Szentté avatás Irgalmasság vasárnapján

Fehérvasárnap volt, azaz más néven Irgalmasság vasárnapja.
Hónap utolsó vasárnapja lévén ráadásul nálunk ifjúsági zenés mise, mely egyébként alapos szertartással: búzaszenteléssel kezdődött, így logikus, hogy összesen másfél órás tartama miatt fél órát lekéstünk a tévék adásából, melyen most oly egyedülálló eseményekben lehetett részünk, mint két, már Boldog címet elnyert pápa szentté avatásában.
A korábban élt pápát nem igazán ismerem, ami érthető, hiszen életem első éveiben volt ő pápa: XXIII. János; a második viszont természetesen II. János Pál pápa, mindnyájunk pápája volt. Aki egy kicsit is ismerte, megismerhette őt, tök mindegy, milyen vallású, illetve melldöngető ateista -- nem hinném, hogy elismerés nélkül tudott volna nézni munkásságára, emberségére...

Utólag persze megkaptam az egész szertartás videóját, így gond nélkül rendesen végig tudtam nézni a misének azt a részét is, ahol épp a lényeg: a két pápa szentté avatása zajlott.

Először történt meg, hogy egy pápánál nem várták meg a kötelező 10 évet halála után szentté avatásáig -- de nagyon helyénvalónak éreztük és nagyon örülünk, hogy megérhettük, és nem mondjuk, csak 50 év múlva kerülhetett rá sor...

Először történt meg az is, hogy egyszerre két pápát avattak szentté.
Rendhagyó volt az is, ahogy két ma is élő pápa -- a jelenlegi Ferenc pápánk és elődje, a nyugdíjba vonult Benedek pápánk -- üdvözli egymást. Megszoktuk ugyanis, hogy elvileg az a rend, hogy a pápák halálukig illik, hogy szolgáljanak... Benedek pápánkon viszont látszik, hogy nem ok nélkül mondott le tisztségéről...

Egy kicsit akkor is fáj az ember szíve, hogy személyesen nem érezheti, élheti át azt a légkört, hangulatot, ami a helyszínen van, annak ellenére, hogy egész biztosan a televízióból többet és jobban látjuk, értjük az eseményeket...