Kapcsolatok

Már egész héten postásvárás van, mivel lehetetlen kiszámolni, mikor aktuális az fht. Amiatt, mert volt már előző hónap 28. is, de az új hó 7. napja is. Tehát közöttük bármikor lehetséges, emiatt az embernek oda kell figyelni, hogy ha egy mód van rá, legyen otthon, mert akkor mehetek érte, de ez még csak hagyján, viszont nem aznap -- másnap.
Ez a hét júl. 30-tól aug. 3-ig tart hétköznapok szempontjából, tehát észben tartandó, ha nem is "életbevágó" a postásvárás. Aminek intervalluma sem semmi: délelőtt 11-től tarthat 16.40-ig is akár. Ez volt eddig a két szélső határ.
Nem szeretem a bizonytalan várakozást, jobb túlesni a dolgokon. De hát attól még így van, örüljünk neki, hogy van mire várni.
A banktól viszont jött sms, István utalt nekem segélyt.💛😇

Ma megszűnt egy netes kapcsolatom, ami meglehetősen instabil lábakon állt kezdettől fogva, és igazából azt hiszem, én csak úgy... "hagytam magam". Igyekeztem minden elvárásnak megfelelni, de ez nem sikerült.
Most pedig azon igyekszem, hogy úgy tudjam az igazságot érthetően megírni, hogy a lehető legkevesebb sérelem érjen bárkit is.
Pár év alatt mindig visszatért hozzám ez az illető, elég labilis és meglehetősen hullámzó mentalitású, tőlem pár évvel idősebb, irodalom (főleg költészet)-kedvelő hölgy. Eredetileg is ő jelölt, meg nem érdemelt hódolattal és alázattal, tisztelettel a verseim iránt, sőt később levelezéseink kapcsán irántam is. Bár mindig igyekszem az ilyesmit elhárítani, mert szerintem ez jóval több, mint amit én kívánok és elvárok egy kapcsolatban.
Mindig is úgy gondolom, hogy a hirtelen kitörő, áradó monumentális imádatnak nem szabad bedőlni, előbb-utóbb az ilyesminek semmiképp nem lesz jó vége. De hát úgy véltem, így a neten, távol egymástól miért ne adjuk meg egymásnak egy talán megbízható, pozitív kapcsolat örömét.
Egy ilyen dolog viszont csak addig optimális, amíg nincsenek elvárások, kötelezettségek. Ha megértik a felek -- és nemcsak elvileg és buzgó szavakban és ígéretekben! --, hogy a másiknak is van külön, saját élete, családja, elfoglaltságai, urambocsá' programjai, amitől nem mindenre képes azonnal reagálni.
Ha attól bárki kiborul, ha mondjuk, egy csodás képre nem reagálok azonnal, akkor esetleg lehetne arra gondolni, hogy dolga van a másiknak, netán nincs otthon, vagy esetleg ha gépnél is van, blogon dolgozik vagy könyvet olvas, netán fényképeket dolgoz fel. Sőt, éjszaka akár alhat is! Mert fordított esetben engem egyáltalán nem zavart, ha ő napokig nem olvasta az üzenetemet, sőt. Addig legalább biztos, hogy nem vétettem semmit...
Az utóbbi pár év alatt most dobott az ismerősei közül harmadjára. Az első kettő letiltás volt, és az első után majd' egy évig nem is tudtam róla semmit, majd újra jelentkezett. Sokan nem fogadnák vissza azt, aki egyszer már indokolatlanul letiltotta az embert. Ugyanis később sem került szóba: azóta sem tudom, hogy első ízben mi volt az, amitől úgy gondolta, hogy elvág mindent. Nem volt balhé, vita vagy hasonló, emlékeznék rá. Arra rájöttem, hogy megszüntette maga körül gyakorlatilag a netes ténykedést, legalábbis egy időre.
A másodiknál vigasztalgatni próbáltam, mert nagyon-nagyon kiborította a meleg, még nálam is jobban megviselte. Még azt is elmondanám, hogy ővele mindig még a szokásosnál is jobban vigyáztam a megfogalmazásokra; legtöbbször három-négy nekifutásra küldtem el a levelet, képes voltam átfogalmazni többször is, hogy véletlenül_ nehogy_ félreérthető_ legyen bármi is. Ekkor mégis baromi "jól" sikerült ez nekem: tanácsokat adtam, hogy mivel enyhítsen magán a meleg ellen. Bizony isten teljesen segítő szándékkal többek között hideg vizes borogatást is javasoltam. ÉN ugyanis szoktam pl. a csuklómra, könyöki vénámra, bokámra tekerni itthon vizes rongyokat, ha úgy adódik, hogy már semmi nem hoz könnyebbséget. No, a borogatást nem kellett volna. Úgy vette, hogy én azt gondolom, rajta már csak az segít... Áááááááááááá!
Amikor írni akartam rá, már le voltam tiltva. Hát ez van. Soha nem fogom megérteni, hogy forró fejjel miért kell ilyen -- talán végérvényes -- döntéseket meghozni. Miért nem lehet alkalmat adni arra, hogy megbeszélhető legyen a dolog? Hogy is apellálhatunk a végtelenségig arra, hogy majd fogja magát és "legfeljebb újra bejelöl", mert mi van, ha a másik büszkébb annál, mintsem hogy az egyik a saját hangulata, kedve-kénye szerint ugráltathassa?
Pár nap múlva újra jelölt. Nem tudom, miért nem lehet ezt az "alszunk rá párat" módszert azelőtt alkalmazni, mielőtt ilyen végleges és konkrét döntéseket hozunk! Így nem kellene játszadozni mások érzéseivel, ez tényleg megalázó. Jópár napig nem jelöltem vissza, mert azért én is berzenkedem a hasonló bánásmódtól, elegem van a meg nem érdemelt pofonokból! Volt életem során pont elég, úgyhogy vénségemre már rohadtul legyen elég!
Méles levélváltások történtek, ahol én az előző gondolatokat nagyon disztingváltan és a lehető legfinomabban megfogalmaztam. Érthetően, részletesen. Nem veszthetek semmit, elegem van már a felesleges rugdosásokból. Fogadkozások, rengeteg bocsánatkérés, dicséretek, himnuszok. Utóbbiakra pedig tényleg nem kellett volna időt pazarolni. Mindenesetre oké, aztán visszajelöltem, nyissunk harmadik felvonást. Lehet, már ciki az egész, hogy úgy tűnik, nincs tartásom. Mindenesetre nem vagyunk egyformák, de én meg szoktam adni az esélyt, ha őszintének tűnik a magyarázat és normális a bocsánatkérés.
Azért itt többször is leszögeztem pár dolgot, persze mindig végtelenül finoman.
Igyekeztem hamar, körültekintően és többször átnézve, átfogalmazva mindig a lehető legárnyaltabban levelezgetni. Vele nem csetelgetések voltak, hanem méteres levelezések. Ritkán volt az, hogy egyidőben ültünk a cset előtt.
Igyekeztem nem gutaütést kapni, amikor értelmetlen volt valami, mert állandóan törölgetett. Nyilván voltak olyan dolgok, hogy megírta, kitörölte, de úgy vette, mintha én azt olvastam volna. Néha én éreztem magam hülyének, hogy nem bírom követni.
Igyekeztem nem lenni ideges, mikor hazaestem anyámtól vagy bárhonnan, és sürgető mizéket találtam.
Igyekeztem sokféleképpen. De sajnos, a végén egy nap (ma) bekapcsolás után állt a bál -- éjjel irkált, törölgetett, így értelmetlen, töredezett, infóhiányos lett az egész, amit olvashattam, meg sem értettem szinte, mi a probléma. Az érzékelhető volt, hogy egyre idegesebb. Az időpontok éjfél után 2-től kezdődtek és hajnali 6-ig tartottak. Hát én, már bocsásson meg a világ, pont ekkor, pont aludtam.
A lényeg, hogy nem reagáltam valamiféle képre -- azt sem tudom, HOL, mert a csetben rendszeresen el vagyok árasztva képekkel, és tényleg nincs időm mindig mindet végignézni -- de most itt ebben a zaklatott szakaszban nem találtam utólag "gyanús" képet, amit észre kellett volna vennem. De mégis: nem lehetett volna várni, míg bekapcsolom a gépet?
No, mindegy, nem ragoznám tovább a dolgot. Megírtam, hogy bocs, hogy aludtam, meg azt is, hogy nem értem a problémát, és nem találom az ominózus képet sem.
Ezt úgy délután olvashatta, mert tény, hogy utána már megint nem voltam ismerős.😆
Biztos én vagyok a hibás, mert nem voltam elég türelmes. Pedig már hozzászoktam, hogy állandóan keresem a lehető legkevésbé bántó szavakat és elnézéseket kérek előre is...
Ezt most véglegesnek érzem, három esély után. Vannak emberek, akik nem tudnának hosszabb távon összeférni, úgy látszik. A legfurább, hogy semmi rosszat, semmi fájdalmat nem érzek, nem vagyok megsértődve, nem vagyok megalázva -- elfogadtam és őszintén mondom: megkönnyebbültem. Meg, mert nem kell ezentúl örökösen aggódnom, hogy időben és szépet-jót írjak mindig, nehogy megsértsem.
Teljes szívemből a legjobbakat kívánom neki, és ne érezze soha azt, hogy talán mégsem kellett volna eldobnia.