Smaragdszem a sárkányhoz: Tavaszi séta -- anyámnál

Anyámnál tett látogatásom során megint agyonfotóztam magam.
Délelőtt-délben Szilvivel sokat dolgoztunk otthon, ugyanis akkor tudtam meg, hogy délután 5--7-ig rovarirtás. Nahálajóisten. Bosszankodtam, mert anyámmal már napok óta tologatjuk a látogatásomat; hol eső, hol szél, hol hátfájás nekem, hol lábfájás neki. Péntek, a MA -- az tuti. Erre bejött a rovarirtás.
Szerencsére Szilvi segített, így aktívan kirámoltuk a 3 vizesblokkos helyiséget, hogy mindenhez hozzá tudjon a szaki férni a fújókájával.:) Leginkább a fürdőkádba pakolunk értelemszerűen, de ilyenkor szoktam kipucolni a mosogató alatti szekrényt, a mosdó alatti szennyestartót-vedreket-vegyszereket is likvidáljuk onnan -- be vödrökbe, a kádba... Közben észnél lenni az almozásoknál, és nem sokkal az időpont előtt szemetest-használtalmos-zacsikat kivinni a ledobóba. Na és természetesen közben minden linóleumos helyiséget alaposan felmosni.
Ilyenkor legalább rá vagyunk kényszerítve ezekre, nem tologatjuk napokig...
Így aztán Szilvivel megegyeztünk, hogy nem kell nekem 5-re hazajönnöm, mert majd úgy csinálja, hogy addigra Bencével hazaérjenek az oviból és akkor ő rendezi. Úgyis 2 perc az egész... az a lényeg, hogy felmosott, tiszta legyen minden, valamint ne legyenek útban felesleges dolgok -- szóval csak be kell engedni, gyakorlatilag pár perc, és már megy is...

Egy póló+kardigán egyvelegben majd megdeglettem odafelé menet, és ott is nehezen "mentem vissza" alapállapotra. Rémesen melegem volt, pedig nem rohantam, és tudtommal "csak" 22 fok volt -- egy szimpla pólóban azért nem igazán mertem elindulni, mert azért mostanában elég változékony az idő.

Anyukám csinált egy csomó szilvásgombócot, mire odamentem -- hát az valami isteni finom lett...
Otthon ebédeltem, tehát egyáltalán nem voltam éhes. De délután mégis gond nélkül lecsúszott vagy 6 darab. Igaz, ezek nem olyan óriásiak, mint az Indul a bakterház gombócai, de azért: rólam van szó... Szenzációsan finomak, na...
Már odafelé sokat fotóztam, nem akarom mindig újra ismételni, hogy pár nap alatt is mennyi változás van ugyanazon az úton is. Újabb és újabb lehetőségek fotózásra, míg a pár nappal ezelőttieknek se híre, se hamva...

Anyámnál a kertben is mindig van valami, ami már egyáltalán nincs, ami múlófélben van, illetve ami abszolút újdonság az idei tavaszon.
Igazság szerint megint egy rahedli száraz kenyérrel mentem, plusz némi göngyöleggel, illetve az anyák napi csekély ajándékozásom kiegészítéseit vittem el: kávé, édesség, piperecikk. Még egy Tetris nevű "kézi készüléket" szerettem volna neki vinni, direkt előző szombat délelőtt el is mentem az iskolai nagykervásárra, ott szokott kapható lenni ez a fajta játék -- de most természetesen nem volt...

Vittem pár zacskónyi maradékot is, ami lényegében Dani miatt maradt a nyakunkon. Ha én számítok egy kajánál Danira, az nem erőszak természetesen, ha dolga van -- mármint, hogy átjöjjön. De amúgy is számítottam már a szennyesére mosási célokból, s olyankor szoktam az elmúlt napok főtt kajáiból adni egy-egy adagot, de most nem jött Dani. Más dolga volt: szövegszerzett, dalszerzett, stúdiófelvételeket, videóeffektes számokat csinált egymaga. Természetesen munka után, így "nem ért rá", hogy jöjjön. A kidobozolt kaját meg pár nap múlva már nem szívesen adnám oda emberi fogyasztásra. Viszont a szomszéd kutyák kenyeres-szaftos "moslékjába" (olyan csúnya szó ez a moslék, de nem tudok helyette találóbbat írni) szerintem mennyei mannának számítanak ezek a maradékok.

Megmértük a vérnyomásomat is, mert mikor visszavonultunk beszélgetni és anyám nagyon fájó hátát kiegyenesíteni, ott láttam a mérőt. 130/90 volt, 88-as pulzussal. Hát igen. Nem lep meg, mindig is ez van -- ez az egyik kardiológiai baj a több közül: a per utáni emelkedett érték és az állandóan, nyugalmi helyzetben is magas pulzusszám. Még most nem is áldoztam rá egy fél percnél többet: mondtam anyámnak, hogy figyelj, örüljünk, hogy nem százon felül van. Mert máskor alapból annyi. Ha emeletmászás, hőség és cipekedés van, akár duplájára is simán felmegy. Aztán ácsoroghatok két emelet között félórát, hogy lemenjen legalább 90-re...
Na, ez az őrület, nem a sima 88.

A hatalmas orgonabokor-díszlet megszűnt, most bodzaligetben találtam magam. Frenetikus illatfelhőben és gusztusos bodzatányérokban lelhettem örömöm...