2018. augusztus 5., vasárnap

Shoppingolások

Ebben a hőségben a kisebb, széthajthatóbb ruhafélék pár óra alatt megszáradnak, a tegnap mosottakat már reggel össze tudtam hajtogatni és elpakolni. Varrtam egy keveset.
Anyámmal telefonon beszélgettünk.
Készülődtem, átöltöztem, összepakoltam, és buszhoz indultam -- mert ha már van az embernek bérlete, ebben a dögmelegben legalább ne kelljen már (dél körül ráadásul) gyalogolnia.
22-essel mentem két megállót, majd a Tescóba.
Vettem fel az ATM-ből pénzt, aztán  hűsöltem, vásárolgattam a Tescóban, majd a DM-ben 15 doboz tálkás kaját, C-vitamint és tusfürdőt. Ezután kiérdemeltem két gombóc fagyit, és vettem kaját elvitelre, ami nekem otthonra két kajálás, legalább megéri. A végén kivártam a buszt a megálló melletti fa lombja alatt. (Minden fáért mindig hálát szoktam adni!💜)

Otthon e-bankon utaltam a közös költséget, majd Szilvivel az Ékszershopon bámészkodtunk, mert már rég tervben volt. Természetesen orvosi acél fülbevalókat nézegettünk. Szilvinek is már rég nincsen fülbevalója, és gyakorlatilag ilyen kis bogyókat akart, hogy ne forrjon be a füle, ha már megvan a lyuk. Ő is az a típus, aki nem bírja a bizsukat, azonnal begyullad tőle a füle.
Úgy gondoltam, az anyámtól kapott névnapi pénzből ezt veszek magamnak. Egyszerűeket választottam, és tanulva az előző szériából: bedugós-csavarosat. (Az egyik bepattintós, sajnos, hosszabb távon inkább nem használandó, mert az egyik zárja nagyon gyenge. Használtam azért 5-6 hétig, de volt, hogy naponta többször is vissza kellett pattintani, kész csoda, hogy el nem hagytam. A bedugós-csavarosnál ilyen nem fordulhat elő.)
Szilvi még egyszerűbbeket választott, szintén bedugós fajtákat, mind 3-4-5-600 Ft környékén mozgott, úgyhogy ő 8 db-ot is tudott venni 4400 Ft-ért(!) összesen. Mivel nem volt lehetőség átutalásra, ezért az utánvétet választottam. Úgy intéztük, hogy elérjük a határt, ahonnan már ingyenes a szállítás, ezzel is nyertünk.

Elkezdték ismételni A mi kis falunk 1. évadját, kettesével adják a részeket; úgyhogy ezzel töltöttem az este egyrészét, hogy megnéztem az 1-2. részt. Most látom harmadjára, de még mindig fedezek fel benne új poénokat.😃

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése