így sikerült neki. Ő kb. felére gondolt számszerűleg, ami a nyugdíját illeti...
A végén tényleg mindenki nyugdíjas lesz már körülöttem, csak én nem bírok sehogy sem az lenni, pedig 37 év szarrá dolgozás áll mögöttem... és nem miattam csak ennyi!
Ilyenkor megajándékozzák egymást a lánnyal, illetve hát ő szintén pénzben adja nekik az ajándékot, mert mint nekünk is, számára is könnyebb úgy, Szilvinek pedig sokkal jobb, ha ő veszi meg maguknak azt, ami kell. Általában el szokta őket vinni valahova kajálni, most a KFC-nél vettek sült csirkét, meg egyébként is bevásárolt nekik gesztenyepürétől kezdve üdítőkig; jól elvoltak.
Elvoltam a nettel és az olvasással, mintegy fél 3-kor feküdtem le...